Mikszáth Kálmán: Akli Miklós_EPUB

Részlet az eKönyvből:

Akli sokat evett és sokat ivott, azután pedig sokat beszélt s olyan érdekes dolgokat, hogy szinte a fele szaladt el az időnek, ami még az éjféli miséig hátra van. Élvezték a beszédjét, tágra nyitott szemmel hallgatva azt. Csak a két kis pulya aludt el, egyik az anyja, másik az apja ölében.
- Fektesd le a gyerekeket, Zsuzsi - figyelmeztette Gelencsér uram.
Vetkőztetés közben észrevette az anyjuk, hogy a kis Pali fiú marka össze van szorítva, szétfeszegeti a kis rózsaszínű ujjacskákat, hát mit szorongat a gyerek? Egy igazi aranypénzt, egy körmöci aranyat. Nézi a kislányt, a Katókát, hát annak is össze van csukorítva a marka és abban is aranypénz csillámlik. Megijed az asszony az aranyaktól, szinte belesápad. Ezt az az idegen adhatta nekik. Kiszalad az ágyas szobából és beinti szemöldökje mozgatásával az öreget.
- Miféle embert hozott maga ide, édesapám? - kérdé rejtélyes suttogással.
- Miért kérdezed? - hökkent meg az öreg.
- Mert szegény embernek mondta.
- Hát aztán?
- Egy-egy aranyat csempészett be a gyermekek kezecskéibe.
- No, ez csak azt mutatja, hogy emberséges ember, meg akarta hálálni a vacsorát.
- Hát mármost mitévők legyünk?
- Visszacsempésszük a zsebébe, mivelhogy mi is emberséges emberek vagyunk. Add ide azt a két aranyat!
Az öreg Gelencsérben volt aztán elég ravaszság, ráköszöntött egy pohár bort s a koccintás után magyaros szívességgel átfogta a derekát, mintha roppantani akarna rajta, miközben becsúsztatta a két aranyat a zsebébe.
A vendég visszaszállt poharával a ház népére, ígérvén, hogy sohase felejti el a szíves vendéglátást, s felkérte, hogy ha valamelyikük valamikor Bécsbe vetődik, nagy tisztességnek tudná, ha fölkeresnék.
- Nagy város az arra - felelte a gazda -, és hát nem igen megyünk mi Bécsbe, de ha mégis úgy esnék, nehéz lehet ott megtalálni az ismerőst.
- Csak Akli után kell tudakozódni a császári rezidenciában, a vártától, vagy akárkitől.
- Macska legyek - kiált közbe nevetve az öreg Gelencsér -, ha nem egészen úgy fest a dolog, mint a cinkotai kántor históriája.
Eközben megérkezett a ragyabunkó is, az öreg Gelencsér unokaöccse (a csallóközi Gelencsérekből), akinek a vacsoráját melegre tették addig. Azt a hírt hozta, hogy a korcsmát azóta érkező inszurgensek rohanták meg, alig tudott tőlük szabadulni. Bort és vacsorát követeltek és szobákat kértek, ahol át akarnak öltözni.
Akli csodálkozva kérdezte:
- Hát folyik még a háború Napóleonnal, hogy még mindig szerepelnek az inszurgensek?
- Dehogy folyik, dehogy - jegyzi meg Gelencsér -, hiszen veje lesz a császárnak.
- Igaz volna?
- Bécsi ember létére ne tudná? Hiszen már a verebek is csiripelik.
- Hallottam valamit, s éppen azért nem értem, micsoda inszurgensekről van itt most szó.
Az öreg Gelencsér vállat vont.
- Délben nálam ebédelt vagy húsz ilyen csallóközi kurtanemes, akik inszurgenseknek nevezték magukat, egyenkint szállingóztak, mindegyik egy-egy batyut hozva és karabélyt. S minthogy két vendégszobám is van, délután, miután jól ettek-ittak, elkérték a két vendégszobát s felöltöztek ott bőrködmönökbe, szűrnadrágokba, közönséges parasztoknak. Furcsa puska, gondoltam magamban, csodálatos az egész, de végre is mi közöm hozzá?
Akli gondolatokba merült, de aztán elvetette az egész rejtélyt, ahogy a teljesen megfejthetetlen problémákkal tesz az ember, s miután az öreg Gelencsér szemei is egyre kisebbedtek és az órabeli kakukk kiáltásai egyre szaporodtak, elkezdte a beszédet az elutazásra irányítani.
- Igaz - szólt az öreg, a dörgést megértvén, -, megígértem, fiam, kedves vendégünknek, hogy esetleg te is beviheted Bécsbe a szekereden.
- Nem lehet, ipam uram, igen sajnálom, de a kocsit felfogadta holnapra Szepessy báró.
- Úgy? Sebaj. Mármost aztán maradjon itt holnapig, pihenje ki magát.
- Pihentem már én eleget, szeretnék elmenni - felelte Akli egyszerűen.
- Igen nehéz most alkalmatosságot kapni.
- Örömest megadnám a kettős vitelbért is. Mit szoktak Bécsig fizetni?
- Bizony elkérnek ezek a pozsonyi pernahajderek néha öt huszast is.
- Fizetnék én akár tizenötöt is.
- Ejnye no! Hopsza, ugorj csak fel, ragyabunkó, szaladj át vagy Kirnerékhez, vagy átellenben Feldmayerékhez, azok is szoktak fuvarozni, kérdezd meg, nem volnának-e hajlandók ideadni a kocsit Bécsbe? Mondd meg, hogy egy úr van itt, aki jól megfizeti.
Akkoriban még nem voltak Pozsonyban rendes bérkocsik, habár a koronázó város virágzása tetőpontján állt. A diétai követek és azok családjai, cselédsége szokatlan élénkséget és hatalmas vérkeringést hoztak az ősi falak közé, de a bérkocsiintézmény, melyet Bécsben is csak egypár év előtt honosított meg egy Himler Péter nevű orvos, még ismeretlen volt és különben is fölösleges. Aki úr volt, az úgyis elhozta ide a négyesét is, aki pedig nem volt úr, az úgyse lehetett diétai követ. A szegény emberek számára ott volt a naponkint induló posta és a keddi meg a csütörtöki napokon a Bécs és Pozsony közt közlekedő társaskocsi - csakhogy ezekre már előzőleg kellett helyet váltani. Ah, ezek a kedves, barátságos társaskocsik! Mindenki magával hozta az elemózsiát is. Ami azonban a jókedvet illeti, az ott termett útközben a társaskocsikon!
A ragyabunkó engedelmeskedett, mint egy gép, s mire egy-két pohár bort újra felhajtottak, azalatt vissza is tért a röhögő piros pofájával.
- No, mit mond Kirner?
- Azt mondja, hogy kiárendálta a kocsiját éppen Bécsbe Szepessy István báró.
- Furcsa - szólt Gelencsér -, Feldmayeréknél persze nem voltál?
- De voltam ott is.
- Nos.
- Szakasztott azt mondta, amit Kirner.
- Vagyis?
- Hogy a kocsiját lefoglalta egy bécsi útra Szepessy báró.
- Furcsa puska! - kiáltott fel Gelencsér uram. - Hiszen ha mindjárt báró is valaki, azért fölférne egy kocsira. Csak nem utazik három kocsin?
- Azt mondták Feldmayeréknál, hogy munkásokat szállít Bécsbe a Meidling külvárosi cukorfabrikába.
- Munkásokat? Szepessy báró? Hiszi a piszi. Valami csíny lesz az egész! Úgy sincs ki a bárónak mind a négy kereke.
Akli csupa fül volt, szíve hangosan dobogott.
- Hogyan? A különc báró Szepessyről van szó?
- Ismeri?
- Igen, ismerem Bécsből. Nem nősült még meg?
- Nem, de suttognak valamit, mert a kastélyát renováltatta az ősszel nagy fénnyel és hallatlan pompával. Itt nem messze, Bazin mellett van.
Akli izgatottan dobolt ujjaival az abroszon.
- Karácsony első ünnepére szállítana munkásokat? - kételkedett Gelencsér. - Hisz ilyenkor az ott levő munkások is szétmennek. Már az igaz, kis ragyabunkó, hogy sok bolond gombát összeszedsz, ha valahova küldlek.
De a ragyabunkó nem hagyta magát.
- Márpedig úgy lesz, ahogy mondom, mert a déli vendégeink közül egynehányat Feldmayeréknál láttam, ott ültek a nagy szobában az asztal körül paraszt ködmönökben, ők indulnak reggel a szekéren.
- Ki mondta neked?
- Feldmayer Franciska.
- Úgy? Ővele beszéltél? Azért csillog a szemed? Tehát a Szepessy báró emberei?
- Hogy igenis az ő emberei.
- Az meglehet - mondta Gelencsér elgondolkozva -, mert Szepessy a volt csallóközi inszurgensek kapitánya, hanem azt már kétlem, hogy ezek a gőgös kurtanemesek azért öltözködtek volna paraszt gúnyába, hogy munkát vállaljanak a meidlingi cukorgyárban. Szamár vagy te, kis ragyabunkó. Itt valami nagy hadi dolog készül, olyan igaz, mint hogy Gelencsér a nevem.
- Mégis mit gondol? - kérdé a vendég sötéten, megüvegesedett szemmel bámulva az öreg korcsmáros szőrös, redős arcába.
Tóth Mátyás szólt közbe:
- Igaz lehet, amit Gyuri mond, mert az én kocsimat is úgy fogadta meg a báró komornyikja, hogy munkásokat szállít Bécsbe; nagy szénás szekeret kívánt, amelyre sokan férnek. Reggelre jelentkeznek a munkások.
- Karabéllyal a ködmön alatt.
Aklit kínos nyugtalanság fogta el, maga sem tudta megindokolni miért, mert hiszen mi szerencsétlenség van abban, hogy Szepessy István Bécsbe megy a kurtanemeseivel, hogy az ezer juxhoz, amit életében csinált, még hozzáfűzi az ezeregyediket, azzal már nem lesz még nagyobb bolond se, mint most. Ami a dolog rejtélyességét illeti, e tekintetben csakugyan páratlanul fest így embrióban, és a kíváncsiság méltán ülhetne tűkön (ámbár, ha a fátyolt levennék róla, meglehet, egész közönséges hóbort állna a szemünk előtt), de akár így, akár úgy, a nyugtalanságnak éppen semmi köze még eddig hozzá. Igaz ellenben másrészt, hogy a kíváncsiság és nyugtalanság egy közös kútból isznak néha.

eBook a Digi-Book kiadásában