Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Makszim Gorkij: Elzüllöttek_EPUB

Makszim Gorkij: Elzüllöttek_EPUB
340 Ft340

Makszim Gorkij három elbeszélést olvashatja az olvasó az "Elzüllötek" című elbeszéléskötetben. Ezek: Cselkas, Elzüllöttek, Huszonhat és - egy. A novellákat Ambrozovics Dezső műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)

  • Részlet az eKönyvből:

    Meteor bement az éjjeli szállásra és meggyujtotta a lámpát. Erre az éjjeli szállás ajtaján keresztül a világosság széles sávja feküdt végig az udvaron s a kapitány meg egy apró kis emberke bevitték a tanitót a szobába. A feje bágyadtan csüggött a mellére, a lábait csak ugy vonszolta végig a földön, a karjai meg ugy lógtak le, mintha el lettek volna törve. Tyapa segitségével odalökték egy padra, mire ő egész testében összerázkódva, halk sóhajtással végignyujtózott rajta.
    - Mi egy lapnál dolgoztunk vele... Szerencsétlen egy ember. Azt mondom neki - kérem feküdjék le csak nálam, legkevésbbé sincs terhemre... De ő csak arra kér, rimánkodik - hogy vigyük haza! Roppantul izgatott kezdett lenni... és igy azt gondoltam, hogy megárt neki, elhoztuk őt hát... haza! Ugy-e, hogy itt van... nemde?
    - Hát azt hiszi, hogy még valahol van otthona? - kérdezte Kuvalda durván, miközben merően nézett a barátjára. - Tyapa, eredj, hozz be friss vizet!
    - Nos akkor... - szólalt meg zavartan az egyik. - Én rám tán nincs többé szüksége?
    - Magára? - kérdezte a kapitány s végignézett rajta.
    Nagyon rongyos, és gondosan, egész az álláig begombolt kabát volt rajta. A nadrágja ki volt rojtosodva, a kalapja rozsdaszinü volt az ócskaságtól és gyürött, mint sovány és kiéhezett arcza.
    - Nem, nincs többé szüksége... olyanok mint maga, itt is vannak elegen... - mondotta a kapitány elfordulva tőle.
    - Tehát, a viszontlátásra!
    Ezzel az ajtóhoz ment s onnan halkan kérte:
    - Ha valami történik... adjon hirt róla a szerkesztőségbe... Az én nevem - Ryzsov. Irnék róla egy kis nekrológot... mégis csak tudja, a sajtó munkása volt...
    - Hm! Nekrológot? Husz sor - negyven kopejk? Én okosabbat tudok: majd ha meghal, levágom az egyik lábát és elküldöm a szerkesztőségbe a maga nevére. Ebből több a haszna mint a nekrológból, elég lesz vagy három napra... jó kövérek a lábai... Hiszen a mig élt is valamennyien rágódtak rajta, elrágódnak tán a holta után is...
    Ryzsov valami furcsa pofát vágott és eltünt. A kapitány leült a padra a tanitó mellé, kezével megtapintotta a homlokát és a mellét, azután szólitotta.
    - Filipp!
    Ez a szó tompán viszhangzott a mocskos falak közt, azután elhalt.
    - Pajtás, biz ez nem jól van igy! - mondotta a kapitány, kezével csöndesen simogatva a mozdulatlan tanitó kóczos haját. Azután elkezdte figyelni szakgatott és forró lélekzését, ránézett földszinü és beesett arczára, fölsóhajtott és szemöldökeit mogorván összeránczolva körülnézett. A lámpa lángja reszketett s az éjjeli szállás falán fekete árnyékok tánczoltak. A kapitány merően nézte hangtalan játékukat és a szakállát simogatta.
    Előkerült Tyapa egy vödör vizzel, odaállitotta a padra a tanitó feje mellé s mintha méregetné, elkezdte emelgetni a kezét.
    - Nem kell viz, - intett a kezével a kapitány.
    - Pap kell inkább, - jegyezte meg meggyőződéssel a vén rongyszedő.
    - Semmi se kell, - döntötte el a kapitány.
    Elhallgattak és nézték a tanitót.
    - Gyerünk egyet inni, vén ördög!
    - És ő?
    - Hát tán segithetsz rajta?
    Tyapa hátat forditott a tanitónak s mindaketten kimentek az udvarra a többiekhez.
    - No mi az? - kérdezte Objedok, a kapitány felé forditva hegyes pofáját.
    - Semmi különös... Haldoklik egy ember, - szólt a kapitány kurtán.
    - Agyonverték? - érdeklődött Objedok.
    A kapitány nem felelt, mert éppen akkor pálinkát ivott.
    - Minthacsak tudná, hogy van mivel halotti tort rendeznünk a számára, - folytatta Objedok szivarkára gyujtva.
    Némelyek ásitoztak, mások mélyen fölsóhajtottak. Egyáltaljában a kapitány és Objedok beszélgetése semmi észrevehető hatással sem volt ezekre az emberekre, legalább is nem látszott, mintha bárkit is fölizgatott, érdekelt, vagy gondolkodásra késztetett volna. Valamennyien nem közönséges embernek tartották volt a tanitót, most azonban közülük már sokan részegek voltak, a többiek meg külsőleg nyugodtak maradtak. Az egyetlen diakon volt az, a ki egyszerre kissé összeszedte magát, megnyalta az ajkait, megtörülte a homlokát és vadul fölkiáltott.
    - A megboldogultak, nyu-god-ja-janak bé-ké-éké-vel!
    - Hallod-e! - sziszszent föl Objedok, - mit orditasz?
    - Vágd pofon! - tanácsolta a kapitány.
    - Bolond! - hangzott föl Tyapa rikácsolása. - Mikor az ember haldoklik, hallgatni kell... hogy csönd legyen.
    Meglehetős csönd volt: ugy a felhőkbe burkolt és esővel fenyegető égen, mint az őszi éjtszaka komor sötétségébe öltözött földön. Időnként fölhangzott az alvók hortyogása, a poharakba ömlő pálinka bugyogása, csámcsogás. A diakon mormogott valamit. A felhők olyan mélyen usztak, hogy ugy tetszett - tüstént ráülnek az ódon ház födelére és ráforditják ezeknek az embereknek a csoportjára.
    - Eh... összeszorul az ember lelke, mikor egy hozzá közelálló haldoklik - mondotta a kapitány dadogva és a mellére hajtotta a fejét.
    Senki se felelt neki.
    - Ő volt közöttetek a legjobb... a legokosabb s a legtisztességesebb... Én nagyon sajnálom őt...
    - Avassátok őt szentté... biczegő selymák, ti! - tombolt a diakon, oldalba bökve a czimboráját, a ki ott szundikált mellette.
    - Hallgass!... Te! - kiáltott föl boszus suttogással Objedok és talpra ugrott.
    - Majd én kupán ütöm, - ajánlotta meg Martyanov, fölemelve a fejét a földről.
    - Hát te nem alszol? - szólt Fomics Arisztid szokatlan gyöngédséggel. - Hallottad már? A mi tanitónk bizony...
    Martyanov egy darabig ides-tova fészkelődött a földön, fölkelt, rábámult az ajtón és az ablakon kiáradó világosságra, megcsóválta a fejét és szótlanul odaült a kapitány mellé.
    - Iszunk? - szólalt meg amaz.
    Föltapogattak valahonnan két poharat és ittak.
    - Elmegyek, megnézem - mondotta Tyapa, - lehet, hogy szüksége van valamire.
    - Szüksége van koporsóra - szólt a kapitány mosolyogva.
    - Ugyan ne beszéljen erről, - kérte Objedok tompa hangon.
    Tyapával együtt Meteor is fölkelt a földről. A diakon is föl akart kelni, de oldalvást fordult és éktelen szitkozódásban tört ki.
    Mikor Tyapa elment, a kapitány rácsapott Martyanov vállára és halkan megszólalt.
    - Ugy ám, Martyanov... neked mindenikünknél jobban a szivedre kellene venned a dolgot... Te voltál... egyébiránt... üsse kő. Sajnálod Filippet?
    - Nem, - felelt a volt fogházfelügyelő rövid hallgatás után. - Én pajtás semmi ilyesfélét nem érzek... kijöttem belőle. Utálatos ám igy az élet. Komolyan mondom, még én megölök valakit...
    - Ugy? - szólt a kapitány tétovázva. - No mi lesz? Igyunk egyet!
    - Ne-em sok a dol-gom... ittam és megint i-iszom!
    Ezt boldog hangon Szimcov énekelte, a ki az imént ébredt föl.
    - Czimborák! ki van ott? Töltsetek az öregnek egy kupiczát!
    Töltöttek és odaadták neki. A mint kiitta, megint elkezdett fészkelődni s a fejét beleütötte valakinek az oldalába.
    Vagy két perczig csönd volt, ép oly komor és nyomasztó, mint ez az őszi éjtszaka. Azután valaki suttogva megszólalt...
    - Micsoda? - hangzott föl egy kérdés.
    - Azt mondom, hogy... derék fiu volt. Olyan csöndes, békességes - mondották halkan.
    - Igen, pénze is volt... és nem sajnálta a czimboráitól...
    Ujra csönd lett.
    - Mindjárt vége! - hallatszott Tyapa kiáltása, a kapitány feje fölött.
    Fomics Arisztid fölkelt s iparkodván biztosan lépkedni, bement az éjjeli szállásba.
    - Minek mégy be? - szólt rá Tyapa az utját állva. - Ne menj be. Hiszen részeg vagy... nem szép az...
    A kapitány megállt és elgondolta:
    - Hát aztán, itt a földön tán szép? Eridj pokolba!

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641224
Webáruház készítés