Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Krúdy Gyula: Magyar tájak_EPUB

Krúdy Gyula: Magyar tájak_EPUB
340 Ft340

Krúdy Gyula: Magyar tájak

E-könyv EPUB

A “Magyar tájak”-ban Krúdy Gyulának azokat a tollrajzait gyűjtöttük össze, melyekben a magyar nyelv nagy művésze a hazai humusz ihletéséről, az áldott anyaföld szeretetéről számol be. Végigtekint életén, vándorlásain, elmélázó darvadozásain, s leírja mindazt, amit látott, tapasztalt, észlelt.
Az országjáró Krúdy Gyula ha nem is vándorolt annyit, mint Petőfi vagy Móricz Zsigmond, mégis jól ismerte a hazai tájakat. Már gyermekkorában bebarangolta a Nyírséget, s az újságíró élénk figyelmével fedezte fel az Alföld, a Dunántúl vagy a Felső-Tisza vidékének tájanként változó arculatát.
A szülőföld, a nyíri világ mint a serdülőkor első benyomásainak színhelye jelenik meg. A szülőföld, ahova minden körülmények között visszatér. Anteusként merít innen erőt, biztatást és ihletet az élet nehéz vagy felhőtlen óráiban. Illő is, hogy ez a rész képviselje leggazdagabban az álomlátó Krúdy művészetét (Kozocsa Sándor).


e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Medvevadászat az Alföldön

    Ugyan kinek jutna eszébe zavarni egy ártatlan medvét, amely fejét két mancsa közé fogva, mint valami fáradt óriás: a „gazdasági iroda” vasrácsos ablaka mögött, a bőrkanapén elnyújtózkodva alszik, mint Halászy Bandi medvéje is cselekedte Nagyfaluban, anno ájncban, amikor az emberekben még nagy kedv volt a vadregényességek iránt? Mi végre „özv.” Nagyfalusy úrra tartozott végeredményben a dolog, aki az ősi kúriába vendégül befogadta Halászy Bandit és medvéjét. Az „özvegyet” amúgy is kárpótolták eleget házasélete alatt, amint a felesége papucsai alatt nyögé haszontalan életét; hát ne törődjenek vele most sem, amikor asszonysárkány helyett egy anyányi medvével lakik egy fedél alatt. „A mennydörgős mennykő hitte volna, hogy annyi virtus lakik az özvegyben!” - mondogatták a Felső-Tisza mentén. „Még megérjük, hogy újból megházasodik.” - Azon senki se csodálkozott, hogy Halászy Bandi medvével sétál az országúton és jár vendégségbe a régi barátaihoz. Halászy Bandi már a vonatot is megállította a sínek közé állván, ha netán lekésett volna valahonnan. De az „özvegy”? Akinek az aláírása is csak akkor számított, ha egykoron felesége „előttemezte”?
    Amint már egy másik fejezetben említettük: éppen Gyertyaszentelő környékét mutogatta a falinaptár, a farsang végéig száraz puskapor módjára tartogatott kedv, az öregedő urak lábszáraiban bujkáló hasogatás, amely mind sürgősebben követelte a magáét, de még a vágyakozás is (a csendhez szoktatott szívekben), a félbolond vágyakozás búcsúlevelet hagyott otthon az agglegényi párnán, a tükör rámájában, az ablakdeszkán, ahol a hirtelen eltávozottak búcsú¬sorait keresgélni szokás. Nagyon jó alkalomnak kínálkozott időnkben azzal a nesszel megszökni hazulról, hogy a hóbortos Halászy Bandi medvéjétől kell voltaképpen elbúcsúzni, mielőtt átmenne vele a Tiszán, hogy visszavigye Andrássy Gézához, mielőtt valamely megmérgesedett úriembernek eszébe jutna golyóspuskát használni a medve ellen, vagy pedig valami eszeveszett paraszt beledöfné a kését vagy vasvilláját. Állatvédők voltunk Magyarországon, amíg uraságunk ezt megengedte, nemcsak a kutyákat segítettük megmenteni a pecér elől, hanem az amúgy is megláncolt vadállatokat is.
    A medve tiszteletére tehát napokon át kanyarognak a kémények füstjei (nagyokat puffanó akácokból) a nagyfalusi kúria felett, jöttek-mentek a vendégek, akik az „iroda” vasrácsos ablakán át megszemlélték a horkoló medvét, kezet fogtak a házigazdával és Halászy Bandival, megsodorgatták a bajuszukat, mintha a jövőbe akarnának pillantani, bizonyos elgondolkozás után hajtották fel a konyakot, a szilvóriumot, a törkölyt, mielőtt tovább mentek volna a maguk életútjain, - akadt a vendégjárásban olyan úriember is, aki kényelmesen letelepedett és még attól sem látszott megijedni, hogy az „irodával” szomszédos vendégszobában vetik fel éjszakára az ágyát.
    Az „özvegy” nem győzte veregetni Halászy Bandi „kétvékás” vállát. „Az angyalok vezényeltek hozzánk” - mondogatta, amikor Klotildka előrelátásából minden második reggelen leszúrhatott egy-egy disznót, a falusi hentesnek csak annyi időt adván, hogy félig-meddig kijózanodjon egyik disznóöléstől a másikig: „Majd felelek én kend helyett a másvilágon” - mondotta nagy bátran az „özvegy”, amikor a disznóölés napját éppen péntekre tette. Azt talán nem is kell külön hangsúlyozni az olvasónak, hogy a Klotildka felügyelete alatt megnövekedett Nagyfalusy kisasszonyok ezekben a napokban félretették Wohl Janka legigézőbb szabásmintáit, pedig a divattal, az akkori puffos ujjakkal még nem voltak egészen tisztában, és a városi könyvkereskedő által küldött legújabb regények is felvágatlanul feküdtek még az éjiasztalka gyertyatartója körül. Akinek korán reggel van dolga, annak nem tanácsos este új Jókai-regény olvasásához kezdeni. Nem fújja el ott a gyertya lángját egykönnyen az a száj, amelynek ízei zamatosodnak a Jókai-regény olvasásától.
    Az „irodában” nyújtózkodó medvére, erre az emberfeletti szörnyetegre pattogtak esténként a Nagyfalusy-kúriában a pohárköszöntők, különösen azóta, hogy Gyertyaszentelő napfényes déli órájában Halászy Bandi tanúk jelenlétében kivezette a ház elé a medvét (persze szájkosárral és láncon). Klotildka derekához illesztett két kézzel állott az ámbituson, mert utóvégre csak tudnia kellett, hogy meddig tart a vendégjárás, habár ő rajta nem múlott, hogy az éjfélig tartó vacsorák után is akadtak a ház vendégei között olyanok, akik már az alig szüremlő téli hajnalokon csillapítószerek után kutattak az ebédlő pohárszékében. „Nem tudok aludni, amíg ezt a kolbászt fagyosan meg nem kóstolom” - volt a legegyszerűbb kifogása az ebédlőbe vetődő vendégnek a már talpon levő, ecetvirágarcú, téli alma frisseségű Klotildka előtt. A jámborabbak az „irodában” alvó medvét okolták, hogy idő előtt szíverősítésre volt szükségük, holott a medve illedelmes vendég létére meg se moccant az éjszaka. A legőszintébben még a sok között Halászy Bandi beszélt, amikor kora hajnalban a gyomorjavítások között válogatott. „Nem tudok jóízűen aludni azóta, mióta evvel a medvével utazom. Mi lesz vele, ha egyszer elnyom az álom, bortól vagy szerelemtől?” De hát Klotildka már nem hallgatta tovább Halászy Bandi szavait, mert már minden ujján lehetne jegygyűrű, ha Bandira hallgat.
    Persze hogy Bunczhardt mérnök okozta a nagyfalusi kúriában is a bajt, ő fedezte fel egy hajnalon a medve eltűnését. Ez a németbe ojtott inzsellér arról volt nevezetes, hogy egy kukkot se tudott németül, bár ezzel a tudományával kérkedett; komolyan hitte, hogy van „tábornoki alhang” a világon; sohase vette be kellő időben a szódabikarbónátát és éjfél után az első kakaskukorékoláskor kezdett orvosság után keresgélni, amikor más rendes ember már azt is elfelejtette, hogy valaha bort ivott életében. (De nem is csoda. Annyi számjegyet hordott a fejében, amely számjegyeknek a sorozata a Fiastyúk leghalványabb csillagáig elért volna.) Tehát Bunczhardt, a földkutató kiáltotta el magát legelőször, hogy megszökött a medve az „iroda” pamlagáról, bár az íróasztal lábához volt láncolva, vasrács volt az ablakon, vasvillás parasztok virrasztottak, hogy Halászy Bandi meg ne tréfálja őket a medvéjével és csakugyan átvigye a Tiszántúlra, ahol a medvének illetőségi helye volt. De még a félfüllel alvó Klotildka figyelmét is kijátszotta az ármányos medve.
    - Nem kell olyan nagy lármát ütni - morogta a medve tulajdonosa, amikor a mérnök kiáltozására a többi vendéggel ő is kiugrott az ágyból. - Majd előkerítem én a medvét, csak a mérnököt tegyék el az útból. - Szólt Halászy Bandi az előszobában és még a pislákoló hajnali csillagok világánál elhagyta Nagyfalut, a mogorva falusi bakterok a szűrgallérból dünnyögtek utána a községházánál:
    - Aztán hír nélkül ne maradjon a tekintetes úr.
    A koleránál gyorsabban terjedt a híradás az elszabadult medvéről.
    Hetvennégy óráig azonban egyetlen posta se érkezett Halászy Bandiról, se a medvéről. A nagyfalusi és a környékbeli parasztok éjjeli tüzeket gyújtottak, amelyekhez elővették azokat a kapuszárnyakat is, amelyeknek tulajdonosát előbb meg se kérdezték. Soha ilyen kemény tél nem volt Magyarországon. A faluzó csendőrök kakastollas fövege alá szúrós parasztszemek nézegettek. Már suttogták, hogy a megyei alispán az ungvári bakák ezredesének sürgönyözött, miután ezeknek a bakáknak volt a legkeményebb puskatusuk az egész Tiszántúl. A nagyfalusi kúriából a medve nyomán szökdöstek el a vendégek, még Bunczhardt mérnök is bevallotta szégyenszemre, hogy nem várhatja meg, amíg Klotildka töltött káposztáját hetedszer is felmelegítik a részére, a becsület kedvéért egy hajnalon megevett egy tál fagyos tölteléket, de a szokottnál gyorsabban vette elő a bajuszkeféjét, amelynek keménysége, szőrzete, formája miatt néha messzi vásárokba is elutazott, ahol állítólag vaddisznó sörtéjéből készítik a bajuszkeféket. Ámde megjött idősb Halászy András, mint már annyi sokszor, amikor fia meggondolatlan cselekedeteit kellett helyreütni. „Körvadászatot rendezünk a medvére, hogy a nép megnyugodjon” - mondta idősebb Halászy András, amikor puskával vállán, hatvan esztendős korában, sólyomtekintettel, zúzmarás sas-szakállal, csontosán, szárazán, vékonyan, mint egy honfoglalás-korbeli magyar vezér a hátaslováról leugrott. „Az se nagy baj, ha Bandi fiam is belekerül a körbe. Magam duplázok rá legelőször. A nép nyugalma a legelső.”

    Csak hallgassatok tovább ti fagyos, kísérteties nádasok ott a Felső-Tisza mentén, ahol vala¬mikor pákász, halász, haramia, farkas, vadmadár bitangolt. Valahonnan szálldosott a szürke égboltozat oldalára a szürke füst, mint valami éghez alázatoskodó fohászkodás, amelyet nem szabad senkinek se látni. De hát az öreg Halászyé volt a nádas, azt csinált vele, amit akart. Nem adta el a nádvágó embereknek; fel is gyújthatta, ha kedve kerekedett hozzá. Nyugalma¬zott főispánja volt a vármegyének, akkor se lehetett volna nagyobb úr, ha aranygyapjat, Mária Terézia-rendet, Lipót-rendet, vaskorona-rendet viselt volna a nyakában.
    Persze, nem hagyták az öreg urat egyedül álldogálni a nádas környékén. Farkasról, betyárról, bujdosó, rongyban járó emberről, a halászi ősnádas lakóiról éppen eleget tudott a mesemondás. Innen is, onnan is jelentkezett egy-egy puskás úriember, aki segítségére jött az öregúrnak. Mintha füttyszóra jött volna, előtermett Vencel, a csinos kemecsei vadászlegény, aki abban az időben éppen a kemecsei nádasok dolgát hozta rendbe, kipusztítván onnan kártékony állatokat, hogy minél több vadkacsa maradjon az urak részére, amikor szépséges nyári estéken a kemecsei tavakat látogatják. Ez a Vencel híres volt arról, hogy még egyetlen patront sem sütött el eredmény nélkül, szegényember létére még az elhasznált patronokat is összeszedte, mert újra épségbe hegyezte őket. A jó, beretvaéles téli levegőben szimatolt Vencel a halászi nádas körül.
    - Farkasokkal bizonyosan lesz találkozásunk, de hogy a medvét is ugyanide dugta volna az úrfi, arra nem mernék megesküdni - mondta Vencel, amikor egy napi járó földre körüljárta a pusztulásra ítélt nádast. - De hát isten irgalmazzon mindazoknak, akikre méltóságos úr rácéloz a golyóspuskájával.

    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364761K
Webáruház készítés