Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Krúdy Gyula: Havasi kürt_EPUB

Krúdy Gyula: Havasi kürt_EPUB
740 Ft740

Krúdy Gyula: Havasi kürt

E-könyv EPUB formátumban

 

Krúdyt az északkeleti Felvidékhez, benne a mai Kárpátaljához szenvedélyes vonzalom kötötte. A baráti kapcsolatok, a természetes gazdasági, a megyékhez kapcsolódó politikai összefüggések csak alapját képezték ennek az elkötelezett szimpátiának. A valódi választ Krúdy még fiatal, nyíregyházi íróként adta meg zempléni újságíró barátjának, Zomboroy Andornak: "Rákóczi íródeákja vagyok".
Krúdy Gyula szinte életének minden egyes szakaszában találkozott a ruszinokkal, vallásukkal, hitvilágukkal, a meglátta a külsőségek kögött ennek a vallási-etnikai közösségnek a sorsát, kiszolgáltatottságát az anyagi és politikai erőknek. Az első megdöbbentő és meghatározó élménye nyilvánvalóan a máriapócsi búcsú volt.
(S. Benedek István)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Remek tutaj volt az! A gazdája, mikor megvált tőle, azt mondta, hogy esztendők óta nem csináltak ilyen kényelmes tutajt egész Máramaros vármegyében. Igaz, hogy Czirkalom úr egy rahói barátja révén intézkedett a tutaj elkészítése irányában, s így nem csoda, hogy sokban különbözött a többi tutajtól.
    A tutaj voltaképpen csak ideiglenes közlekedési eszköz. Az élelmes tótok addig nézegették azokat a gyönyörű szálfákat ott a Felső-Tisza mentén a máramarosi hegyekben, amíg azt gondolták magukban:
    - Szépek, nagyon szépek vagytok, ti, fenyőóriások, ott a hegytetőn, de hát mit értünk veletek? A látástokat is meguntuk már, hisz a legrégibb tótok is a fenyőóriásokat nézték az ő kis faluikból! Jó volna, ha lejönnétek onnan!
    Az egyik tót elmondta a másiknak a gondolatát. Gondolkoztak, tanakodtak, a fenyők pedig mind magasabbra nőttek a hegyeken, hegyoldalakban. Zöld, haragoszöld volt tőlük az egész vidék. A hegyek lábánál pedig ott rohan egy vágtató hegyi folyócska a sziklák között, csattogva, zúgva, amint az utat keresi magának. Mert nincs ám itt egyenes útja a folyócskának. Mintha csak a vén hegyek meg akarnák tréfálni a kis hegyi folyót, minduntalan elállják a futását. Hiába, zúgja, mormogja a kis folyó:
    - Ugyan miért bántotok engem? Hisz én is a ti gyermeketek vagyok! Itt születtem nem messzire, az országhatár szélén. Ugyan ne bolondozzatok már velem! Engedjetek utamra!
    A nagy, vén hegyek csak nevetnek a folyócska erőlködésén, de azért annyi helyet mégis engednek neki, hogy elsurranjon lábuk alatt.
    Ez a kis nyugtalan, vándor kedvű folyó pedig semmi más, mint a Tisza.
    A legenda szerint két óriásvezér lakott valamikor a máramarosi bércek között, akik folyton-folyvást sanyargatták a szegény tótokat. Le-lecsúsztak a havasok közül, és elragadták a tótok barmait, jószágait. A szegény tótok hiába rejtőztek el a hegyek közé, az óriások ott is rájuk találtak. Sokáig folyt a sanyargatás, végre a tótok elhatározták, hogy elvándorolnak erről a földről, ahová úgysem jöttek másért, mint a jó tündér csalogatásáért.
    Felkeresték tehát a vének a jó tündért, aki a szlatinai sóbányában lakott kristálypalotában.
    - Elmegyünk innen, lelkem - kezdte a legvénebb tót. - Úgysem adtál nekünk egyebet, mint hegyet, hegyet, harmadszor is hegyet, amin a krumplicska is csak félve terem meg. Most meg még az óriásvezéreket is a nyakunkra küld-
    ted! Elmegyünk mi innen.
    A jó tündér a szlatinai kristálypalotában nagyon megijedt, hogy az ő hűséges tótjai el akarják hagyni.
    - Maradjatok, tótocskák, majd segítek én a bajotokon!
    Segített is a jó tündér, mégpedig olyanféleképpen, hogy a kegyetlen óriásokat fekete medvékké változtatta.
    Nem laktak tehát többé óriások a Máramarosi-havasok között, hanem két kegyetlen fekete medve. A tótok megint szaladtak a jó tündérhez.
    - Nagy baj van! - siránkoztak. - Az óriások eddig legalább bennünket nem ettek meg. De a medvéknek csak tót pecsenyére vásik a foguk. Elmegyünk mi innen.
    A jó tündér mérgesen toppantott a lábával.
    - Hát mi az ördögöt csináljak veletek? Se így nem jó, se úgy nem jó? Mit akartok hát?
    A tótok megvakarták a fejüket. Végre a legöregebb ki- mondta a feleletet:
    - Hát tegyél olyant az óriásokból, hogy erősek is maradjanak, de azért jók legyenek; minket ne bántsanak, nekünk használjanak! Hatalmasabbak legyenek, mint mi, mégis a szolgáink legyenek.
    A jó tündér megsimogatta a szakállát.
    - No, csak menjetek haza. Majd kitalálok valamit. Teringettét! Nem azért hoztalak benneteket ide, hogy most elbocsássalak.
    Addig gondokozott a jó tündér, amíg kisütötte, hogy az óriásokból nem csinál mást, mint - vizet. A víz erősebb az embernél, mégis szolgálja. A máramarosi bércek között így támadt egyszerre két forrás. Ragyogó tiszta volt az egyiknek a vize; zavaros, barnás a másiké. A két forrás futott a hegyek között, és mindig hallották egymás hangját. De nagyon sokáig nem tudtak találkozni. Csak futottak, futottak, és keresték egymást. Végre egyszer mégis találkoztak, és így támadt a fekete és fehér Tiszaágból az egy Tisza.
    Bezzeg megörültek a tótok a Tiszának!
    - Itt van a mi szolgánk! - kiáltották. - A krumplicska helyett ezt küldte ajándékba a jó tündér.
    És az óriás fenyőfákat kivágták a hegyeken, és leeresztették a hegyoldalakon a rohanó Tisza hátára. A Tisza olyan könnyedén vitte a nehéz szálfákat, mint a faleveleket. Vitte-vitte, olyan tájakra vitte, ahol nincs fa, és az emberek szívesen fogadták a folyón érkező szálfákat, a fával utazó tótocskákat. Így született a tutaj.
    ...Elhelyezkedtünk a tutajunkon. Czirkalom úr mindenkinek kijelölte a helyét, és a fiúk vígan, boldogan nézegették a tájat. Bringay nyomban elővette a horgászóbotot, és mily nagy volt öröme, amikor néhány percnyi horgászás után egy ragyogó pikkelyű hegyi pisztrángot rántott ki a folyóból.
    - No, ezt megsütjük reggelire! - kiáltotta.
    - Igen ám - felelt Czirkalom úr. - Csakhogy ez neked magadnak is kevés lesz. Rajta, fiúk! Fogja meg magának mindenki a reggelijét!
    Horgászóeszköz volt elegendő a tutajon. Csakhamar elhelyezkedtünk. Csendesen üldögéltünk a víz felett, mialatt Czirkalom úr a tűzrakáshoz látott. A tutaj orrán bogrács lógott ágason, alatta pedig vasból készült takaréktűzhely. A friss reggeli levegőben mélységes csöndesség honolt, csak a folyó susogott, halkan búgott a tutaj körül. Körös-körül méltóságos, vén erdős hegyek. A tótok századok óta vágják ezeket az erdőket, és mégse tudták őket kipusztítani. A tűz csendesen lobogott, és mi elgondolkozva bámultuk a vizet. Előbb Csákánynak a horgát rántotta meg a halacska. És csakhamar a tutajra pöndörült egy hegyi pisztráng. Később mindnyájan kifogtuk a magunk reggelijét, és mialatt a bográcsban jóízűen rotyogott a halászlé, Czirkalom úr nekigyürkőzve, ingujjban, kezében főzőkanállal állott a bogrács felett.
    - Bodó Pali, csinálj rendet a kunyhóban! - adta ki a parancsot kapitányunk, és Pali nagyon ügyes szobaleánynak bizonyult.
    Abban a percben, amikor megfőtt a halászlé a tűzön, vendég érkezett a tutajra. Senki más, mint egy nevetős arcú, kék szemű, vidám tót legényke. A sarkában egy kis, bozontos kutya kullogott.
    - Tudtam, hogy az ételszagra előjön Janó! - kiáltott fel Czirkalom úr.
    És bemutatta Janót. Ez a Janó még húszesztendős se volt egészen, de gyerekkora óta nem csinált egyebet, mint tutajozott a Tiszán. Ismerte a Tiszát Szegedig, mint akár a kis faluját. Janó vállalkozott arra, hogy elkormányozza a tutajunkat.
    Nagyon mulatságos fiú volt ez a Janó, de még mulatságosabb volt a kutyája, Nyekrics. A Nyekrics tutajkutya volt. Jobban érezte magát a vízen, mint a szárazföldön.
    - Majd meglássák - mondta Janó tiszta magyarsággal hogy Nyekrics az úton tréfálkozni fog! Nyekrics a legvidámabb kutya egész Máramarosban. Néha kölcsön is kérik a tutajosgazdák, mert egyedül unalmas ám az utazás.
    Nekiültünk a bográcsnak. Czirkalom úr gyönyörködött farkasétvágyunkban.
    - Ugye, jó szakács vagyok? - kérdezgette. - Diákkoromban mindig magam főztem az ebédemet.
    Bizony pompás volt a halászlé! Nyekricsnek is ez lehetett a véleménye, mert a fejét ledugva a bográcsba, fényesre kinyalta.
    - Akár mosogatni se kellene! - kiáltott fel Janó. – Hát nem derék kutya ez?
    De akárhogy dicsérte Janó a kutyáját, azért mégiscsak el kellett neki mosogatni az edényt.


    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963364741K
Webáruház készítés