Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Pillangó_MOBI

Móricz Zsigmond: Pillangó_MOBI
490 Ft490

Móricz Zsigmond "Pillangó" regényében egy szerelem ébredését és minden akadályon való győzelmét álmodja végig. Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika (mint napszámos szegények) nyelik a cséplőgép porát napi 16 órán keresztül. Kivirágzik közöttük a szerelem. Aztán hazakerülnek Debrecenbe. Tanácsok, szülők, jóslatok, ismerősök - szinte minden és mindenki - ellenzi összekerülésüket, mert - mondják - isteni parancsolat a bibliában, hogy szegény legény módos lányt vegyen el, a szegény lány meg módos legényhez menjen. Jóska már bele is törődött a vagyonos házasság gondolatába. Zsuzsika maszkának öltözve, revolverrel megy a lakodalmas ház ablaka alá, hogy megölje hűtlen kedvesét... (Legeza Ilona)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Messze elszédelgett, de ahogy távolodott, kezdett a szíve szorulni. Mintha már valami láthatatlan fonállal volna a lányhoz fűzve, ahogy eltávolodott, az a fonál egyre jobban feszült, egyre jobban belevágott a szívébe, hogy sajgott.
    Vigasztalni, gyógyítani kezdte magát. Jó isten, lány ez! éspedig szép lány... Azér lány, hogy mindenkinek tessék. Mindig így volt az a lányokkal, hogy mindenki udvarol nekik. Ő pedig még csak két vagy három napja, és máris tartja a jussát?... De kik udvarolnak? Az öreg? a bandavezér? Az minden lányt megfogdos, nem tesz az kárt. Meg a gépész?... Ez is gazda, s Zsuzsika mindnyájukért szólott... Még ugyan derék, ha így helyén van a szíve...
    De lassan, keservesen zsibongott a vére. Igen; semmi baj; igen. De mégis, nem kellett volna. Úgy lett vón az szép, ha egyszerre semmi, semmi többet. Jó isten, ő nem tudna más lányra nézni, felőle elmúlhat az egész világ; nincs lány több őneki az egész világon, hát akkor ne legyen Zsuzsikának se több férfiember... Mély bánat füstölgött benne: jó volna megszökni idejében. Szörnyű kínok hírét érezte előre...
    És nem lehetett szökni többet.
    Nem lehetett, mintha csak zsinór lett volna a szívére kötve: az a szál visszahúzta. Oly kimond¬hatatlan sóvárgás volt benne; minden pillanatban inni vágyott a lányt, reszketett érte, hogy egy percre se maradjon el tőle... Nem tudta még, mi az, de valami roppant csoda remegtette, a lány hangja úgy verte a szívet, mint valami üvegcsengő muzsikája, a lány bátor szavai úgy csiklan¬dozták: soha nem mert volna ily vakmerően heccelni valakit, szeme-szája nyitva maradt a meglepetéstől, ahogy csipkedni, szólni tudott ez az édes kislány. Senkitől se félt, semmitől se ijedt meg, mint a tűz sütött, az ember nem tudja, mért, kipirult a közelében, mintha izzó melegség áradna belőle.
    Máris, máris sajnálta az elveszett perceket; milyen bolond is volt, hogy elszaladt!
    Nem ment hát messze a pusztába, hanem megfordult a tarlón, és sietve, sőt futva tért vissza. Tücskök cirpeltek körös-körül az alkonyati sötétben, és ő félt, hogy nem leli meg Zsuzsit, ha az már a fekvőkhöz ment.
    Szép volt a gép a kazal alatt, szép volt ez a furcsa élet a rengeteg pusztán, a lány sehol se volt, ahogy körülnézett, oly fekete volt már a szántó, mint a tenger. Szédelgő fejjel s már remegő vággyal futosott a szeme a lány után.
    Mi ez itten, mi történt vele? Mintha kötelekbe bonyolódott volna, szét akarta rúgni. Fel-sóhajtott nyersen, csinált durvasággal védelmezte magát: a fene egye meg, valahun egy lány van: mind az egész világé! neki is van hat is!
    Meg is könnyebbült, ment a legények közé, és egész este böcsmölte velük a lányokat.
    - Nagyon nyeregbe vagy - mormogta éccaka -, de nem fogsz rám lenézni.
    Akkor éjjel cserélt egy cimborájával, aki kazalrakó volt, s nagyon szeretett volna egyik rudas¬hordó lány miatt lejönni a géphez. Ő pedig fölment a kazalra. Másnap reggel már onnan a magasból nézett le a lányra s a gépre, mely úgy elvesztette előtte a félelmes tekintélyét, kisebb lett, és csak úgy mozogtak körülötte az emberek, mint a hörcsögök.
    Intett onnan Zsuzsikának, s látta, hogy nevet a lány, szép, egyenlő fehér fogsorai idáig csillog¬tak. Ő is nevetett, de hiába, újra csak megdobbant a szíve, képes lett volna fejjel előre levetni magát a kazalról, s úgy is érezte, szárnya van, csak akarni kell, odarepül, ahova akar, a lányhoz, a lány ölébe, a lány ujjára, mint egy kismadár. De most Zsuzsinak nemigen lehetett kacérkodni, mert ő volt a soros. Tíz zsákot az egyik lány eresztett le, másik tízet a másik. Ezalatt az első pihent, és lehetett volna egy kicsit szórakozni.
    - Nízz le legalább níha - kérte Jóska.
    - Dehogy nízek, beleesnék a dobba.
    De nem is nagyon integethettek egymásnak, az etető gazda rászólt:
    - Lehajítalak innen.
    Erre Zsuzsika igen behúzta az orrocskáját a kendőbe, isten őrizzen, hogy hírbe hozzák a legénnyel.
    - Nem csinálok én a gépem tetején bálházat... - mondta a gazda, s oly mérgesen tömte a gépet, hogy még az is külön rámorgott Zsuzsikára.
    De az ég már borús volt ezekben a napokban, s délután megeredt az eső.
    Akkor hamar rendet csináltak, betakarták, amit kellett, és pajtába menekültek az eső elől.
    Volt ott egy nagy juhakol, üres, de olyan juhszagú, hogy büdös lett, aki belépett; itt húzták ki az egész hetet. Különben szép és jó idő volt, volt egy dudás az öregek közt s egy citerás a legények közt, és egész nap táncoltak, és nem szidták a hetes esőt, amely megbolondította a gazdát.
    Kimondhatatlan jó napok voltak ezek. Csak ettek, ittak és mulattak egész nap. Jóskát késsel nem lehetett levakarni a Zsuzsika közeléből, a szeme majd kilépett a helyéről, és a szíve tája mindig meleg volt, s áhítatos, elviselhetetlen gyönyörűséggel érezte maga körül az egész világot, mindent megszépített és megillatosított a kislány jelenléte.
    És ennek is csillogott már a szeme valami titkos tűztől; ami játéknak indult, kezdett komoly veszedelemmé lenni. Csak a körmét próbálta a cica, s félő, hogy úgy beleakad, hogy ki se tud többet szabadulni.
    Nagyon, nagyon boldog idők voltak. Egész fészkük volt már az egyik jászol fején, olyan volt, mint egy kis különszoba. Minden legény feldíszített egy sarkot a babájának, de az övék volt a legszebb. Ő már úgy ült ott meg, mintha otthon volna, gazda volna.
    Egyszer, mikor a legbizalmasabban voltak, beszól egy Péteri nevű legény.
    - Lehet-i?
    - Magának!? - kiáltotta Zsuzsika.
    Jóska összehúzta a szemét. Nem tetszett neki; a lány oly fesztelenül és bizalmasan bánt az idegen legénnyel, még lármásabban, mint ővele. És ez a nagy hosszú sváb fiú csapkodta a combját a szavaira:
    - ‘Asszoma! ‘asszoma!... - kiabálta, és a fogai fényesen, harapósan villogtak.
    De nem akart, nem is mert beleszólni, mert ez a Péteri egy olyan bandavezér volt, és ki tudja, nem lesz-e rá szükségük jövőre. Hogy eső volt, más géptől jött át ide egy kicsit flangérozni.
    - Hát a Márinak hogy megy?
    Beszélgettek komolyan, okosan, üzletiesen, s Péteri hívta Zsuzsikát, látogassa meg őket.
    Ő csak hallgatta, hallgatta a beszédjüket, akkor eszébe jutott valami szó, hogy Zsuzsika ezzel a Márival milyen jóba van, pedig ez egy megesett lány.
    A Péteri vette észre, hogy Jóska milyen savanyúan hallgat, hát hamar ellépett; soká csendbe voltak.
    - Átmégy a Márihoz?
    - Nem.
    - Mér?
    - Tudja, én igen szeretem a Márit, igen nagyon, de mit is akarok mondani, nekem olyan szemem van, hogy észrevettem ezt is, azt is, hát nem megyek többet.
    Nagyon le volt hangolódva, jobban vette volna, ha nem is ismerte volna se Márit, se mást, senkit a világon. Valahogy úgy szerette volna, ha ő lett volna az életben az első, aki felébreszti e lány lelkét. Ez a Mári magas, karcsú, szőke lány volt, mindig nevető és nagyon-nagyon rossz hírű.
    Hm. Hogy neki olyan szeme van, hogy észrevett egyet-mást. Mit jelent ez? Ha igaz, amit a Máriról beszélnek, akkor nem volt vicc észrevenni.
    Elhessegette magától a gondolatot, bízott Zsuzsikában, szentül bízott benne, de kedvetlen maradt.
    - Szervusz, babám - szólt oda Laci, egy másik kazalrakó.
    Zsuzsika ettől sem retirált, úgy visszafelelt, visszapattogott neki, mint akár ők egymásnak. Csak a szeme járt vissza Jóskára, csillapítva, békítve, szerelmesen.
    Jól van, igaz, semmi jussa. Nincs kimondva semmi, nem is mondhat egy szót se rá, mert ha nem volna ilyen kedves a többiekhez, az volna a gyanús, akkor lenne mindjárt pletyka. De ő úgy érezte: inkább legyen pletyka s akármi...
    - Menj el mán, ne lódíts - mondta Lacinak, belekötve, csak úgy tréfából, s megmarkolták egymás kezét. Kéz után a nyakot, s úgy megforogtak, mint két fiatal bika a szérűn.
    Kivörösödve, lihegve állt meg Laci, s nevetve, de kellemetlenül érezte, hogy itt valahogy több kettőnél.
    Zsuzsika boldogan és büszkén ült a fényesre csiszolt jászol gömbölyű szélén, oly gyönyörű volt, ahogy nézte a viaskodókat, s oly büszke, hogy Jóska maradt a győzedelmes.
    Laci elment, s Jóska fölvetette magát Zsuzsika mellé a jászolra, s úgy ült, mint egy király vagy egy boldog szerető.
    Átölelte a lány derekát, aki egy kicsit hagyta s egy kicsit nem hagyta, és Jóska arra gondolt, hogy így volna ez a Péterivel is meg a Lacival is?
    Nem! Azoknak jobban hagyná! Nem szegülne ellent. És ez a gondolat boldoggá tette: azok közönyösek neki... de őneki kivételez...
    Hát ő lett így az orcátlan, s játszott:
    - Zsuzsikám, Zsuzsikám, meg kell itt veszni, ha te nem könyörülsz!
    - Menjen a fenébe - mondta Zsuzsika, s olyanokat sózott a Jóska hátára puhán ököllel, hogy dübögött, s ő majd leszédült a kacagástól.
    De Jóska titokban mégis arra gondolt, vajon megtartja-e a másikat is magának, a többit mind, a legényeket, a gazdát, a gépészt, minden férfit?...
    Jaj, csak egyszer szólani lehessen, elnyeli, lenyeli! soha többet emberhez nem fér ez a lány, de soha... Csak egyszer kimondhassa szíve szerelmét. De még nem mer szólani, míg anyja-apja meg nem engedik...
    Nem is lehet azt ilyen könnyen, bizonyság kell neki, tiszta bizonyság! hogy éppen úgy szereti ez őtet, mint ő szereti azt a csitri lelkit!...
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633642580
Webáruház készítés