Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon_EPUB

Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon_EPUB
340 Ft340

Mikszáth Kálmán azt mutatja meg, hogyan torzul el torz viszonyok közepette minden emberi érzés. Katánghy Menyus alakját először egy karcolatban hívta életre, s képviselővé válásáig írta meg hősének pályáját. Két évvel később A körtvélyesi csíny címmel újabb választási "cselfogását" örökítette meg. A két elbeszélést csak később fogta egy kötetbe azonos címmel: Két választás Magyarországon. A hangsúly a jellemrajzon van: maga a cselekmény elhasznált, jellegtelen, hírlapokból szedett, esetleg Dickenstől kölcsöntött motívumokból épült. Katánghy feudális úri előítéletekkel élve akar felülmaradni a másfajta törvényekhez igazodó polgári világban is, s így törvényszerűen lesz parazitává, az élet hamisjátékosává. Főhősének jellemét, egyéniségét rajzolva Mikszáth itt egyértelmű ítéletet nem mondott. Stílusában legfőbb ellentmondása tükröződött. Jól látta a kiegyezés úri társadalom elposványosodott életét, de jövőt idéző társadalmi eszmények híján némi legyintő cinizmus is belopakodott művészetébe; vállat vonó egykedvűségre késztette a tehetetlenség érzése. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Hát egyszerre csak elkezdte a szemét dörzsölni, káprázat-e, amit lát, vagy álom, mert igaz nem lehet.
    Csillámló aranyok dőltek ki a széthasított papírtokból. Csupa új veretű Napóleonok. Elhűlt, megdermedt előbb, aztán olvasni kezdte, száz darab volt. Kimondani is sok egy kezdő doktornak! Száz darab Napóleon!
    Ki hitte volna ezt? Szemei nagyra dagadtak és nem tudta levenni a Napóleonokról »első szerzeményéről«. Gazdagok, nagyon gazdagok lehetnek - motyogta. Száz aranyat adni egypár heti gyógykezelésért. Ilyesmi talán még soha elő nem fordult Prixdorfban. És még azt mondta a kisasszony: »Bárcsak módom lenne jobban bebizonyítani hálánkat«. (Azt kellett hinnem, hogy a doboz nagyon sovány lesz - kitelik tőlem, hogy savanyú képet vágtam.) Egészben oly sajátságos volt a leány viselkedése. Lássuk csak, mit mondott még? Azt, hogy »ön mentette meg életemet, ez az élet önt illetné«. Ohó, hisz ez majdnem kész vallomás. Oh, én ostoba tökfilkó!)
    A doktor a homlokára ütött (mert azt teszi századok óta minden valamire való, hibát elkövetett férfiú, ha beszélyíró kezeiben van). Visszaidézte Blandiékat emlékezetébe, megérkezésük órájától kezdve máig, s csinálta magának a szemrehányásokat.
    Nem kellett volna-e több súlyt fektetnem rájok? Bizony tudhattam volna, mert nem mondta-e Blandiné, hogy jövőre a saját szakácsát szeretné elhozni? Oh, hol volt az a szamár eszem, ha még ebből se ötlött fel, hogy gazdag emberekkel van dolgom? Teringette, szakácsot akar ide hozni. Ej, ej, Menyus. Szinte képzelhetlen, hogy ezt a tulajdon füleddel hallottad, anélkül, hogy az élelmes lelked reagált volna rá. Hát még aztán! Süket is vagy, vak is vagy, Menyus! (Odaállt a tükör elé, felborzolta a haját, és úgy beszélt magához szemtől szembe.) Megérdemelnéd, hogy a szerencse pofon üssön, ahelyett, hogy az öledbe kúszik. Nem ott tartotta-e a vizes pohárban szegény leány a rongyos rózsabimbódat, mint valami klenodiumot? (Menyus bedugta a két keze nagyujját a két fülébe s az így meghosszabbított füleket hajlongatta a tükörbeli Menyus bosszantására). Nem-e a könnye buggyant ki, mikor kijelentettem, hogy ideje már elmenniök? Még én küldöm el őket! Hallatlan ez! Nem lehet énbelőlem soha semmi! Hiszen csak a nézését vegyük, a gyakori elpirulásait… ha nem lettem volna fajankó. De most már vége van, mennek. Mennek, mert én elüldöztem!
    Fogta a kalapját és mint egy őrült, rohant a kocsijához.
    - A Márványasszonyba! - parancsolá a kocsisnak.
    Útközben lehűlt egy kicsit, belátta, hogy egy ilyen gyors látogatás nagyon feltűnő lenne, ez csak rontana a helyzeten.
    Elküldte a kocsisát s maga nem ment fel a villába, hanem ott őgyelgett a környéken az óriási platánfák közt, melyeknek egyikére egy nagy plakát volt fölragasztva a holnaputáni hangverseny műsorával.
    Izgatottan járt fel s alá, majd megállt, újra és újra elolvasta a plakátot, egyik szemével az utakat és a villa kijáratát kémlelve - ha nem bukkannak-e elő valahonnan Blandiék. Aranyat érne most egy véletlen találkozás semleges területen. Érezte, hogy sokat érne. Nem volt ugyan semmi terve, de az ilyesmi magától jön, ha találkozhatna velök, még tán lehetne szépszerével fordítani a helyzeten.
    Már-már az egész plakátot megtanulta könyvnélkül, mikor a szerencse roppant alattomos módon jött segélyére az ő udvarlójának.
    A »Posen« villának egyik emeleti ablakán kirepült egy zöld papagáj és a legmagasabb platánra szállt, éppen arra, amelyiken a plakát volt.
    A kedves papagáj szerencsétlen tulajdonosnője (egy brünni posztókereskedőné) a lányával, egy nyurga, vézna teremtéssel, akinek olyan szeplős volt az arca, mint egy fürjtojás, roppant jajveszékeléssel és sirámokkal kezdte lecsalogatni a szökevényt a fáról.
    - Komm, du lieber Giegerl! Komm, du lieber Giegerl!
    De a Giegerl semmi hajlandóságot nem mutatott a lejövetelre. Ringatta magát egy vékony ágon egykedvűen.
    Erre aztán összecsucsorintotta a fonnyadt száját a posztókereskedőné, csókokat cuppangatva feléje.
    A papagáj részéről az volt a felelet, hogy még föllebb ment vagy három gallyal. Nagy udvariatlanság - de legalább látszott, hogy karakter. Valami a csóknál is édesebbről kellett gondoskodni.
    - Szaladj fel a cukorszelencéért, Blanka!
    Míg Blanka kisasszony, a szelencéért járt, addig az asszonyság meg nem szűnt rimánkodni a csökönyös Giegerlinek.
    - Gyere le, szerelmem, gyere le, boldogságom, egyetlen örömem. Ne hagyj el, mert utánad halok bánatomban, gyere le, ne okoskodj, kedves Giegrelim!
    A járókelők kíváncsian álltak meg a szokatlan látványra. Az asszonyság könnyes szemekkel panaszlá:
    - Nézzék, uraim, hölgyeim, hogy bánik velem! Elszökött. - Mindene volt, senki sem bántotta. - Oh, Giegerl, te hálátlan!
    Tíz-húsz ember ahol csoportosul, ott gyorsan nő az embergomoly. A kis csoport odahúzza az összességet, mint a mágnes. Mire Blanka kisasszony lejött a cukros szelencével, ott volt az egész fürdőközönség. Semmiféle istenteremtése nem olyan kíváncsi, mint az úgynevezett »Kurgast«, még ha nem jár is szoknyában. A mindenféle, egymást keresztező sétautak úgyszólván öntötték a népeket, kik lépteiket szaporítva, egymástól kérdezgették: »Hollá! Mi történik ott?«
    - Egy elszabadult papagájt kergetnek.
    Hohó! Egy elszabadult papagáj. Ezer ördög, ez nem mindennapi látvány.
    A brünni kereskedőné felnyitotta az ezüst szelencét és elkezdte a cukorkockákat csörgetni a fa alatt.
    - Cukor, cukor, cukor! - kiabálta a Giegerlinek.
    - Takarodj, takarodj, takarodj! - rikácsolta a papagáj a fáról és meg se moccant.
    A közönség nevetgélt, jól mulatott, a brünni asszonyság ellenben kétségbeesve ígérgetett mindenféle jutalmakat a mászni tudó suhancok közt, ki a papagájt élve lehozza a fáról.
    Ekkorára már a bennszülött prixdorfiak is odacsődültek, s különböző alakban nyilatkozott meg bölcsességük.
    - Mit tegyünk? - tördelte kezeit a madár boldogtalan úrnője.
    - Legokosabb lenne kivágni a fát - vélte a patikárus -, aztán szépen meg lehetne fogni a madarat.
    - Ostobaság - mondá a »Kék gólyához« címzett ékszerész-üzlet egyik köpcös segédje. - Ide rendelek egy tűzoltót a kézi fecskendővel, az oda lövelli a vízsugárt, ahova akarja. A papagáj aztán elázott szárnyakkal lezuhan. Istenem, milyen szerencse, hogy tűzoltók vannak. (NB. Ő volt a prixdorfi tűzoltóság parancsnoka).
    No, ez jó lesz. Valóságos Kolombus tojása. Hamar, szaladjon el valaki egy lepedőt szerezni, melyet kiterítve tartanak a fa alatt, hogy a lezuhanó papagáj meg ne sérüljön. Maga a köpcös segéd diadalmas arccal rohant egy kézifecskendős tűzoltóért, amely érdekfeszítő művelet megbámulására még többen sereglettek, úgyhogy a doktornak egyszerűen csak meg kellett keresnie, hogy az óriási tömegben merre vannak Blandiék.
    Ott voltak a »Posen« villa szökőkútja mellett. A bárónő a lornyettjén át bámulta a szökevény madarat, zafírszínű ernyőjét a napsugarak irányába tartva, Klárika ellenben búsan horgasztotta le fejét, mintha négylevelű lóherét keresne a szökőkút frecsegésétől buja fűben.
    - Ah, a doktor! - szólt összerázkódva, mint egy felhessent madár.
    - Nevezetes! - kiáltott fel a mama. - Ön is a zöld madarat nézi?
    Röstellkedve húzta össze a nyakát, mint az olyan ember, akit valamelyes gyarlóságon érnek.
    - Úgy van. Engem is elfogott a kíváncsiság, ilyen csődületet látva itten.
    - Mit gondol - kérdé Klári -, elszáll-e a madár, vagy sikerül lecsalogatni?
    Menyus közelebb lépett hozzá s a szokottnál halkabban, lágyabban mondá:
    - Mit bánom én ezt, mikor az én kedvenc madaram bizonyosan elszáll holnap.
    S jelentőségteljes pillantással kísérte a szavait.
    A leány tekintetében diadalmas fény villant meg egy pillanatra - aztán gyorsan kialudt, mint egy elfújt gyertya.
    - Minek hagyta nyitva a kalitkáját? Sőt kizárta belőle - jegyzé meg nyugodtan, csendesen.
    Látszott, hogy elértette a doktor célzását.
    Menyus úr zavarba jött. Erre nem volt mit felelnie.
    Nyomasztó csend állott be.
    - Jön a tűzoltó. Itt a tűzoltó! - ujjongott a bárónő, ki oly érdeklődéssel nézte a szökevény sorsát, mint egy színdarabban a kifejlődést.
    Menyus odahajlott a Klárika füléhez s ismételte halkan az ő előbbi kérdését.
    - Mit gondol, elszáll-e a madár, vagy sikerül visszacsalogatni?
    Klárika gúnyosan felkacagott, mintha unná a dolgot. Érezte, hogy tért nyert.
    - Ugyan menjen a paraboláival! - mondá durcásan.
    Ravasz két diplomata viaskodék itt egymással.
    - Igen, vagy nem? - suttogta a doktor édeskés hangon.
    - Doktor, mi lelte? Nem ismerek magára.
    - Nem is a doktor az többé, aki most magával beszél.
    - Hát hova lett a doktor?
    Katánghy kedélyes bonhomiával felelt, mely eddigi modorától annyira távol állott:
    - Ej, ugyan ne is emlegesse nekem azt a csacsi doktort, ki képes volt a betegét hazaküldeni, ámbár a szíve fájt. Ezzel aztán be is végezte a feladatot. A doktor nincs többé!
    - Szegény doktor!
    - Most csak Katánghy Menyhért van itt, aki igen sajnálja a legszebb leány távozását, s egy alázatos tanácsot ad: »Ne hallgassanak, kérem, a doktorra, maradjanak még néhány napig.«
    Félig tréfás hang volt, és mégis ki lehetett belőle érezni a komolyságot. Klárika is hasonlón felelt.
    - Tehát a szíve fáj?
    - Nem hiszi?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322273
Webáruház készítés