Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Mikes Kelemen: Törökországi levelek_EPUB

Mikes Kelemen: Törökországi levelek_EPUB
340 Ft

Sokat és sokfélét írt, főleg pedig fordított Mikes Kelemen. A magyar irodalom klasszikusává azonban a Törökországi levelekkel vált, szerzőjének alakja általa lett jelkép és példa. A mű azonban sok szempontból más, mint legendája, érdemes és szükséges is vele közvetlenül megismerkedni. A mai olvasót elsősorban stílusával bűvölheti el a levélregény. Az egész régi magyar prózában egyedül áll Mikes "moll" hangneme, intellektuális-meditatív fogalmazásmódja, elégikus, derűsen szomorkás dikciója, bájos humora. A darabos, népies, pázmányi, zrínyis prózához képest Mikesé finoman "urbánus", minden székely nyelvjárási, mondatfűzési sajátossága ellenére is "nyugatos" (példái is francia levélírók voltak). A stílus önmagában is érték Mikesnél, a levelek azonban korántsem csupán ezzel hatnak. Mikes - hasonló tónusban - igen sok misszilis (elküldött) levelet is írt, azok mégsem hasonlíthatók e levélciklusához. A Törökországi levelek ugyanis valóban regényszerű, két főszereplője a leveleket író rodostói száműzött (aki teljesen nem azonosítható Mikes életrajzi alakjával), valamint a teljesen fiktív címzett, P. E. grófné, akinek érdekes, rokokó figurája egészen különleges bravúrral van felépítve a hozzá írott levelek szövegében. Igen sok történelmi, kortörténeti érdekesség is van e levelekben, II. Rákóczi Ferencről, Bercsényiről, a száműzött kurucok kolóniájáról, a török diplomáciáról, ám ezeknél sokkal fontosabb és regényszerűbb a két főszereplő egyszerre éteri és földies kapcsolata, amelynek sajátos villódzását, különös, rejtett erotikáját, szentimentális s mégis távolságtartó "csevegését" az előre- és visszautalások, a motívumismétlések és intenzív formaszerkezetek gazdag szövedékével varázsolja lebegővé, igazán irodalmivá a szerző. (Legeza Ilona)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Rodostó, 4. octobris 1725.
    Ma csak azért írok kédnek, hogy bizonyos alkalmatosság vagyon, és eztet ha elmulatnám, tudom, hogy megpirongatnának, és bosszút állanának, mert az asszonyok bosszúállók, ki egyben, ki másban. Hogy pediglen a kéd rettenetes haragját elkerüljem, inkább írok. De mit? Mert szakállomra mondom, hogy nem tudom mit írjak, mert itt oly csendességben vagyunk (Bercsényi úron kívül), valamint az Elizéum mezején lévő lelkek, ahol még Mahumet tanyítása szerént is a lelkek nagy kiességben vannak, és a kimondhatatlan szép leányokkal való gyönyörűségben élnek. Akik is olyan édesek, hogy ha valamelyike közüllök a tengerben találna pökni, azonnal édessé lenne, és elvesztené sósságát. Mert a törökök azt tartják, hogy ott másféle asszonyok lesznek, és nem azok, akik itt a földön élnek. Hát miről írjak, édes néném. Azt megírhatom, hogy ma nálunk nagy innep vagyon, mert a mi urunkot Ferencnek keresztelték. Ha pap volnék, le kellene tehát írnom a Szent Ferenc életét. De nem akarok úgy tenni, mint egy olyan pap, akinek minden predikállása csak a gyónásról volt, annál többet meg nem tanulhatott, és minden innepekben csak azt mondotta el. Egyszer arra kérik, hogy predikáljon Szent József napján; a predikációját így kezdi el: atyámfiai, ma Szent József napja, Szent József pedig ács volt, és minthogy ács volt, gyóntatószékeket csinált, azért beszéljünk a gyónásról. Nem szükséges tehát, hogy leírjam a Szent Ferenc életét, arra mindenik franciskánus barát megtaníthatja kédet. Aztot tudjuk, hogy angyali életet élt. De aztot is tudjuk, hogy megharagudott volna arra az együgyű fráterre, aki sok idővel halála után az írásiban a Krisztushoz hasonlította, mondván, hogy mind születésiben, életében, szenvedésében és halálában hasonló volt a megváltóhoz; hogy aki franciskánus köntösben hal meg, annak nem lehet elkárhozni, és hogy Szent Ferenc minden esztendőben egyszer lemegyen a purgátoriumban, és onnét felszabadítja a franciskánusokot, akik akkor ott találnak lenni. Az ilyen írást mi sem találjuk jónak, nemhogy egy olyan alázatos szent találta volna.
    Itt most szűrnek, azért beszéljünk a szüretről, és mondja meg kéd nekem annak az okát, hogy mitől vagyon a', hogy a szüret csaknem mindenütt egy tájban vagyon. Az aratásban nagy különbözések vannak, hol elébb, hol későbben aratnak. Voltam olyan tartományban, ahol a búzát májusban aratják, de a szüretet csak akkor kezdik, mint nálunk. Erre sokan azt felelik, hogy a régi római császárok megparancsolták volt, hogy az egész birodalomban a szüret egy időben légyen. Aztot megengedem, hogy a parancsolat megvolt, de a nap függött-é a parancsolattól. Azt nem gondolom. Ebben az országban a' bizonyos, hogy nagyobb melegek vannak, mint Erdélyben, mégis a szüret itt csaknem azon a napon kezdődik, mint ott. Lehet-é tehát azt mondani, hogy a napnak meg volt parancsolva, hogy a szőllőt mindenütt egy időben érelje meg. Azt nem lehet mondani, hanem azt mondhatni, hogy a természet parancsolatjából vagyon a szüret csaknem mindenütt egyaránt. Mindazonáltal nekem úgy tetszik, hogy az olyan meleg tartományokban, ahol majd tél sincsen, legalább egy holnappal elébb kellene szűrni, mint nálunk. De elébb nem szűrnek, és a szüret Európában csaknem mindenütt egy időben esik. Azt tudjuk, hogy Magyarországban a Hegyalján novemberben szűrnek, de e' nem közönséges még a Hegyalján is, annál inkább a több tartományiban. Amég pedig erre a kérdésemre megfeleljen kéd, addig azt adom kédnek tudtára, hogy Bercsényi úr igen-igen készül a másvilágra. Mindazonáltal akit az Isten meg akar gyógyítani halálos betegségiből, csak egy száraz figével is meggyógyíthatja. Most ez elég, másszor többet. Csak az egészségre vigyázzunk, édes néném, mely régen nem kérdettem, ha szeret-é kéd, mert azt el nem kell felejteni.
    66
    Rodostó, 29. Octobris 1725.
    Ma a szegény Bercsényi úr látogatására voltunk, aki is olyan állapotban vagyon, valamint Jób volt, csak éppen abban különbözik, hogy az ágyban fekszik és nem a ganédombon. Mert nincsen olyan rész a testiben, amelyben valami kis épség volna, a lábaiból a víz kifolyván, a rothadás szállott belé. Megesik az embernek a szíve rajta, amikor látjuk, hogy metélik le a rothadt húst a szárairól, és amidőn halljuk jajgatni és ordítani a nagy fájdalomban. Úgy tetszik, mintha a régi martiromokot látnám a kínokban. A' bizonyos, hogy ki sem mondhatom kédnek, hogy micsoda irtózással kell azt látni. Hát még micsoda kínban vagyon az, aki azt szenvedi. De a test fájdalmival a lélek gyógyul. És az irgalmas Isten az ő lábaiban tette a purgátoriumot, meg akarván menteni a másvilágon lévőtől. Azért már nincsen is legkisebb reménség életéhez, hogy is lehetne, amidőn mind belől, mind kívül rothadni kezd. A testamentumát már megcsinálta. És a szegény Zsuzsit ítélje el kéd, hogy micsoda szomorúságban vagyon, de azt el lehet hinni, hogy nem marad nyomorúságra. Minthogy e' szomorú levél, azért most nem is írok többet, mert a szomorú levélnek igen rövidnek kell lenni.
    De hogy teljességgel a szomorúságon ne végezzem el, egy kis históriával végzem el, amely valósággal megtörtént. Egy úri embernek ifiú és szép felesége lévén, gyanakodott reája, noha semmi bizonyost nem tudhatott felőlle. De hogy jól megtudhassa, egy pohár vizet viszen a feleséginek, mondván, hogy azt meg kell inni. A szegény asszony reszketve innya kezdi, amikor félig megitta volna, az ura elveszi a szájától, és maga megissza a többit, mondván: énnekem is utánad kell menni. Az asszony azt meghallván, mindjárt megijed azon, hogy étetőt ivutt, és az ijedség olyan nagy volt, hogy mindjárt beteggé kezd lenni és hánni. Azonnal papért küld, és az atyjafiait is esszegyűjteti. Amidőn mindezek az ágya körül volnának, az asszony mindenek hallottára a papnak gyónást tészen, és amidőn elvégezi, mondja hogy azért tette azt a gyónását, hogy halála után is az ura ne gyanakodhassék felőlle, és megtudhassa ártatlanságát. Az ura az ágyhoz megyen, és megöleli a feleségit, és felszóval mondja néki, hogy ne féljen, mert a vízben semmi étető nem volt, és hogy csak a gyanóságot akarta megtudni, ha igazán való-é vagy sem. Akik a házban voltanak, és a beteg halálán siránkoztanak, ezt meghallván a szemeket megtörlik, és örülni kezdenek. A szegény asszony is semmi valójában való betegséget nem érezvén magában, el kezdi magával hitetni, hogy nincsen megétetve, és a félelem is lassanként kimenvén az elméjiből, az ágyból felkél, és jól érzi magát. A többi ezt látván, a szomorúság örömre fordul, vacsorához ülnek, és virrattig isznak. Mit mond kéd erre? A gyanóság való, hogy nagy betegség, de aztot meggyógyítani az ilyen próbával, nem jovallom mindennek, mert hátha az asszony is legelső alkalmatosságkor az olyanért bosszút állana. Kéd ítéletire hagyom, ha a férfiú jól cselekedett-é vagy sem. De én jó étszakát kívánok kédnek.
    67
    Rodostó, 6. novembris 1725.
    Édes néném, itt most elég sírás, rívás és zokogás vagyon. A szegény Zsuzsi özvegyen marada, és Kajdacsinéból mindenféle nedvesség a szemin foly ki, amennyit már a' sírt. Méltón is, mert a szegény Bercsényi úr a bujdosásának végit szakasztván, ma reggel két órakor elhagya bennünket. Mind holtig az elméje helyén volt, és egy keresztényhez illendő halállal múlt ki e világból. E' már elvette sok szenvedésinek jutalmát, és nem szükséges szánni, hanem azokot kell szánni, akiket árvául hagyott itt idegen országban. De azokra is gondja lészen annak a nagy cselédes gazdának, aki soha meg nem hal. A mi urunk mindenkor mellette volt, és hozzája való barátságát holtáig megmutatta. Micsodás ez a világ, és miért kapunk annyira rajta. A benne való életnek kezdete nyomorúság, a közepe nyughatatlanság, a vége fájdalom és szomorúság. Ez az úr éltiben, való, hogy szenvedett, de sok világi jókban is volt része. Való, bujdosásban holt meg, de nem szükségben. Így fogyunk el lassanként, mert már itt elég szegény bujdosókot temettünk el. Ezután még mint lesz, hagyjuk a jó atyánkra, és mondjuk azt, hogy nem érdemli ez a világ, hogy hozzája kapcsoljuk magunkot, mert akármely gyönyörűségben úszunk is, de abból ki kell kelni, és azt elhagyatják velünk.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641781
Webáruház készítés