Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma_EPUB

Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma_EPUB
540 Ft540

A Beszterce ostroma kitűnő regény, egyfajta Don Quijote-történet. A 19. sz. vége táján az egykori Észak-Magyarországon (a mai Szlovákiának is az északi felében) élő előbb csak hóbortos elméjű főnemes a rohamosan kapitalizálódó társadalom kellős közepén egy darab középkort varázsol maga köré: nedeci várában udvart (élősködő léhűtőkkel) és magánhadsereget (páncélos lovagoknak és Rákóczi-korabeli vitézeknek öltöztetett parasztokkal) tart fenn, majd várúrnőt is szerez (egyik cirkuszigazgatótól megvásárolja Esztella műlovarnőt), akit - amikor megszöktetik - visszakövetel Beszterce városától. A város magisztrátusa kigúnyolja, erre "hadba vonul" ellene. Rokonsága - a nagyobb botrányt megelőzendő - a város vezetőivel szövetkezve csellel él: az "elrabolt" Esztella helyett túszt, a kegyelemkenyéren tengődő világszép Apolkát kínálják fel. Pongrácz gróf elfogadja a cserét és kegyesen a város színlelt magyarázkodását is, (amit erre felfogadott komédiások tolmácsolnak neki), visszavonul várába, Apolkával együtt. A lány apjaként szereti a félnótás grófot, sőt önfeláldozó ápolásával életét is megmenti, amikor az párbajban (amit egyébként Apolka becsületének védelmében vív), súlyosan megsebesül. Pongrácz gróf lányává adoptálja Apolkát, az így kialakult család boldogságát azonban feldúlja Apolka ügyvéddé cseperedett egykori játszópajtásának és titkolt szerelmének váratlan feltűnése. Sőt, amikor Tarnóczy ügyvéd úr arra vetemedik, hogy megkérje Apolka kezét, Pongrácz gróf a vár börtönébe záratja és - élve ősi pallosjogával - le akarja nyakaztatni. Az ügyvédet ugyan a megyei uraknak sikerül kimenekíteni, de az újabb botrány hírére a gróf elleni csigalassúsággal haladó eljárás meggyorsul, a főrendi ház mentelmi bizottsága elhatározza az elmebeteg gróf kiadatását. Ennél is súlyosabban sújtja azonban, hogy ellenségei Apolkát vissza akarják cserélni az időközben lezüllött, megöregedett Esztellára. A "hadiregula" a csere megtagadását nem teszi lehetővé, sőt Apolka is szeretné követni szerelmét. Pongrácz gróf összeomlik: egy utolsó nagy mulatozás után rendre elbúcsúzik szomszédaitól, befekszik külön erre a célra készített óriási koporsóba (megölt kedvenc lova mellé) és kileheli a lelkét.
A könyv a magyar irodalom realistavonulatának egyik kiemelkedő alkotása, hősében (aki a szerző regényírói művészetének köszönhetően bolondériái ellenére is elnyeri rokonszenvünket) Mikszáth Kálmán kissé a korabeli magyar társadalom megkésettségét is ábrázolta. A mű kezdő olvasónak éppúgy ajánlható, mint azoknak, akik mindeddig nem jutottak olvasásához. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Végigtekintett piszkos kabátján, s ez megzavarta némileg, szórakozottan egészíté ki a mondatot:
    - Abból az okból, mert puskaporom nincs. Azaz, hogy ez nem volna elég ok… ámbátor az is elég ok volna, de az ördög vigyen el, ha nem azt akarom mondani, hogy azért, mert oroszlánok nincsenek.
    - Hát persze.
    - Azért hát csak a fenyvesmadarakra vetem magam. De az is igen szép mulatság. Az ember nem öl, nem ont vért. Ez a humánus század sportja. A madarak maguktól mennek be a hurokba. A többi főurak is az ilyen sportot csinálják Budapesten, a bankok, pénzintézetek élére állva. Hát nincs igazam, spektábilis?… De ne beszéljünk erről, mondja inkább, hol veszi itt magát, ahol csak a madár jár?
    - Éppen a báró urat keresem, azaz hogy inkább a fiatal bárót.
    - No, no - szólt gyanakodva -, valami adósság?
    - Oh nem, egészen más természetű ügy.
    - Titok?
    - Nem.
    Behenczy a fiatal ügyvéd karjába fűzte a magáét, olyan bizalmasan, melegen, mintha örökké ismerték volna egymást.
    - Hát halljuk. Hozott nekünk valamit? - unszolá finom mosollyal.
    - Nem. Vinni akarok valamit.
    De már erre meghökkent Behenczy, ez megzavarta; kereste elméjében, hogy mit vehetne ...ez el... tőlük, de nem talált semmit.
    - Az Estellát akarom elvinni.
    A báró szája nyitva maradt bámészkodásában. Az Estellát? Mintha azt mondta volna, hogy a mohot jött leszedni a kastély fedeléről, hogy elvigye. Azon gondolkozott, hogy mire való lehet az Estella valakinek?
    - Az Estellát? - szólt és még egyszer a szeme közé nézett. - Igazán?
    - Azért jöttem.
    - Hm. És minek önnek az Estella?
    - Boldogságom függ tőle.
    A báró akaratlanul elmosolyodott, hajlandó lett volna a fejét csóválni, de csak mégis tartóztatta magát, végre is de gustibus non est disputandum. Vannak különös szenvedélyek a világon. Flugentius Artos a maga nagyanyjába volt szerelmes, James Clartont egy csonka lábú asszony gerjeszté gyöngéd érzelmekre, még talán Miss Pastrana is tetszett valakinek. És ami fő, a dologból valami jó is cseppenhet. Bizony, rájuk férne most egy »véletlen«, mert nagyon »gyengén« vannak. Sőt napok óta várt valami ilyen égi mannát, de mégis a kétely és félelem egy nemével kérdé:
    - És mikor látta ön Estellát utoljára?
    - Sohasem láttam.
    - Akkor egyszerűen nem értek egy szót sem azokból, amiket ön mond, fiatalember - jelenté ki kesernyés, csalódott hangon.
    - Majd elbeszélem útközben.
    Intett a suhancnak, hogy maradjon el és csak messziről kövesse őket.
    Így mentek karonfogva, le a völgynek, a borókaillatos erdei úton, miközben Tarnóczy elmondott őszintén mindent, miként került az ő menyasszonya a Beszterce ellen induló Pongrácz István kezébe túsz gyanánt, Estella helyett - s hogy az egyedüli mód hozzájutni, az Estella visszavitele.
    Pál báró egészen nekiderült arccal helyeselte tervét és így szólt:
    - Valóban, igen praktikus gondolat, de félek, hogy a fiam nehézségeket fog csinálni. Ő, tetszik tudni, nagyon megszokta a szegény teremtést annyi év óta… Ah, ők meglehetősen össze vannak fűződve.
    - Tehát azt hiszi a báró, hogy hasztalanul jöttem?
    - No, no, azt éppen nem mondanám, hanem hogy…
    - Legyen, kérem, őszinte hozzám.
    - Hogy lesznek különféle akadályok.
    - Például?
    - Hát teszem azt, hogy csak egyet említsek, Estella ez idő szerint a házvezetőné tisztét teljesíti. Mit csináljunk mi egy ilyen ügyes, kipróbált házvezetőné nélkül, ha ön elviszi? Hol kapunk helyette másikat? Mi szegény emberek vagyunk, uram, nekünk Estella sokat ér, ki kárpótol érte?
    - Ha csak a pénzbeli kárpótlásról van szó, báró úr, arra én kész vagyok.
    Az idősebb Behenczy a kezeit dörzsölte, de amellett méltatlankodó arcot vágott.
    - Oh nem, uram. Nem a hitvány materiális szempontot veszem, oh nem; de veszem azt a szeretetteljes ragaszkodást, mely melegített, azt a lelkiekben esett rövidséget, mely távozásával érne. Ami a pénzt illeti, pokolba a pénzzel! Sem én, sem a fiam el nem fogadnánk egy garast sem. Csak még az kellene, uram! Nem mondom azonban, hogy pillanatnyi helyzetünkben egy kis kölcsönt visszautasítanánk, ha jó baráttól jön.
    - Parancsoljon velem.
    - Nos, kedves barátom, én rajta leszek - szólt a báró, s hirtelen elhatározással kezét a Tarnóczyéba csapta -, én megvallom, rokonszenvet érzek ön iránt, s ahol egy jó tettre nyílik kilátás, ott én sohasem hozakodom elő az önérdekkel. Mindig a fiatalság barátja voltam, s az is maradok, kutyamája…
    - Köszönöm, báró úr. Eszerint lesz kegyes pártfogolni kérésemet a fiatal bárónál…
    - Itt a szavam rá, s még ma, vagy legkésőbb holnap, megkapja Estellát. Hova vigyem önnek?
    - Nem mehetek most mindjárt érte?
    - No persze! Ne legyen annyira türelmetlen. Juventus ventus. Minden legyen s mindjárt legyen. Türelem, édes fiam. Azt tartja a tót közmondás: Nye kazal sa Pan Boch blaznit. (Az isten nem ajánlotta a bolondozást.) Lassúság és okosság. Idő kell és rábeszélés kell. Csak bízza ön rám és menjen vissza nyugodtan a szállására. Hol van szállva?
    - A krivánkai korcsmában.
    - Hát ott lesz az Estella ma vagy holnap, punktum.
    A fiatal prókátor boldogan hálálkodott az öregnek, mire meleg kézszorongatások között elváltak a Palugyai-féle akolnál, ahol nagy csatarával csörtettek eleibök az ugató juhászkutyák; Tarnóczy visszafordult Krivánka felé, a báró pedig a kastélyba indult, de alig tett pár lépést, mintha véletlenül ötlene eszébe, rákiáltott a fiatalemberre:
    - Hophó! Vissza csak egy kicsit, kis spektábilis! Elfelejtettem valamit.
    Tarnóczy készségesen fordult vissza és futott feléje.
    - Parancsoljon kérem!
    - Nos, igen - szólt kissé zavartan -, kényes ügy, kellemetlen ügy, de túl kell esni rajta… azt gondolom, jobb lesz, ha túlesünk… A kölcsönkéről van szó… (s fitymálva biggyeszgette az ajkait.) A fiú könnyelmű egy kicsit, könnyelműen van nevelve, az én hibám is, de az övé is. Egyébiránt ezen most már nem lehet segíteni. A kölcsönt okvetlenül meg kell neki említenem. Én istenem, ez már a század, ez az átkozott század! A legszebb tettekhez is hozzá kell tapadnia egy kis prózának. Az isten verje meg ezt a XIX-ik századot! Hát hány forintot mondhatok neki?
    Tarnóczy habozva felelt:
    - Nem tudom. Igazán nem tudom. Talán kétszáz forintot.
    Behenczy Pál gúnyosan felkacagott:
    - Bagatelle! Kétszáz forint! Az egy napra való a kölyöknek. Oh, istenem, önnek nincsen fogalma, hogy mennyire rosszul van nevelve ez a fiú. Aztán tessék meggondolni, hogy az Estellát már maga Pongrácz István hatszáz forintért vette Zsolnán. És kitől? Egy közönséges komédiástól! Nem, nem, ön túlságosan fösvény, édes fiam, egy Behenczy báróval szemben. Ön egy igazi Harpagon (s tréfásan veregette meg az ügyvéd vállait). Kutyamája, ön egy hatszáz forintos jószágért kétszázat akar ígérni.
    - Igen, de akkor még valószínűleg szebb volt - jegyzé meg az ügyvéd kedélyesen.
    - Bah - pattant fel Pál báró -, de ön nem a szépségéért akarja bírni. Mert igaz, hogy szebb volt akkor, de most okosabb, kövérebb.
    Ez a tónus felbőszíté kissé az ügyvédet, akaratlanul is csípős lett:
    - Csak talán nem akarják font számra eladni?
    - No, no, fiatalember. No, no. Nem az eladásról van szó, de egy kölcsönös szívességről. Becsületemre mondom, semmi másról. Mikor én a walesi herceggel vadásztam, ezelőtt egypár évvel, akkor így szólt hozzám a walesi: »Egy róka, kedves Behenczy, amelyiknek a farka még nincs a kezünkben, senkié.« A dolog még szétmehet. Tegyünk úgy, mintha semmit se beszéltünk volna.
    - Hát jól van - kiáltott fel az ügyvéd -, szívesen szolgálok a hatszáz forinttal.
    - Top - mondá hirtelen a báró s újra belecsapott az ügyvéd tenyerébe.
    Ezzel ismét az előbbihez hasonló meleg kézszorítgatások közt váltak el, s Pál báró meg sem állt többé, csak otthon, a kastély gyommal, labodával benőtt udvarán, ahol Estella tinora-gombát terítgetett egy szalmagyékényre.
    Hanem bizony nagyon beleharapott az idő a fizimiskájába, petyhüdt volt az arcbőre, a festék látható marásaival, ráncon ránc: a termete is összeesett, úgy nézett ki, mint egy csutak. Csak a hajdan szép álla viselte magát derekasan, eresztvén magából egy vice-állat. Talán hogy az egyiket a Pál báró csipkedje, a másikat pedig a Károly báró.
    - No, hol a madarak? - kérdé a betoppanó Behenczytől.
    - Nincs kincs! - felelte jókedvűen, majdnem sugárzó arccal.
    Estella kedvetlen képet vágott s erre még csúnyább lett, az orra lefittyedt, mint a pulykáé, mialatt a két tenyerével (de milyen kérgesek voltak már azok is) rácsapott a cafatos, foszlányos szoknyáira.
    - Hát azt hiszi, hogy ezeket a rongyokat adom el húsért a zsidó mészárosnak, hogy maguknak vacsorát főzzek? Hát elfelejtette, hogy ma gombát és fenyvesmadarat kell vinnem neki Krivánkára?
    - Ugyan ne hápogj. Ma úgysem mehetnél Krivánkára. Hol a kis báró?
    Estella mély alázattal hajtotta meg magát, ahogy a nevelőbeli lányok szoktak a madame előtt s gúnyos pátosszal felelte:
    - A báró úr őméltósága bent az ebédlőben zsákot foltoz, amiben a gombát és a madarakat kellene elvinnem. Nagyon meg fog örülni az uraatyjának.
    Valóban ott ült a kis báró az ebédlőben. A gonosz Estella gúnyosan nyomta meg előbb ezt a szót, mert inkább a denevérek tanyája volt ez, mint a báróké, s a denevérek se ebédlőnek használták, hanem hálószobának. Károly úr még törékenyebb, véznább volt, mint mikor utoljára láttuk, s csakugyan egy lyukas zsákon öltögetett egy szögnyi vastagságú tűbe szúrt fonállal.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312250
Webáruház készítés