Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Louis Pergaud: Gombháború_EPUB

Louis Pergaud: Gombháború_EPUB
940 Ft940

Louis Pergaud: Gombháború

E-könyv EPUB formátumban

Két hegyvidéki falucska – Longeverne és Velrans – emberemlékezet óta ádázul gyűlölködik, nem csoda hát, hogy a gyerekek közt is kitör a háború. A velrans-iak szörnyen megsértik a longeverne-ieket, és Lebrac vezér, a két Kobak fiú, Pepe, Duda, Cinege meg a többi vitéz úgy dönt, hogy a becsületsértés vért, pontosabban gombot kíván. Igen: gombot, mert az összecsapásoknak az a céljuk, hogy foglyot ejtsenek, akinek aztán levágják mindenét, ami levágható: gombot, nadrágtartót, paszományt, „cipőperklit”. Igazi nagy háború ez, van benne tömegverekedés és párviadal, hőstett és árulás, csel és ellencsel, és persze szerelem is.

Louis Pergaud örökzöld műve a francia irodalom kincsesházában ugyanazon a polcon található, ahol a mi irodalmi kincsestárunk Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című művét őrzi. Mindkét kötet hasonló témájú, mindkét könyv nagyjából egy időben keletkezett. Igazi irodalmi csemege a két ifjúsági (de nem csak az ifjúságnak szóló) könyvet egymás után olvasni.

A kötetet Bognár Róbert bravúros műfordításában manapság hiába keressük a könyvesboltok polcain, mert már elfogyott. mÉs íme, most először kapható e-könyv formátumban, s e-könyvként kizárólag kiadónknál vásárolható meg. (a Kiadó)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:
    1.
    A hadikincstár
    A pénz a háború lelke.
    Bismarck

    Másnap reggel iskolába menet minden gyerek tudomást szerezhetett Zéphirin bátyó történetének számos részletéről. A falubeliek nagy vígan mesélték egymásnak a tivornya állomásait; csak a részegek álmát alvó, hortyogó főhős nem tudta még, hogy milyen károk keletkeztek a háztartá-sában, és hogy mennyire aláásta tulajdon jó hírét az előző esti viselkedésével.
    Az iskolaudvarban a nagyok csoportja, Lebrackal a középpontban, fetrengett a nevetéstől, mindenki jó hangosan adta tovább a faluszerte mesélt sikamlós történeteket, hogy a tanító is hallja őket, és főként a durva és malac részleteken élvezkedtek: az ágyba vizelésen és a fazékba csináláson. A hallgatóság a hasát fogta, és mindenkinek büszkén és győzedelmesen csillogott a szeme arra gondolva, hogy ereje szerint ő is részt vett az igazságos és méltó megtorlásban.
    Hohó! Most már járathatja a száját Zéphirin! Mert megilleti-e a legcsekélyebb tisztelet is az olyan alakot, aki „akkoránbeitta a süveget", hogy úgy kellett kihalászni a ganajléből, és akinek úgy „a farára tekeredett" a korhelykedés, hogy vizeldének nézte az ágyát és éjjelinek a levesesfazekat?
    A legnagyobbak, a fontos harcosok, suttyomban részletes beszámolót követeltek, és hamarosan megtudták, hogya nyolcak közül kinek mi része volt a bosszúállásban.
    A locsolókanna-csapda és a gyufaeláztatás Pirók művevolt, Pepe falazott, Gambette volt a hírvivő, a hadművelet általános terve pedig Lebrac képzelőerejét dicséri.
    Az öreg majd még tapasztalni fogja, hogy az üveg alján levő borocskának petró íze van; töri majd a fejét, melyikdisznó macska dugta bele az orrát a kenősajtba, és miért olyan fene sós a maradék hagymaleves.
    És ezzel még nincs vége. Mert próbáljon csak disznólkodni Lebrackal és csapatával! Úgy ellátják a baját, hogy olyat még nem látott. A fővezérnek az járt a fejében, hogy agyaggal dugaszolja el a kéményét, szétszedi a kordáját, és eltünteti róla a kerekeket, vagy „cserepet reszel" neki egy héten át mindennap, arról nem is beszélve, hogy megdézsmálja a gyümölcsöskertjét, és kifosztja a veteményesét.
    - Ma este nyugtunk lesz tőle - jelentette ki. - Nem meri kidugni az orrát. Ég a pofája, hogy annyiszor fejest ugrott a ganajlébe, meg aztán épp elég munkája van otthon. És hogyha az embernek sok dolga van, akkor nem bírja máséba ütni az orrát.
    - Megint pucérkodunk? - kérdezte Duda.
    - Hát persze - mondta Lebrac -, hiszen nem fog ott zavarogni a Beduin.
    - Hát, tudod, öregem, nem volt valami meleg tegnap este - kockáztatták meg többen is -, a roham előtt már úgy cidriztünk, mint a kutya.
    - Olyan volt a bőröm, mint a kopasztott csirkének -mondta Pepe -, és úgy összement a kukim, hogy már nem is látszott.
    - Úgyse jönnek ki ma este a velrans-iak. Tegnap nagyon becsináltak. Nem tudták, hogy mi a fene zúdul rájuk éshonnan a fenéből.
    - Sok pucér fenék a fenéből - jegyezte meg Cinege.
    - Ma este biztos azon fognak tökölődni, hogy hogy tudnának visszavágni, és mi csak ott penészednénk hiába.
    - Lehet, hogy Beduin nem jön máma este, de jöhet valaki más, mert biztos jártatta a pofáját a Zupánál, és akkor könnyen előfordulhat, hogy elkapnak minket, mert nem mindenki olyan vén trotty, mint az a csősz.
    - Nem, a hétszentségit, nem és nem! Többet nem harcolok meztelenül - jelentette ki Béka magasra emelve a lázadás vagy legalábbis az erőteljes tiltakozás zászlaját.
    Rendkívüli helyzet! Békát igen sok olyan fegyvertárs is támogatta, aki mindig gondolkodás és zokszó nélkül elfogadta Lebrac döntéseit. Az volt az oka az egyet nem értésnek, hogy nemcsak hogy átfagytak előző este, hanem aroham során különféle sebesüléseket is szereztek: ennektövis ment a lábába, annak bogáncs szedte le a lábujjáról abőrt, amannak kavics horzsolta fel a talpát.
    Hamarosan az egész sereg csak sántikálni tudna. Más sehiányzik! Ami túlzás, az túlzás!
    Lebrac egyedül (vagy majdnem egyedül) maradt a véleményével, és el kellett ismernie, hogy az általa ajánlott módszernek számottevő hátrányai vannak, és hogy érdemes lenne kitalálni valami újat.
    Jó, de mit? Tessék, találjatok ki valamit, ha már olyannagy okosok vagytok! - mondta a lelke mélyén megsértődve, amiért a stratégiája oly kevés sikert aratott.
    Mindenki törte a fejét.
    - Harcolhatnánk esetleg ingujjban - javasolta Cinegeakkor legalább a köpenynek nem esne baja, a cipőbe spárgát tennénk, a nadrággombok helyébe gombostűt, és úgy már haza lehet menni.
    - Aztán másnap reggel Simon bácsi jól megbüntet, mert rendetlen az öltözéked, és ezt megizeni a szüleidnek! Ki varrja vissza a gombjaidat az ingedre meg a kötött kabátodra, mi? És mi lesz a nadrágtartóval?
    - Nem, ez nem jó. Mindent vagy semmit! A semmit nemakarjátok, marad a minden - döntötte el a kérdést Lebrac.
    - Hej - mondta Cinege -, de jó lenne, ha találnánk vala-kit, aki felvarrja a gombokat, és megvarrja a gomblyukakat!
    - Meg aki meg vegye a cipőperklit meg a harisnyatartót meg a nadrágtartót, mi? És az nem kéne az uraságnak, hogyvalaki kivigye a csőjét pisálni, és kitörölje a szütyőjét, ha megszart?
    - Majd én megmondom, mi kéne nekünk - vette visszaa szót Lebrac -, mert ti semmi okosat nem mondtatok...Tudjátok, mi kéne? Pénz!
    - Pénz?
    - Igen, igen, jól hallottátok, pénz! Pénzzel mindenfélegombokat vásálhatnánk, meg cérnát, tűt, kapcsot, nadrág-tartót, cipőperklit, gumit és mindent az égvilágon.
    - Jó, ez igaz, de ahhoz, hogy ezt a sok cuccot megvehessük, nagyon sok pénzt kéne kapnunk, tán még száz sout30 is.
    - Húha! De hisz az egy kocsikerék ára! Soha a büdös életben nem adnak nekünk annyit.
    - Hát adni nem is adnak, arra nem számíthatunk, de hallgassatok ide! - erősködött Lebrac. - Igenis lenne rá mód, hogy megszerezzünk majdnem mindent, amire szükségünk van.
    - Olyan mód, amit csak...
    - Várj egy kicsit! Először is nem ejtik foglyul az embert mindennap, meg aztán mi is elkapunk olyan kis Kocsonya-féléket, és...
    -És?
    - És megtartjuk a szarházi velrans-iak gombjait, kapcsait, nadrágtartóit, nem szabdaljuk el a cipőfűzőjüket, hanem szépen mindent félreteszünk, és akkor lesz egy kis tartalékunk.
    - Ne igyunk előre a medve bőrére! - szólt közbe Cinege, aki ifjú korához képest igen művelt volt. - Ha tényleg aztakarjuk, hogy legyen gombunk tartalékban, márpedig bármelyik nap szükségünk lehet rá, akkor az a legbiztosabb módszer, ha vásárolunk.
    - Van dohányod? - kérdezte csúfondárosan Duda.
    - Van hét soum egy kecskebéka formájú perselyben, deolyan, mintha nem is volna, mert az a béka nem egyhamar fogja kiokádni a pénzt: az anyám a kredencben tartja, és pontosan tudja, mennyi van benne. Azt mondja, hogy kalapot akar venni nekem húsvétra vagy szentháromság-vasárnapra, és ha egyetlen ötöst is kiráznék, nagyon eltángálna.
    Mindig így van, a hétszentségit! - dühöngött Pepe. - Ha adnak is egy kis pénzt, azt igazából sose mi kapjuk. Muszáj nekik rátenni a mancsukat. Azt mondják, hogy nagy áldozatot hoznak a nevelésünkért, és szükség van arra a pénzre, hogy inget, ruhát, cipőt, mit t'om én, mit vegyenek nekünk, de én köpök azokra a szar rongyokra, azt akarom, hogy adják nekem a pénzt, hogy valami hasznosat vehessekrajta, olyat, ami nekem tetszik: csokoládét, golyót, csúzliba való gumit, de igazából csak az a mienk, amit innen-onnan megkaparintunk, de avval is jobb, ha vigyázunk, és nem tartogatjuk sokáig...
    A tanítói sípszó véget vetett a társalgásnak, és a tanulók sorba álltak az osztályba való bevonuláshoz.
    - Képzeld, nekem van két soum, amiről senki se tud - súgta oda Nagykobak Lebracnak. - Théodule d'Ouvans-tól kaptam, mert tartottam neki a lovát, amikor őröltetni jött. Csuda rendes fickó az a Théodule, mindig ad valamit az embernek... ismered, ugye? Tudod, a republikánus: Théodule, aki sírni szokott, amikor be van rúgva.
    - Maradjon csendben, Adonis! - Nagykobaknak Adonis volt az igazi keresztneve. - Maradjon csendben, mert megbüntetem - mondta Simon bácsi.
    - Az anyádat! - sziszegte Nagykobak.
    - Mit sutyorog? - támadt rá a tanító, mert észrevette, hogy mozog a szája. - No, majd meglátjuk, hogy ilyen beszédes lesz-e akkor is, ha feleltetni fogom az állam iránti kötelességekből.
    - Ne szólj semmit - súgta oda Lebrac -, van egy ötletem.
    És bevonultak.
    Lebrac, mihelyt elfoglalta a helyét, és kitette maga elé a füzeteit meg a könyveit, se szó, se beszéd, kitépett egydupla lapot a piszkozatirkája közepéről. Azután harminckét egyenlő részre hajtogatta, tépte a papírt, és minden kis cetlire felírta ugyanazt a lényegre törő kérdést:
    TUCCADNIPÉNCT? (értsd: tudsz adni pénzt?)
    aztán szépen összehajtogatta a papírfecniket, rájuk írta harminckét iskolatársa nevét, majd oldalba bökte Pépét, és egyenként a kezébe csúsztatta a harminckét levélkét emez ünnepélyes szavak kíséretében:
    - Add tovább!
    Egy nagy árkus papírra felírta a harminckét nevet, és miközben a tanító feleltetett, ő is feleletet kért - igaz, csak a tekintetével - a címzettektől, és a bólintók neve mellé keresztet (+), a fejrázók neve mellé pedig egy vízszintes vonalkát (-) írt be. A végén huszonhét keresztet számlált meg.
    „Nem is rossz" - gondolta. És gondolataiba, valamint hosszú számítgatásba merülve próbálta végső formába önteni a tervet, amelynek fő vonalai már kirajzolódtak elméjében az elmúlt órák alatt.
    A szünetben nem kellett összehívnia a harcosait. Jöttek ők maguktól, köré sereglettek az illemhely mögötti zugban, a kicsik pedig, akik cinkosok voltak ugyan, de még tanácskozási jog nélkül, ott játszottak a közelükben védőbástyát húzva előttük.
    - Na szóval! - kezdte beszámolóját a vezér. - Huszonheten tudnak fizetni, és még nem tudtam mindenkinek elküldeni a levelet. Negyvenöten vagyunk. Ki van, akinek még nem írtam, de aki tud adni egy ötöst? Tegyék fel a kezüket! Nyolcan jelentkeztek.
    - Huszonhét meg nyolc. Huszonhét meg nyolc, az annyimint... huszonnyolc, huszonkilenc, harminc... - számolgatta az ujjain.
    - Az harmincöt - segített Cinege.
    - Harmincöt! Biztos? Az annyi mint harmincöt sou. Harmincöt sou, az még nincs száz sou, de azért nem semmi. És most elmondom, mi a javaslatom... Ez egy köztársaság, tehát mindnyájan egyenlőek vagyunk, bajtársak és testvérek, mert Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!, tehát mindenki egyért,egy mindenkiért, különben pedig úgy kell megcsinálnunk, hogy jó legyen. Na, szóval szavazni fogunk, hogy ki van az adó mellett, vagyis hogy ki akarja, hogy adózzunk, és legyen pénzünk, kasszánk, amiből meg tudjuk vásálni a hadi kincstárba valót. Teljes egyenlőség van köztünk, ezért mindenki ugyanannyi adót fizet be, és ha baj van, mindenkinek egyformán joga van hozzá, hogy felvarrják a gombjait, megreparálják a ruháját, hogy otthon ne kapjon verést... A Pepe nővére, a Marie, az aszonta, hogy ő vállalja a reparálást, úgyhogy nyugodtan belevághatunk. Ha befűtenek valamelyikünknek, nem számít: szép nyugodtan megvárjuk, míg végeznek, fél óra múlva gombostul, kapcsostul szép csinosan hazamegyünk, és le vannak szarva a hülye velrans-iak.
    - Baromi jó. Csak tudod, mi a baj, Lebrac? Az, hogy egyfityingünk sincs.
    - Ejnye! Hát nem tudtok egy kis áldozatot hozni a hazáért, az istenit neki! Csak nem vagytok árulók véletlenül? Azt javaslom, hogy rögtön kezdetnek legyen valamicskénk, ezért holnaptól mindenki adjon be egy sout havonta. Később, ha már gazdagabbak leszünk, és foglyokat ejtünk, már csak minden második hónapban kell befizetni az ötöst.
    - Hé, hé, öregem, lassan a testtel! Milliomos vagy, vagy mi? Havi egy sou! Tudod, micsoda pénz az? Olyan nincs, hogy én elő tudjak teremteni egy ötöst havonta.
    - Ha nem tud mindenki egy kis áldozatot hozni, akkorkár háborúzni, jobb mindjárt elismerni, hogy krumplikása folyik az ereinkben és nem piros vér, jó francia vér, az istenfáját! Hát svábok vagytok ti, vagy mi a túró? Fel nem foghatom, hogy valaki ne adja oda mindenét a győzelemért, én azért is két sout fogok adni, igenis, kettőt... amint lesz.
    - Szóval megegyeztünk, szavazunk.
    Lebrac indítványát harmincöt szavazattal tíz ellenében elfogadták. Természetesen az a tíz szavazott ellene, akinek nem állt rendelkezésére a pénzmag.
    - Már végiggondoltam a ti dolgotokat is - jelentette kiLebrac meg fogjuk oldani. Négykor kimegyünk a Borbogár bányájába... nem is... menjünk inkább oda, ahol tegnap vetkeztünk, ott még nyugodtabban leszünk. Őrt állítunk, nehogy meglepjenek bennünket a velrans-iak, ha véletlenülmégis kimerészkednének, amit különben nem hiszek.
    Jól van, nyugalom, ma este mindent elintézünk.

    2.
    Pénzszűke, szörnyű kín!
    Hetvenhét-féleképpen szerezte meg magának,
    ami kell, s a legbecsületesebb és
    legközönségesebb szerzési módja a lopva
    elkövetett lopás volt.
    Rabelais: Pantagruel, 16. fejezet

    Csípős volt az este. Újhold volt, derült idő. A nap utolsó sugaraiban még áttetsző hold halovány ezüstsarlója vad és őszinte éjszakát ígért, amely leberetválja a leveleket, az utolsó leveleket, és szélostorával végigvág a faágakon, melyek olyan csüggedten himbálóznak, mint a repedt csengettyűk.
    Duda fázósan a fülére húzta kék matrózsapkáját. Pepe leengedte a fülvédőjét, és a többiek is így-úgy védekeztek a szél goromba tüskéi ellen, csak Lebrac hányt fittyet ennek a „semmi hideg"-nek: hajadonfőtt, még mindig napbarnított arccal, nyitott köpenyben járt-kelt.
    A korán érkezők a kőbányában várták a többieket. A parancsnok megbízta Kockát, Kiskobakot és Sundit, hogy menjenek ki őrségbe, és tartsák szemmel az ellenséges sáncokat.
    Kockát nevezte ki a csoport parancsnokának, és azt mondta neki:
    Egy fertályóra múlva fütyülni fogunk, és ha addig semmit se láttál, akkor mássz fel a Pirók fájára, és ha onnét se látsz semmit se, akkor már biztos nem jönnek, és akkor gyertek vissza a táborba!
    Azok hárman zokszó nélkül indultak elfoglalni őrhelyüket, a sereg többi harcosa pedig felvonult a Pirók-féle búvóhelyre, ahol előző nap vetkőztek.
    - Látod, öregem, ma semmiképp se tudtunk volna levetkőzni - jegyezte meg Duda.
    - Jól van, na! - felelte Lebrac. - Ha már egyszer úgy határoztunk, hogy mást csinálunk, akkor kár emlegetni, ami elmúlt.
    Csuda jó volt ez a búvóhely: a külszíni kőbánya Velrans felé eső nyugati oldala és lejjebb, a déli oldal természetes bástyafalat alkotott, mely védett a széltől, az esőtől meg a hótól, a hideg északi és keleti szélnek pedig nagy fák állták útját, s a fákat csak keskeny nyílás választotta el a sűrű cserjéstől.
    - Üljünk le! - javasolta Lebrac.
    Ott voltak a nagy lapos kövek: ki-ki választott magának egyet. Helyet foglaltak, és vezérükre függesztették tekintetüket.
    - Tehát egyetértünk - emlékeztetett Lebrac a délelőtti szavazásra -, összeadjuk a pénzt a hadikincstárra.
    A tíz fizetésképtelen egy emberként tiltakozott.
    A nincstelenek nevében Béka ragadta magához a szót. Onnan kapta a nevét, hogy dülledt volt a szeme, akár a zöld békának (ráadásul az egyik szeme csára, a másik hajszra állt, mint a Sundinak, csak még jobban).
    Szegény parasztszülők gyermeke volt, akik újévtől szilveszterig gürcöltek, hogy meglegyen a mindennapi betevő falatjuk, és persze vajmi ritkán adtak zsebpénzt a csemetéjüknek, hogy azt vegyen rajta, ami neki tetszik.
    Te, Lebrac - mondta Béka -, nem lesz ez így jól. Megszégyeníted a szegényeket. Aszontad, hogy mind egyenlők vagyunk, de nagyon jól tudod, hogy ez nem igaz, és hogy én meg Pösze meg Pulyka meg a többiek, szóval nekünk sose lesz egy fityingünk se. Nem mondom, te mindig rendes vagy velünk, mert ha cukorkát veszel, néha nekünk is szoktál adni belőle, és olyan is volt, hogy hagytad, hogy megnyaljuk a csokoládészeletet vagy az édesgyökeret, amit te vettél, de tudhatod, hogy ha ne adj' isten kapunk valakitől egy ötöst, az apánk vagy az anyánk rögtön elveszi tőlünk, hogy valami olyant vegyen rajta, aminek mi a színét se látjuk. Már délelőtt megmondtuk: nem bírunk fizetni. És akkor mi vagyunk a tetvesek. Ez nem köztársaság, na, és én nem fogadhatom el a határozatot!
    - Mi sem - csatlakozott a többi kilenc.
    - Azt mondtam, mindent megoldunk - dörögte a vezér -, és úgy is lesz, vagy ne legyen Lebrac a nevem, és ne legyek se parancsnok, se semmi, a hétszentségit! Jól figyeljetek rám, ti hólyagok, ha már egyedül nem bírtok boldogulni!... Azt hiszitek, hogy nekem talán adnak pénzt az öregeim, és hogy ha a keresztapám vagy a keresztanyám vagy valaki eljön hozzánk borozgatni, és a markomba nyom egy-két sout, azt nem szedik el tőlem? Nem a nyavalyát! Ha nem tudom idejében elhúzni a csíkot, hogy aztán azt mondhassam, hogy golyót vagy csokoládét vettem a pénzen, hopp, már el is szedték.
    És ha azt mondom, hogy golyót vettem rajt, akkor meg kell mutatnom a golyót, mert ha nem igaz, akkor elkobozzák a pénzt, ha meg tényleg van golyó, akkor piff-puff, nyakleves jobbról-balról, hogy megtanuljam, hogy nem szabad ostobaságra költeni a sok veríték árán megkeresett pénzt. Ha meg azt mondom, hogy cukorkát vásáltam, akkor meg se kell mutatnom, máris eltángálnak, merthogy költekező vagyok, mohó, falánk, zabálós, meg a fene tudja, mi minden... Na, szóval semmi se megy magától, de majd én megtanítlak benneteket, hogyan boldogulhat az ember.
    - Nem beszélek az olyan megbízatásokról, amilyet mindenki kaphat a plébános szolgálójától vagy a Simon bácsi feleségétől, mert faszari mind a kettő, és ritkán nyitják ki a bukszájukat; arról a pénzről se beszélek, amit keresztelésen vagy lakodalmon szedhet össze az ember, mert azok ritka alkalmak, és nem lehet számítani rájuk, de van, amit mindenkinek érdemes megjegyezni. Minden hónapban jön a rongyszedő, és a nők viszik neki a rongyot meg nyúlgereznát a Zupa pajtájához, én pedig csontot és ócskavasat viszek, és a Kobakék is, igaz, Nagykobak?
    - Igen, igaz.
    - Cserébe képeket szokott adni, tollakat egy olyan kis hordóba szúrva, matricát vagy egy-két sout, attól függ, milyen az árunk, de pénzt, azt nem szívesen ad, nagyon ül rajta a disznó, hanem mindenféle szeméttel akarja kiszúrni a szemünket, ronda képekkel meg rossz matricákkal, cserébe a jó nagy sonkacsontokért meg a szép ócskavasért, úgyhogy jobb kerek perec azt mondani neki, hogy egy ötöst kérek érte vagy kettőt, esetleg, ha olyan sok a cucc, akár hármat is. Ha nem megy bele, azt kell neki mondani, hogy akkor túró a füledbe, öregfiú! És fogni a cókmókot és elmenni... ne féljetek, visszahív a piszok ócskás, biztos, hogy visszahív.
    - Tudom, nincs olyan rengeteg csont meg ócskavas, ezért az a legjobb, ha fehér rongyot lop az ember eladásra, mert az drágább, mint a többi.
    - Az nálunk nehezen megy - mondta Béka -, mert az anyámnak van egy nagy zsákja a kredencen, és mindent belerak.
    Hát csinálj magadnak egy kis zsákot a nagyból!... Na, de várjatok csak! Tyúk, ugye, mindenhol van? Nahát, az ember kilop egy tojást a fészekből, aztán egy-két nap múlva még egyet, aztán még egyet. Reggel kell csinálni, mielőtt még minden tyúk megtojt volna, és az ember jól eldugja a tojást a pajtában, és amikor összegyűlik egy tucatra való vagy akár csak egy fél tucat is, akkor veszi a kosarat, mintha vásálni küldték volna, és elviszi a tojást a Maillot mamának, aki télen huszonnégy sout is megad tucatjáért, egy fél tucatból megvan az egész évi adó.
    - Ez nálunk nem megy - jelentette ki Pösze. - Az anyám akkorán kotlik a tojóin, hogy reggel-este megtapogatja a seggüket, hogy benne van-e a tojás. Mindig előre tudja, hogy hány lesz estére, és ha egyetlenegy is hiányozna, akkora patáliát csapna, hogy összedőlne a ház.
    - Van ám még ennél is jobb módszer. Mindenkinek ajánlom. Csak az kell hozzá, hogy az öreg felöntsön a garatra. Hú, de örülök, ha látom, hogy suvickolja a bakancsát, és indul a verceli vagy a baume-i piacra! Ott jól be szokott ebédezni a hegyközi vagy az alföldi emberekkel, előtte bekap egy jó pár kupica étvágycsinálót, az ételhez palackos bort iszik, utána meg, hazafelé jövet, a többiekkel együtt megáll minden kocsmánál egy pohárkára, és befejezésül a Zupánál abszintozik. Az anyám érte megy, és mérgesen pöröl vele, veszekszenek egy nagyot, aztán hazajönnek, és az anyám megkérdi, hogy mennyit költött. Az apám erre elküldi a jófenébe, merthogy ő az úr a háznál, és senkinek semmi köze hozzá, aztán lefekszik, és egy székre hányja a ruháját. Én meg, amíg az anyám kimegy megnézni a jószágot és bezárni a házat, szépen átkutatom az öreg zsebeit meg a bugyellárisát.
    - Sose tudja pontosan, hogy mennyi van benne, hát kiveszek két ötöst vagy hármat, esetleg négyet, sőt egyszer tíz sout csaptam meg, de az már sok, és soha többet nem veszek ki annyit, mert azt már észrevette.
    Jól eltángált, mi? - adott hangot a gyanújának Pepe.
    - Nem a! Azt hitte, hogy az anyám fújta meg a fél frankját, és irgalmatlanul legyalázta.
    - Na, mit szólsz hozzá, Pulyka, jól ki van találva, he? - mondta Duda.
    - Én nem mondom, hogy nincs jól kitalálva, csak semmire se megyek vele, mert az apám sose rúg be.
    - Soha? - kiáltott kórusban a döbbent társaság.
    - Soha - válaszolt csüggedten Pulyka.
    - Hát ez balszerencse, öregem - mondta Lebrac -, rohadt nagy balszerencse, és nincs mit tenni ellene.
    - Most mit csináljak?
    - Azt csináld, hogy csípj le a visszajáróból! Várjál, mindjárt megmagyarázom! Ha elküldenek a boltba, és fel kell váltani a pénzt, süllyessz el egy ötöst, és mondd, hogy elvesztetted. Kapsz egy-két fülest, az biztos, de valamit valamiért, és ha úgy ordít az ember, mintha gyilkolnák, amikor még hozzá se értek, akkor nem mernek olyan erősen odasózni... és ha mondjuk cikóriáért küldenek, amiből, ugye, van négysous és van ötsous csomag, akkor az ember az olcsóbbikat veszi, és azt mondja, hogy felment az ára, ha meg elküldenek, hogy vegyél két sou ára mustárt, vegyél csak egy souért, és mondd, hogy csak ennyit kaptál. Semmit se kockáztatsz, öregem, mert legfeljebb azt mondják, hogy a fűszeres egy csaló disznó, és kész...
    - És még valami: ha nem megy, hát nem megy. Ha tudtok pénzt szerezni, fizettek, ha nem, nem, majd megoldjuk másképpen. Azért van szükségünk a pénzre, hogy cuccot vegyünk rajta. Nahát! Ha valaki talál gombot, kapcsot, perklit, gumit, varrócérnát, vágja zsebre, azzal is lehet növelni a hadikincstárt.
    Kiszámítjuk, hogy minek mennyi az értéke, persze figyelembe véve, hogy használt holmi és nem vadonatúj.
    A kincstárnoknak lesz egy notesza, amibe beírja a bevételt és a kiadást, de azért az lenne a legjobb, ha mindenki be tudná fizetni a részét. Akkor talán meg is tudnánk takarítani valamennyit, és a félretett pénzből rendezhetnénk egy kis ünnepséget egy-egy győzelem után.
    - Hű, az csuda lenne! - lelkendezett Pepe. - Mézeskalács meg csokoládé...
    - És szardínia!
    - Igen ám, de ahhoz előbb pénz kell - vette vissza a szót a tábornok. - Lássátok be, hogy mindazok után, amit elmondtam, csak a hülye nem tud egy ötöst szerezni!
    - Így van - helyeselt a pénzesek kara.
    És most már a lebraci kinyilatkoztatástól fellelkesült nincstelenek is elfogadták az adójavaslatot, és megesküdtek, hogy eget-földet megmozgatnak, hogy a jövő hónaptól fizethessék a járulékot. Addig pedig természetben róják le adósságukat, és a kincstárnok kezébe teszik minden szerzeményüket.
    És ki lesz a kincstárnok?
    Lebrac, a vezér és alvezére, Pirók nem tölthette be ezt a funkciót, és Gambette se jöhetett szóba, mivel gyakran hiányzott az iskolából, meg aztán vészhelyzetben nélkülözhetetlen volt mint futár, mert úgy futott, mint a fürjfiók. Lebrac felajánlotta Cinegének a tisztséget: ő jól számol, szépen és gyorsan ír, tehát arra termett, hogy ellássa ezt az igen nehéz, bizalmi munkát.
    - Nem vállalhatom - hárította el a dicsőséget Cinege. - Képzeljétek csak a helyembe magatokat! Én ülök a legközelebb az asztalhoz, a tanító mindig látja, hogy mit csinálok. Hát mikor vezessem a könyvelést? Nem, ez lehetetlen. Olyan valaki legyen a kincstárnok, aki hátul ül. Legyen Pepe az!
    - Pepe! Igen, öregem, neked kell vállalnod - mondta Lebrac -, már csak azért is, mert a Marie hozza majd rendbe azoknak a ruháját, akik fogságba esnek. Csakis te lehetsz a kincstárnok.
    - Igen, de ha elkapnak a velranas-iak, akkor fuccs az egész kincstárnak.
    - Hát nem fogsz verekedni, hanem hátul maradsz, és csak nézel. Néha áldozatot is kell ám hozni, kisapám!
    - Igen, igen! Legyen Pepe a kincstárnok!
    Pepét közfelkiáltással kincstárnokká választották, és dolguk végeztével elindultak a Nagycsalitba megnézni, mi van a három őrszemmel, akit a vita hevében elfelejtettek visszahívni.
    Kocka és társai semmi gyanúsat nem észleltek, és iszalagszivart szíva tréfálkoztak. Ismertették velük a határozatot, ők egyetértettek vele, és mindenki megígérte, hogy másnapra beviszi Pepének a hozzájárulását; aki tudja, pénzben, a többiek természetben.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633648346
Webáruház készítés