Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Erdély trilógia II: A nagy fejedelem_EPUB

Móricz Zsigmond: Erdély trilógia II: A nagy fejedelem_EPUB
640 Ft640

Móricz Zsigmond: Erdély trilógia II: A nagy fejedelem

E-könyv EPUB formátumban

  • Részlet az e-Könyvből:
    Bethlen nem nézett fel, azt mondta:
    - Jól van.
    - Levelét nagyságodnak elvötte, kebelébe eltötte, asztaláról ezt felvötte, kezembe rökkentötte s nevette.
    A fejedelem arcán nam látszott, hogy forró lávapernye hull a szívére.
    Jósa Ignátz látva a fejedelem szórakozottságát, s hogy semmit se kérdez, az írást otthagyta az asztalon, s kiment.
    Bethlen csak most rázkódott össze. Kebelébe rejtette volna? kebelébe, kebelébe? - kelepelt benne a rekedt szó, s az lassan átalakult szirének hangjává: kebelébe, kebelébe... s látta az Anna mozdulatát, ahogy az ő levelét szemérem nélkül s azonnal kebelébe tette...
    A mai napjának megint vége. Nem is tudta, mit tett s mit nem. Hallotta is, nem is, ha valaki bejött hozzá. Mindig csak a maga roppant aljassága, alacsonysága járt eszében. A lopás és a gonoszság, amit csinál.
    Aztán fogadta a török követeket, és ajándékokkal elbocsátotta őket.
    Már dél felé járt az idő, amikor kalamust vett, s megírta egynéhány sorban az Anna írása fölött, hogy: ezennel ígéretet tesz, hogy amennyiben a fiskus mindent jóvá hagy, akkor a Báthory Anna adományát, akiket vött bátyjától Báthory Gábortól, megerősíti s jóváhagyja...
    De mikor készen volt az írással, látta, hogy még sok tiszta papír maradt odáig, ahol az Anna aláírása volt.
    Erre most jutott eszébe, odaírta, hogy "Én Báthory Anna értésemre s tudomásomra veszem, hogy amaz ládákat, kiket atyáimtól s Somlyai István bátyámtól nyertem parafernumul, azokat az ország javára mind általadom, s hogy ez így van, megerősítem..."
    Nagyot lélegzett. A papiros tele volt. De a szíve is s a feje, agya s minden porcikája.
    Most úgy érezte, hogy evvel az írással örökre frigyre lépett Báthory Annával. Csak nézte a két írást egymás mellett. A maga fúszálas betűit, ahogy ott égtek, lobogtak az Anna betűi felett, mintha kigyúlt volna Annának néhány betűje, a szökdelő, araszoló lábas kacagó betűk, s felettük a lobogó lengedező elrepülő sorok...
    Ebédnél csöndes volt és szórakozott. S mikor megették a levest, megették a húst, mindig csak az írás szorította ott bal felől a szívét, s folyton várta, mikor fogja az írást elővenni, s ő maga volt legjobban meglepve, mikor egész természetesen csöndesen azt valóban elővette s mosolyogva felesége elé tette.
    - Az ám, nem is mutattam még neked, hogy a Báthory Anna levele itt van e.
    Az asszony felvette, megnézte, elolvasta, mint valami bíró, s akkor elvetette.
    - Már megint nagyon könnyelmű volt kegyelmed. Igen sokat ígért.
    Bethlen lehajtotta fejét.
    - Ígértem... Mit sem ígértem... Annyit ígértem, hogy ha a fiskus jóváhagyja megerősítem. De mit hagy jóvá a fiskus? Amit én.
    - Igen, s maga jóvá hagy mindeneket.
    - Nem értem. Már ennél szűkebben nem foghattam.
    - Egy ilyen szó a fejedelem szájából s tollából - mondta az asszony - mindent jelent. Mert csak nem fogja ezek után kegyelmed megmásítani szavát! Ez azt jelenti, hogy a fejedelem mindenkinek elrabolja minden javát, de ennek a személynek salvus conductust ád mindenre, amit akar.
    - Amit te akarsz.
    - Én?... Mit akarok én, s hogy jönnék én abba, hogy beleszóljak az ország dolgába, s egy ilyen cafrának a vagyonába. Felőlem kegyelmed tehet, amit kíván. Soha nem szólottam bele cselekedeteibe.
    - Soha.
    - Vagy talán igen?... Gábor, ne legyen igazságtalan!... S maga engem megcsalhat, ahogy jólesik...
    - Megcsaltalak én valaha is?
    - Még nem tudom.
    Bethlenen valami oly hallatlan robbanás vala, hogy azt hitte, szétveti a láng.
    - Vagy talán nem fekszik Báthory Gábor eltemetetlenül a bátori templomban, mint valami ebhulla.
    Az asszonynak nagyra nyílt a szeme.
    - Úgy! Hát ez az ára! - kiáltott sikoltva. - Hát ez az ára, ezt ígérte kegyelmed annak a cafrának. S ez az ára a ládáknak!
    - Mit ár! Nem ár! Erről szó sem volt.
    - De. Erről volt szó s nem másról. Ezzel vette meg magától a donációt, s ezt fizeti kegyelmed a ragadományért.
    - Elég. Nekem ilyet ne merészelj mondani.
    - Hát ki merészelje megmondani, ha én sem. Hiszen senki se mer magának ellentmondani. Maga egy tirannus, aki azt teszi, amit a vére diktál. Ezért nem aludott hát az éjszaka is, nem tudta, hogy mondja ki előttem, ami a begyében van.
    - Zsuzsanna!
    De az asszonyban egyre magasabbra csapott a düh s a tűz.
    - Maga nem az az ember, akit én ismerek. Magában egy idegen ember lakik. Maga elvesztegeti azt, amit én annyi hosszú idő alatt felépítettem. Vegye tudomásul, hogy mindent tőlem nyert, mert ha én nem vagyok, már régen csinált volan ilyen suskusokat. Maga, szégyen, utolsó emberek dolgára adja magát. Bethlen Gábor, az én uram, az én férjem, az az isten, akit én úgy néztem mindenkor, mint egy szentet, aki nem is erre a világra való, éppen azt csinálja, amit csináltak mások. De hát, szegény ember, nem látja s nem tudja, hogy ezt mindenki kritikummal nézi, hogy a maga nevét is kikezdték. Boronkai él, s egyszer ki fog szabadulni, mert nem tarthatja örökké börtönben ártatlanul, s akkor mi lesz? Az egész ország hírré veszi, hogy Bethlen Gábor abban kezdte az életét, mint fejedelem, hogy pecsétet tört, s szétszórta mások becsületes keresményét...
    - Nem volt becsületes. Már egyszer megmondtam magának, hogy Báthory Gábor, mind az egész Erdélyt kifosztotta, csak egyhez nem nyúlt, a saját ládáihoz. S ezek a ládák mind ragadományok s lopományok voltak. Ecsedi Báthory István hagyatékát kíméljem? Azét, aki a császárt és a népét és az egyházat, templomokat mind kifosztotta, hogy magának külön országot teremtsen? Ő csinálta talán azokat a kincseket, nem a szászok, akiktől fegyverrel rabolta el, s nem a fejedelmek kincse volt-é az, amivel a békességet vásároltam meg? Az a kincs s azok a ládák az ország tulajdona.
    - Mért nem mondatta ki akkor országgyűlésével. Ha így van, mindenki rávoksolt volna.
    - Nem olyan idők voltak, országgyűlését sem lehet minden órában tenni. S te boldogtalan, miket beszélsz. Mit érnél vele, ha azok a ládák itt hevernének a pincében, s a török most itt kóborolna. Magam javára fordítottam-e bennek csak egy darabot is? Van-e itt neked csak egy aranytányérod is, vagy egy ezüstkannád belőle? Mind ott van már az isztambuli vezérek kincses házában s a szultánéban. Itt pedig csönd van és békesség, és Homonnay elvesztegette minden birtokát, s a császárja letiltotta a háborúról. Erről kellettek a ládák.
    - Akkor miért mentegetődzött az előtt a céda előtt, s miért ígért neki fűt-fát, s hogy eb bátyjának ország szerint temetést tart?
    - Ki mondta, hogy azt ígértem?
    - Te mondtad! Mert én keresztüllátok rajtad, Bethlen Gábor, te örömet akarsz tenni annak a cégéresnek, azt akarod, hogy az jól érezze magát és boldog legyen, s mikor már annyi főurat s mindenkit tönkretett, most azzal büszkélkedhessék, hogy az egyetlen igaz ember is benne van az ő hálójában.
    - Megőrültél.
    - Nem én őrültem meg, hanem neked vette el az Isten az eszedet. Pedig neked csak az az egy kincsed van, Bethlen Gábor: a becsület és a tisztesség. Jaj lesz neked, ha ezt az egyet is elveszíted. Elvesztetted akkor az egész országot, amit fel akarsz falni, s ki fognak okádni, mint a bort. Ott fogsz veszni, az árokparton, s nem lesz a nevednek sem híre, sem illata.
    Bethlen a fejéhez kapott. Most, most ha meg lehetne halni. Ennek az asszonynak esze olyan, mint az éles kés, s ennek a nyelve olyan, mint a fúvó tűz.
    S nem fél. Nem retteg ilyeneket mondani neki, akiken senki valóban egyetlen szót ellene vetni nem mer. Mi ad erőt ennek az asszonynak, hogy úgy bánjon vele, mint a szégyenoszlophoz kötött ficsórokkal, akiket mindenkinek jussa van leköpni, s megdobálni kővel.
    Felvette a felesége elől az írást, s szerteszét tépte apró darabokra.
    Az asszony sápadtan nézte. A szeme, mint a medúzáé, s az ajka lila volt és merev.
    - Állat... Barom... - mondta, nem bírva már elég erős szavakat találni, amivel az urát korbácsolja. - Mit csinál maga eszeveszett! - s kikapta a férj kezéből az utolsó foszlányokat. - Hogy merészeli ezt tenni?... Mikor kezében van egy írás, hogy mindent elfogadott az a szuka!... Mivel tudta belőle kicsikarni ezt az elismerő levelet? Mit adott érte? Megölelte, megcsókolgatta, maga utolsó buja.
    - Elég - rivallt a férj, s az asztalra vert öklével. - Elég, vagy itt ez a kés, s itt vágom a szívembe, ha még egyet szólasz.
    Az asszony ebben a pillanatban összeomlott.
    - Uram, uram, édes uram, mit tettem. Jaj, mit tettem. Bocsásson meg nekem, Gábor, Isten elvette az eszemet. De magával nem lehet. Nem lehet. Maga meg van rontva.
    - Rothadjon el mind s minden porcikájuk. Ez Báthoryak - morogta Bethlen. - Hogy én akarok neki ország szerint való temetést rendezni. Te boldogtalan asszony, szégyelld magad. Miket mondtál itt nekem szemembe. Vedd tudomásra, míg élek, nekem soha eszembe nem jut, azt a bátori templomból kihozni. De lehetne-é? Hát van ebben az országban egy ember is, aki eljönne a temetésre? Annak a gaznak a temetésére, aki pusztává s koldussá tette az országot... Elébb csak hadd gyógyuljon meg a haza, s felejtsék el. Ha majd felnőnek, akik nem tudják, hogy ki volt az ádáz, akkor majd lesznek, akik elkaparják...
    Az asszonyon sírás tört ki.
    - Bocsásson meg, bocsásson meg, édes uram. Én vagyok megrontva.
    S görcsös zokogásának nem akart vége szakadni.

    [VI]
    Marosvásárhely a nagy lapos falu az alkonyatban nyugodtan mászott bele az éjszaka közeledő titokzatos halálába.
    - Az emberiség nappal él, és éjszaka halott - mondta csöndesen Péchy Simon.
    Borsos Tamás megütődve nézett fel a kancellárra, aki sokkal magasabb volt nála, s állása miatt is oly magasságban élt, hogy ő alig mert feltekinteni rá, s amit mondott, azt szentségnek vette.
    - Nem hasonlít-é az ember ágya a koporsóhoz - mondta Péchy Simon. Estve ki-ki belefekszik, hogy a napjöttéig a halálhoz hasonlítsa életét. Vigyáznak-é a papok arra, hogy mindenki idejében lefeküdjön?
    - Igenis vigyáznak, nagyságos uram.
    Péchy Simon mosolygott. Borsos Tamás gondolkodva tette hozzá:
    - Vigyázunk... Nemem mint a város bírájának főkötelességem erre is vigyázni.
    - Mondja kend, csak mondja, barátom uram.
    Borsos Tamás komolyan mondta:
    - Úgy vettük a szent eklézsiától, és igaznak is véljük, hogy olyan ember, aki isten félelmében él, reggel korán kél, frissen és megpihent testtel és lélekkel munkájához lát, s míg a nap le nem nyugszik, serényen végzi kötelességét. Ha a nap lehanyatlik, azzal Isten kijelölte a munka idejének végét... Jó lélekkel bíró, egészséges ember kell lenyugosszon s másik napra eltegye magát, míg Isten e földön hagyja életét.
    Kicsit lelkesebben folytatta:
    - Csak ilyen emberekkel lehet a városnak minden dolgát jó végben vinni... A fejedelem őnagysága kihirdette, hogy mindenkinek Erdélyben ezek után a nehéz esztendők után becsülettel és jó gondjaviseléssel kell lennie. A földeket jól meg kell munkálni, hogy aratásunk legyen, s akinek iparja van, annak azt kell szorgalmasan végeznie, hogy az ország kárát ne vallja. Ez nagyon bölcs és helyes parancs őnagyságától, a fejedelem urunktól. Csak ilyen polgársággal s lakossággal lehetett itt is elvégezni s a jövőben is csak ilyennel lehet a városnak jól meggondolt építését... Tessék megnénzi kancellárius uram, mennyi házat raktunk itt mi újjá... Itt jártak tavaly a németek és a németes magyarok, s mivel semmi várunk nincs, elfosztogatták minden értékönket... Aztán jöttek a pogány törökök, levágták barmainkat, és aztán jöttek a hajdúk, akik mindent, ami mozdítható, mind elvitték... Kérem kancellárius uramat, lássa meg a mi nagy bajunkat, és szerezze meg a fejedelem urunktól az engedelmet, hogy a templomot megerősíthessük és kőfallal körülvehessük.
    Péchy Simon álmodó szemmel nézte a hosszú egyenes utcát. Valóban mindenütt építéssel foglalkoztak. Számtalan házat raktak újjá alapjaitól kezdve, a többit csak újra fedték, s még csak június eleje van, s már örömmel láthatta mindenki, hogy mire a hó leesik, akkorára nem lesz égett ház, egy sem, Maros-Vásárhelyen.
    - A mi székely törvényeink szerint senkinek kőből rakott falat, várat, erősített helyet nem szabad építeni, hogy valaki tirannus módra a székely nemzetnek nyakára ne hághasson. De ebből az lett, hogy az idegen ellenség akármikor jő, úgy kifoszthat bennünket, mint a méhek köpűjét. Legalább annyi erősségünk lenne, ahová kevés napokra elrejthetjük asszony- és gyermekseregünket és csekély vagyonkánkat. Ha két lovas jön, már nem tudunk nekik ellentmondani.
    Péchy Simon nem szólt, mosolygott.
    - Vagy nagyságos urunk nem így gondolkodik?
    Az út végén a szántóföldek kezdődtek. Itt megállottak.
    - Nagyon jól gondolkozol, uram - mondta a kancellár, s szeme az égre fordult. - Már a nagy szemfedél ki van terítve felettünk, gyerünk azért az éjszakai koporsó felé.
    Borsos Tamás nem bírta megérteni, mit akar avval a koporsóval.
    - A nap is elnyugodott - mondta -, s mink a nap fiai vagyunk.
    - Most jót mondtál, öcsémuram: mink a Nap Fiai volnánk, ha az Édenkert törvényeit meg tudnánk tartani.
    Nem mondott többet, megfordult, és csendes járással visszafordult a község felé.
    Borsos Tamás semmit nem felelt, de magában elhatározta, hogy még lefeküvés előtt megkérdi az urat, mit értett légyen az Édenkert törvénye alatt.
    A házak udvarán az asszonyok bajlódtak az állatokkal. A teheneket megfejték s a malacoknak enniek adtak. A tyúkok már elültek, de a kutyák bezzeg acsarkodtak.
    Mindjárt a község végin egy háznál nagy korcsma volt és ott most kezdtek a legények lopva a kertek felől begyűlni.
    - Ezeknek is le kell feküdni a nappal? - kérdezte nevetve a kancellár.
    - Nagyságod uram, félszemét a bíró is behunyhatja egy kicsit, ha a kösség javára megy a mulatás. Nappal nincs rávaló idejek.
    - De éccaka kell hagyni nekik, hogy a kasszába hadd gyűljön egynehány dénárocska.
    - Hadd bíza. De azért a tizedik órában a város darabontja megjön a fustéllyal és haza zavarja őket.
    - Pedig csak akkor kezdenének igazában.
    - No, az éjszakának meg kelletik adni a magáét.
    Péchy Simon csak nevette.
    - Mondom, Borsos uram, nálatok rend van.
    - Hála Istennek, őszent felsége nevének.
    Az utcán kiállottak az emberek s mindenki azért, mert ki-ki tudta, hogy az ország kancellárja itt vagyon és köszönteni kívánta. Péchy Simon barátsággal fogadta a köszöntéseket, és ő is mindenkinek szépen szalutált.
    - De már építhetnél te is galambbúgós kaput - mondta, mikor Borsos uram portájához értek.
    - Uram, leégett mindenem, s költséget nehéz itten szerezni, de nem nyugszok, míg nem lesz.
    Borsosné asszony éppen kész volt a vacsorával, jó csirkéket vágott, és arra várta az urakat.
    Barátsággal vacsoráztak, s utána boros köcsög mellett jó soká beszélgettek az ország állapotjáról. Borsos uram török világot ismerő ember volt, s mindent elbeszélt, amit odakint tapasztalt, s még török tudományát is megmutatta.
    Már éjfél felé járt, s csak beszélt s beszélt, s örült, hogy a kancellár oly jó szívvel hallgatta. De nem akarta hagyni lefeküdni, míg az Édenkert felől nem tudakozódhat.
    Végre erre is sor került, s annyit monda:
    - Nagyságos uram, már minden lélek alszik Vásárhely városában, csak mi ketten vagyunk éberen, meg a felettünk lakozó.
    - Szóljon csak kegyelmed..
    - Én csak azt, ha megmondaná nékem Nagyságod, mit gondolt azon, midőn mondá: az Édenkert törvényi.
    Péchy Simon csendesen maga elé nézett. Már ő is jócskán borozott, s feje szédülést érzett, mintha szállani kívánna.
    - Mért kérdezed?
    - Én csak azért, mert ne vegye nagyságod zokon, de titkos szóval hallottam már, hogy Szent Erzsébeten nagyságod tanítja a népeket Eössy András uram igazságira.
    - Milyen szóval mondják?
    - Nehéz szóval, uram: zsidózásnak nevezik.
    - S akit tik Krisztus urunknak mondotok, nem lett volna zsidó?
    - Vaj igen, ha a bibliának hinni lehet.
    - Jól mondod, ha a bibliának hinni lehet. S lehet?
    - Isten beszéde van benne, úgy tanultuk.
    - Jól tanultad, s jól hiszed.
    Borsos Tamás felállott, s meghajtotta fejét a kancellár előtt, aztán újra leült.
    Istennek hála.
    - És mit mondasz Lutherhez és Kálvinushoz? - kérdezte Péchy Simon csúfolódva.
    Borsos Tamás nem mert szólani. Aztán mégis:
    - Nagy próféták, nagyságos uram.
    Péchy kancellár a messzibe nézett, mintha átlátott volna a falakon és a tetőn, s az eget nézte volna a sok csillaggal.
    - Nem tagadom, de Mózes atya tökéletesebb. Krisztusnál is.
    Borsos Tamás nem mert szólani se igent, se nemet. Reszketett belülről, mert azt érezte, hogy most rendkívüli és csodálatos dolgot fog hallani. Mózes csak egy főbíró volt Izráelben, nem értette Péchy urat, hogy merészeli az édes Jézus Krisztus, Isten egyszülött fiához tenni. Hiszen főbíró ő is Vásárhelyt, de azért Krisztus csak Krisztus.
    - Kívánod tudni?
    - Nagyon is, nagyságos uram.
    - Fogadod lelkedre, hogy hív és hallgató maradsz?
    - Isten engem úgy segéljen.
    Péchy Simon kimondhatatlan vágyakozást érzett, hogy beszéljen...
    Ez az ember olyan hűségesnek és igaznak látszott előtte, oly jámbor erkölcsű volt, és kemény, hogy bár egyszerű ember vala, meg kellett előtte mondania.
    - Hallgass akkor és értsd meg... Három esztendő híján most van száz évi, hogy a nagyszájú Luther feltámadott Isten parancsolatjából... Nem tagadom, Isten a kövekből is tud prófétákat támasztani, ha akar, így ez augusztinus barátból is tött... Mit mondott ez a Luther?... azt mondta, hogy a pápaság nagyon elrontotta a relígiót Pál apostol ideje óta... már egészen odáig jutott, hogy még arra is jussot formált, hogy a vétkeket maga az Úristen helyett megbocsássa, nemcsak a földön, hanem a tisztító tűzben is... Kitámadott azért ez a Luther Márton, és vétót mondott a pápaságnak, hogy ne gyűjtene pénzt a Szent Péter templomának építtetésére. No a német fejedelmek, akik irigylették, hogy a pénzt kihordják az országból, ennek megörültek, és ezt a barátot faveálni kezdették, hogy Istennek jele...
    - És nem? - kérdezte megdöbbenve Borsos Tamás, a marosvásárhelyi bíró.
    Péchy Simon, az ország kancellárja, hallgatott. De a szeme mosolygott.
    - Nézd, uram, már érett ember vagy, nem tudom, mergértheted-é, mert inkább csak a fiatalok tudják megsejteni az igazságot...
    - Egész szívvel várom, nagyságos uram, kérlek, mondd ki az igazságot. Csak a sír fogja tőlem hallani.
    - Míg én arra neked hatalmat nem adok, hogy utánam te is továbbadd.
    - Úgy legyen - s Borsos Tamás újra felállott, és meghajtotta magát, akkor leült.
    - Én Luther tudományát nem kicsinyellem - mondta Péchy Simon -, jó frater volt, és mindeneket megtanult, amit a skólákban eléje adtak... Ismerte a szent Atyákat és az apostolokat és az egész Szentírást... Hogy lehet hát akkor, hogy egy ilyen Isten küldötte jámbor ember megállott a félúton... Hol állott meg?... Jézus Krisztusnál... Az egész nagy Szent Bibliának csak egy kis negyedrésze, vagy annyi sem az Új Testamentum, s ő ott megállott, és nem akarta tudtul venni, hogy annak előtte is volt valami...
    Borsos Tamás kimeredt szemmel hallgatott. Egész teste reszketni kezdett, mert soha nem képzelte, hogy legyen valaha ember, aki a Jézus Krisztusról valami kisebbítő szót mondani merészeljen... Bizonyára ő, mint vásárhelyi bíró egy ilyen istenkáromlót megfogatott volna, és nyelvét kivonatta volna a pellengéren... De most ebben a nagy reszketésben és iszonyodásban is úgy vélte, hogy az ország fő-fő kancellár ura járatosabb az igazságban, s nem merte magának megvallani, hogy mily veszélyes és pokolbeli útra jut, ha tovább hallgatja. Azt mondta:
    - Uram, a mi édes Jézus Krisztusunk Istennek fia.
    - Igen, uram, Istennek fia.
    Erre Borsos Tamás elhallgatott, és megnyugodott elméjében.
    - De te is Istennek fia vagy, és én is Istennek fia vagyok, mert benne van a Szent Írásban, hogy mindnyájan Ádámnak és Évának gyermekei vagyunk, mert Ádám előtt nem volt emberi állat a földön.
    Borsos Tamás nehéz lélegzettel mondta:
    - Úgy tanultuk, igen.
    Péchy Simon nagy nyugalommal mondá:
    - És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.
    Borsos Tamás pedig mondá:
    - És uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön és a földön csúszó-mászó minden állatokon.
    Péchy Simon megingatta fejét, s újra mondá:
    - És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra... Ez az, amit neked meg kell magadban jegyezned: a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Ez a Biblia első igéje: Mondá Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra... Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette volt... Isteni képre és isteni hasonlatosságra: és helyezteté az első embert az Édenkertbe... És ültete az Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyeztette az embert, kit formált vala.
    Borsos Tamás mondá:
    - És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is a kertnek közepette és a jó és gonosz tudásának fáját.
    Péchy Simon felemelte az ujját, hogy csendre intse a szorgalmas bibliatudót.
    - Teremtette Isten az embert az ő képére és hasonlatosságára, és helyezte őt az Édenkertben... Ez ebben, amit tudnunk kell! Ide kellett volna Luthernek visszamenni... Mert Isten teremté az embert ártatlanságban és szentül és a maga képére s hasonlatosságára, tehát szinte Istennek. És elhelyezte őt az Édenkertben, ahol együtt éltek a bárányokkal és az oroszlánokkal, és ő adott nevet Isten miden teremtményének e földön... Ide kell nekünk visszamenni az Édenkertbe, ahol nincsen semmi, csak az Ádám gyermekei és csak örök boldogság... Nem mehetünk vissza, mert az ember bűnbe esett és kiűzetett az Édenből... De Isten megígérte, hogy elküldi a Messiást, aki meg fogja váltani az embert a bűnnek zsoldjától. És akkor az ember megtisztul, szentté lesz, és Istennek ölébe újra visszajő, s megnyeri az Édent... ahol az első paradicsomi boldogságban él tovább...
    Borsos Tamás oly gyermeki megértéssel vette a szavakat, hogy elmúlt előtte minden csodálatos kétség és félelem: ebben az éjféli órában az egek nyilatkoztak meg előtte.
    Péchy Simon halkan, muzsikáló kellemetes hangján, suttogva és szívét gyógyítva beszélt tovább:
    - Eljő a Messiás, és megváltja az emberiséget, ebben meg vannak győzettetve a bibliának minden szenti...
    - De ki lészen az a Messiás?...
    Kitárta két tenyerét, hosszú ujjain fényes gyűrűk voltak, és szikráztak a viaszgyertya fényében. Szelíd szemei csillogtak valami elragadottság fényességétől, és őszülő szakálla, mint valmi bibliai szentet, ékesítette.
    - Óh ez a Luther, az ő fene hangjával és ordító szavaival: mennyire eltévesztette - mondta. - Akkor lehetett volna az emberi nemzetet mindenestül visszavezetni az Édenkert törvényeihez, de ő megállott az egy Krisztusnál... Nézd, gyermekem, a világot... Ha Krisztus volt a Messiás, akit a szent könyv prófétái prófétáltak: akkor ő eltörölte a bűnt és megváltotta az embert... De vajon így történt-e... Vajon az ember ez alatt az ezerhatszáztizenhárom év és öt hónap alatt megváltozott-e?... Vajon megszűnt-e hát a bűn?... Nem inkább azóta áradott el az emberi fajzaton annyira, ahogy soha annak előtte nem láttatott bűnös lenni az emberi állat?
    Borsos Tamás lúdbőrözött, egész testében hol hideget, hol roppant forróságot érzett.
    - Krisztus urunk Istennek fia volt, és nagy próféta, ezt még a Mohammed hitin levők is mind megismerik... De távol legyen, hogy annak a Messiásnak nézd, akiről a próféták szólanak... Ő csak jel volt a pusztában... Nem törölt el szegény a maga kínhalálával semmit is... Nem vitta vissza az emberi fajt az Édenkertbe, ahol nincsenek magyarok és nincsenek székelyek és nincsenek szászok, nincsenek németek és nincsenek taliánok és nincsenek francuzok és nincsenek anglikánusok, nincsenek keresztények és nincsenek pogányok, nincs az emberek között semmiféle idegenség, hiszen még az állatok is mind egy felekezeten vannak, egymással is és az emberekkel is... Nem szüntette meg a bűnt, mert soha annyi fertelmesség e földön nem volt, mint e mi mái napjainkban, mikor csak a fegyver és a gyilkolás virágzik... Nézz körül, másfél ezer év tele van fröcskölve vérrel és rablással: ez az, ahova a Krisztus vitte az emberiséget?... Ez az, amit tökéletes boldogságnak lehet nevezni?... Maga ez a Luther soha mást nem prédikállott, csak tüzet és fegyvert... Soha a szeretetnek és a csendes békességnek szavát nem hallatta. És ez a Kálvinus, aki ment Luther nyomdokin, s megégettette Servet Mihályt, és oly rettenetes kegyetlenséggel tartotta a maga Genf városát, hogy ott csak a parancs és a törvény uralkodott a csecsemőktől az aggastyánokig mindeneken... Látod, azért kérdeztem ma este tőled, hogy a bíró és az egyház kurátora vigyáznak-e arra, hogy minden keresztyén lélek este maga idejében lefeküdjék a maga földi koporsójába, mert tudom, hogy ez így vagyon, mert a kálvini hitben soha és senkinek egy szabad és meghagyott pillanatja nincsen, parancs és törvény alatt áll minden ember, legfeljebb ha a korcsmára megyen, és az egyház és a község javára bort iszik, s megrészegszik, akkor kap engedelmet, hogy egy kevés időt a maga éberségében tölthessen, hogy evvel pénzecskét juttasson a kasszába... Ez az a boldogság, amit ezek a főemberek hoztak nekünk is magyaroknak?... Ide jutottak ők az Édenkert helyett: kedveznek a pénzért a korcsmázóknak, de aki nem dorbézol, annak le kell magát nyugtatni az ágy nevezetű koporsóba egész életének minden napján, ha csak nem akar ellenségnek, megromlott bűnösnek és hitevesztegető pogánynak látszani az eklézsia vezetői előtt, mert bizony mondom néked, hogy minden eklézsiában számon tartják azokat, akik nem úgy akarnának élni, ahogy a törvények és rendszabások előre meghagyják...
    Borsos Tamás itt nem értett mindent teljesen, de már beborította agyát a szentülésnek, a paradicsomi érzésnek melegsége, s inkább mindent bévett, mint hogy ellene mondjon. Szemei nedvesek lettek, mint a nagy kancellár úré, aki oly szívbéli szentséggel mondta szavait, hogy azok elfolytak az ő szívében, mint a méz.
    - De uram, nagyságos uram, lehetséges-é, hogy a földi ember a maga erejéből az Édenkertbe bejusson?
    - Soha. Maga erejéből soha, gyermekem. De az Írásnak erejével akármikor... Mink már immár sokan vagyunk, akik ennek a nyomát s útját megtaláltuk... És megvetettük alapját az első szent zsidóságnak. Annak a zsidóságnak, amit a Biblia hagyott... Nem zsidóság ez, hanem héber lélek. Héber annyi, mint a túlsó oldalon, a túlsó parton élőknek élete... Akik eltávoztak a világi hitványságtól, a bűntől és a káromlástól és ragadástól és a keménységtől és a szigorú erkölcsöktől, hanem az Édenkert törvényei szerint élnek igazán s jámborul s egymást segítve és egymást nem kisebbítve s nem akadályozva a maguk szent jámbor és alázatos jóságában... Mi nem arra ügyelünk, hogy mindenkik szabott törvényekben maradjanak, hanem arra, hogy mindenkinek hatalmat adjunk arra, hogy úgy cselekedjék, ahogy szíve diktálja... Oly szabadság van a mi életünkben, mint az Édenkert tagjaiban...
    - De uram, vannak gonoszak és istentelenek, akik nem törődnek az igazsággal, hanem az ördögnek parancsát keresik.
    - Mi közöttünk nincsenek. Akik az Édenkert törvényeit megértették, azok mind egyesek és nem visszavonók. Mert az ember természete szerint jó, de belevetették a pokoli gondolatokat és a kapzsiságot és erkölcstelenséget, s akkor megromlanak... A mi testvéreink csak énekelnek és imádkoznak, és úgy élnek s dolgoznak, ki-ki magáért és ki-ki mindenkiért... Mi átjutottunk a szakadékokon, és elkerültünk e világnak bűneiből a túlsó oldalra, és szent héberek lettünk, s megértettük az Édenkert törvényét és szavát.
    - De uram, a valóságos zsidók is gonoszak és kapzsiak és nyúzó fosztók.
    - Hallgasd meg szavamat és ítélj... Luther és a többi reformátor azt tanítja, hogy az első szent keresztények ideje óta a pápaság elrontotta a szent egyességet és relígiót, mert maga csinálta emberi törvényeket iktattak a régi igaz törvények helyére... Ez légyen tehát igaz... De a zsidóság maga, azótától, hogy Isten őket az Édenkertből kivetette, szinte eltávolodtak az Istennek édenkerti igazsága mellől, és tovább rontották a szent igazságot és a törvényeket maguk csinálta új bűnös törvények által. Nekünk tehát maguk a zsidók, akik históriai alapon valóságos zsidók, éppen olyan távol vannak ez édenkerti zsidóságtól, mint nekik a pápák az első keresztények szent és áhítatos állapotától... Minekünk, testvéreim, nincsen sem zsidó, sem német, sem francuz, sem már fajta s féle népek, csak egy van: ember. Én mi nem nézzük, hogy valaki magyar nyelven vagy zsidó nyelven vagy török nyelven él, mi csak azt nézzük: ember vagy-e testvérem, és megérted-e az Éden törvényét?... S ha igen, akkor őt mi magunk közé számláljuk és testvérünknek és az Éden tagjainak vesszük.
    Borsos Tamás, marosvásárhelyi bíró valósággal szentté érezte magát emelkedni, de világi élete, hivatalja és gondolata új kérdést vetett elméjébe:
    - De ha így vagyon, akkor nem kell-é nekünk fegyvert fogni s az embereket rákényszeríteni, hogy értsék meg ezt az új és szentséges gondolatot?
    - Távol legyen. Erővel erre senkit kényszeríteni nem lehet és nem szabad. Aki fegyverrel él, az fegyver által hal meg. Azt mondja Mózes első könyvében az Úr Káinnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn ajtód előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de néked uralkodni kell rajta... És mondá Isten Káinnak, aki megölte az attyafiát, Ábelt: "A te atyádfiának vére kiált hozzám a földről. Azért átkozott légy a földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy béfogadja a te atyádfiának vérét és bujdosó és vándorló légy a földön..." Akkor mondá Káin az Úrnak: "Nagyobb az én büntetésem, hogysem mint azt elhordozhatnám, elűzöl engem a föld színéről, és a te színed elől el kell rejtezkednem, bujdosó és vándorló lészek a földön, akkor pedig aki rám talál, megölhet engemet. És monda néki az Úr: "Sőt inkább, aki megölendi Káint, hétszerte megbüntettetik."
    - De uram, nagyságos uram, akkor igaz és édenkerti ember hogy éljen meg a Káinok között?
    - A Káinok is Istennek gyermekei, s úgy kell élni közöttök, ahogy ők élnek egymással. Csöndességben, békességben, és megvédelmezve az Istennek parancsolatját... De mikor eljő a nap, hogy az Édenkert gyermekei átvehessék az uralkodást, akkor készen legyetek, és Istennek törvényét betöltsétek.
    - Mert kevesen vannak a választottak, de megjő az ő idejek. Maradjatok azért ébren, ti okos szüzek: feljő az Istennek az ő napja, s mindaddig legyen olaj a mécsesetekben... Minden hiábavaló, minden haszontalan, csak az Istennek embere tud s tesz... A tiszta ember pedig el fog jönni, s megéritek, ülni fog a maga helyére, s akkor mindezek a szörnyek és leviatánok eltűnnek a semmibe...
    De megijedt, hogy lázában többet beszél ki, mint szabad, s akkor mindennek vége. Az emberben idegen szellemek laknak, ott bent tombolnak s kikívánkoznak. Csönd, hallgass nyelv és siketülj meg szó: el fog jönni még a nap. A pécsi takács fia nem hiába járta be az egész kerek világot; Eössy András nem hiába szállította rá tudományát, oly sok csöndes és leskelődő perc asszonyok által, pénz által, fejedelmi kegy által nem hiába gyarapítja markában a hatalmat... De csitt... Még messze van az időknek teljessége...
    Azután mondá:
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633640296
Webáruház készítés