Krúdy Gyula: Etel király kincse_MOBI

Részlet a könyvből:

A “Koroná”-ban nagy horkolás hallatszott, amelynek meghallgatására sokan összegyülekeztek a fogadó körül.
Kálnay horkolt a Művész-szobában.
- Ez is valami? - kiáltott fel Szabolcs vezér, amikor a horkolást egy darabig füléhez emelt kézzel hallgatta. - Télen, új esztendő után hallgatnák, amikor mindaz a sok álom kijön belőle, amelyet a virrasztva töltött ünnepi esték miatt elmulasztott!
A fogadós, aki meghallgatta Szabolcs vezér megjegyzését, a maga részéről Kálnay úr ünnepi hortyogásához azt fűzte, hogy a fent említett úriemberben a még ki nem forrott újborok is dolgozhatnak, amely újborok szódavízzel keverve tudvalevőleg a horkolások előidézői.
- Inkább a disznók röfögnek, amelyeket a szokásos torokban Kálnay úr nagy bőségben fogyasztott.
- No, a töltött káposzta is tud rotyogni, ha azt miskolci módra csinálják - vetette fel a fogadós, mire némi gasztronómiai vita keletkezett, amelyet legjobban úgy vélt megoldhatónak a fogadós, hogy Szabolcs vezért meghívta délutánra az Avason lévő pincéjébe, ahol majd a konyhászati vitát tovább folytatják néhány szakértőnek a jelenlétében.
- Van a városban egy rajztanár úr, aki európai hírű szakértő bizonyos dolgokban - ígérte Göczögő.
- Szeretem a szakértőket - felelte egyszerűen Szabolcs vezér, amely kijelentésével egyszer és mindenkorra beigazolta, hogy távol áll tőle az elfogultság, amellyel ellenségei vádolták. Nem önmagát tartotta a legokosabb embernek a világon.
Kálnayt ezalatt néhány kellő helyen alkalmazott kézérintéssel sikerült felébreszteni a Művésznő ágyában, ahova nyomban lefeküdt, miután azt még felvetetlen állapotban találta.
- Miért bántsz, vezér? - kérdezte Kálnay, szemét dörzsölgetve.
- Förtelmes, amit művelsz. Ha a kórházban így horkolnál: gyereket szülnének a beteg asszonyok - mond feddőleg Szabolcs vezér.
Kálnay kibújt a takarók alól, és ekkor láthatóvá lett kajánul vigyorgó arca:
- Éppen azért horkoltam, mert észrevettem, hogy a Művész-szoba fala, ajtaja tele van fúrva mindenféle lyukacskákkal, amelyeken át az amatőrök a művésznőket szokták megfigyelni, hogy vajon mit is csinálnak négy fal között? Nem hiszem, hogy bármely művésznőnek volna annyi szoknyája, nadrágja, amellyel a lyukacskákat be lehetne tömni. Ezért gondoltam, hogy horkolással riasztom el a leskelődőket.
- A művésznők, mikor a közönség előtt fellépnek, amúgy is többet mutatnak meg magukból, mint amikor öltözködnek. Céltalan tehát a művésznőket lesni - mond Szabolcs vezér.
Kálnay kezében egy harisnyakötő volt. Selyemkötő, amelyet az eltávozott művésznő felejtett a fogadó ágyában.
- Ha van benned egy kis becsületérzés, összepakolod a holmicskát, és nyomban utána küldöd a művésznőnek - szólt Szabolcs vezér.
- Majd meggondolom a dolgot - tétovázott Kálnay. - Ki tudja, hol veszi hasznát az ember a hasonló találmánynak? Igaz, hogy már egyszer volt szerencsém Kisvárdán egy művésznő után aludni a szobában. Börzsönyi Böskének hívták az énekesnőt, és a szoba tele volt szivarcsutkákkal és pipamaradványokkal. Vajon a szivarvégeket is a művésznő után küldtem volna?
Ezalatt a pörkölt is elkészült, és a fogadós megkondított egy harangot, amely a szálloda kapuja alatt függött régi idők emlékeként, amikor a városba érkező idegeneket még harangozással fogadták, ha máshol nem: a szállásukon. Az öregebb bérszolgák, régi szobaasszonyok, az omnibusz személyzete a harangszóra összeszaladt, a hátulsó udvarban a gyöngytyúkok, pulykák kiáltozni kezdtek, mert ők nem felejtették el, hogy mit jelent az, ha a harang a fogadóban megszólal.
- No, lássuk azt a miskolci kocsonyát! - szólott Kálnay.
De a pörkölt igen ízletesnek bizonyult.
Először már az illatával meghódította mindazokat, akiknek alkalmuk volt megérezni azt a bizonyos pörköltszagot, amely felejthetetlenné tesz egyes vidéki fogadókat, amelyekről késő vénségéig azt hiheti a vendég, hogy ott főzik legjobban a pörköltöt Magyarországon.
Másodszor az ízével hódított meg az étel mindenkit, akinek sejtelme van arról, hogy milyennek kell lenni téli napokon, mikor a fagy a levegőben lóg, a borjúpörköltnek. Paprikában és borsban nem volt hiánya, de tejfelnek is kellett benne lennie, mert az üst, amelyben a pörkölt készült, ezt bizonyította.
Persze voltak Szabolcs vezér hadain kívül más vendégek is a fogadóban, akik nagyon sajnálták, hogy már ebédeltek.
Csak egy gyomorbajos, ecetszínű utazó kiáltott fel, amikor megérezte a friss bornyúpörköltet. “Lesz, ahogy lesz, én megebédelek újfent.” Igen, így mondta: “újfent”, amelyből nyilvánvaló volt pesti származása.
Söröshordót csapoltak, és harmatos, hosszú nyakú üvegeket sárga borral töltve raktak a vendégek keze ügyébe. Elhangzottak a szokásos megjegyzések a szerelmes szakácsnéról; a borjúról, amely tegnap még nem hitte volna, hogy milyen úri gyomrokban fog felébredni; a kenyérről, amelyet természetesen nem lehet egy napon említeni a hazai kenyérrel, és a pörköltben főtt krumpliról, amely inas lehetne ott, ahol a szabolcsi krumpli terem. De általában mindenki megtalálta a maga mócsingos, csontos vagy húsos falatját, mert a pörkölt adagolásánál az okos szakácsnőnek mindenkire kell gondolni. Könnyebb egy borjúcímerrel elbánni, mint a pörköltnek valóval.
- A hazáért! - mondta Szabolcs vezér egyszerűen, mikor étkezését befejezte, és a poharat szájához emelte.