Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rákosi Jenő: A magyarságért_EPUB

Rákosi Jenő: A magyarságért_EPUB
340 Ft340

Rákosi Jenő esszékötete számos kiváló esszé mellett tárcákat és a magyarségért lendületes szívvel megfogalmazott programírásokat tartalmaz. Színvonaluk változó, de mindenképpen izgalmas kaland tallózni ezen írások közt, amelyek Szókratésztől Bánk bánig és Shylocktól Komócsy Józsefig ívelnek, meg-megszakítva egy-egy tájleírással ,és az abból kibomló nemzeti összevetésekben. Mivel az elmúlt évtizedekben szinte sehol nem volt kapható, sem a figyelem középpontjába állító kiadás, szívesen ajánljuk az olvasó figyelmébe ezt a száz évvel ezelőtti magyar közgondolkodásról keresztmetszetet állító kötete. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Heidelbergát természetesen nem kell felfedezni a magyar olvasó számára. A Neckar partján, hegységtől védve szűken fekszik. Védett helyzete enyhévé teszi a klímáját még télen is és buja növényzetet nevel neki. A fölötte emelkedő hegység derekát óriási reneszánsz kastély gyönyörű romjai koronázzák meg, három emeletes ablaksorral. Az ablakon keresztül ragyog a kék ég. Az újságírók tiszteletére a város főpolgármestere ünnepet rendezett, mely ebből állt: délután 4 órakor fényes ebéd volt a Prinz Karl vendégfogadóban. Este felé kocsikon felkerekedve a hegyoldalon, a romokon keresztül elmentünk a Neckar ellen fölfelé, kompon átkeltünk a víz jobb partjára, betértünk a heidelbergabeliek egy mulatóhelyére s ott sört ittunk (vagy úgy tettünk német gazdáink kedvéért, mintha innánk, mert ott sokat kell inni) s mikor besötétedett, kompokra szállva egy német daloskör kíséretében leereszkedtünk Heidelberga felé. Amint a város alá értünk, eldördült egy mozsár és a romok kigyúltak. Mikor a század elején a francia invázió felégette a várost és a várat, az lehetett olyan látvány. Mint egy iszonyú tűzvész, olyan volt a rom a hegy oldalán. Minden zugában kívül és belül görögtüzet égettek és a vöröslő füst gomolygott a falak körül. Szinte vártuk, hogy bedűljön a tűzben meredező óriási fal. S mikor hamvadni kezdett, akkor két-három bárkán és a nagy ötbolthajtásos kőhídon tündéri tüzijáték gyúlt ki s elborított eget, földet és vizet, kígyózó, sziporkázó tűzesővel, csillagcsoportokkal és mindenféle fénnyel. Egész Heidelberga a hídon és a partokon volt, egy tömeg csónak és bárka is tele volt; merő tündérség volt az egész. Szinte rösteltük volna, mi tizenegyen újságírók, ha nem tudtuk volna, hogy mi bizony csak ürügy voltunk. Az egész dologról tizenegy újságíró révén megannyi ország értesül és dícséri Heidelberga bölcs és találékony elöljáróságát. Hogy pedig a fény és szeretetreméltóság a figyelmünket a dolog lényegéről el ne terelje, a főpolgármester úr dugott is mindegyikünk málhájába egy igen szép, érdekes és becses képeskönyvet - Heidelbergáról.
    Mainz városánál ültem hajóra a Rajnán. Erről eszembe jut Gréc. Egy barátunk, aki nem tudja, hogy Graz városát a magyarok e század derekáig mindig Grécnek mondták, régibb irodalmunkban is csak Gréc volt mindig s én apámtól, aki dunántúli ember volt, sohasem hallottam mást csak Grécet, sőt tudom, hogy ennek a szép stíriai városnak eredeti neve is Graetz, még pedig Bayrisch-Graetz volt, mert bajor telepítés, szemben Windisch-Graetz-cel, amely vend telepítés: ez a barátunk egy hozzám intézett levélben megkorhol bennünket nemcsak a Gréc-ért, de még a Bécsért, sőt a Boroszlóért, meg a Jászvásárért is. Csak mi bolond soviniszta magyarok adunk az idegen helyeknek más nevet, egész Európa respektálja az eredeti neveket.
    Bizony ez tévedés. A cseh ember sem mond Wient, a francia Viennet, az angol Viennát mond. Mainzot a francia Mayancenak, Münchent, Münichnek mondja. A német Firenzet Florencnek, Veneziát Venedignek nevezi, ugyanezt a francia Venice-nek, a magyar Velencének. Ebben a dologban nincsen logika, csak szokás, könnyebbség és véletlen. Antwerpen - Anvers, Lüttich - Liège, Köln - Cologne. Ha hiba, hát hiba. De valósággal úgy ragaszkodik minden nemzet ahhoz, amit szokása vagy nyelvjárása szentesített, mint a gyermek édesanyja szokásaihoz. Kedves és bájos az mind. Hiszen mi magyarok egymásnak mondjuk, csak meg is értjük talán egymást. Ha a nyelv őfelségének tetszett az egyik forma és nem tetszett a másik: mi ragaszkodjunk bátran ahhoz, ami a mi nyelvünknek tetszett. Elvégre minket ungárnak hív a német és nem magyarnak. Viszont magamagát deutschnak mondja, azonban nem tilthatja meg a franciának, hogy ne allemandnak, az angolnak, hogy ne germánnak, a norvégnek, hogy tüszknek hívja őt, nekünk, hogy németnek nevezzük, az olasznak meg, hogy tedesco szóval éljen. Ime egy nemzet számára hat név Európában. Pedig van még több is róla. Ezzel szemben mi sovinisztának gyalázzuk magunkat, mert eleink, meg nem háborítva az újságok által eredeti helyesírásban közölt, gyakran elolvashatatlan hely- és személy-nevei által, szuverén jog szerint nyelvünkhöz és beszélő orgánumunk alakzatához formáltak szót és nevet, amit hallottak, sőt csináltak másikat is, ha könnyebbségükre esett. Nem tagadom, az ismeret kiterjedtebb most, mint régen volt, de bizony a tudás kevesebb. Elménk és jellemünk vizének a fölülete szélesebb lett, de mélysége vesztett. Régen, ami idegen belehullott, el is veszett, föloldódott benne. Ma már olyan sikér ez a víz, hogy meglábolja mindenki, keresztülgázol rajta, vagy benne is marad - még csak vizes sem lesz, nem hogy szervesen beleolvadna. Sovinizmus dolgában bizony az utolsók vagyunk Európában, még pedig mint lóversenyen szokás mondani, igen rossz utolsók.
    Mainztól Koblenzig mentem a Rajnán. Láttam vagy egy tucat várromot és láttam a Loreley-sziklát. Olyan komor, fölséges, szívdobogtató, félelmes része, mint a mi Kazánszorosunk, nincsen ennek a szép útnak. De egy dolog Rüdesheimtól végigvonul rajta: a hasznos, karonfogva a széppel. Sűrű hajóközlekedés a vízen, vasút végig a jobb és balpartján a Rajnának és kitünően kezelt terraszos tagozatban ültetett szőlő váltakozva - várromokkal egész hosszában. Erdő, vadon, regényes szakadék - sehol semmi. Csak kitünően kezelt szőlő és jól elhelyezett rom. Mindenik bő forrása a jövedelemnek: a rajnai bornak és a rajnai turistáknak, folyik ott a szüret egész nyáron vígan a vizen, ősszel a hegyoldalban. Van is pénz és hotel bőven, az embereknek jó kedve van, barátságos, szíves, előzékeny nép lakja a városokat.
    Koblenzben elmentem a színházba. Nem a rendes színházban játszottak, hanem egy förtelmes bódéban. Vasszerkezetű boltívek bedeszkázva, a deszka fehérre festve, egy pár ívlámpa lógott le a közönség feje fölé. Egyébként semmi dísz az egészen. Egy nagy puszta pajta. Karzatok nélkül, iszonyú üres tér köröskörül a fejünk fölött. Minálunk egy menazsériát megszólanánk, ha ilyen helyen csinálná a dolgát. Ott az emberek vígan szivarozva és sörözve élvezték az előadást, melyet egy kölni társaság produkált kölni külvárosi (plattdeutsch) dialektusban. Én igen keveset értettem belőle, csak éppen a meséjét vettem ki. A darab címe volt: Az égből cseppent hadnagy úr. Ennek annyi köze volt a darabhoz, hogy a negyedik fölvonásban léghajón szállt le a hadnagy úr - aki eddig elő sem fordult a darabban - imádottja udvarába. Az utolsó felvonásban a táborban egymásé is lettek a szerelmesek s a darab egy tablóval végződött, amelynek közepén a hármas szövetség állt - Ferenc József ifjúkori maszkájában a közös hadsereg uniformisában, azután épp így olasz katonának az olasz király és közbül a német császár. Ehhez lelkes dalt énekeltek a Gotterhalte muzsikájára.
    Bonnban, amely megint egy valóságos virágos kert, megmutatták Beethoven szülőházát és azt a nyaralót, amelyben a német császár lakott, mikor jogot tanult, mint bonni studió.
    Köln nagy és érdekes város. Pezsgő élet van az utcáin. Szép utcája, amelyben a legélénkebb forgalom van, szűk és silány. De éjfélig jár rajta rajokban a kölni ember. Itt is elnéztem a színházba, persze ez is nyári színház. A Carré-féle cirkuszt alakították színházi célokra. Cirkusznak elég szép hely, színháznak kevésbé. A legnevezetesebb rajta az, hogy be van építve a házak közé és külsőleg semmit sem különbözik a többi háztól. Érdekes az is, hogy amíg a kölni bennszülöttek Koblenznek játszanak, a kölnieknek a berlini Carl-Schulze-Theater társasága játszik. Előadtak ezen a címen: Egy veszett éjszaka, egy összelopkodott tákolmányt. Fölismertem benne a Rózsaszínű dominókat s egy Labiche-féle bohóság egy mulatságos helyzetét. Ami ezenkívül volt benne, annak sem értelme, sem összefüggése nem volt.
    De persze Kölnben a dóm a híresség. Abban töltöttem el legtöbb időmet. Sehol templomban a színes ablakok e pompáját és ragyogó hatását nem láttam. Külsőleg a milanói nagytemplom megkapóbb gazdagság, változatosság, formák dolgában. A kölni dóm híres a tornyai magasságáról, de azt találtam, hogy korántsem látszik oly magasnak, mint amilyen valóban. Ez pedig, azt gondolom, onnan van, hogy lenn a két torony nagyon széles, fönn pedig aránylag hirtelen csúcsosodik ki és ettől eltörpül, mintha nem is torony lenne.
    Majna Frankfurt nagy város, külsőleg is, forgalma szerint is. A régi városból egy igen szép rész van meg benne: a Römerberg, a császárválasztó házzal. Az az építési mód, ahogy a frankfurtiak s általában a délnyugati németek házaikat építették, az utcára állított tűzfallal homlokzatnak, nem volt alkalmas monumentális építkezésre. Mit tettek hát, mikor császárválasztó házat építettek a birodalom számára? Négy házat építettek, négy tűzfallal az utcára, négy tetővel. Csak belül volt egy az egész. A császárház egy kis térre nyílik, de abban az időben, midőn zeg-zugutcákat és sikátorokat szerettek az emberek, igen nagy lehetett. Itt volt a népünnep és az ökörsütés, mikor császárválasztás volt. Ezen vonult a menet a templomba. Köröskörül ma is állanak a régi házak, mind három-négy-öt ablaksorral s ablak ablakon. Miért ez a csupa ablak? Azért, mert a látványosságokat e téren az emberek látni akarták. Képzelem, hogy ez a rengeteg sok ablak hogy meg volt rakva kíváncsi emberfejjel, mikor lent császárt koronáztak és ökröt sütöttek, a most is ott álló szökőkútból pedig vékony csöveken - bor csurdogált a tolongó szegénység kupájába!
    A házakat régen úgy építették Frankfurtban, hogy minden emelet egy-egy fél méterrel kijebb könyökölt az utcára. A házaknak pedig oldalt csak egy közös faluk volt, ahhoz hozzáépített a szomszéd. Ez a nem is széles választó fal azután tűzvédő falnak túlemelkedett a háztetőkön, sőt kirúgott végig elül is az utcára. Most is még sokan a régi mód szerint építenek, de egészben kelendőbb a modern, európai sablón-építés itt is. Megnéztem Rothschild, a frankfurti Rothschild szülőházát. Ezt a házat a bankárkirály eredetisége pompájában restauráltatta s ez a ház most megtekintésre méltó látványosság. Frankfurtban is elmentem a színházba. Itt még a Frankfurter Schauspielhausban játszottak, de, uramfia, míg Kölnben nyolckor kezdték az előadást - persze lumpoknak való léhaságot produkálva -, addig itt fél hétre volt téve a kezdés és az előadás véget ért háromnegyed kilenckor. Még világos nappal volt, mikor kijöttünk a színházból. Az idő a kényes és kényelmes spieszeknek szólt, a darab nem. Egy elég sikamlós francia bolondságot játsztak igen jól. Ellenben másnapra Hamlet volt hirdetve, amelyet hogy nem láthattam, azért sajnálom, mert Poloniusz szerepében Szikra nevű honfitársunk volt fel¬lépendő, aki valamikor operett-tenorista volt s úgy a hetvenes évek végén néha még meg¬szállta az a gondolat, hogy visszatér - magyar színésznek. Nem tudom, milyen a feje most szegény Poloniusznak, de bizonyos, hogy ma nem játszaná Poloniuszt, ha visszatért volna magyarnak.
    A színház mindenütt jól tele volt. Ezek az emberek szeretnek mulatni. De mégis legtelibb ott volt, ahol amellett - sörözni is lehet. A sört mindenütt nagyon szeretik Németországban. Az asszonyok igen lenéztek minket, idegeneket, még a tudós és művelt Heidelbergában is, hogy annyit sem tudunk inni, mint ők. Ami pedig a politikát illeti, a délnémetek a - spanyolok pártján vannak. Mikor pedig a vasút berobog egy-egy állomásra, vagy a hajó megáll: akkor 50-60 darab német kisasszony kiugrik a kocsikból, nekiesik a pályaház falának, melyet íróasztalnak használ, megír egy-egy féltucat Ansichts-Kartet, azaz levelező-lapot az illető helynek, vagy valamely hírességének ábrázolásával s bedobja a postaszekrénybe, azután eszik valamit, iszik rá egyet és újra vasútra ül és robog tovább. A bicikli őrült divatban van az egész vonalon. Az asszonyok is karikáznak, de szépet nem láttam köztük. A szépek inkább gyalog járnak és lehetőleg lassan mennek. Ez a jó van ránk nézve, azt hiszem, a biciklisportban.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633644485
Webáruház készítés