Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig_EPUB

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig_EPUB
540 Ft540

Részlet az eKönyvből:

Móricz Zsigmond kisdiákkorának első nagy élményét, a debreceni kollégiumban töltött négy és fél év emlékét örökíti meg a regényben. A történet kezdete: 1892, színhelye Debrecen, s benne a nemzeti nevelés fellegvárának tartott református kollégium. Nyilas Misi, a regény hőse, egy Tisza menti faluból érkezik ide. Útravalója a gyermeki hit, bizalom és tisztelet az emberek iránt. Hamarosan csalódnia kell: észreveszi, hogy az emberek se nem jók, se nem becsületesek, nincs nyugalom, csak állandó versengés, amelyben a jóság és a becsület: hátrány. Misi balsorsát egy lutricédula ellopása miatti hamis vád teljesíti be. S bár a befejezés látszólag megnyugtató, a mű zárómondatai sejtetik, hogy az átélt csalódás örök nyomot hagy a gyermekben.
Az irodalomtörténet méltán sorolja Móricz gyermekregényét a legsikerültebb kritikai realista művek közé. Nem csupán egy kisfiú története és Debrecen kritikája: szerzője a Tanácsköztársaság bukása utáni személyes válságát transzformálta át egy gyermek sorsába. Nyilas Misi lépteit a szülők - s a szegénység - türelmes jósága vigyázza. Így szélesedik ki a történet az iró és a világ szakadatlan összecsapásának regényévé, Móricz legforróbb emberi és művészi hitvallásává. Kétségtelenül a magyar regényirodalom egyik legegyedibb, leginkább társtalan alkotása, amely azonban egyszerre lehet párja A Pál utcai fiúknak vagy Móra Kincskereső kisködmönének és a klasszikus magyar nagyregény remekeinek. A nyolcadikosok számára kötelező olvasmány, de felnőtt olvasók figyelmét is érdemes újra és újra felhívni rá. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Összeszorította a fogait, s a szemöldökét összehúzta, úgy nézett a távol jövőbe, s a latin szintakszissal hóna alatt kiment a coetusból.
    A kulcsot felakasztotta az ajtófélre, ahogy szokták, s elment tanulni a füvészkertbe.
    Szorgalmasan s buzgón tanult, s csak akkor eszmélt fel, mikor kettőt ütött az óra; fél öt volt, sötét is volt már, fázni is kezdett: csak akkor jutott eszébe, hogy mennie kell az öregúrhoz, ez a ma délutánja olyan furcsa volt, mintha kiesett volna a világból, egészen magában volt, magára maradva, mintha nem is tartozna sehova és senkihez.
    Ma kivételesen nem is örült a felolvasásnak sem. Bántotta ez az értelmetlen olvasás, hogy neki darálni s darálni kell a szavakat, csupa olyan dolgot, amiből semmit sem ért. Hiába próbált meg figyelni, a második s harmadik sorban már egészen ismeretlen s idegen volt minden. Hogy megértette Nagy urat ma délután, pedig még nem tanult sem földrajzot. sem történelmet, és mégis mindennel tele van a lelke, s ezeket az újságcikkeket nem érti, s nem, hiába, nem.
    Egyszer csak azt kérdi az öregúr:
    - Még most se húzták ki a számokat?
    Egyszerre meghűlt benne a vér. Erezte, hogy megáll a nyelve, megmered, és sápadt lesz... Pár pillanatig nesze sem volt, akkor megerősödött abban, hogy szerencséjére az öregúr nem lát, aztán egyet nyelt, s így szólt:
    - Még nem vót az újságba...
    Ez igaz is, mert az újságba benne szokott lenni a húzás, de ő még eddig nem látta.
    - Nem vót?
    - Nem!
    - Énnye, a tyúk kaparja meg... Máma sincs benne?
    Misi forgatta az újságot, nézte.
    - Nincs - mondta megkönnyebbülve.
    - Másikba sincs?
    Azt is végignézte.
    - Nincs.
    - No, gyerünk tovább.
    Tovább olvasott, de bent tele volt aggodalommal, nagyon érdeklődik az öregúr: mástól is kérdezősködni fog, s akkor mi lesz.
    Mikor eljött az öregúrtól, kedvetlen s szomorú. Rosszul érezte magát, már ma délután kezdett elfeledkezni erről az egész kellemetlen dologról, szerette azt hinni, hogy elmúlt az egész... Hát, istenem, elveszett az a cédula... honnan lehet azt többet előkeríteni... de mit törődik vele más... az csak az ő baja... meg az öregúré...
    Lógó fejjel, lassan ment haza, mindjárt a konviktusba ment, ahol Sándor Mihály azt kiáltotta felé, amint meglátta:
    - Nyilas! Fent voltak Orczy meg Gimesi a coetusba.
    - Fent? - szólt ijedten Misi.
    - Igen, téged kerestek.
    Leült a helyére, s a villáját kezdte törülgetni, mert az szokás volt, a szervétába szúrva kitörülni, a konyhában nem mosogatták el valami rendesen.
    Mit kerestek nála Orczy meg Gimesi, ezen nagyon megijedt, mert biztosan a lutri miatt.
    - Mér nem voltál délután órára? - kérdezte később Sándor Mihály, aki átnyúlt az asztalon, hogy a só- és paprikatartót elvegye. A brúgóját jól megsózta s paprikázta, diákszokás volt: evés előtt ezzel csináltak étvágyat.
    - Délután? - mondta Misi, s bambán nézett maga elé.
    - Igen, kérdezett a tanár úr is.
    - Hát máma nem szombat van? - mondta Misi, s lángvörös lett, egészen elfeledkezett arról, hogy iskola van, de hogy esett ki az eszéből?
    Még csak ez volt hátra, hogy így el tudjon felejteni valamit, s épp az iskolát.
    Nem tudta megmagyarázni a szobafőnöknek sem, hogy mért nem volt órán. Végre is kisütötték, hogy beteg volt, Lisznyai úr nagyon mérges volt, s azt mondta, hogy ő nem lesz dedósoknak a szobájában, ilyet még nem hallott, mióta "kétágú", hogy valaki csak úgy elfeledkezzék az iskoláról. A fiúk nevettek, különösen Böszörményi, akinek a nevetésében valami egészen különös volt.
    - Csuda, hogy a fejét el nem hagyja valaki - mondta gúnyosan -, szerencse, hogy a nyakánál fogva oda van ragadva, mert azt is elhagyná.
    Misi úgy érezte, hogy ennek van valami nagy fontossága, hogy Böszörményi ilyen hetykén beszél, mert még a coetusban senki se beszélt a reskontóról, de már Böszörményi biztosan számítja, hogy egyszer csak ki fog sülni: egészen bizonyos volt benne, hogy ez lopta el a cédulát...
    Este megírta a magyar írásbeli dolgozatot.
    - Mit írjak, micsoda betegsége volt? - kérdezte Lisznyai úr másnap reggel.
    - Én nem tudom. Nagy úr se ment órára.
    - Nyolcadikba nem volt első óra - mondta Lisznyai úr -, szóval nem kell igazolvány.
    - De kérek szépen - motyogta az orra alatt Misi.
    Az osztályban azt hitte, mindenki rajta fog nevetni, de bizony senki se vette észre.
    Csak mikor Orczy megjött, ez intett neki, már az ajtóból:
    - Megbeszéltem a szakácsnénkkal a dolgot, az a kérdés, hogy a budapesti, a wieni, vagy a brünni, vagy a prágai, vagy a linzi lutrin volt-e kihúzva. Melyikre tettél?
    Misi hallgatott.
    - Azt se tudod?
    Nem tudta azt sem.
    - Mert legalább ezer vagy kétezer forintot kellett nyerni. Ha brünni, akkor biztos legalább kétezer forint.
    Misinek a szája is nyitva maradt: kétezer forint!... Ez valami egészen új volt!... Kétezer forint!... Ezt ő el se tudta képzelni, mi az... Otthon a kis házat a szülei háromszáz forintért vették kerttel együtt... Kétezer forint... Úgy hallgatta, mint az Ezeregyéjszaka meséit...
    Megjött Gimesi is, mindjárt idebújt hozzá, egy cseppet se látszott rajta, hogy haragszik a tegnapi dolgok miatt, mindjárt közéjük dugta a fejét:
    - Azt mondta a szakácsnénk, hogy kétezer forintot nyert, isten bizony - szólt Orczy. - Ennek fele az öregé, akkor is ezer pengő marad neki...
    Gimesi nagyot csapott az asztalra:
    - Baráték - mondta -, e mán döfi.
    Orczy azt mondta:
    - De azt tanácsolom, nem kell senkinek megmondani, maradjon ez hármunk közt, mert ha megneszeli a tolvaj, akkor mindennek vége.
    Misi rábámult: Ez már azt is tudja, hogy tolvaj van?
    Összebújtak hárman, s egészen suttogva beszéltek.
    Orczy mondta:
    - Minekünk most szerződést kell kötni, hogy mindent megbeszélünk egymással, óra után kimegyünk a hátulsó udvarba, és megbeszéljük rendesen.
    - Igen - mondta Gimesi -, én azt indítványozom, vegyük be Tannenbaumot is.
    - Nem kell senkit - mondta Orczy -, egyelőre csak maradjunk hárman.
    - Helyes a bőgés - mondta Gimesi -, nekem az is mindegy.
    - Csak vigyázni kell - szólt Orczy -, hogy senki meg ne sejtsen semmit.
    Ahogy elmúlt az óra, rögtön elfutottak mindhárman a hátulsó udvarba.
    Ott hátul volt az a bizonyos barna, rossz szagú deszkavár, annak a sarkánál, a kerítésnél összedugták a fejüket, s hozzáfogtak tanácskozni.
    - Legelőször is biztosítani kell - mondta Orczy - a titoktartást. Választunk magunk közül egy elnököt.
    - Helyes, én rád szavazok - mondta Gimesi.
    - Én is - szólott Misi, bár nem értette, miért kell három közt egy elnök.
    - Na jó, ha ti akarjátok, nem bánom - mondta Orczy -, de csak akkor fogadom el, ha becsületszentségetekre megesküsztök, hogy mindenben szót fogadtok. De vakon engedelmeskedve.
    - Helyes.
    - Helyes.
    - Nem szabad sokat együtt lenni - mondta Orczy -, mert az gyanút kelt: hanem most nekem úgyis ablakórám lesz, majd én kigondolom a tervet, és megcsinálom az alapszabályokat.
    Ezzel kezet fogtak.
    Misi nagyon furcsán érezte magát, láza volt, s dobogott a szíve, hogy az ő ügyéből ilyen titokzatos dolog lett.
    A következő óra énekóra volt, s most aztán igazán hiába beszélt és finomkodott Csoknyai tanár úr, egész órán keresztül lázban és önkívületben ült Misi, csak azon csodálkozott, hogy Gimesi épp olyan fesztelen és természetes, mint máskor volt, babrált a füzeteivel, ceruzát faragott, a könyveit kiszedte meg berakta, szóval éppúgy piszmogott, és moszatolt, mint más énekórán. Misi viszont lázban, elrévülve ült, s egész testén forró érzés folydogált le s fel.
    Mikor vége volt az órának, Orczy mindjárt jött:
    - Tudjátok, mi történt? - kérdezte nevetve - az udvaron járkáltam a kút körül, akkor odajön egy akadémista vagy teológus, leveszi a sapkámat, s így tesz vele, megcsapja a fejem, azt mondja: te mért nem mégy órára? Mondom neki, most nincs órám, mert énekóra van... Igen! azt mondja, zsidó vagy! és meg akarja nyomni a fejem!...
    Ezen nagyon kacagtak, idegesen nevettek mind a ketten.
    - Én nem vagyok zsidó, hanem katolikus - mondtam neki -, de az meg azt mondta rá: ismerlek! avval elment!
    Gimesi görcsösen nevetett:
    - Jaj de jó vicc - mondta, s a szemét egészen behunyta, úgy nevetett, s az egész arca vörös lett a nevetéstől.
    Orczy folytatta:
    - Akkor jön egy tanár, az az öreg, olyan fehér hajú, akit Imre bácsinak híjnak, azt mondja: na, ha nincsen órád, ne ácsorogj itt kint, hanem gyere fel a könyvtárba. Hát felvitt a kollégiumi nagykönyvtárba, ahol nincs egyéb, csak könyv, és ott adott nekem egy jó könyvet, és azt olvastam, s ezután mindig odamegyek, ha lyukas órám lesz.
    Misi csodálkozva s irigykedve nézett Orczyra, oda szeretett volna ő bejutni: istenem, egy olyan szoba, ahol csak könyv van, ennél tündéribbet elképzelni sem tudott.
    - Hát én osztán ott mindent kigondoltam és megcsináltam az alapszabályokat, itt van, leírtam, három példányban, hogy mindenikünknél legyen egy.
    Alapszabály! Misinek ez is nagyon varázslatos volt. De honnan tud Orczy ilyeneket kitalálni. Tisztelettel nézett rá, mint valami felsőbbrendű lényre.
    Az alapszabályok így hangzottak:

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322815
Webáruház készítés