Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Lőrinczy György: A boldogság császárja_EPUB

Lőrinczy György: A boldogság császárja_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Bámultak egymásra, mintha nem értenék ezt a különös szituációt, amiben találkoznak. Mintha egyik se álmodta volna ezt a találkozást. A két ravasz zsivány azonban tüstént tisztában volt a helyzettel. Látták, hogy nem ügyelnek rájok és felocsudtak a támadás váratlan meglepetéséből. Fölugrottak. Kitépték magokat az idegen kezéből és futásnak eredtek. A captaint annyira lekötötte a leánykáért való érdeklődés, hogy a zsiványokra nem is nézett. Szemével együtt szinte a lelke is a bájos gyermekhez tapadt.
    - Hogyan is köszönjem meg! - rebegte a leány. - És éppen ön, captain! És ép abban a percben! És - itt!
    Az idegen csak bámult rá mereven.
    - Igazán különös, hogy ép itt kell találkoznunk! És éppen igy! Milyen furcsa játéka a véletlennek, Fanny! Dehát mit is csinált itt? Mit is keres itt?
    A leány már magához tért. Előbb még alig tudott szóhoz jutni, most meg már idegesen, hadarva beszélt. Az izgalomhoz nem szokott ember mindig közlékennyé lesz, amint a válságból kiszabadul.
    - Tudja, captain, konzervet szállitottunk. Argentinában annyi a konzerv! És mégse győzi az ember. Barnabenak minden nap egy gulya kellene. Bizonyosan tovább adja.
    - Persze. Barnabe élelmes ember. Dehát, hogy éppen ön, kis Fanny. És - egyedül...
    - Dehogy. Én csak az áráért jöttem, amit Barnabe ki is fizetett. Apám a hajón maradt. Neki más dolga van, mert este már indulunk vissza.
    - Milyen kár, missis Fanny!
    - Mikor a gaucs olyan rabszolga, captain!
    A gaucs, az az argentinai szántóvető. Pásztor. Majoros. Farmer. Otthon karikás ostort pattogtat, akárcsak a magyar Alföld csikósa, de azért ő is csak a tenger kalandora. Állatai nyers bőrét maga cserzi ki és a husát konzervvé maga dolgozza föl és hordja széjjel a tenger piacaira. A captain mindezt alkalmasint nagyon jól tudta, mert helybehagyóan bólogatott.
    - Mindnyájan rabok vagyunk, missis Fanny. Az egyik a hivatásának a rabja, a másik... egyébnek a rabja.
    Hangjában ezuttal alig észrevehetően a melegség némi rezgése vibrált. S a leány mosolygott.
    - Meg kell igérnie, captain, hogy ha arra, mifelénk jár... Akkor nem kerüli el a Murdoch-tanyát. Igazán nagyon örvendenénk, ha otthon köszönhetnők meg, amit tett!
    Az idegen arca megint mogorvává lett. Zsörtölődött.
    - Mit tettem? Semmit se tettem. De biztositom róla, missis Fanny, hogy ha odavetődöm... Sőt egyenesen oda is megyek, nahát! És meglehet, hogy valami mondanivalóm is lesz...
    A leány kezet nyujtott.
    - Az igazán nagyon kedves lesz, captain! Az idén pompás szőlőtermésünk is van. Kitünő borunk lesz, captain! És ön, akkor az egyszer legalább, olyan szivesen koccintgatott a tukumani gaucsokkal! Emlékszik?
    - Hogyne... Fanny! Nagyon kedves nap volt! És az a dal!
    A leányka elpirult. Zavarában kissé oldalvást forditotta szép fejecskéjét.
    - Nem felejtette el?
    - Elfelejteni! Mit gondol!
    - Hát akkor azt se felejtse el, amit most igért. Az olyan ember, mint ön, bizonyára szavának áll. Nem? Na, hát a viszontlátásra, captain! Még egyszer köszönöm! Isten óvja!
    Mintha attól félne, hogy itt marad, sietett ki a posada udvaráról. A kapuból még egyszer mosolyogva köszöntést intett kis kezével a captain felé, aki hosszasan nézett utána, amint könnyed és természetes gráciával lépegetett az uton, a kikötő felé. Imitt-amott járókelők mutatkoztak s a leányka eltünt közöttük. A captain akkor egy asztal mellé telepedett és nagyot kiáltott a posada felé:
    - Barnabe!
    Lassu, lomhamozgásu nagy szál ember botorkált ki a csapszékből. Kabát sincs rajta; az inge könyökig felgyürve. Álmosan dörzsöli szemét és ugy nyujtózkodik, mintha most bujt volna ki az ágyból. A vendégre sunyit.
    - Parancsol?
    A captain rámordul.
    - Na, a maga korcsmája valóságos zsiványtanya, Barnabe. Maga mindig alszik. És a haramiák azt csinálják, amit akarnak.
    Barnabe ásit, mintha a korholást nem is hallaná vagy föl se venné. Nyilván éppugy megszokta azt, mint a haramiákat, akiket a captain fölhánytorgatott. A Barnabe posadájában egyik se ritkaság.
    - Osztrigát? - kérdezi.
    A captain az óráját nézi.
    - Igen. És grogot. Nordery mindjárt itt lesz.
    Barnabe befordult a csapszékbe, de váratlan gyorsasággal hamarosan visszacammogott. Osztrigát, csészét, grogot hoz és szótlanul a vendég elébe teszi. Matrózok szállingóznak. Kereskedők, csempészek, fölismerhetetlen világvándorok, a kikötő gyülevész függelékei. Közülök föltünően kiválik egy robusztus alak. Széles válla van; rengő hófehér szakálla kétfelé fésülve, csaknem teljesen eltakarja mellét. Tengerészruhát visel. Melege lehet, mert a sapkáját leteszi és megtörülgeti a homlokát. Haja dus, tömött, éppolyan fehér, mint a szakálla. A háta kissé meggörnyedt, mintha mindig, régóta nagy terhek nyomnák: a raktárak teli zsákjai. Egyetlen szót se szól, csak odatelepszik a captain asztalához. Nem is köszöntik egymást. Hogy az ember hirtelenében azt sem tudja, vajjon idegenek-e egymásnak, vagy csak az imént váltak el. Az ősz ember elefántcsont dohányszelencét vesz elő és lassan tömi kis angol fapipáját, miközben halkan, vontatottan, szinte ugy a foga közül megszólal:
    - Kettőkor indulunk, Bulfore.
    A captain rábólint.
    - Kettőkor. Éjfél után.
    - Igen. Rendben van minden?
    - Minden rendben van, mr. Nordery.
    A captain is rágyujt. Barnabe grogot és osztrigát hoz Norderynek is. Ugy látszik, mindhárman régi ismerősök. A két vendég csöndesen szivja a pipáját, szürcsöli az osztrigát és föl-fölhajtja a grogot. És hallgat, mint aki a pár szóval, amit váltott, minden dolgát jórendbe szedte. Egykedvüség ül az arcukon, majdnem a közöny. A köröskörül nyüzsgő sajátosan tarka élet, melyet nyilván megszoktak, nem is érdekli őket. A tenger fiának lelkét csak maga a tenger mozgatja meg, de ahhoz vihar kell, szilajon tomboló förgeteg. Félóráig hallgattak egyfolytában. Az öreg nagy füstfelleget fujt el és hátraszegte fejét.
    - A Virginia zátonyra került. Hallotta?
    - Nem hallottam, mr. Nordery. Hol?
    - Valahol az Azorok körül. Ezer tonna nyers bőr, Bulfore!
    A captain bólintott, mintha azt mondta volna:
    - Az is valami!
    - És az imént két csavargó zsiványt elfogtak a rendőrök. A kikötőben. Éppen arra jöttem.
    - Csempészek?
    - Dehogy. Rablók. Egy argentinai lányt akartak kirabolni, akinél pénzt szimatoltak. Vagy tán egyebet is akartak rabolni. A leány megmenekült. Aztán később ott találkoztak megint. A leány felismerte őket. Arra elfogták a két semmirekellőt. Egy mesztic, meg egy mulatt.
    - Ön ott volt, mr. Nordery?
    - Igen, ott voltam. Nagy skandalum volt. Csodálom, hogy ön erről semmit se tud. A leány azt mondta, hogy épp itt történt.
    Bulfore hörpintett a grogból. Nagyot nyelt.
    - Tudok - szólt csöndesen. - Igen, itt történt.
    - Tud? És mégse szól.
    - Nem olyan nagy csoda. Itt Barnabenál. Ez a lajhár...
    Nordery nevetett.
    - És - ennyi az egész?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312199
Webáruház készítés