Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Rákosi Viktor: A bujtogatók_MOBI

Rákosi Viktor: A bujtogatók_MOBI
390 Ft390
  • Részlet a könyvből:

    Badár Gábor, Korty Vendel albérlője, némán, de nagy izgatottsággal haladt a gazdája mellett. Korty uram lakása ugyancsak a Borju-téren volt, s igy Gábor izgatottsága még el sem érhette a minden izgatottsággal kapcsolatban emlegettetni szokott „tetőpont”-ot, mikor már a kapu előtt álltak. Szerencsére senkivel se találkoztak s igy Gábornak egy hazafiui fantázia által alkotott cári fizimiskája senkit se rémitett meg.
    A ház, melyben Korty Vendel mesterkedett, potemkini motivumok szerint épült. A Borju-térre néző része kétemeletes, de belső hátulsó része földszintes volt, s ebben a földszinti traktusban lakott a házmester-család. A háziur nem lakott a házban, s ennélfogva Korty uram volt ott a legnagyobb ur, ő szedte a házbért, inspektornak hivatta magát, s a cimnek megfelelő lakása is volt: egy konyha, ettől jobbra az albérlők szobája, balra egy nagyobb szoba, Kortyék nappalija, s ebből nyilt egy kisebb (háló) szoba.
    A nappali szoba közepén széken ült egy sápadt fiatalember, kinek arcát Kortyné mosogatta hidegvizes rongygyal. Mellette vajdlingot tartott egy szép szőke lány, kinek szemein meglátszott, hogy az álom tündére ma este már lecsókolgatta azokat.
    Badár Gábor lámpást ragadott s odavilágitott vele a fiatalember arcára.
    - Náci! Csobot Náci, te vagy? Hogy kerültél ide, mi bajod? Istenem, istenem, rosszat sejtek.
    Csobot Ignác (mert ő volt) fölugrott a székről. Megdörzsölte szemeit.
    - Ha ez a hang nem volna Badár Gáboré, azt hinném, hogy seblázban vagyok s kisértetekkel álmodom.
    Gábor hamar leakasztotta füleiről a szakállát s letépte cári bajuszát és parókáját.
    - De most már rám ismersz, ugy-e?
    - Te, Gábor, most meg már többet vettél le, mint amennyit kellett volna.
    - A fekete bajuszomat? Hja, annak vége. Szinész vagyok. De beszélj már, az Isten áldjon meg. Megöl a nyugtalanság.
    Csobot félarcáról olyan szépen lehámlott a bőr, mintha csak egy skalp-szakértő indián-főnök kezelte volna. Ruhája sáros és véres volt, ballábára bicegett. Bekötözték az arcát, helyrehuzták a lábát, Gábor ruháiba öltöztették, Kortyné egy kis vajrinnyét és forró teát készitett neki s e közben Ignác szakadozottan megkezdte elbeszélését.
    - Minket bizony elloptak.
    - Kiket?
    - Engem, meg az öcsédet, Petit.
    - Petit? Hát ma este jöttetek? Hol van Peti?
    - Az a nagy kérdés.
    - Kik loptak el?
    - Ez is nagy kérdés.
    - Hol loptak el? Hisz én a vasuton vártalak.
    - Igen, de Pesten vártál, minket pedig Kőbányán loptak el.
    - De téged nem loptak el, mert itt vagy, de hol van az öcsém?
    - Engem is elloptak, de megszöktem.
    - Hogyan? Beszélj! Mit jelent ez a vér, ez a sár, hol hagytad, hogyan hagytad Petit?
    A Korty-család szorongva figyelt a heves menetü beszélgetésre. Mindnyájan ültek, csak Gábor járt föl s alá izgatottan.
    - Édesanyád bizonyosan megirta, hogy apám meghalt, - kezdé Csobot halkan, - hát én feljöttem Pestre vizsgázni, még pedig Petivel jöttem fel. Kőbányán nagyon elkezdik kiabálni az állomáson „Badár Peti, Badár Peti”: Peti kiszáll, ott három ember körülfogja s megkérdi, hogy ő-e a Badár Gábor öcscse? Persze, hogy ő. No hát akkor ne menjen tovább, mert Gábor itt lakik Kőbányán. - De hát akkor mért nem jött ki maga? - kérdé Peti. - Nem jöhetett, reggelig egy sürgős megrendelést kell elvégeznie, de 10-re, fél 11-re otthon lesz, - felelik az idegenek. - Mi Gábornak jó barátai vagyunk, egy mühelyben dolgozunk, - mondják a habozva álló Petinek, - ha nem hiszi, itt van egy levél, amit Gábortól kaptunk. - Peti megismeri az édesanyja levelét, melyet hozzád irt Gábor, s melyben neked jelenti öcséd érkezését. Erre bekiált hozzám a kupéba: „Gyere Náci, itthon vagyunk.” Leszállunk, az idegenekkel ismerkedünk (az egyiket, ha jól emlékszem Topornak hivják) s elhagyjuk az állomást. Nem messze onnan egy zárt, de meglehetős rozoga fiakker állt. Ebbe beleülünk, két ember velünk szembe a kis ülésre, egy a kocsis mellé. Az ablakokat fölhuzzák. Lassan mentünk a nagy ködben. Egyszerre erős kloroform szagot érzek. Mi ez? A fejem kábul. Pilláim majdnem leragadnak. Szerencsémre az én oldalamon a kocsi ki volt szakadva. Gyorsan kidugtam a lyukon az orromat és a számat, s tele tüdővel szivtam a friss levegőt. A gazemberek meg akartak fosztani eszméletünktől. Petit bizonyosan meg is fosztották. Szörnyen megijedtem. Láttam, hogy kelepcébe kerültünk. Mit csináljak? Egyelőre meg se mozdultam. Azt hitték, el vagyok kábulva. Egyszerre csak kötelet érzek kezem köré simulni. Hatalmasat kiáltottam, s nagyot ütöttem magam elé a sötétségbe. De éreztem, hogy fej volt. Most a véletlen segitségemre jött. A kocsi a nagy ködben (nyilván a kőbányai uton) árokba ment, s mi kifordultunk. A teteje kétfelé vált. Én az árokba estem, pufámmal turtam az oldalát, s ott hagytam emlékül a bőrömet; az ároktól viszont kaptam ezt a sarat. Lábam megbillent, nagy fájdalmat éreztem fönt, lent, de azért négykézláb azonnal tovább másztam, majd ki az árokból s bicegve ügettem, ahogy csak tudtam. Egy lélekkel se találkoztam, a gazok nem jöttek utánam. Hamar tájékoztam magamat, a fegyvergyár mellett lehettem (preparandista koromból ismerem az egész várost), ott befordultam egy házatlan utcába, hogy esetleg üldözőim nyomomat veszitsék. Most már csak lassan haladtam tovább. Betértem egy kis kocsmába, kimostam az arcomat s vettem egy rossz kalapot (mert födetlen fővel menekültem), az orcámat meg felkötöztem két zsebkendővel. Aztán elindultam ide. Az adresszedet az igazit tudtam, mert Peti megmondta. Ide is találtam, s most itt vagyok. Hol van Peti? Kik rabolták el? Miért rabolták el? Nem tudom.
    És Csobot Ignác kifáradva nagyot hörpintett a forró teából. Gábor a pamlagra vetette magát.
    - Hogy miért rabolták el? - kezdé lassan - tudom én! Tudod-e, Náci, hogy Petinél kétezer forint volt, amit az anyám küldött?
    - Kétezer forint? - hebegé Náci rémülten.
    - Annyi, az én egész részem, amit anyám kiadott, hogy megházasodhassam.
    - Megházasodhassál?
    - Abba töröm a fejemet, - s Gábor gyöngéden magához vonta a piruló Korty Veronkát. Kortyné és Vendel gazda sokat jelentőleg mosolyogtak. Csobot egyszerre látott mindent: szerelmet, viszontszerelmet, szülői beleegyezést.
    - Erről nem tudtam semmit, - szólt a meglepett Csobot.
    - Még a világ nem tudja. Csak öcsém megérkezése után akartuk elhirdetni, ő hozta a pénzemet. S most fucscs! oda a pénz, vége mindennek, legalább jó hosszu időre, - s Gábor szomoruan tekintett menyasszonyára.
    Korty gazda azonnal megszüntette föntebbi sokat jelentő mosolyát és szárazon szóla:
    - Bizony fucscs, öcsém uram! A szinészkedésből nem lehet megélni. Az csak arra jó, hogy hát nem köll befizetni, nekünk.
    - Munkája nincs, az esztergályosok strikkolnak, s most a pénzit is elvitték, akin mühelyt nyithatott volna. Már ez is bajos állapot, - s Kortyné gyorsan egymásután sóhajtott vagy négyet.
    Csak Veronka nem szólt, Veronka nem sóhajtott. Arca lett csak olyan, mintha a lámpafény sárga üvegen keresztül esnék rá, s kezének a falra vetett éles árnyékán látszott, hogy ez a kéz reszket.
    - De hát ki tudta azt, hogy Peti öcsém kétezer forintot hoz nekem? Talán ti a vasuton beszélgettetek róla, s valaki kihallgatott?
    - Már hogy beszélgettünk volna, hisz én magam sem tudtam róla semmit.
    - Én tudtam, meg az anyám, Peti. Veronka meg a családja... meg az a levél. Az, akit nektek mutattak.
    - Hát hová tetted azt a levelet?
    - Bezártam a fiókomba. Ott kell annak lennie most is.
    - Meg köll nézni, - vélekedék Korty gazda; gyertyát gyujtott, s azzal Gábor és Korty gazda átsiettek az albérlők szobájába. Csobot is utánuk bicegett.

  • Cikkszám
    978963364820R
Webáruház készítés