Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rákosi Viktor: Elnémult harangok_EPUB

Rákosi Viktor: Elnémult harangok_EPUB
340 Ft

Szerelmi történetként, és messziről indul a cselekmény. Az erdélyi református teológus, a tehetséges Simándy Pál az utrechti egyetem hallgatója. Azért, hogy csekély ösztöndíját kiegészítse, házi tanítóskodik a gazdag hajótulajdonos, Bajlon úr családjánál; az apa szemefénye, az érzékeny lelkű, törékeny alkatú Derry néma áhítattal csügg a magyar fiún, aki azonban észre sem veszi a fiatal lány lobogó érzelmeit, mert szívét egy erdélyi papleány, Bótai Anikó tartja fogva. Amikor Derry megtudja, hogy imádottja vőlegény, öngyilkos lesz. Halála megrázza a teológust, aki azonban arra a hírre omlik össze végképp, hogy Anikó nem várhatja meg, övéi unszolására férjhez kell mennie. Simándy élete ettől kezdve csupa szenvedély és szenvedés lesz. Gyógykezelésre Hamburgba utazik és a kikötőben egy Amerikába induló hajó fedélzetéről erdélyi kivándorlók énekét hallja meg. A 90. zsoltár sorai döbbentik rá elhivatottságára: a magyarság megmaradásának végvári vitéze kíván lenni a nyomorultul tengődő havasi faluban, Magyargarabón. A "fáklya" hivatású Simándynak azonban nemcsak a nyomorral, a tudatlansággal kell megküzdenie, hanem elsősorban az erőszakosan terjeszkedő román ortodox egyházzal, vagyis a garabói pópával, Todorescuval. A nyelvek, a kultúrák és felekezetek párharcában váratlan fordulat áll be, Simándy őrülten beleszeret a román pap lányába, Floricába. Eleve kilátástalan szerelmük epizódjai egy szörnyű tragédia felé vezető út állomásai, s a már-már eszelőssé váló lelkész sorsa akkor pecsételödik meg, amikor rájön, hogy szerelme apja a bukaresti irredenta központ ügynöke...
A lebilincselően izgalmas, epizódról epizódra drámaibbá váló, szenvedélyes hangszerelésű és sokrétű regény a nemzet katasztrofális sorsát a maga érzelmi életében megérző-megélő hős története (Legeza Ilona).
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az eKönyvből:

    - Bravó, fiatalember, - szólt az angol, - ön csakugyan igen hidegen, szárazon és okosan meg tudja magyarázni, hogy miért cselekedett igy. Azért azonban bizonyos, hogy ön hőstettet követett el.
    - Ne feledje el, mylord, hogy nekem ebben az ugynevezett hőstettben segitőtársaim voltak. Egyszerü parasztemberek, kik életösztönüket intelligenciájuk hiányánál fogva nehezebben tudják legyőzni, mint én. S igy a nagyobb érdem az övék.
    - Kik voltak azok? - kérdé a gróf.
    - Papp Mózes s egy oláh pásztor.
    - No, ezeket megjutalmazom. Ne feledjen el, tiszteletes ur, száz forintot kérni tőlem a számukra.
    - Köszönöm, méltóságos uram, adhatok belőle a megmentettnek is?
    - Oszsza szét belátása szerint. Ön pedig fogadja tőlem emlékül ezt a gyürüt, melyet a zanzibári szultántól kaptam.
    S ezzel lehuzott ujjáról egy zafirköves aranygyürüt, mely két egymásba fonódott kigyót ábrázolt és Simándynak adta.
    - Köszönöm, gróf ur, legkedvesebb emlékeim közé fog tartozni.
    S ujjára huzta.
    Az orosz katonai attasé ezalatt Floricával enyelgett, a ki emiatt nagyon bosszus volt, mert ekképp a Simándy és a két ur közt lefolyt beszélgetés egy részét elszalasztotta.
    - Hohó, kedves kisasszony, - szólt a gróf, - maga kevésnek teritett.
    - Én meg a mama nem ebédelünk az asztalnál.
    - Már miért nem?
    - A mama tálal, én pedig fölszolgálok.
    - Tálalás, az helyes. De a fölszolgálást, engedjen meg, Pista sokkal jobban elvégzi. Maga velünk fog ebédelni, még pedig az asztalfőn. Ugy sincs virág az asztal közepén, hát legalább maga legyen az asztaldisz.
    - Megkérdem a mamát.
    Simándyra nézett, mert érezte, hogy a fiu folyton rászegzi a szemét. Azután kisietett. Az orosz megszólalt:
    - Bájos egy gyermek, s oly kedvesen elbeszélget az emberrel, hogy igazán gyönyörüségem telik benne. Ugy-e ön pravoszláv? - fordult Todorescuhoz.
    - Igenis, ó-hitü vagyok, - felelt Todorescu.
    Florica bejött, s jelentette, hogy a mama megengedte, hogy az urakkal ebédeljen. A lány közel férkőzött Simándyhoz, s odasugta neki:
    - Látja azt az ibolyavirágos tányért? Az az enyém. Olyanból csak én szoktam enni. Most az a maga helye, üljön oda.
    Simándy meghajtotta magát. Nyilt az ajtó s Pista megjelent egy tál gőzölgő levessel. Florica kiosztotta, az inas széthordta, a vendégek leültek. A gróf megszólalt:
    - Miután pap házánál vagyunk, s két papunk is van, ugyan Simándy, mondjon egy asztali áldást, lehetőleg németül, hogy a külföldi urak is megértsék.
    Simándy fölállt, összekulcsolta a kezét, mind hasonlót tettek, és németül igy imádkozott:
    Uram, mindeneknek Ura, engedd meg, hogy hálatelt szivünket hozzád emeljük, a mikor áldásodban részesülendők vagyunk. De mikor köszönetet mondunk, hogy ebben a viharban, ebben a hidegben meleg fészekről gondoskodtál számunkra, kérünk, hogy ne feledkezzél meg szerencsétlenebb embertársainkról, kik talán odakint remegnek és nem találnak hajlékot, kik talán éheznek és nincs, mi kinjokat csillapitaná. Irgalmasságnak Istene, hallgasd meg könyörgésünket. Amen!
    Az urak állva maradtak, Todorescu, az orosz és Florica keresztet vetettek magukra, s a pópa román imádságot mondott.
    Ebéd alatt élénk társalgás folyt, melyben csak Todorescu vett kevés részt, mert magyarul is, németül is keveset tudott. Ellenben az angol, a gróf, Simándy és az orosz élénk beszélgetést folytattak utazásaikról, idegen népekről, vadászataikról, s különösen érdekelte az urakat az, a mit Simándy beszélt Erdély történetéről, a reformációról és a román nép babonáiról, Florica nem játszott jelentékeny szerepet az ebédnél, mert nagyon izgatott volt, s minduntalan kiszaladt a konyhára. Kint teljes erővel dühöngött a hóvihar, s mindnyájan kéjes érzettel adták át magukat a meleg szoba és a jó ebéd élvezetének.
    Ebéd után a gróf az attaséval nekiült écartézni.
    Simándy pedig egy vadászszal elhozatta hazulról a sakkját, s lord Harringtonnal, a ki szenvedélyes játékos volt, összeültek játszani. Alig játszottak háromnegyed órát, az angol megszólalt:
    - Ifju barátom, ha magának volna alkalma játszani, idővel mesterré nőhetné ki magát. Zseniális ötletei vannak.
    - Köszönöm, mylord, csak az a baj, hogy ötleteimet nem tudom összefüggő csatatervvé füzni. Mikor teológus voltam, Utrechtben sokat sakkoztam elsőrendü hollandi sakkistákkal, de érzem, hogy nagyon elmaradtam.
    Todorescu, a ki eddig csöndesen kibicelt, most megszólalt:
    - Ha csak az kell, kolléga ur, én szivesen fölajánlom magamat. Én is mint teológus kitünő sakkista voltam hajdanában.
    - Elfogadom, nagy örömmel elfogadom, kolléga ur.
    Közbe Pista pezsgőt bontott, s folyton kinálta az urakat. Legbuzgóbban Todorescu hajtogatta a poharat, s jó hangulatában Simándyval szemben érzelmei teljesen megváltoztak. Eddig gyülölte, de imponált neki. Most, látván, hogy e finom urak milyen jól bánnak vele, holott őt, mint házigazdát, pusztán köteles udvariasságban részesitik, látván, hogy mily élénk részt tud venni a müvelt urak társalgásában: gyülölete olvadt. Eddig azt hitte, hogy ez tulajdonképp egy bátor, nagylelkü, de paraszt-kosta, a ki minden jóravaló eklézsiából kikopott, s ezért került erre a kétségbeesett helyre; de most látta, hogy ez egy világlátott, sokat tanult, jó modoru ur, a ki egy mozdulatával, egy hangjával nem rí ki a nagyuri társaságból, melynek körében e pillanatban mozog és vitatkozik. És egy nagy kérdés merült föl lelkében. Hogyan vetődött ez az eszes ember a havasok legrongyosabb eklézsiájába? A ki tehetségénél fogva a legelső eklézsiákat megérdemelné. Bizonyára boldogtalan, s önkéntes számüzetésben él itt. Ez a gondolat a vén papot engesztelékeny hangulatba ringatta, s több izben fölragadta a pezsgős poharat, hogy ifju kollégájával koccintson, a mi Floricának, a ki titokban folyton figyelemmel kisérte őket, nagy örömet okozott.
    Ezalatt Todorescuné is toalettet változtatott, s bejött a szobába. Az urak mind gratuláltak neki a kitünő ebédhez és ittak az egészségére. Minthogy már sötétedni kezdett, lámpát gyujtottak, az attasé pedig leült a zongorához, s orosz dalokat kezdett játszani. Ezalatt Florica és Simándy egymás mellé kerültek.
    - Izlett az ebéd? - kérdé a lány, s kacérul nézett az ifjura.
    - Kitünő volt.
    - Miért nem evett a habgaluskából?
    - Édességet sohse eszem.
    - De ezt én csináltam ám.
    - Óh, hátha megigézett volna...
    - Hogyan?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    978963364807R
Webáruház készítés