Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok_EPUB

Mikszáth Kálmán: A szelistyei asszonyok_EPUB
340 Ft340

A szelistyei asszonyok című kisregény (1901) történelmi környezetben játszódik, romantikus, népmondai ihletésű. Pajzán históriája, érdekes-szép meséje Mátyás király alakja köré fonódik: a török elleni harcok miatt férfi nélkül maradt szelistyei asszonyok nem nyugszanak bele helyzetükbe, és új férfiakat kérnek a királytól. El is küldenek hozzá "mustrába" három gyönyörű asszonyt, igaz, egyik sem szelistyei. Mikszáth lebilincselő közvetlenséggel meséli el a rájuk váró eseményeket, a csalás kiderülését és következményét. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Bele volt írva tehát a nagy királyi könyvbe: »Gubernator promisit« (A kormányzó megígérte). Ezt onnan többé a macska se kaparja ki. Hanem hát ennél a könyvnél is akad még különb könyv: a végzet könyve. Ebbe meg az volt beírva, hogy az ifjú Mátyás király egy napon elfogatja az ő nagybátyját, a mindenható Szilágyi Mihályt, és bezáratja Világos várába, még mielőtt a szelistyei asszonyokról gondoskodnék. Az asszonyok jól csinálták a maguk dolgát a kormányzónál, de a szelistyei pópa rosszul járt közbe az Úristennél, nem tudván kieszközölni elegendő időhaladékot a kormányzó számára. A nagybátya királlyá tette a kis Mátyást fogolyból, az pedig viszonzásul fogollyá tette a nagybátyját. Ilyen bolondos csereberék gyakran esnek a történelemben. A nagy királynak ez volt talán az egyetlen igazságtalan tette, s furcsa, hogy éppen e miatt lett a titulusa: Igazságos Mátyás.
    Mert a Szilágyi nimbusza szörnyűképp megkopott volt már. Hiszen természetes is. Akár lapát van a kormányzó kezében, akár seprő, egyképpen szeretnék kiütni. És szinte hallani véljük a kis falusi kúriákban, amint hírül hozzák furmányos szekeresek, lovat patkoltató utasok, levelekkel szertejáró csatlósok a Szilágyi becsukatását, hogyan lélegzenek föl a kisnemesek: »No, hála istennek«, s napokig, hetekig, sőt hónapokig tárgyalják egymás közt a nagy eseményt.
    - Ej, no, a kis Mátyás! Ki hitte volna ezt? Teringette, a saját nagybátyjával bánik el így. De éppen ez a szép. Ami igazság, igazság. Nagy király lesz abból!
    És ezzel eldőlt a Mátyás sorsa, a nép szíve megnyílt és befogadta őt. Mert aki a nép szívébe be akar jutni, kell, hogy a fantáziájába fogózzék.
    Hanem maga az ifjú király, mert kemény keze volt, de puha szíve, csakhamar sajnálni kezdte az esetet. Álmatlan éjszakáin gyakran megjelent előtte a nagybátyja, megsoványodva, megnövesztett szakállal, szemrehányó tekintettel. És nappal is valami titkos bánatot olvasott az édesanyja szemében.
    A sors úgy akarta, hogy egy napon kezébe került az a könyv, amit a nagybátyja Balthazár diákkal vezettetett az állami ügyekről. Kérelmek, ígéretek voltak ebbe följegyezve. A király lapozgatott benne s azt gondolá magában: bizony, illő volna ezeket beváltani. Mert amit a kormányzó mondott, az végre is annyi, mintha a király mondta volna.
    Lőn hát, hogy a többi közt a szelistyei asszonyok dolga is újra napfényre bukkant, sőt a király kíváncsiságát a szokottnál is élénkebben felköltötte a különös bejegyzés, hogy férfiakat kérnek a királytól - s a kormányzó megígérte. No, ez valami kapitális bohóság lesz. Utána kell járni, de tüstént. Hadd szedelőzzék föl Prónay Balázs uram, s elutazván a szebeni grófhoz, Dóczy Györgyhöz, tudja meg apróra az ügy mibenlétét - mert a király meg akarja tartani, amit a bátyja ígért.
    Éppen rossz időre esett ez a kiküldetés. Az apró ügyek elsuttyannak a nagyok közt, de Buda most csendes volt, egy fűszál se rezgett a politika mezején. Nem is volt más diskurálási téma, csak a különböző tervek és ötletek, hogyan kellene a koronát hazakeríteni a némettől. De ez a tárgy is elkopott már, megmondta az öreg Gara: »Vagy vassal, vagy arannyal.« Nincs már erről több mondanivaló. Szóval, uborkaszezon volt az udvarnál, s ilyenkor valódi csemege-számba ment a Prónay útja. Dologtalan apródok, léha udvaroncok kihasználták pikáns trics-tracsra és éretlen élcelődésre.
    Kelemen diák paskvillus verseket írt, persze az Újlaki megbízásából, ilyen címmel: »A paripatik útja Erdélybe«. Ez a nyomorult versezet magát a királyt se kímélte, ahogy tudjuk.
    Általában komoly emberek is megrótták Prónay uramat, hogy nem becsüli magát eléggé, mikor ilyenbe ugrik bele.
    - Hogy nem szégyenli - mondták nagy nevetgélések közt. - Egy ember, aki már törülközőkendővel fésülködik.
    Kanizsay azt mondta egy ebédnél Czoboréknál:
    - A király csodát akar elkövetni Prónay által. Különbet, mint Jézus. Jézus egy hallal elégített ki nem tudom hány ezer embert, a király pedig egy vén fickót küld nem tudom hány száz asszonynak.
    Röpködtek az elmésségek, persze vaskosak, azokhoz a nehéz csizmákhoz, páncélokhoz és sisakokhoz valók, melyeket akkor viseltek. A finoman hegyezett ötletkék még ott szunnyadtak ama kövek alatt, amelyekből egykor az iskolák fognak épülni.
    Igaz, ami igaz, hogy Prónay uramat legalább is fölösleges volt Erdélybe küldeni, mert a király itthon is megtudta a fogarasi jelenetet; informálták róla Bánffy, Rozgonyi, Kanizsay, akik Szilágyi kíséretében voltak annak idején. Bánffy pláne egész őszintén megmondta:
    - Legjobban teszi fölséged, ha összeszedi az országból a vak embereket és azokat küldi a szelistyei asszonyoknak, mert hitemre mondom, nem szemrevalók.
    Mindez csak ébren tartotta volna a kérdést. Beszéltek róla. Nem tesz semmit, csak beszéljenek. Hanem abban volt a baj, hogy a mérgezett nyilacskák, apró tűszúrások, enyelgő dévánkodások elmérgesítették Prónayné asszonyomat szül. Gálfy Magdalénát, aki Szilágyi Erzsébetnek volt a legkedvesebb palotás hölgye. Az nagy casust csinált ebből. S egyik asszony könnyen át tudja vezetni a maga szívéből a keservet a másik asszony szívébe. Úgyhogy Erzsébet nagyasszony szemrehányást tett a királynak, hogy milyen csúf dologba mártotta a szegény Prónay uram öreg fejét azzal a küldetéssel.
    Mátyás elmosolyodott.
    - Ugyan, ne higgyen, anyácskám, az udvari embereknek. Hiszen ismerheti őket. Mindent hamisan látnak s még hamisabban mondanak el. Arról van szó mindössze, hogy egy egész vidéken elpusztultak a férfiak, a földek szántatlanul, terméketlenül hevernek, hát munkaerőt kérnek oda az asszonyok.
    - Szemérmetlen teremtések - jegyzé meg Erzsébet asszony megvetőleg. - Reménylem, nem ígérted meg?
    - Nem tőlem függ - felelte a király. - Szilágyi Mihály már intézkedett benne, s én szentnek kívánom tekinteni, amit rendelt.
    - Úgy? - mondá a nagyasszony elborult homlokkal. - Hát Szilágyi Mihály? Persze, most már csak Szilágyi Mihály. Miért nem mondod, hogy a nagybátyád?
    - Hát a nagybátyám.
    - Hozzátehetnéd, hogy »a rab nagybátyám«. Oh, gyerekek, gyerekek!
    S szép, kéklő szemeit elöntötték a könnyek.
    Mátyás szemlátomást ellágyult.
    - De jó kegyelmednek, anyám, hogy sírhat. Látja, a király sohase sírhat, pedig talán annak is fáj a szíve, de nem sírhat. A király az igazi rab, rabja annak a tudatnak, hogy ő király. Ő nem lehet se finnyás, se válogatós. Előttetek mások a dolgok, mert csak az egyik oldalukat nézhetitek. Ha azt mondják: Szelistyére férfiakat telepítenek, hogy a földnek termése legyen, akkor az előttetek okos cselekedet, de ha az asszonyok magoknak kérik a férfiakat, akkor az előttetek szemérmetlen csúfság. A királynak ellenben egyforma. Mert a királynak nemcsak arra kell gondolni, hogy a mező kalászokat hozzon, hanem hogy katonái is teremjenek.
    - És mit akarsz ebből kihozni? - kérdi a nagyasszony élesen.
    - Azt, édes anyácskám - felelte a király szelíden -, hogy a király dolgába nehéz valakinek avatkozni.
    - Értem fölségedet - szólt a nagyasszony kevély gúnnyal, s méltóságteljesen fölemelve fejét, elvonult termeibe.
    Annyit mégis elért, hogy a királynak kedvét szegte ebben az ügyben, s bár Prónay Balázs uram a szebeni ispán sürgető kérelmét is hozzácsatolta a saját jelentéséhez, Mátyás nem intézkedett. A királyok emlékezőtehetsége sem jobb a rostánál: a kis magok átesnek rajta, csak a nagyok maradnak fönn.
    Elmúlt egy év, de talán másfél is, és még minden a régiben volt, mikor a király a Drágffy Anna lakodalmán szikrázó vidám hangulatban az egyik teremben találkozik Dóczy Györggyel, a szebeni ispánnal.
    - Ah, te is itt vagy, Dóczy? Hát mi újság Erdélyben, beszélj nekünk! Hogy vannak hű szászaink és derék oláhjaink?
    A megszólított mélyen meghajlott.
    - A felséged iránti hódolattól vannak áthatva.
    - És azok a te asszonyaid? Miféle asszonyok is? - szólt a király nevetve.
    Hárma-négyen is siettek őt kisegíteni.
    - A szelistyei asszonyok.
    - Igen, igen, a szelistyei asszonyok. Mi van most velük?
    - Azok bizony még mindig várják az ígéretet - felelte Dóczy mosolyogva.
    A király elgondolkozott és a homlokán összejött a történelmi nevezetességű három ránc.
    - Hát az nem oly könnyű dolog, amilyennek gondolnátok. Mert Bánffy meglehetősen elrontotta kalkulusunkat. Bánffy azt meséli, hogy az asszonyok éppenséggel nem takarosak. Hja, akkor ez nagyon nehéz. Mert kit küldhetnék én oda? A harcképtelenné vált katonákat, zsoldosokat. De hát az legyen-e a hadi érdemek jutalma, hogy rút boszorkányok és Xantippék közé dobják a megrokkant katonát? Vagy küldjem letelepíteni az idegen fajbeli foglyokat? De, uramistenem, hisz azok onnan okvetlenül megszökdösnek.
    - Fölséged okoskodása bölcs és tökéletes - felelte a szebeni ispán szintén tréfásan -, csak a kiindulási pont hibás, mert a szelistyei asszonyok inkább mondhatók szépeknek, mintsem közönségeseknek.
    A király nevetett.
    - No, azt végezzétek el Bánffyval, mert most már én nem tudom, kinek higgyek, vagy pedig (s pajkosan hunyorított a szemével) küldj föl belőlük egy kis mustrát.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312359
Webáruház készítés