Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kosztolányi Dezső: Pacsirta_MOBI

Kosztolányi Dezső: Pacsirta_MOBI
590 Ft590

Kosztolányit ebben a regényben elsősorban az emberi dráma ragadja meg, amit lírai sejtelmességbe von ezeknek az elöregedett, vidéki kismagyaroknak merengő melankóliája, engesztelhetetlen, kijátszott boldogságvágya. A tragédia mögött mindig ott van az eszme, és a Pacsirtában ez most az esztétikai életforma választásának tragikus lehetetlenségét mutatja, a szépért ágaskodó akarat korlátait, melynek vad mozdulatai hol a sorsba, hol a társadalomba ütköznek. (Legeza Ilona)

  • Részlet a könyvből:

    A részeg emberek röpülnek.
    Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhová előbb érnek, mint remélik.
    Hogy közben múlik az idő, nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek csalódnak, kik ilyesmikkel törődnek.
    Bajuk sem esik, mert a Szűz Mária kötényében hordozza a részeg embereket.
    De a kapu kinyitása nehéz volt. Sokáig bajmolódott a kulccsal ide-oda forgatva a zárban, de nem akart kinyílni. Még tovább vesződött azonban a szoba ajtajával, míg rájött, hogy azt be sem csukták.
    Dörmögve haladt befelé, káromkodott, hogy ebben a házban semmi sincs rendben, kilophatják a szemüket is, elrabolhatnak mindent.
    Csakugyan, ilyen rendetlenség ritkán fordult elő.
    Ez úgy esett meg, hogy felesége, mikor kilenc óra lett, nyugtalankodni kezdett, mert ebben az időben, mióta eszét tudta, mindig otthon volt már az ura. Kiment a Petőfi utcába, és a sötétbe kémlelődve nézte, hogy jön-e. Aztán visszajövet elfelejtette bezárni az ajtót.
    Vajkayné idegeskedett. Nem értette, mi történhetett.
    Ő egész nap itthon maradt. Miután Ákos délután egy negyedórára fölnézett a kaszinóba, két látogatót is fogadott. Az egyik a mosónő, ki a nagymosást jött megbeszélni, a másik Szilkuthy Biri, Pacsirta egyetlen jó barátnője, csinos asszonyka, ki valami erdészhez ment férjhez, de azután az ura elhagyta a Széchenyi kávéház pénztárosnője miatt, és most válni akartak.
    Szilkuthy Biri Pacsirta iránt érdeklődött, kivel utóbb összebarátkoztak, sokat tárgyaltak suttogva a kerti padon, a vadgesztenyefa alatt.
    Anya megkínálta őt a színházi csokoládéval, melyet még nem fogyasztott el, és csevegve, nevetgélve mind megeszegették, nyolcig.
    Hogy elment, a leányszobában varrogatott, ingeket, blúzokat, melyeket Pacsirta vetetlen ágyára terített. Majd idegességében egy kocka fehércukrot vett a szájába, azt szopogatta. Nézte a képeket, melyeket annyiszor látott, Dobozyt és hitvesét, az első magyar minisztériumot, Batthyányt, a kapcsos albumokat, melyekben megtalálta a Vajkayak, Bozsók képeit harmadíziglen, Pacsirtát is tíz-, tizennégy éves korában, babával, léggömbbel, sziklán ülve merengő helyzetben, de gondolatait semmi sem terelte el.
    Fölkelt, átment az ebédlőbe, járt a gyári ebédlőszőnyeg cikcakkos mintáin, onnan a folyosóra sietett, s végigsétált a rongypokrócon is, mely a külső ajtóig futott.
    Itt elfogta a félelem. Ezért a szobák közötti ajtókat is föltárta, úgyhogy az egész lakás egybe nyílik. Majd, hogy a sötétség ne bántsa, egymás után meggyújtotta a villanyokat az összes szobákban, a folyosón is. Erős fényár tündökölt az elhagyott házban.
    Csakhogy ebben a kivilágításban a csönd még nagyobbnak rémlett, mint annak előtte. Semmi sem moccant. Hallgatózott, nem zörren-e a kilincs? Némaság ült mindenfelé. Figyelt, kifelé az utcára. Ott nem járt már senki. Pusztán lépteinek nesze reccsent a padlón, amint ide-oda ment. Ekkor megállt.
    A hálószobába tartott. Ákos éjjeliszekrényéből kivett egy kulcsot, azzal a kivilágított lakáson áthaladt, az utolsó szobába, a tisztaszobába, hol a kopott fekete zongora állott, a Bösendorfer, mely szüleinek nászajándéka volt, sok vihart, kedves batyubált látott, és mint hű, öreg bútor, már két nemzedéket kiszolgált.
    Leült a zongoraszékre, kezét ölébe tette, tűnődött.
    Mióta nem zongorázott? Nagyon régen. Valaha pedig szeretett. Pacsirtát is ő tanította zongorázni, de szegényke, a kedves, nem sokra haladt, semmi hajlama nem volt hozzá, tizennyolc éves korában lezárták a zongora födelét, kulccsal, hogy rend legyen. Azóta zárva maradt. Ő sem igen nyitotta ki.
    Hogy rövidítse a várakozás perceit és csillapítsa nyugtalanságát, föltárta a zongora födelét, mely egy roppanással kinyílt, végigfuttatta merev ujjait a billentyűkön, melyeket repedezett csontok födtek, nem sokkal öregebbek, mint ujjai.
    Egyetlen dalt tudott kívülről, még leánykorából: “Hullámzó Balaton tetején...” Azt játszotta most, gyarlón, hiányosan, meg-megállva, de így is hamar vége volt.
    Aztán a hangjegyfüzetekben lapozgatott, kiemelte a sok kötet közül Beethoven szonátáit, és az elsőt próbálgatta, mely merész, ugrándozó ütemeivel átszállva évek távolságán fájó zsongást ébresztett benne. Gyakran játszotta ezt, mikor húszéves volt, nyári reggeleken. Most eleinte nem jól ment. Föltette szemüvegét, hogy lássa a kottát, s addig ismételte, míg ujjai forogni kezdtek, és a lehangolt zongora acélosan zengett az összhangos bánattól. Valóságos gyakorlat volt ez, izgalmas hajsza. Mindig újra és újra, mindig jobban és jobban. Arcán, melyet a két égő lámpa között közel kellett tartani a hangjegyfüzethez, erőlködő figyelem, csodálkozás tükröződött.
    Három óra lehetett, mikor azt érezte, hogy elfáradt. Be sem csukva a zongorát, az összevissza hányt füzeteket, el sem oltva a villanylámpákat, a hálószobába ment. Elhatározta, hogy már nem várja urát. Lefeküdt.
    Épp magára húzta a paplant, mikor valahol a közelben cigány zenélt, és utána a környék kutyái ugattak. Nemsokára határozottan hallotta, hogy zörögtek a kapun, mint már eddig sokszor, de most nem csalódott. Felkönyökölt az ágyban a villanylámpa mellett.
    Ákos belépett a hálószobába.

  • Cikkszám
    9789633643167
Webáruház készítés