Reményik Sándor: Vadvizek zúgása_EPUB

Részlet az eKönyvből:

A FENYŐK ÁLMA.
A fellegek a fenyők álmai.

Az ágak között megrekednek.

Azután futásnak erednek,

Vagy halkan suhannak odább,

Mint foghatatlan, lenge holmi,

Testetlen, fátylas délibáb.

Az álmok sorsa: eloszolni.
Néha úgy szállnak, fehér csipkeként,

Hogy alig-alig fedik el a fényt.

Ezek a boldog álmok. Aki ily álmot látott,

Annak a fának hálálkodni kell.

És hogyan hálálkodik a fenyő?

Hogy ezerszeres illatot lehel.
S néha jönnek gomolygón, nehezen,

Szurony se szaggatja meg odafenn,

Csak néha üti át

Egy órjás dárdáját a fellegen.

Ezek a gonosz álmok.

Aki ily álmot látott,

Recscsenve jajdul, álmában kiált,

Lát fekete vért és piros halált.
De lassan elszáll jó és gonosz álom,

Valahol virrad már a láthatáron,

Oszlik a köd, A pára már kevés.

Aranyderüvel messze valahol

A kék ég jő: az örök ébredés.

„IDILL“ A MAGASSÁGBAN.
Vihar ment végig a hegyélen. – –

A gyökerei megmozdúltak.

Az órjás, látva végzetét,

Társa felé nyújtá kezét:

Tarts meg, – vagy téged is lezúzlak!

És tompa jajjal rázuhant.
Elállt a hegy lélekzete,

S egy percre a patak alant.
A másik meghajlott bele,

De felfogta és megtartotta őt.

Egyik a másra támaszkodva:

Most így állnak a Teremtő előtt.

AZ ÉN SZOBÁM.
Nem volt ilyen szobám soha:

Alacsony kis padlásszoba,

De szeme égigérő hegyre néz,

S a hegy viszont az ő szemébe.

Benne nehány butordarab,

Oly durván összerótt, –

De visszadobnék minden földi jót,

Ha ezért kinálnák cserébe.
Ez az én remeteszobácskám.

Körül a falon fenyő, páfrány,

És vadvirág az asztalon.

Szeretteim a nagyvilágban,

Látjátok: én most itt lakom.
Az ablakokon zöld zsalú van:

Nehéz, zöld pilla a szemen,

De a szempillát nem csukom be,

Virrasszon örök-éberen.
Nappal lássam, hogy fut a felhő,

Éjjel halljam, mit nyög az erdő,

S mint zúgnak körül a vizek. –
Amen. Nincs tovább. Itt hiszek.
eBook a Digi-Book kiadásában