Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Krúdy Gyula: Purgatórium_EPUB

Krúdy Gyula: Purgatórium_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    TIZENKETTEDIK FEJEZET
    A levágásra ítélt láb története
    És egy este, egy őszi este, amikor a holdvilágot csak sejteni lehetett, mert elbújtatták előlem, a “Madám” valóban új témával jött Zöldné látogatására, mint ezt már vártam.
    E. budapesti orvosról volt szó, akit a napokban hoztak be a szanatóriumba olyan betegséggel, amelynek érdekében föl kellett volna áldozni az egyik lábát. E. orvos ezt tudta, és hősiesen viselte magát betegszobájában...
    Részt vett az orvosi konzíliumban, amelyet beteg lába fölött tartottak a szanatóriumi orvosok (amikor a “Madám”-ra is szükség volt a szobában, minthogy az orvosi tudomány mai állása több szabadságot engedélyez a nőknek.)
    A “Madám” esti előadása szerint ő maga jelölte volna meg azt a helyet a lábszárán, a térde fölött, ahol az amputációt javasolta.
    - Itt kell elvágni - mutatta a főorvos úr!
    Szólt a fehérlepke külsejű “Madám”, és most váratlanul ágyamhoz lépett, fölemelte a barna teveszőr takarót, az alatta levő lepedőt, amelynek mélyén áhítatos szívvel hallgattam a “Madám” mindig kellemetes, folyamatos előadását, és két végtelenbe nyújtott, sokat próbált, sokat szenvedett, csontig lesoványodott meztelen lábszáraim egyikén mutatta meg azt a helyet, ahol E. főorvos lábát holnap délelőtt az orvosok levágják. Megmutatta mégpedig Zöldnének, aki előtt nem voltak ismeretlenek ezek a sárgává hervadt lábszárak, mert állítása szerint: álmában sokszor feléje rúgtak.
    Istenem, mennyivel finomabb, fehérebb, gyöngédebb kezei voltak a “Madám”-nak, mint eddigi ismeretségeimnek, midőn lábammal foglalkozott!
    - Itt kell levágni, javasolta a főorvos úr - ismételte a “Madám”, és gyengéd titokzatossággal, alig észrevehetőleg, mint ez már a jó ápolónők szokása; megsimogatta lábamat.
    - A maga kedvéért, asszonyom, még ebbe is beleegyeznék - mondtam olyan hangon, amelyet magam is alig hallottam.
    Zöldné felfigyelt a kanapéról:
    - Mit beszél már megint az őrült?
    - Semmit, alszik - felelt a “Madám”, és visszatelepedett Zöldné mellé, hogy a kedvére való témakörről, a Pest környéki házakról tárgyaljon... ábrándozzon.
    Csak a beszélgetés végén (Pista bácsi jöttére) tért vissza E. főorvos problémájára:
    - Nem tudom elképzelni, hogyan tesz eleget hivatásának az a férfi, akinek fél lábát levágják...
    - Ha muszáj, meg kell történni - felelt egykedvűen Zöldné.
    Még egy éjszakai gondolatokra való szót vetett oda az angyali “Madám”:
    - Nagyon sajnálom szegényt, oly türelmesen fekszik ágyában, mint egy jó gyermek.
    Ezen aztán elgondolkozhattam egész éjszaka... Vajon nem nekem szólt ez a megjegyzés?
    Andalító gondolat volt azt hihetni, hogy nekem szólt, és Zöldné hiába kínozott ez éjszakán, türelmes voltam, mint E. doktor a maga szobájában.

    Másnap persze alig vártam az angyali “Madám” megérkezésének idejét, hogy hírt hallhassak a láb további történetéről.
    Zöldné mérgesebben nézett rám, mint máskor, mintha megsejtette volna ez a vasorrú bába, hogy már nemcsak a fantomokkal, a téboly jelenségeivel foglalkozom magamban, hanem érdekelni kezd a valóságos élet is. Mintha kiszökni próbálnék borzasztó, csontos markaiból...
    De végre megjött “Madám”, és éterszagot hozott a betegszobába. Elmondta, hogy az operáció megtörtént, E. doktor lábát levágták, mégpedig valóban azon a helyen, amelyet ő előre megjelölt.
    - Nem engedte magát elaltatni - mondta emeltebb hangon (mintha valóban nekem mesélné példaadás céljából a hőslelkű orvos történetét). - Csak éppen azt a helyet érzéktelenítették, ahol a műtőorvos dolgozott. Ő maga intézkedett az utolsó percig, kérte orvostársait, hogy ne sajnálják őt, aminek meg kell történnie, az úgyis elkerülhetetlen. Még búcsúzott is a lábától. Igaz, hogy ekkor már reszketett egy kicsit a hangja, de nem sírt, nem jajveszékelt, hanem igazi férfi módjára viselkedett.
    Az “igazi férfit” nagyon meghangsúlyozta a jó “Madám”.
    A többi mondanivalóját már csendesebben folytatta:
    - Igaz, hogy elájult az operáció alatt, és még mindig eszméletlenül fekszik szobájában.
    Zöldné szárazon hallgatta a történetet, egyetlen megjegyzése sem volt, mintha legalábbis azt várta volna titkon, hogy majd valami tragikus fordulattal végződik az ügy. S miután ez nem következett be: megcsalatkozott.
    - Legyen olyan szíves, Barcsainé, nézze meg holnap azt az erzsébetfalvi házat, amelyről beszéltünk, mert komoly vevő van a láthatáron. Engem ma délután fölkeresett a háztulajdonos, és kijelentette, hogy tovább nem vár.
    Így szólt Zöldné szárazon, mintha máris elveszett volna az üzlet, amelynek létrejöttén fáradozott.
    - Csak vasárnap mehetek, mert akkor vagyok szabad - felelt zavartan a “Madám”.
    - Jó. Majd megpróbálok a háztulajdonossal beszélni, hogy várjon még egy darabig.
    Így Zöldné, és ezen az estén kevésbé volt ábrándos hangulatban, mint máskor. Nem szerette, ha az ő tudta (közvetítése) nélkül adtak el külvárosi házakat. Ezért nem érdekelte az orvos lábának históriája.
    Sőt, ezen az estén a “Madám” távozása után még a leheveredő Pista bácsi előtt is szóvátette reménységének foszladozását.
    - Azt hittem már, hogy minden rendben van. De úgy nézem, hogy Barcsainé végül mégsem akarja kivenni a pénzét a bankból.
    (Úgy éreztem, hogy itt valami nincs rendben. Ebben az ügyletben Barcsainé lesz az áldozat.)

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640739
Webáruház készítés