Móricz Zsigmond: Pipacsok a tengeren_MOBI

Részlet a könyvből:

Zsuzsinak is könny szökött a szemébe, az enyém tele volt. Szivárványos lett előttem a világ. Láttam is, nem is őket, de azt éreztem, hogy Zsuzsi odalépett hozzám, s furcsán, ügyetlenül megcsókolta az arcom.
Ne féljen, Gabi úrfi - mondta -, nem felejtem én azt el magának, amit velem tett. Nem én, míg a koporsót rám nem szegezik.
Nem bizony, de nem ám! szólt a legényke is, aki megfogta a kezemet, s megrázta emberül.
Elköszöntek, elmentek. És én erős hangon kiáltottam utánuk, hogy:
Isten áldjon!
Beszálltak a csónakba. Úgy láttam, mint valami ködfátyolképet.
Majd küldjük nagyapádat hamarosan kiáltották Miskának.
S én utánuk bámultam, és láttam, hogy Zsuzsi fáradhatatlanul lengeti, lobogtatja azt a kedves, szép kendőjét, míg csak el nem tűnnek a távolban.
Azután nem sokat tudok magamról. Szédülés fogott el, s eldűltem ültő helyemben, aztán elaludtam.
Nem is ébredtem fel, csak úgy félálomban éreztem, mintha beszélnének fölöttem, aztán ölbe vinnének, csónak ringatna, az evező csapkodását hallanám.
Nem is ébredtem fel, csak otthon, az én drága jó édes nagyanyám arcára esett első pillantásom. A második meg a nagyapámra. Úgy látszik, régen virraszthattak fölöttem.
Hogy néztek rám a drága jó lelkek! Mennyi aggodalmat állottak ki miattam, és én alig-alig gondoltam rájuk. Én, a rossz gyerek, idegen kislány után szaladgáltam.
Felébredtél, drága gyermekem? - szólott nagyanyám, s csókkal sírva borult rám.
Az én szemem száraz volt, úgy néztem őket, mint aki a másvilágról jött vissza.
Hát, te marmancs, te - szólt nagyapám dörmögő kedveskedéssel -, hát te hol csavarogtál, mi?
S bennem felébredt a visszatréfálás szele, s úgy feleltem, ahogy neki szoktam. Hamisan előmarkolásztam zsebemből az árvízen szedett szegény pipacsokat, mint hősi bánatom tanúit, s nagyapámnak a kezébe raktam. Akkor kicsit könnyesen motyogtam:
A magyar tengeren, nagyapám!