Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Pulszky Ferenc: A magyar jacobinusok_EPUB

Pulszky Ferenc: A magyar jacobinusok_EPUB
340 Ft340

Szinte érezzük, hogy egy kis magyarázatra szorul ez az életrajz - ezen a helyen. Pulszky Ferencz nem volt regényíró, vagy ha volt, csak annyira volt, amennyire poéta például a hold. A hold ugyanis nem írt egyetlen verset se, hanem annyi versnek a megírására hangolta a költőket, hogy egy kis jóakarattal ő is költőnek vehető, mint a hogy tudóssá vált a bagoly, ott lévén folyton a Minerva lábainál.
Pulszky Ferencznek tényleg annyira benne van a keze mindabban, a mi Magyarország ezeréves életének az utolsó, legfontosabb huszadrészében történt, hogy ő nélküle semmi téren se lehetne hű részletes képet festeni, a legkevésbé irodalmi téren, itt úgyszólván ő volt a kovász. Azonfelül pedig írt egy könyvet is, a Magyar Jakobinusokat, mely nem maradhat el e sorozatból.
Egyebütt az ily regénygyűjtemény pusztán mulattató olvasmányok tára, ez a mi gyűjteményünk egyszersmind a nemzeti élet mappája - könyvekből összerakva; Fáy András, Eötvös József regényei a franczia forradalom által útnak indított eszmék heroldjai, a Jókaié morfin-injekcziók a nemzeti fájdalmak ellen. A Podmaniczky zsöngéiből előugrik a spiczli-korszak; ennek az írónak nem volt sok mondani valója s azt a keveset is rosszul mondta - hanem az olvasónak volt akkor sok fantáziája, s a sorok között elmélázván, maga gondolta hozzá a szépet, a poézist. A Magyar Jakobinusok is ilyen érdekes stáczió a nagy kálvária-járásban; rabmunka: nem a bezárt (de a mi egyre megy), a kizárt magyarok a kenyérért való küzdelmeinek egyik gyümölcse. (Mikszáth Kálmán)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A mint Szolarcsek elhagyta Kovács házát, a kaputól néhány lépésnyire egy sötét tekintetű és zavart arczélű fiatal emberrel találkozott. Emlékezett, hogy e férfit már valahol látta, és azért nem csodálkozott, midőn az idegen mélyen meghajolt előtte és leemelte fövegét. Raimondné azonban, ki tekintetével kisérte az ügyvédet, még alig észlelte az idegennek már közelebbi ismeretségre gyanító alázatosságát, midőn egy terv már megért agyában. Ő különben tudta, hogy e férfi minden nap ugyanezen órában jön ki, és e végből kérdezősködött Kovácsnál kiléte felől; az orvos azt válaszolta, hogy a szászvári apát irnoka, Spintovich Ilia, fia egy szentendrei szerbnek, a ki lőn katholikus, midőn a gyermek már 12 éves volt. Törvény szerint Iliát a katholikus vallásban nevelték, mert atyjának vallását kelle követnie, daczára annak, hogy ez kicsapongás következtében nemsokára meghalt, és Ilia anyja a legnagyobb vakbuzgósággal ragaszkodott ősi vallásához. Alig halt meg férje, midőn fiával a Bánátba menekült, hogy ott az orthodox vallásban, az óhitben nevelje. Azonban a csanádi püspöknek jelenték, hogy atyja a katholikus vallásban halt meg; e végből elvétette erőszakkal az anyától a fiút, és mivel félt, hogy anyjának vak buzgalma már a fiú szivébe beleélte magát, a szegedi mennoniták kolostorába küldte neveltetni, Ilia tunya, nehézkes véralkata a kolostorélettel tökéletesen megegyezett, és ekként gyorsan a szerzetes életre szánta magát; mert azt hitte, hogy így leg-könnyebben éri el a gondtalan életet, a nélkül, hogy sokat tanulnia vagy dolgoznia kellessék, mert mind a tanulás mind a dolog nem igen volt inyére. De azon időben, midőn a szerzetesi esküt le kelle tennie, József császár feloszlatta a szerzetet, melybe Ilia lépni akart, az atyákat kiutasíták a kolostorból, és csekély nyugdíjat kaptak. A testvéreknek tudtul adaték, hogy a világ nyitva áll előttük, melyben az ember rendeltetése dolog és nem henyélés, Ilia elégületlen volt e határozattal; a szerzetes élet vágyainak oly tökéletesen megfelelt; a jó konyha, estve kártyatársaság jó, meleg szobában, gondtalan élet a kolostor falai közt, minden kötelezettség nélkül, kivéve az olvasót elimádkozni, naponta misét mondani, s ha épen a sor rákerült, keresz-tülutazni a vidéket, hogy a néptől a kolostor számára adományt kéregessen; lehet-e ennél kellemesebb életet kivánni? A leendő szerzetes tehát a császár rendeletét zsarnokinak mondta; tagadta, hogy a kormánynak hatalmában áll őt munkára erőltetni, ha henyélve is megélhetett volna, és csak azzal vigasztalta magát, hogy József ellensége a pápának és vallásnak, és egykor bizonyosan a pokolban fog sülni. Ezen érzelmekkel tért Ilia anyjához a Bánátba vissza, a ki áldotta Istenét, hogy fiát még egyszer látni megengedé, mielőtt még késő nem vala őt atyáinak vallásához visszavezetni. Ő tulajdonkép nem tudta, mi különbség van a két vallás közt; de ép azért, mert nem tudta, tartá a katholikus egyházat pogányságnak, míg ellenben a görög, véleménye szerint az egyetlen, mely a bűnös embernek vigaszt és bocsánatot nyujthat. Ilia bár tanulta a kolostorban az istentant, de a két vallás közötti különbség mindig zavart volt előtte, és e miatt, hogy anyjának örömét ne zavarja, a szerb püspökhöz ment, hogy hitkételyeit szétoszlassa. Ez véletlenül bigót, korlátolt elméjű ember lévén, a ki miután megtudta, hogy Ilia egykoron az ő nyájához tartozott, szent kötelességének tartá az eltévedtet visszavezetni. De a helyett, hogy e tárgyról higgadtan szólt volna, fenyegetéssel rohanta meg a szegény fiút. Gyakran komolyan ismétlé, hogy mind elkárhozik, a ki őseinek vallását elhagyja, és a pokol büntetéseivel addig fenyegette, míg végre az exmennonita növendék megigérte, hogy a görög vallásra tér újra. Anyja örömkönnyeket sírt, habár tudta, mily nehéz a katholikus egyházat elhagyni, és meg nem akadályozhatta Ilia szándékát, hogy elmén a katholikus püspökhöz is, határozatát közlendő. De ez nyiltan kimondá neki, hogy akaratát minden erejével akadályozni fogja, mert nem veheti lelkére, hogy egy lélek, melyet a végzet reája bizott, a kárhozatba rohanjon, elhagyván az egyetlen üdvözítő egyházat. Erre aztán Ilia tökéletesen megzavarodott; anyja, kit végtelen szerete, és a görög püspök, pokollal ijeszték, és az ő püspöke, kit még a kolostorban megszokott szentül tisztelni, kihez térdhajtás és kézcsók nélkül soha sem közeledett, szintén az örök kárhozattal fenyegette, ha azon egyházat elhagyja, melyben nevelteték. Feje sohasem volt erős szervezetű, a gondolkodás ép úgy terhére volt, mint a dolog, és a kolostorban hozzá szokván a szenvedőleges engedelmességhez, mely oly kellemes a nembánom embereknek, mert minden erkölcsi felelősséget, a szellem önálló tevékenységét megszünteti; most oly helyzetbe jutott, hol minden oldalról a pokol feneketlensége ásított rá! Ez iszonyú állapotban kinek vezetésére bízza magát? E veszélyes kedélyállapotban volt, mely lelkét és egész lényét végkép összezilálta, midőn az 1790-ik év tavaszán az alföldi szerbek közt hirtelen elterjedt azon hír, hogy a császár Bécsben meghalt és a magyarok utódját nem akarják királyul elismerni. A Bécsből és Pestről jövő kereskedők ujságolták Ujvidéken és Temesváron, hogy szent István király koronáját, melyet József császár Bécsbe vitetett, nagy pompával hozták vissza Budára, és a nemesség a vármegyékből lovas csapatokat küld a koro¬na őrzésére, míg az országgyűlés koronaőröket nevez. De mindez csak látszat, a magyarok barátjaikkal, a törökökkel akarnak szövetkezni, hogy a császártól végkép elszakadhassanak. Majd ismét az hallatszott, hogy az országgyülés összeült és a huszárezredek kijelenték, hogy az országgyűléssel tartanak, és a király meg sincs koronázva; mutassák meg a szerbek most, hogy a császár hívei, és a császár az alföldi vármegyék uraivá teszi őket, püspökjük patriarchává lesz, külön vajdát választhatnak, tisztviselőik mind szerbek lesznek, és a büszke ma-gyaroknak meg kell majd előttük hajolniok. Mások állíták, hogy saját szemükkel olvasták ama rendeletet, melyben a császár kimondja, hogy a szerbek legkedvesebb alattvalói, és maga óhajt vajdájuk lenni, de a magyaroktól fél, és ha a szerbek felkelnek a magyarok ellen, szabad rablást enged nekik Magyarországon, mint tevék őseik Bajor- és Poroszországban. Ez annál nagyobb hitelt nyert, mivel a görög püspökök a papsághoz leveleket küldtenek, melyeket szó-székből olvastak fel, bennük kijelentvén, hogy a szerb nemzet kész császárjáért élni és halni és hogy engedélyért esedeznek egy Temesváron tartandó illyr nemzeti gyűlés végett, hogy ott kivánságaikat és készségüket kifejezhessék.
    Az engedély megjött és augusztusban a szerbek seregestül vonultak Temesvárra, hol püspökeik és nevezetesebb embereik gyülekeztek, Ilia is elment és hallott ott néhány beszédet. Meg-értette, hogy a jelesek az egész népnek szabadságot kivántak, és hogy a szerbek egész ország urai akarnak lenni, mert a magyarok barbárok, a kik erőszakkal foglalák el az országot, ők a zsarnokok, ők a lázadók, és a szerbek szerették mindig a császárt; azért nyertek első Lipóttól mindig oly szép kiváltságokat, hogy folytonosan küzdjenek a magyarok ellen. Iliát e beszédek elbűvölték, kiabálta a «zsiviót», míg csak el nem rekedt, bár az egészet nem értette, hisz naponként látta, hogy a szerb parasztnak sem kell többet dolgoznia, mint a magyarnak, és hogy a szerb nemes ép oly szabad, mint magyar szomszédja; hanem oly szépen hangzott, ha a szónokok a magyarok büszkeségéről panaszkodának, és a nyomásról szóltak, melyet a szláv fajnak tűrnie kell, a melyé volt kezdetben az ország, melyet nyolczszáz év előtt a magyarok vad erőszakkal elfoglaltak.
    E szónoklatok Temesvártt részegítő hatással voltak Iliára, lelkiismeretének furdalása megszünt, mert fejében egy gondolatnál több nem fért meg egyszerre. Megtanulta a magyarokat gyűlölni és minden rosszat nekik tulajdonítani, és elfeledte a csanádi püspököt, a ki szintén magyar volt. Azért is anyja kérelmére elment egy ülés tartama alatt a görög templomba és a görög szertartás szerint megáldozott, és ha olykor a lelkiismeret furdalásai megszállták is, e gondolattal vigasztalta magát: «Ha poklokra szállok is, a magyarok lesznek okai, miért fogadtak be kolostorba, és ha befogadtak, miért nem hagytak ott.»
    De temesvári tartózkodása más tekintetben fontos lőn egész életére. Martinovics apát az értekezlet egész folyama alatt ott időzött, a görög püspökökkel és a gyülekezet legkiválóbb tagjaival gyakran értekezett, és mindenki oly embernek tartá, a ki a kormány czéljait a szerbek közt terjeszti. Ilia vak buzgósága által, mely arczán tükröződött, tünt fel neki: a gyűlések egyikén eleve tudakozódott felőle, később érdekkel viselteték iránta, és végre Budára indulása előtt szolgálatába fogadta. Ilia itt részben komornyik, részben irnok vala; kerek, olvasható írása volt, és mivel sohasem tudta, hogy mit ír, különösen alkalmas vala az apáthoz irnoknak, ki általa a legtitkosabb ügyeket másoltatta le a nélkül, hogy árulástól féljen. Másrészről irnokának mindig adott bűnbocsánatot, valahányszor lelkiismeretfurdalásai felébredtek; mert még mindig tétovázott a két egyház között. Rendesen a görög templomba járt, de azután megint az apáthoz jött, és ezt mint bűnt gyónta meg. Martinovics többször mondta neki, hogy a keresz-tény buzgó imádsága és a bűnös igazi bánata Istennek mindenütt kedves, és meghallgattatik akárhol, valamint, hogy becsületes élet nyugodt halált szerez az embernek. De Ilia ily beszédért meggyűlölte az apátot, és hitárulónak tartotta. Különben nem sok dolga volt, és az apát jó úr vala, ki nem sokat háborította, és gyakran megengedé, hogy anyját meglátogassa; mert ez miután Ilia urával Budára jött, szintén elhagyta a Bánátot, a Ráczvárosba jövén lakni, miután Ilia nélkül nem élhetett. Ereje azonban fogyott, és fia félve tapasztalá, hogy egy idő óta szünetlen beteges, és e miatt járt naponta Kovácshoz orvosságért. Különös bizalma vala hozzá; mert, mint Ilia mondá, nem könyvből és gyógyszertárból gyógyít, hanem varázsló és boszorkánymester; az orvost pedig nagyon érdekelte mind a beteg, mind fiának jelleme. A mint a közelebbi napok egyikén Ilia ismét eljött Kovácshoz, Raimondné a ház előtt sétált, Ilia leemelte kalapját előtte, és tovább akart haladni, ő azonban beszédbe ereszkedett vele, és megkérdezé, hogy anyja jobban van-e már?
    - Nagysád tudja, hogy anyám is van? - szólt ez csodálkozva. - Valamivel jobban van. Isten és a boldogságos szűz talán még megtartja. Az orvos nem rendel már orvosságot, hanem azt véli, hogy egy üveg valódi tokaji használna, de Pesten nagyon nehéz valódit kapni.
    Raimondné válaszolá, hogy nagyon örül, hogy anyjának szívességet tehet; ép tegnap kapott ajándékba egy üveg valódi tokajit és Iliának adá, a ki örök hálát igért neki.
    - Ismered azt a fiatal urat, - kérdé most a franczia nő, - a kivel tegnap itt találkozál és köszöntél!
    - Hogy ne ismerném, - mondá Ilia, - az Szolarcsek úr, a ki Budán tőlünk a második utczában lakik, és ha az ablaknál állva pipázom és az utczára nézek, ép ajtaját látom és megismerek minden ki- és bejárót.
    - Megteszesz egy szivességet? - kérdezé tovább.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633646748
Webáruház készítés