Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Lázár István: A Nilus rózsája_EPUB

Lázár István: A Nilus rózsája_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    A pálmák álmosan kókadoztak a Nilus völgyében. A szent folyó lassan hömpölygött északnak a tenger felé. Megrebbenő tükrén lótuszvirág álmodozott, dus papirusz-sás hajlott rá, mintha csókot küldene a távoli tenger tündéreinek. Százszinü vizinövény, csodaliliom és rózsa, virágos káka, aprólevelü folyondár s különös iszalag lepte el a partot és a viz közepét. Szép, karcsu, feketenyaku szárnyasok, ibiszek, ludak, kék, halványpiros és ezüstös szárnyu madarak, szinpompás lepkék, föl-fölvillanó aranyhalak tünedeztek elő a sáserdők alatt, fénypászták, tört szivárványok ringtak a viz tükrén s fent a ragyogó napsütésben, a papirusz-sáson aranyfátyolnak tünt a pókhálófonál.
    Megpihentette szamarát Néfer-Kara a pálmák árnyékában. Nagy darab ember volt, lába majdnem földig ért az erős szamárról. Oroszlánfejét most fölemelte, ugy hallgatta a vizek mormogását, mely olyanformán hangzott, mint amikor Anhur templomában a tebuni hárfa legmélyebb húrja szól. Egy darabig gyönyörködve nézte a hullámok játékát és a buján viruló ősvilágot, aztán nagyot sóhajtott: a kedvesére gondolt...
    Acélszürke szemével az aranypárás távolba meredt s kemény arcvonásai mosolyba lágyultak. Füszerszámos szellők cirógatták, apró vadak pattantak föl előtte s amott egy szép csikos zebra rugtat el... Fölrezzent, fáradt szamarát utnak riogatta s Thinisz irányában tovabandukolt.
    Ciprusligethez ért. Vágy és álom rajzott a lelkében. Eszébe jutottak a régi szerelmes énekek, miket otthon, Abut városában énekelnek... Dudolni is kezdte csöndesen:
    «1. Kedvesem szerelmét keresem a viz partján, krokodil leskelődik benne, de én leszállok a vizbe, belemegyek a hullámok közé.
    2. Bátor vagyok, az áradás biztos utja lábaimnak. Az ő szerelme ad erőt nekem.
    3. Ha látom, hogy a kedves közeleg, ujjong a szivem. Karom ölelésre nyilik; boldog vagyok, mióta az én urnőm hozzám jött...
    4. Ha megölelem, kitárul a karja. Mintha Tömjénországban volnék! Mintha illatszerrel szagositanának! Ha megcsókolom, megnyilnak ajkai és én ital nélkül ittasulok. Mi sem boldogitóbb az ő fekvőhelyénél!
    5. Szolga, azt mondom neked, rakj bisszust a tagjai közé, gondozd a fehérnemüjét s ékesitsd haját olyan vendéghajjal, mely a legdrágább olajtól illatos...»
    Szeszélyesen szakadoztak a strófák; most már teljes hangon, szivéből énekelt:
    «6. Óh, ha szerecsen szolgálója lehetnék a kiséretében! Akkor szabadon gyönyörködhetném a teste szépségében...
    7. Óh, ha én volnék a mosónéja! Aki havonként gondozza. Aki fejkendője olajos foltjait tisztogatja. Akkor illatától üdvözülnék!
    8. Vajha gyürü lehetnék a kisujján! Akkor sohasem hagynám el őt...»
    Bozontos fejét hátraeresztette s félig lehunyt szemmel kiáltotta ki az ő boldogságát. Mondott vagy ötven dicséretet s egyszer csak azt vette észre, hogy közel van Thinisz városához. Szamarát a dárdanyéllel futásra szoritotta s csakhamar elhaladt a kikötő mellett, hol az idegen kalmárok füstölőszert csereberéltek obszidián és üvegárukért.
    Jó-ügetve ment, két futamodásra már a városban volt s csakhamar bezörgetett Chafra-Szahura kapuján.
    - Ki az? - nézett ki a szolgálóleány.
    - Én, Néfer-Kara...
    Szamarát az udvarra vezette.
    - Itthon van-e urnőd?
    - Itthon.
    - Hát Chafra-Szahura?
    - Imádkozik a kertben...
    Ugy látta, hogy a szolgáló nem örül jöttének.
    - Menj be, uram, - mondotta hidegen és a szamarat elvezette a barmok jászolához.
    Tükör a cseléd arca, a vendég megláthatja benne önmagát. Összevont szemöldökkel nézett a szolgáló után, aztán fejét megcsóválta és bement a házba.
    - Üdvözlégy, Sesz! - köszöntötte kedvesét.
    Ott ült Chafra-Szahura lánya a virágos szőnyegen. Lassan fölemelkedett. Szép volt. Gyönyörü volt. Karcsu. Fekete. Arcán gyönge-pirosan és harmatosan tündöklött az ifjuság. Sürü szemöldök, szemérmes szempilla s mandulavágásu, mélytüzü szemek. Máskor elébe szaladt és megcsókolta, de most csak kezet nyujtott Néfer-Karának szótlanul.
    Nézték egymást a nagy csöndben.
    - Az istenek tartsák meg szépségedet... - szólalt meg Néfer-Kara zavartan. - Hát nem is kérdezed meg a vőlegényedet?
    - Látom, hogy erős és hatalmas vagy.
    Nem jó, ha a leány egykedvüen beszél s utána hirtelen mosolyog. Néfer-Kara képe elsötétedett.
    - Mi bajod? - nézett rá merően. - Szerelmet hozok szivemben és igy fogadsz? A hangod is más, a nézésed is más, a mosolyod is más... Mi történt veled?
    Sesz összerezzent.
    - Semmi, - mentegetőzött. - Nincs az embernek egyforma kedve minden napokon...
    Néfer-Kara felsóhajtott s megfogta Sesz kezét.
    - Menjünk ki atyádhoz!
    - Fáj a fejem...
    Az erős ember elhalványodott, de a kerekedő fergeteget elnyomta lelkében.
    - Bocsáss meg... Én megnézem tiszteletreméltó Chafra-Szahurát.
    Chafra-Szahura «horszeszu» volt: azoknak a régi, jámbor öregeknek a rendjébe tartozott, kik Hórusz isten parancsa szerint folytonos ima közt töltötték napjaikat. Most is ott gunnyasztott a masztabán, az alacsony kőpadon és imát mormogott a Napistenhez.
    - Anhur éltessen! - köszöntötte Néfer-Kara.
    - Hórusz oltalmazzon, - viszonozta Chafra-Szahura, de nem kinálta meg hellyel, mert ez a pad az ő oltára volt...
    - Bocsáss meg, hogy háborgatlak szent imáidban. Tudom, hogy aki imádkozik, annak az ideje drága, de nagy dologban vagyok most előtted...
    A horszeszu ránézett barátságosan.
    - Légy kegyes hozzám és mondd meg nekem, mi van a lányoddal? Sesz már nem örvend, ha lát.
    Az öreg bólintott.
    - Nem, mert itt járt Ména, - felelte csöndesen.
    Az abutbeli óriás elsápadt.
    - A kerületi főnök?
    - Igen. És arra kért, hogy a leányomat adjam hozzá feleségül. Nem mondta Sesz?
    - Nem szólt...
    A kerekedő szellő a pálmaleveleket összelebbentette. Néfer-Kara megreszketett.
    - S mit feleltél Ménának, kegyes atyám?
    - Én azt, hogy nem adhatom, mert másnak igértem. Kinek? Néfer-Karának. Ő lesz az én vejem...
    Néfer-Kara előtt táncolt a homok.
    - Nem lát szivesen, - szólt rekedten. - Ugy gondolom, hogy Ména tetszik neki... Megölöm!
    A horszeszu nyugodtan pillogott.
    - Az hal meg, aki öl. Jobban teszed, fiam, ha bemész leányomhoz s beszélsz vele. Én most nem szólok hozzá, mert neheztelek rá. Mondom neked: viasztábla a nő szive s az ügyes irnok maradandó betüt vet rá. Én megmondottam, hogy Sesz a tiéd, s Hórusz erőt ad nekem, hogy igéretemet beválthassam. A többit végezzétek el magatok közt...
    Néfer-Kara megcsókolta a horszeszu kezét.
    - Hálát mondok jóságodért s bemegyek hozzá. Most pedig el is bucsuzom tőled, tiszteletreméltó Chafra-Szahura, mert hamar vissza kell, hogy menjek Abut városába.
    - Miért? - kérdezte az öreg.
    - Nem tudod? A saszuk már a déli határ közelében vannak. Az a hire, hogy rettenetes sereggel jönnek a «Szent szem birodalma» ellen. Seregeik alatt beszakad a föld...
    A horszeszu hószakálla megrezzent, de nyugodtan hallgatta Néfer-Kara jelentését.
    - Esküt fogadtak a sivatag bálványaira, hogy a Szikomórfák országát porig dúlják, népét megölik, csak annak kegyelmeznek, aki jó lesz rabszolgának. Ide költöznek minden törzseikkel...
    - Hogy-hogy? - villámlott meg az öreg szeme.
    - Ugy, hogy az ő országuk homokpusztaság, nem terem, vizök sem igen van, nyájaik sem férnek a homokligetekben, a Szent szem birodalmát pedig minden jóval megáldották a kegyes istenek...
    A horszeszu bólogatott.
    - A sivatagbeliek rablók, - folytatta Néfer-Kara hevesen, - s ha itt megtelepedhetnek, akkor könnyen át tudnak csapni zsákmányért Punt (Arábia) és Kharu (Sziria) vidékeire. Ezért szeretnék a Szent szem birodalmát...
    Chafra-Szahura szemében ragyogás támadt.
    - Ha Kemet saját fiai, a rometuk, nem tudnák megvédelmezni, akkor megvédik a jó istenek, mert azoknak is érdeke, hogy a rometuk fentmaradjanak. Ha elveszünk, ki dicséri őket?
    - Sokan vannak a saszuk! De Kem minden fia teljesiteni fogja kötelességét...
    - Mi pedig, papok és horszeszuk, kérjük itthon az isteneket, hogy hengeritsenek hegyeket a saszuk utjába s adjanak nektek győzedelmet! - emelkedett fel a masztabáról. - Menjünk be, fiam.
    - Beszédem volna veled, óh atyám...
    Chafra-Szahura visszaült.
    - Holnap reggel, amikor Atum isten szemesugara végigszáll az égen, indulnom kell a sereggel a Folyamszoroshoz. Jó neter-atef, egy kérésem volna...
    - Beszélj.
    - Szeretném, hogy Sesz ugy maradjon itthon, mint feleségem. Tartsuk meg a lakodalmi ünnepeket... Nyugodtabban mennék a harcba és ugy küzdenék feleségemért, mint az oroszlán. Ime, elhoztam a menyasszonyi ajándékot is...
    Széles övébe nyult s háromsoros gyöngynyakéket mutatott. Chafra-Szahura megütközve nézett rá.
    - Hogy gondolhatsz ilyet, Néfer-Kara? Szólhat-e nabla (gitárlant) és kes (hárfa), mikor hazánk, országunk veszedelemben van? Gyászt kell öltenünk, nem lakodalmat ülnünk, imádkoznunk, nem pedig vigadoznunk!
    Rosszalóan rázta fejét, aztán meg ezt mondotta:
    - Sesz a tied. Ha visszatérsz, akkor szólhatnak a nablák... Most menj be, egyél-igyál, végy bucsut, aztán menj és cselekedd, ami a kötelességed...
    Bement Néfer-Kara, de a szolgálóleány az ajtóban elébe állt.
    - Ne zavard, uram. Aluszik már az oroszlánbőrön...
    Néfer-Kara arcából lefutott a vér, a bőre megfakult, mint a hamu. Ugy állott az udvaron, mint valami kőből vágott ember. A szeme szárazon fénylett, hörrent egyet, aztán az ezüstveretes kantárt szamara fejébe huzta és nagynémán kiment Chafra-Szahura háza kapuján.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155312175
Webáruház készítés