Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Rákosi Viktor: Polgárháboru_EPUB

Rákosi Viktor: Polgárháboru_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    A korcsmáros bevonult, kezében egy óriási főzelékes tál, tele rántottával. Barátaink elhültek, mikor a rántotta-óriást, a rántották ezen Magas-Tátráját, a tojásoknak ezt az impozáns népgyülését megpillantották.
    – A gyapaji tyukok egy heti buzgó működésének eredménye, - szólt Tukoray.
    – Ha ezt megesszük, sohse fogunk több rántottát enni életünkben, - jósolta Savó.
    És vitézül hozzáfogtak. A hegycsucs szemmel láthatólag fogyott és ők közben azt számitgatták, vajjon nem megy-e rá erre a vacsorára összes vagyonuk?
    Kocsirobogás és utána szaladgálás zaja hallatszott.
    A korcsmáros lépett be.
    – Bocsánatot kérek urak, - szólt alázatosan, - még egy vendég jött.
    – Kicsoda?
    – Egy gazdag földbirtokos asszony. Négyes fogaton jött és itt akar meghálni.
    – Semmi kifogásunk sincs ellene.
    – De kérem, nékem nincs több szobám, csak ez az egy és a nagyságos asszonyt nem tehetem az ivóba.
    – Csinos? - kérdé Tukoray.
    – Fiatal? - csatlakozott a kérdéshez Savó.
    – Nem láttam, kérem, csak ugy a kocsiból diskurált ki.
    – Eredj, Kázmér és tarts helyszini szemlét.
    Tukoray szivesen kisietett. A kapu előtt egy elegáns hintóból már fogták ki a négy lovat. Tukoray azzal a kifogástalan udvariassággal, melyet a fővárosi szinházak kulisszái mögött sajátitott el, meghajtotta magát és szólt:
    – Nagyságos asszonyom, én Tukoray Kázmér fővárosi hirlapiró vagyok, parancsoljon besétálni szerény hajlékunkba. Éppen a vacsoránál tartunk, s ha elvégeztük, azonnal kiüritjük a termet, hogy nagysádnak helyet csináljunk.
    – Nyujtsa a kezét, - szólt egy női hang a kocsi mélyéből.
    Tukoray találomra tartotta a kezét a kocsiba, valaki belekapaszkodott, s a következő percben egy karcsu, szép asszony szállt ki.
    Tukorai ugy hozzávetőleg, de villámgyorsan, megállapitotta, hogy szép és elegáns. Még egyszer meghajtotta magát és előre indult, hogy bevezesse az előkelő földesasszonyt. Az ajtónál megállt s előre eresztette ő nagyságát.
    Savó e közben gyér hajzatát megsimogatta, nyakkendőjét megigazitotta, a bajuszán sodorintott vagy kettőt és csatakészen várta a látogatót.
    Az asszony belépett, Tukoray utána és betette az ajtót. Az asszony vékony fehér selyem fátyolát hátravetette és...
    – Bella! - kiáltott az örömteljes meglepetés hangján Savó.
    A primadonna megrettenve kapott a fátyolához, hogy visszaeressze, azután elnevette magát, s vidáman szólt:
    – Maga csak nem Savó Mátyás?
    – Az vagyok én testestől-lelkestől. Hát nem ismertél, édes?
    A szinésznő büszkén hátravetette a fejét.
    – Kedves Savó, ha maga ilyen tónusban kezd velem diskurálni, azonnal fogatok és tovább utazom. Jegyezze meg, hogy nem vagyok kóristáné, sőt primadonna se vagyok, hanem nagyságos Korpády Miklósné, a vármegye egyik leggazdagabb földbirtokosának a felesége.
    Savó szivére tett kézzel, arcán az őszinte hüledezés jeleivel hebegni kezdett.
    – De Bella... nagyságos asszonyom... az ifjukori emlékek oly elemi erővel rohantak meg... mikor maga... nagysád... tiz év előtt, oly szép, édes és szegény volt, mint egy angyal... és én imádtam, őrülten szerettem... első szerelmem volt és utolsó... becsületszavamra mondom, azóta senkit se szerettem...
    – Jó, jó, hiszen nem haragszom, - szólt a szép asszony nevetve, miközben ledobta a porköpenyegét, - csak azt akarom, hogy a kellő tisztelettel bánjanak velem.
    – Tisztelettel? Óh, hát képzelheti-e, hogy másként bánnánk mi? - rebegte Savó és szenvedélyesen kezet csókolt Bellának, a ki e közben Tukorayn, a jelenet néma szemlélőjén legeltette a tekintetét.
    – Higyje el, nagyságos asszonyom, - szólt Tukoray, - hogy én, a ki Mátyásnak legjobb barátja vagyok, tudhatom csak, mennyire nem felejtette el nagyságodat. Nőtlenséget fogadott, sőt talán be is áll kolduló barátnak.
    – Elhiszem, elhiszem, - szólt Bella, - vacsoráltak már?
    – Szót sem érdemel.
    – Tehát elfogadják, ha meghivom magukat vacsorára?
    – Emlékszik a városligeti kedves vacsorákra, Bella? - sóhajtott Savó.
    – A “Gólyá”-nál, a Klemensnél? - folytatta Bella, - azaz kérem, kérnem kell önt, hogy hagyja a régi dolgokat. Mai helyzetemben még gondolatban se szállhatok oda vissza.
    – Régen volt, talán nem is igaz, - mondá keserüen Savó és sulyosan ledobta magát egy székre.
    Kackiás kocsis lépett be s nagy kosarat tett le.
    – Mit vacsoráltak? - kérdé Bella.
    – Szót sem érdemel, - felelt Tukoray, s azzal a gyapaji rántotta-óceánt kidobta az ablakon, - ime, helyet csináltam. Teritsünk.
    – Előre! - kiáltott fölvillanyozva Savó, a ki le nem vette tekintetét Belláról.
    A kosárból minden kikerült: hófehér abrosz, evőszer, sonka, hideg hus, szalonna, szárnyas, szalámi s vagy hat üveg finom, erős bor.
    – Mily szép, Istenem, mily szép! - sóhajtott Mátyás, mikor Bella föltürte a ruhája ujját s az uraknak tálalt.
    Leültek. Savó néma volt, de erősen evett. Tukoray sablonos pesti modorban szépelgett Bellának. Bella elegánsan falatozott, a diszkrétül mosolygott Kázmér ostobaságain.
    – Ilyen az élet! - mormogá Savó, s a második üveg bor elfogyasztásához látott.
    A szép asszony ránézett.
    – Lássa Savó ur, magának örülni és nem búsulni kellene azon, hogy az Isten igy fölvitte a dolgomat. Én nem mondom, hogy hajdan, tiz év előtt, szerelmes voltam magába, de tetszett, határozottan tetszett, s mindig jól éreztem magamat a maga társaságában... Sokszor igen kellemetlen ostromnak vagyok kitéve, gondolhatja, hogy az én állásomban mindenki rossznak tart...
    – A maga állásában? - szólt bután Savó, - egy független, gazdag földbirtokosné?
    Bella az ajkába harapott.
    – Az igaz, de tudják, hogy szinésznő voltam, s lehetetlennek tartják, hogy megjavultam... mikor ezt éreztetik velem, mindig maga jut eszembe, a ki kicsi kóristáné koromban is oly gyöngéd, figyelmes és udvarias volt velem szemben...
    – Fájdalom, - szólt Savó.
    – Talán megbánta?
    – Őszintén szólva: meg. Ha akartam volna, maga megszökött volna velem a szülei házától.
    – Hát miért nem akarta?
    – Mert feleségül akartam venni. Tehát becsültem is.
    – No, az szép házasság lett volna, két olyan szegény ördög, mint mi voltunk akkor, - szólt Bella erőltetett vidámsággal, de látszott rajta, hogy meg van hatva.
    – Hagyja el, én most is az vagyok. Nincs célja az életemnek, csak ugy bandukolok előre s öregszem... maga pedig biztos révbe jutott, boldog... okosan tett, hogy nem fűzte az életét hozzám.
    Szinültig megtöltött három poharat.
    – Éljen a mult! - kiáltá keserüen.
    – Éljen a jelen! - tette hozzá Bella.
    – Éljen a jövő! - rikoltott Tukoray, a képviselőjelölt.
    Most Bella ragadta föl az üveget.
    – Éljen a siker! - kiáltott és tele töltött ujra három poharat.
    – Éljenek a szép asszonyok! - kiáltott Tukoray.
    – Éljen a szerelem! - harsogta Savó és viharosan koccintottak és ittak.
    Bella különös szemmel nézett rá.
    – Szerelem? Hát van szerelem a világon? - kérdé.
    – Vanni nincs, de volt, - felelt Savó és a keblére ütött.
    Azután mohón hozzátette:
    – Hát ön nem szerelemből ment férjhez?
    – Én? - kacagott a szép asszony, - nagy csacsi vagy te, édes Matyi!
    Ifjaink kővé meredve néztek rá. Mátyás szemei megnedvesedtek.
    – Csacsi! Matyi! Óh, istenem, kedves hangok a lég eltemetett multból. Bella, hát van föltámadás?
    – Van.
    – Nem álmodom?
    – Nem.
    – Szeretsz?
    – Szemtelen.
    – Hát mit jelentsen az, hogy oly bizalmasra fordultál?
    – Azt, hogy lóvá tettelek benneteket. Azt, hogy szabad vagyok, mint a madár. Azt, hogy akkora férjem sincs, mint az öklöm.
    – S a hintó?
    – A négy ló?
    – Az inas?
    – A lakoma?
    – Nem az enyém, nem, nem, nem. Csak kölcsön kaptam.
    Savó odalépett hozzá.
    – A kedvesedtől? - kérdé sötéten.
    Erre egy hatalmas pofon következett. Fölösleges megjegyeznünk, hogy a pofont Mátyás kapta és Bella adta.
    Savó letérdelt.
    – Bella! A pofont mindig elfogadtam argumentumnak. A bizonytalanság azonban megöl. Nem akarod velünk elhitetni, hogy a zoltánvári primadonna a fizetéséből négylovas kocsit tart magának?
    – Ide hallgassatok, mamlaszok, - és elbeszélte nekik Kámfor egész haditervét, hogyan küldte ki ellenük őt, hogy a politika ösvényéről a szerelem berkeibe terelje Tukorayt.
    A két jóbarát zajos koccintásokkal kisérte az elbeszélést.
    – Bella, te valóban pompás gyerek vagy, - nevetett Savó, - büszke vagyok rád, néhai első szerelmemre. De most, nyomára jövén a cselnek, ezt hasznunkra kell forditani. Mi volt a te kiküldetésed végcélja?
    – Az, hogy csaljam Tukorayt a hegyek közé, Kámfor főszolgabiró kastélyába, s tartóztassam ott négy-öt napig. Vagy szöktessem meg a kerületből.
    – Hol van ez a Kámfor?
    – Otthon várja kiküldetésem eredményét.
    Savó gyors egymásutánban fölhajtott három pohár bort, a mi nála az erős gondolkozás jele volt.
    – Megvan!
    – Mi?
    – A mentő gondolat.
    Tukoray bizalmatlanul szólt:
    – Gondolkozzál még egy kicsit Mátyás. A nyárádi állomáson elszenvedett nyilt ferbli óta fázom a te mentő gondolataidtól.
    – Nem lehet már intenzivebben gondolkozni.
    – Legalább igyál még.
    – Inni lehet intenzivebben.
    Megint fölhajtott három pohár bort. A fejét rázta.
    – Hiába. Ugyanaz a gondolatom van most is, a mi az imént. Tehát jónak kell lennie.
    – Halljuk?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155301674
Webáruház készítés