Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móra Ferenc: Négy apának egy leánya_EPUB

Móra Ferenc: Négy apának egy leánya_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    Hát ahogy befordulok a faluba, ott ül a szép Mári a kilométerkövön a templom sarkán. Kék selyemkendője lecsúszva a nyakába, most láttam először, hogy milyen szép formájú feje van ennek az asszonynak. Azt is most vettem észre, hogy nagy, sűrű fekete hajában egy-egy ezüstszál is megcsillan a napsütésben.
    - De szép virágja van - kötött belém csöndes, megállító szóval.
    Már most mitévő legyek? Ez a bolond doktor a fejébe vette, hogy én a Mári után járok. Nem akarom, hogy most véletlenül megint együtt lásson vele. Benkóczy úr is erre szokott kóvályogni déltájon. Angyélka is ideláthat a postáról, ha véletlenül kinéz. De ezt a szegény asszonyt se bánthatom meg azzal, hogy szóba ne álljak vele. A legokosabbat tettem, amit tehettem. Az ölébe fektettem a virágot.
    - Magának szedtem, azért a múltkori szép csokorért.
    - Tudtam én azt - kapta föl a virágot és szorította a szívére. - Hiszön mögmondta a szent embör.
    Ijedtemben elöntött a forróság, és úgy elszaladtam onnan, mintha seprűznének. Az kell még nekem csak, hogy Pengáló Mári bennem találja meg az élet koronáját. Hiszen én nem vagyok nagy, derék ember, csak olyan középtermetű. Se nagy nemből való nem vagyok, hiszen a nagyapám juhász volt, és csak a purgatóriumban van. Ezt is a szent ember mondta! Ha nagy úr lett volna, egész biztos, hogy a pokolba került volna. Tessék csak megnézni a Dante Poklát, nincs abban egy szem plebejus se!
    Szerencsésen elértem a postát, se a doktorral, se Benkóczy úrral nem találkoztam. De már a postán nem volt szerencsém. Pólingné ült a ketrecben és azzal fogadott, hogy Angyélka gyöngélkedik.
    - De nem komoly baj - nyugtatott meg gyöngéden; nyilván nagyon ijedtnek látszhattam. - Egy kicsit fáj a feje az örökös szobalevegőtől.
    - Többet kellene mozogni Angyélkának - kaptam mohón a helyzet kihasználásának lehetőségén.
    - Igen, de ketten nem mehetünk egyszerre sétálni adta számba a szót Pólingné aranyozni való anyai gonddal -, egyedül meg nem ereszthet ki így faluhelyen fiatal leányt az ember.
    Ebből mindjárt sejtettem, hogy Póling mama nem tudott a szentiváni tűzugrálásról. De hát bizonyosan a Póling mama mamája se tudott mindenről annak idején.
    - Nagyon boldog lennék, asszonyom, ha néha partnere lehetnék Angyélkának, legalább én is könnyebben rászánnám magam a sétára, úgyis magam is vérszegény vagyok egy kicsit.
    - Igazán, lenne olyan kedves, elnök úr? - csapta össze Póling mama a kezét. - No, ha ezt meghallja Angyél, egyszerre meggyógyul!
    Nem tudom, hogy Póling mama felejtette-e el ezt az orvosságot beadni a leányának, vagy Angyélka fejfájása volt szokatlan makacs természetű, de sajnos, a kisleány még este is gyöngélkedett. Másnap már hajnal szőkülésekor fönt voltam a padláson, de a virágoknak be kellett érni a harmattal, Angyélka nem mutatkozott. Ellenben egyszer csak irgalmatlan veri valaki a plébánia kapuját. Még aludt az egész ház, magam ugrottam le szót érteni a hajnali vendéggel.
    - Ki az?
    - Én vagyok.
    - Ki az az én?
    - Hát én a magam szömélyiben.
    - Mit akar?
    - Az elnök úrral akarok beszélni.
    Akkor már csak kinyitom a kaput.
    - Nini Bíbok, maga az? Hát maga már fölkelt?
    - Le se feküdtünk, kéröm. Dolgoztunk mink egész álló éjszaka. De érdemös is vót, hála a fölségös Úristennek, mert annyi a koponya a Héthalmon, hogy az csak csudaság. Hát ezt gyüttem el megjelenteni a saját szömélyömben. Mondok, nem kerül sömmibe, hadd örüljön neki az úr möntül előbb.
    Ami az örömöt illeti, úgy voltam vele, mint az egyszeri inasgyerek a veréssel: szerettem volna már rajta túllenni. Mindenféle balsejtelmeim voltak.
    - Mélyen találták a koponyákat?
    - Hát kit hogy. Vót olyan is, akihöz létra köllött.
    - Aztán egészek?
    - Némölyikön még a bűr is rajta van.
    - Mi-i? - hőköltem meg. - Hát miféle koponyák azok, Bíbok?
    - Ki ilyen, ki olyan, az ördög üsmert rá sütétben. Legjobb lösz azt a tötthelyön föltekinteni, kéröm.
    - No ott leszek mindjárt, csak cipőt rántok.
    A halom csakugyan már messziről fehérlett a koponyáktól. Régi imádságos könyvekben így ábrázolták a Golgotát. Teremtő Isten, csak nem ásták föl ezek az agyafúrt emberek az éjszaka a régi kolera-temetőt!
    Nagy kő esett le a szívemről, ahogy fölértem a “koponyák hegyére”. Nem volt köztük emberkoponya, hanem az oktalan állatok alighanem jobban voltak képviselve, mint a Nemzeti Múzeum állattárában. Volt ott lókoponya, marhakoponya, kutyakoponya, yorkshirei disznó, macedóniai öszvér, de még tán tevekoponya is. Szép rendben egymásmellé rakva a gyepen, mellettük ásónyélre támaszkodva hallgatag méltóságban Bíbok sógor meg Kakas Márta, mint két sámán, körülöttük a harmattól füstölgő mező, amelynek az éjszakai neszei már elaludtak, a nappali hangjai még nem ébredtek fel, s az ég ereszében a pirosképű Napisten, előtte ezüst ruhában kapunyitó szolgája, a napvezető csillag. Határozottan volt ebben a napkeleti képben valami pogány magyar hangulat. Egészen stílszerű volt, hogy az Ipolyi Mithológiá-jában való búvárlataim eredményét értékesítsem.
    - Hej, mézes teringette, mákos borongatta! Mit csináltak itt maguk, emberek?
    - Legalább ezer pöngő árú - profanizálta Kakas Márta az ősturáni hangulatot egy modern kacsintással. - De az András nem részelhet benne, mert ű még az éccaka bemönt kocsival a városba, de mög föl is köszönt mán az isteni szolgálattal.
    - Nem az itt a beszéd - szólalt meg Bíbok sógor nagyon komolyan. - Az a beszéd, hogy most már öleget töttünk a böcsületnek.
    - Hogy-hogy?
    - Maga tegnap sok szót tött amiatt az egy rongyos koponya miatt. No jó. Érdemös vót-e, vagy se, azt nem keressük, mert jussa vót hozzá, a maga péze állt benne. Hát ne mondja, hogy mögrövidítöttük. Szöröztünk helyette tizannyi érőt.
    - De hát honnan a pokol fenekéből szerezték? Mert annyit tudok, hogy ez nem mehetett ördög híre nélkül.
    Bíbok sógor eddig méltóságteljes volt, most fölényes lett.
    - Azzal mög mán az elnök úr ne törődjön. Mink nem kérdözzük, minek lösz ez magának, maga mög ne kérdözze, hun vöttük.
    - De nem úgy van az, atyámfia! Mit csinálnék én ezzel a sok dögcsonttal? Nem vagyok én se csontszedő zsidó, se enyvgyáros.
    Bíbok sógor a fölény műútjáról lekanyarodott a kedélyesség gyalogösvényére.
    - Hű a kirelájzomát, de kitanálta az elnök úr! Onnan való ez mind az enyvgyárbul, odaátrul ni! Háromszor térültünk-fordultunk értük az éccaka a csónyikkal, egyször majd bele is fordultunk a Tiszába.
    Így már értettem, hogy kerül a “sivatag hajója” a Héthalom tövibe. Úgylátszik, az enyvgyár valami balkáni csatatér csontjait bányásztatta ki, azok közt lehettek egy igazhitű tevés-huszár lovának a tetemei is. Ez se gondolta szegény, hogy a dicsőség mezején túl is szolgálni fogja az európai kultúra ügyét egy tiszamenti spódiumgyár vákuum-készülékében. Kár, hogy az anyja erről sohase fog hírt hallani a líbiai sivatagban; bizonyosan nagyon büszke lenne rá.
    Hanem ezt a derék tevekoponyát és társait most már vissza kell szállítani hivatásuk színterére.
    - Nem érdemös avval vergődni - vakargatta a tarkóját elszontyolodva Kakas Márta. - Egész csonthögy van a gyár udvarán, nem lösz az evvel se több, se kevesebb.
    - Nem úgy van az - mondom -, ezért le is csukják kendteket, ha kitudódik a dolog.
    - Hát mán hogy tudódna? - legyint Bíbok sógor. - Visszalopjuk mink ezt az éccaka, úgy, hogy a kutya se vakkant meg bennünket, igaz-e, bátya?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640951
Webáruház készítés