Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe_EPUB

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe_EPUB
540 Ft540

A kötetet Kosztolányi Dezső szépséges műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A festő különös megindulást érzett. A fiút nagyon szerette, és egyénisége a művészetének fordulópontja volt. Nem tudta elviselni a gondolatot, hogy tovább gáncsolja. Végre is a közönye valószínűen csak afféle szeszély, mely elmúlik. Nagyon sok jó és nemes tulajdonság lakozott benne.
    – Hát jó, Dorian - szólt végül fájó mosollyal -, mától fogva nem beszélek többet erről a szörnyű dologról. Remélem azonban, a nevedet nem hozzák összefüggésbe ővele. Ma délután van a hullaszemle. Megidéztek?
    Dorian fejét rázta s arca elfintorult arra a szóra: “hullaszemle”. Van valami kegyetlen és közönséges az ilyen dologban.
    – Nem tudják a nevemet - felelte a fiú.
    – De a lány csak tudta!
    – Csak a keresztnevemet tudta, és bizonyos vagyok, hogy senkinek sem említette. Egy ízben elmondta nekem, hogy mindenki kíváncsiskodott, hogy ki vagyok, de ő mindig csak azt válaszolta, hogy a Mesebeli Hercegnek hívnak. Szép volt tőle. Basil, rajzold le nekem Sibylt. Szeretném, ha más emlékem is lenne róla, mint az a pár csók meg az a néhány széttöredezett, szenvedélyes szó.
    – Majd megpróbálom, Dorian, ha kívánod. Neked azonban okvetlen el kell jönnöd, megint modellt kell ülnöd nekem, nélküled nem megyek semmire.
    – Többé nem ülhetek neked, Basil. Lehetetlen. - kiáltott Dorian Gray és visszatorpant.
    A festő rámeredt.
    – Micsoda butaság ez - kiáltotta Basil. - Azt akarod ezzel mondani, hogy nem tetszik a kép, melyet rólad festettem? Hol van? Mért toltad eléje a spanyolfalat? Mutasd meg. Ez a legjobb képem. No, told félre a spanyolfalat, Dorian. Egyszerűen szemtelenség, hogy az inasod így elrejti a képet. Mihelyt beléptem, éreztem, hogy a szoba megváltozott.
    – Az inasom ebben nem hibás, Basil. Csak nem képzeled, hogy vele rendeztetem be a szobámat? Néha virágokat válogat nekem, egyebet nem. Nem, én magam tettem oda. A képen a fény nagyon erős volt.
    – Nagyon erős? Ugyan, öregem. Pompás helye van. Nézzük csak.
    És Hallward a szoba sarka felé indult.
    A rémület kiáltása tört ki Dorian Gray száján, s a festő és a kép közé rontott.
    – Basil - szólt nagyon sápadtan -, ne nézz rá. Nem akarom.
    – Ne nézzem meg a tulajdon képemet? Kérlek, ne tréfálj. Miért ne nézzem meg? - kiáltott föl Hallward kacagva.
    – Ha megpróbálod megnézni, Basil, becsületszavamra sohase beszélek veled, amíg élek. Nem tréfálok. Nem adok magyarázatot és te ne is kérj. Hát jól jegyezd meg, hogyha hozzáérsz a spanyolfalhoz, vége köztünk mindennek.
    Hallwardnak gyökeret vert a lába. Ámuldozva nézett Dorian Grayre. Azelőtt sohase látta így. A fiú most elsápadt a dühtől. Keze ökölbe szorult, szembogara olyan volt, mint a kék tűzkorong. Minden ízben reszketett.
    – Dorian.
    – Hallgass.
    – De mi bajod? Természetesen nem nézem meg, ha nem engeded - mondta elég hűvösen, és sarkon fordulva az ablak felé indult. - Az azonban már igazán képtelenség, hogy ne láthassam saját munkámat, különösen mikor az ősszel ki akarom állítani Párizsban. Bizonyára majd újra be kell lakkoznom, egy nap mégis látnom kell, és miért nem ma?
    – Te kiállítod? Ki akarod állítani? - kiáltott fel Dorian Gray, s a rettegés különös érzése fogta el. Hát megmutatják a világnak a titkát? Hát a nép száját tátja majd az életének rejtelme előtt? Ez lehetetlen. Valamit tenni kell, azonnal, de még nem tudta, mit.
    – Igen, s úgy gondolom, nem lesz kifogásod ellene. Georges Petit össze akarja gyűjteni legjobb képeimet egy külön kiállításra, mely a Rue de Séze-ben október első hetében nyílik meg. Az arckép csak egy hónapig marad ott. Bizonyára könnyen nélkülözöd addig. Igen, akkor úgyse vagy itt a városban. És hogyha állandóan a spanyolfal mögött tartod, nem is lehet olyan fontos neked.
    Dorian Gray megsimította homlokát. Gyöngyökben ült rajta a verejték. Érezte, rettenetes veszedelem peremén áll.
    – Egy hónappal ezelőtt azt mondtad, hogy sohase állítod ki - kiáltott. - Miért változtattad meg a szándékodat? Ti, kik olyan nagyra tartjátok a következetességet, éppoly szeszélyesek vagytok, mint bárki más. Az egyetlen különbség az, hogy a ti szeszélyetek még értelmetlenebb. Bizonyára nem feledted el, mily ünnepélyesen fogadkoztál, hogy a kép kiállítására semmi a világon nem bírhat rá. Harrynek is szóról szóra ezt mondtad.
    Itt egyszerre elhallgatott és szeme fölragyogott. Eszébe ötlött, hogy Lord Henry egyszer félig komolyan, félig tréfásan azt mondta neki: “Ha akarsz egy mulatságos negyedórát, meséltesd el Basillel, miért nem állítja ki a képedet. Ő elmondta nekem, mi az oka, és ez meglepetés volt számomra.” Igen, talán Basilnek is titka van. Majd kérdőre fogja, kivallatja.
    – Basil - szólt és közel lépett hozzá, keményen a szeme közé nézett -, mindkettőnknek titka van. Mondd meg, mi a tiéd, és én is megmondom az enyémet. Miért nem akartad kiállítani a képemet?
    – Dorian, ha ezt elmondanám neked, akkor kevésbé szeretnél és biztosan ki is nevetnél. Sem ezt, sem azt nem tudnám elviselni. Ha azt kívánod, hogy sohase nézzek többet az arcképedre, belenyugszom. Téged mindig láthatlak. Ha azt kívánod, hogy rejtsem el a világ elől a legjobb munkát, melyet valaha is csináltam, megteszem. Barátságod kedvesebb nekem, mint minden hírnév és dicsőség.
    – Nem, Basil, el kell mondanod - erősködött Dorian Gray. - Úgy érzem, jogom van hozzá. - A rettegés érzése elmúlt és kíváncsiság váltotta fel. Elhatározta, hogy kipuhatolja Basil Hallward titkát.
    – Üljünk le, Dorian - szólt a festő s zavartnak látszott. - Üljünk le. Most pedig felelj egy kérdésemre. Nem vettél észre a képen valami furcsát, valamit, ami először föl se tűnt neked, de aztán egyszerre szemedbe ötlött?
    – Basil - kiáltott a fiú, reszkető kézzel megragadta a széke karját s vad, tágra nyílt szemmel tekintett reá.
    – Látom, hogy észrevettél valamit. Ne beszélj. Várj és hallgasd meg, amit mondok. Dorian, attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztam veled, egyéniséged rendkívüli hatással volt reám. Testemen, lelkemen uralkodtál, parancsoltál nekem. A láthatatlan eszmény látható megtestesülése voltál számomra, melynek emléke minket, művészeket úgy kísért, mint valami pompás álom. Imádtalak, féltékenykedtem mindenkire, akivel szóba álltál. Csak én akartalak bírni. Csak akkor voltam boldog, amikor veled lehettem együtt. Ha távol voltál, jelen voltál a művészetemben. Természetesen ebből semmit sem árultam el neked. Lehetetlen lett volna. Nem is értetted volna meg. Magam is alig értettem. Csak azt tudom, hogy szemtől szembe láttam a tökéletességet, a világ csodálatossá lett előttem - talán nagyon is csodálatos, mert az ilyen őrült imádatban van valami veszedelem, az a veszedelem, hogy elveszítjük, vagy talán az a veszedelem, hogy nem veszítjük el... Hetek jöttek-mentek, és mindig inkább felolvadtam benned. Aztán új mozzanat következett. Lerajzoltalak, mint Párist, pompás fegyverzettel és mint Adonist, vadászruhában, tündöklő vadkanölő lándzsával. Hadrian császár díszbárkáján ültél, nehéz lótuszvirággal koszorúzva, s a zöld, iszapos Nílusra tekintettél. A görög lanka csöndes tavára hajoltál, s a víz nyugodt ezüstjén nézted arcod csodáját. Mindez pedig öntudatlan, eszményi és messzi volt, mint ahogy a művésznek is annak kell lennie. Egy napon - gyakran azt gondoltam, végzetes nap volt - elhatároztam, hogy csodálatos képet festek rólad, amilyen vagy most, nem halott korok jelmezében, de saját ruhádban, saját korodban. Nem tudom, mi volt, a realizmus módszere-e, vagy egyéniséged varázsa, ami minden köd és fátyol nélkül egyszerre kitárult nekem. De tudom, hogy míg dolgoztam a képen, minden festékréteg és színhatás úgy tetszett, hogy fölfedi a titkomat. Félni kezdtem, hogy mások is megtudják bálványimádásom. Éreztem, Dorian, hogy nagyon is sokat beszéltem, hogy nagyon is sokat adtam magamból a képbe. Erre elhatároztam, hogy semmi áron sem állítom ki. Te kissé bosszankodtál, de akkor fogalmad sem volt, mit jelent nekem mindez. Harry, akinek beszéltem róla, nevetett rajtam. Bántam is én. Mikor elkészült és egyedül ültem vele szemben, éreztem, hogy igazam van... Hát pár nap múlva, hogy a kép kikerült a műtermemből s megszabadultam jelenlétének tűrhetetlen bűvöletéből, úgy tetszett, ostobaság azt képzelni, hogy mást láttam benne, mint azt, hogy te nagyon szép vagy és én tudok festeni. Még most is azt kell éreznem, tévedés azt gondolni, hogy a szenvedély, melyet alkotás közben érzünk, csakugyan kifejeződik abban a műben, melyet alkotunk. A művészet mindig elvontabb, mint képzeljük. Forma és szín formáról és színről beszél nekünk, semmi egyébről. Gyakran úgy rémlik nekem, hogy a művészet inkább elrejti a művészt, nem megmutatja. Így tehát, mikor megkaptam Párizsból az ajánlatot, elhatároztam, hogy képedet teszem a kiállítás középpontjává. Eszembe se jutott, hogy nem egyezel bele. Most látom, hogy igazad van. A képet nem lehet mutogatni. Ne haragudj rám, Dorian, azért, amit elmondtam. Egy ízben már említettem Harrynek, te azért vagy a világon, hogy imádjanak.
    Dorian Gray föllélegzett. Arca visszakapta színét és mosoly játszadozott ajka körül. A veszedelem elmúlt. Egy darabig védve volt. De önkéntelenül is végtelen szánalmat érzett a festő iránt, ki az imént ezt a furcsa vallomást tette neki, és kíváncsi volt, vajon valamikor ő is rabja lesz-e ennyire egy barátja egyéniségének. Lord Henry varázsa abban volt, hogy nagyon veszedelmes. Más varázsa nincs. Nagyon is okos, nagyon is kiábrándult ahhoz, hogy igazán szeressék. Lesz-e valaha valaki, kit ilyen különösen fog bálványozni? Talán ezt is tartogatja számára az élet.
    – Rejtélyesnek találom, Dorian - szólt Hallward -, hogy te ezt megláttad a képen. Igazán láttad ezt?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306419
Webáruház készítés