Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rákosi Viktor: Korhadt fakeresztek_EPUB

Rákosi Viktor: Korhadt fakeresztek_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Tavasszal, mikor a főváros lármájával már torkig vagyok, el szoktam menni csöndes vidékekre, nézegetem a barna földből ütögető friss zöldet s hallgatom a meleget köszöntő pacsirta első dalát. Ilyen utazásaim alkalmával leginkább a csatatereket szoktam fölkeresni s miközben a tavaszi szél lassú zümmögéssel borzolgatja a bársonyos fűszálakat, én mintegy a halottakkal beszélgetek, akik ott vérzettek el s többnyire ott is porladoznak. Piski híd, Vizakna, Nagyszeben, Isaszeg, Vác, Segesvár véráztatta mezőit már régen bejártam; álltam azon a helyen, ahol a waterlooi gárda utolsó emberig elesett s megnéztem a donchery-i házat, ahol I. Vilmos fogadta a szedáni kapitulánst, III. Napoleont. Itthon teljes illuzióval kószáltam a csatatereken, egyedül, alig találtam valakit, aki útba tudna igazítani; de már Waterloot iparszerűleg kezelik az élelmes emberek s az iroda ellát tetszés szerinti angol, francia vagy német vezetővel. Aki - a turista nemzetisége szerint - az angol, német, vagy francia vitézséget dicséri. Persze, itt nagy európai érdekek, dinasztiák és börzei spekulációk sorsa dőlt el; itthon csak egy nemzet életéről van szó.
    A minap eszembe jutott a szolnoki csata évfordulója s elhatároztam, hogy ezt a magam módja szerint megünneplem. Kimentem Szolnokra. Kerekes Géza barátom kellemes meglepetésben részesített. Tudta, hogy a csatatér hallgat, azért összeszedte az abból a korból még élő öreg embereket, akik megszólaltassák. Kerekes lakásán vártak az öregek, ötven év előtt ifjú szolnoki lakosok. Sokáig elbeszélgettem velük. S mikor beszélgettünk, a csatatéren állottunk, mert az 1849-iki március 5-iki ütközetben Szolnok minden utcájában, minden házában verekedtek.
    De már a csata előtt sokszor nyugtalanították a huszárok a Szolnokon álló németeket. Egy februári napon egy század huszár jelent meg a Tiszán keresztül egyenesen a városba vezető hídon.
    - Ki mer átmenni? - kérdé a tiszt.
    Kettő jelentkezett. Cifra szűr volt rajtuk, úgymond az öreg, széles kardjukat villogtatva jöttek át. A híd innenső felén állt egy szakasz vasasnémet. A két huszár úgy lóbálta a kardját, hogy szinte a földön köszörülődött s irtóztató ordítással neki a vasasoknak. Egy perc alatt szét voltak zavarva, futottak. Mire bajtársaik átrobogtak a hídon, már nem volt ott ellenség. De az egyik huszárnak baja történt. A kaszabolásnál levágták az orrát, úgy, hogy csak egy vékony bőr tartotta. Odalovagol a kocsma elé, mely most is ugyanúgy ott áll a hídfőnél s harsány hangon lekiált:
    - Hé, kocsmáros, bujj elő!
    A kocsmáros megjelent.
    - Hozz ki ide tűt és cérnát.
    A kocsmáros hozott. A huszár leugrott a lóról s odatartotta véres ábrázatát.
    - Most pedig varrd oda az orromat a képemhez.
    - Jaj, huszár úr, nem merem.
    - Ne félj, bolond, ha én nem félek.
    - De bizony én jobban félek, mint a huszár úr. Hogy én az eleven husát bökdössem!
    A huszár cifrát káromkodott. Ekkor ért oda a társa, leugrik a lóról s szól:
    - Kocsmáros, fogja kend a lovakat, majd én odavarrom.
    Azzal fogja a tűt és cérnát s jó goromba öltésekkel odavarrja az orr hegyét a tövihez. A páciens meg sem szisszent. Mikor a huszár az utolsó öltést megcsinálta, gombot kötött a cérna végire s elégedett képpel nézte a munkáját.
    - No pajtás, különben a regement-szabó sem varrhatta volna meg. (Orvost nem is mondott.)
    - Csak Török-Szent-Miklósig tartson.
    Ezzel a két huszár felpattant a lóra, glédába állt s a század visszament a hídon. Utasításuk csak az lehetett, hogy nyugtalanítsák a németet s vágjanak le egypárat közölök. Ezt meg is tették emberül s a magyarok vesztesége semmi sem volt, - egy félig levágott orr.
    A német hadipénztár elfoglalását is ketten látták az öregek közül.
    Nyolc vasas kisérte a pénztárvivő kocsit a híd felé. Ekkor az egyik utcán három huszár került eléjük. Az egyik észreveszi, hogy a német lovasok mit akarnak megmenteni. Azt indítványozza, hogy vágjanak neki, csak hogy föltartóztassák, majd jön a segítség. A három huszár nekirugtat a nyolc vasasnak, akik válogatott legények lévén, vitézül szembeszálltak. Ádáz dulakodás támadt. Letaszigálták egymást a lóról s ki gyalog, ki térdenállva vagdalkozott tovább. De a kasszát nem eresztették el. Segítség jött s végképp elnyomták a dragonyosokat. A huszárok között egy hajduszoboszlói fiú irtóztatóan össze volt vagdalva. A ruhája csupa rongy és vér, az arca csupa véres cafat. És ilyen állapotban elélt még két hétig. Akkor meghalt Szolnokon. Két hónap mulva jött a hírre az édesanyja, de már a sírját sem találta meg szegénynek.
    Bencze Ferenc házánál két jáger halat tisztított, mikor március 5-én reggel megszólalt az ágyú. Bencze odaszól hozzájuk:
    - Gyün Kossuth.
    - Nem, nem az, - felelték a vadászok s tovább pucolták a halat.
    Bencze vállat vont.
    - Jó, csak tisztogassák, majd jó lesz nekem, - mondá.
    A jágerek persze nem értették s végig lepikkelyezték a halat. Ekkor riadót vertek s a két legény futott a helyére. De visszaszóltak - gondolom, azt mondták, mondja az öreg Bencze, - hogy csak készítsük el a halat így, meg úgy, mert ők ebédre itthon lesznek. Bizony az asszony nem jágerosan, hanem paprikásan készítette el s megettük szépen magunk. A két vendég - szegények, fiatal gyerekek voltak - talán már a másvilágon ebédelt aznap.
    Mert hát, azt az összes szemtanuk megerősítették, sok német elveszett aznap Szolnoknál. Tömérdek embert beleszorítottak a magyarok a Zagyvába, különösen a gulyások erénél. Úgy volt ott a nép, mint a kérész a vizen, - mondta az egyik öreg, aki tulajdon szemével látta, hogy a fegyverkovács a feleségével együtt belefulladt.
    Egy öreg halász maga huszonnyolc holttestet szedett ki.
    A csata után ötödnapra Abonyból, ahol a császáriak tanyáztak, átlovagolt egy kapitány Szolnok alá, a Tiszához, s így szólt az ott halászgató Bózsár Jánoshoz:
    - Hallja barátom! Az asszonyom, aki podgyászkocsin menekült, belefulladt a Tiszába. Ha megtalálják, temessék el tisztességesen. Ráismernek arról, hogy egy fekete táska van a karján, tele arannyal, az mind a maguké lesz.
    A feketetáskás asszonyt ugyancsak kutathatták a szolnoki atyafiak, de az öregek azt mondják, hogy nem találták.
    Miután az öregek elbeszéltek mindent, amire csak emlékeztek, Kerekessel kimentünk az új temetőbe, hol az elesettek csontjai fölött csinos obeliszk emelkedik. Az emelkedett helyről jóformán az egész csatateret látni: ahol a 3-ik zászlóalj szuronnyal a lovasságra támadt. Végignéztem a tiszai kiöntésektől párázatos, a szolnoki kéményfüsttől ködös szemhatáron... Hol verőfény sütött le, hol elborult az ég s a hópelyhek rémülten elpárologtak, mert a tavasz hirnöke, a kis ibolya már ütögette kék fejét a honvédsíron... a tavasz tündére nem feledkezik meg a hős fiúkról, akik életük tavaszán dalolva rohantak a halálba...

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312410
Webáruház készítés