Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Krúdy Gyula: A podolini kísértet_EPUB

Krúdy Gyula: A podolini kísértet_EPUB

A podolini kísértet Krúdy Gyula első regénye, 1900-ban íródott. A határszéli szepességi városkában, Podolinban áll az idő, az emberek nemigen változnak, az unokák ugyanabban az öreg házban laknak, ahol nagyapáik, még a furcsa, kiséteties história és különleges szereplői sem borzolgatják meg a podolini polgárok lelkét. Mint Krúdy más könyveinek, ennek sincs röviden elmondható meséje, hiszen nem az a fontos, amit elmond, hanem a hangulat, amit teremt. Sajátos hangulattal fűszerezett, ezoterikus világa adja meg egyéni jellegét. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Az öreg órásmester azonban mégis legyőzetett a vitában, és helyét a városi zenekarban bizonyos Raffaidesz Péter foglalta el, akinek ugyan fogalma sem volt az oboázásról, de órás volt szintén. S mintha az oboával együtt a fiatal Raffaidesz szerencséje is felderült volna, csakhamar virágzani kezdett üzlete, míg az öreg Wartot végképpen elhagyta szerencséje. Bátran be is csukhatta volna boltját, ha meg tudott volna lenni bolt és körülötte heverő beteg órák nélkül. Megesett, hogy unalmában szándékosan rontott el egyes órákat, hogy később megreperálhassa. Bezzeg Raffaidesz Péternek nem volt ideje unatkozni, volt munkája bőven. S ekkor történt meg az, amely minden heidelbergai polgár előtt a legtermészetesebb esemény volt, hogy a győztes Raffaidesz egy napon megkérte Wart Sámueltől a leánya kezét.
    Az öreg órás nagy felindulással hallgatta a fiatal órás kérését, majd makacsul megrázta a fejét:
    - Nem Raffaidesz barátom, addig míg én élek, szó sem lehet a dologról!... Nálunk kell tudni oboázni, nem úgy, mint a városi zenekarban, ebben a botfülű zenei bolondok gyülekezetében.
    Raffaidesz Péter szomorúan ment el, és többé nem mutatkozott. Hogy Lizi mit mondott a dologhoz, bizony azt nemigen kérdezte senki. De mégis szóba került egyszer az ügy, mégpedig azon esztendőnek végső napján, havas Szilveszter éjszakáján, midőn visszagondolt az elmúlt év eseményeire, az eladott órákra, az órákhoz tartozó emberekre, üzleti barátaira és ellenfeleire. Ekkor jutott eszébe versenytársa, Raffaidesz Péter.
    - Lizi - mondta csendes hangon -, elfelejtettem neked mondani, hogy tavasz táján megkérte a kezed bizonyos Raffaidesz.
    Ha az öreg órásnak nem lett volna olyan vastag szemüvege, mint amilyen volt, bizonyosan észrevette volna, hogy Lizinek az arca fehérebb lészen a rendesnél. De a dologról többé nem beszéltek, egy szót sem beszéltek. Wart uram azonban ettől a naptól fogva mégis megérezte valahogyan: igazi nagy szeretettel csupán a romlott órák csüngenek rajta, amelyeknek beteg csontjait újakkal pótolja, és tüdejüket kicseréli. A vén kopogó botocskához is jobban ragaszkodott ezentúl, és többé sohasem felejtette otthon, mint azelőtt, amikor még volt, aki figyelemmel kísérte az öreg botocskát. Apa és lánya között így keletkezett valamely láthatatlan, rejtett harag. Lizinek a hangját hétszámra nem lehetett hallani, dacára annak, hogy az öreg ember mindent elkövetett újbóli meghódítására. Hangtalanul ültek egymás mellett, és az öreg Wart néha elkeseredetten sóhajtott fel:
    - S még hozzá egy olyan ember miatt, aki annyit ért az oboához, mint egy tyúk - mormogta, amire Lizinek eleinte szokása volt sértődötten felállni és kimenni a szobából.
    Később aztán lassan-lassan el-elmaradoztak a felállások vagy talán Wart uram felejtett el sóhajtani? Elég az hozzá, hogy abban az időben, amikor Kavaczky de Nizsder hosszú pipája társaságában a régi ebédlő sarkába került, és ott oly mozdulatlanul üldögélt, mint a török a Günsberger-féle dohánykereskedés cégérében, Lizi kisasszony és az öreg órás kibékültek, és megegyeztek a zenei élvezetekben. Míg Lizi hárfázott, és a hárfa mellé kellemes hangján bús ó-német románcokat énekelt, Wart Sámuel hajtotta két tenyerébe fejét. A románcok után az oboa komoly hangulatai töltötték el a csendes ebédlőszobát, amelyre változatlanul nyugalommal bámultak a falakról a vén rézmetszetek. S az oboa hangjai Lizi kisasszonyt kényszerítették arra, hogy lehajtsa fejét és gondolkozzon, elgondolkozzon.
    Amikor Kavaczky de Nizsder a sarokba került, többé fölösleges volt akár Lizinek, akár az órák mesterének ábrándoznia a zenén. Ábrándozott Kavaczky mindkettőjük helyett. Olyan mélyen elgondolkozott, hogy csak nagy későre vette észre, hogy az ólomkarikás ablakokon a hold szelíd fénye lopódzott a szobába. Ez a holdsugár egyszerre új irányt adott gondolatainak:
    - Nem hallom a kutyámat - mormogta hirtelen és fölemelkedett. Wart uram szelíd szóval csillapította:
    - No még ezt a szonátát, doktor úr. Ettől kedves álmai lesznek - szólt és elfújta a szonátát.
    Hallott-e valamit a dalból Kavaczky de Nizsder, bajos volna eldönteni. Annyi bizonyos, hogy nagyon látszott hallgatózni, de a figyelmes szemlélő azt is észrevette volna, hogy nem csupán a szonáta hangjaira hallgat, hanem valamely más hangokra is ügyel, amelyeket azonban nem hallott. Már percek óta megfeledkezett pipájáról, amely elkeseredésében kialudt. S végül a zenei élvezetet is elfelejtve megköszönni, gyorsan ajánlotta magát. Wart Sámuel egy ódivatú mécsessel utána világított a kacskaringós lépcsőkön, amelyeken sietve lépkedett lefelé Kavaczky.
    A földszintre érve halkan füttyentett, de a füttyre nem kapott feleletet. Felnyitotta szobája ajtaját, és a szoba üres volt. Illetőleg helyén állott minden bútordarab. A taplósapka éppen úgy az asztal közepén hevert most is, mint ahogy Kavaczky odadobta. Csak a Poprád hiányzott a szobából - Poprádnak nyoma veszett, eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
    Kavaczky elkeseredve dörmögte:
    - Azok az átkozott románcok, és ez az átkozott kutya!
    Nem tudta hirtelen megállapítani, hogy a románcokra haragudjon-e inkább, vagy a hűtlen ebre, amely búcsú nélkül elhagyta. Néhányszor még keservesen füttyentett - hátha csak meg akarja tréfálni egy ármányos kutya, de Poprádnak hiába füttyentett.
    Reggel, amidőn az utcára lépett - mintha az ördög játszott volna vele - az első, ami szemébe ötlik, semmi más, mint a Poprád lompos, fehér bundája, amely sietve, nagy örömmel közeledik feléje az utca végéről. Kavaczky már megfordította kezében a pipát. No lesz most nemulass! De minden rossz szándékának egyszerre vége lett, amikor Poprád a maga alamuszi modorában ránevetett.
    - Hol jártál, te ördögök kutyája? - kiáltotta Kavaczky. - Hol töltötted ismét az éjszakát, te sehonnai?
    Poprád felelet helyett körültáncolta Kavaczky uramat, mintha csak azt mondta volna:
    - Ugyan hagyd el! Mit akarsz? Végtére is a tied vagyok.
    Mintha csak valamely csalfa szeretőtől hallotta volna ezt a mondást. És csalfa szerető szokása szerint különböző hízelkedéssel vette körül gazdáját, aki végre is nem tudott ellenállni az alattomos eb kedvességének és nagy meggondolással ugyan, de végtére mégiscsak lehajolt, hogy megsimogassa Poprád lompos fehér bundáját.
    De nem felejtette hozzátenni az intő figyelmeztetést:
    - No megállj! Ezentúl lesbe állok, és letöröm a derekadat.
    Poprád ezzel már nem sokat törődött. Nagyon vidám volt egész nap, és még délutáni álmában is vígan vakkantott néhányszor, mintha vidám emlékek jutottak volna az eszébe.
    Kavaczky a díványról gyanakodva nézte az álmodó kutyát.
    - No megállj! - mormogta sötéten.
    Azon az éjszakán lesbe állott Kavaczky. Egy jó furkósbotot vett a kezébe, és meghúzódott a mély kapuszögletben. A hold sokáig késett ezen az éjen. A hazatérő diákok és korhelyek éneklése már régen elhangzott a sötét mély utcácskákban; az éjjeli bakterok, miután eddig a jókedvű korhelyek bolondos tréfái elől elrejtőzködtek a kapuk alatt, most már nyugodt biztonsággal kopogtak végig alabárdjukkal a százesztendős köveken. Közel, távol semmi nesz. S ebben a nagy csendességben egyszerre csak kibújt a teli hold egy százesztendős ház mögül. Mintha a régi ház padlásán lett volna eddig elrejtve, míg elcsendesedik minden Heidelbergában. Enyhe fénnyel szórta be a néptelen utcákat, szelíd világosságot gyújtva az öreg baktereknek az utcákon és a szerelmeseknek, akik szobájukban ilyenkor felébrednek. S ebben a percben felhangzott a Poprád vonítása a ház felől. Vonított hosszasan, majd néhányat csaholt. Kavaczky már csaknem megbocsátott neki mindent.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640715
Webáruház készítés