Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kosztolányi Dezső: Aranysárkány_EPUB

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány_EPUB
540 Ft540

Novák Antal világa a kívülállók számára egyszerű, szelíd, tiszta és titokzatos, mert ez a világ a magányé. Pontossága, rendszeretete, szorgalma, lelkiismeretessége legendás hírű, pedig nem több kitartóan végigélt szerepnél, melynek lelki hátországa a szorongó nyugtalanság. Felesége elvesztése után az évek lassú vonulatában a hitves falon függő, néma képe összeépült egy másik, egy élő, egy mind vonzóbb arccal - a Hildáéval, s mert a gyermek arca szinte egy az anyáéval, benne, általa él az egyiké és általa élet a másiké. Hilda mindebből semmit sem lát, csak annak poklát éli át. A kamaszok kegyetlen életrevalóságával tör magának réseket börtöne falán. Amikor apja rajtakapja Tibort Hilda szobájából való menekülése közben, szinte valódi vetélytársként néz vele, a tanítvánnyal farkasszemet. Hilda feszült párbeszéde apjával sürgeti a kimondhatatlant. Novák Antal itt, a Hildával való fájdalmas szócsatában találkozik először a teljes magánnyal, mely kínzóbb a nemlétnél. És ettől fogva, mintha megtébolyodott volna a világ. A diákok ellenségessé válnak, a kollegák egyre elviselhetetlenebbek. Hilda, Tibor, Liszner külön-külön, egyenként talán nem is rosszak, és mégis egy nagy, nyomasztó, ellenséges közösséggé egyesülnek Novák Antal alvajáró igazságkeresésének vízióiban. Öngyilkosságában a szenvedő ember ül diadalt a megaláztatással való kiegyezés felett.

Az Aranysárkány az ifjúság szimbóluma, a végtelennel, az egekkel kacérkodó fiatalság-láznak, mindent tipró indulatnak, féktelen szabadság-akaratnak a jelképe. "Szép", mert fénylő, csillogó, dús a ragyogásban; és riasztó, mert sárkány-testű. Csodálni való, magával ragadó, úsztatja a tekintetet, és mégis gyűlöletes, mert jelzése, parancsoló istene az elmúlásnak. (Legeza Ilona)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Gyuszi a nyolcadik bohóca volt, egy hetrefüles, kedves nebuló, ki akarata ellenére csöppent bele a szerepbe, az öt nővére miatt. Állandóan bosszantották azzal, ami végre nem is oly nagy szégyen, hogy öt nővére van, mégpedig: Oláh Böske, Oláh Ilka, Oláh Mariska, Oláh Teri és Oláh Gizi, s nevüket utánakiabálták az utcán is, bizonyos tiszteletlen kérdésekkel s kérésekkel kapcsolatban. Ennélfogva nevetségessé lett. Bronzarca volt, akárcsak nővéreinek, az Oláh lányoknak.
    Viszont Bandinak oly hamvas rózsaszín arca volt, mintha épp abban a pillanatban hirtelen elpirult volna. Ugyanily arcbőrrel rendelkezett három bátyja is, mégpedig: Huszár Elek, Huszár Géza, Huszár Bálint, kik vele együtt mind nőhódítók, s az Oláh lányoknak is udvaroltak, keresztül-kasul. Ez a két család, a bronz és rózsaszín, szerette egymást.
    A diákok először is ettek, kivétel nélkül. Oláh Gyuszi a birsalmasajtot a körző hegyére tűzte, mint villára, s fejesléniával kanalazta föl. Petőfi, a szabadság lánglelkű apostola, a szardíniát és sóskiflit pártolta. Egy-kettő eltűnt a nagyasztalról minden. Hová tűnt el? A diákgyomrok feneketlen mélységébe.
    Gyuszi ugratta a többieket. Sokat nyelt osztálytársai miatt, s mielőtt elvált volna tőlük, igyekezett visszaadni a kölcsönt.
    Elfanyalodott arccal mondta:
    - Én egy büdös betűt se tudok. Becsület-úristenemre. De nem tanulok. Mi történhetik? Legfölebb megbukom. Elmegyek postásnak.
    Dörömbözött öklével, mint a postás, ki ajánlott leveleket nyomtat le.
    Ez a zaj izgatta a kedélyeket, még Glück Lacit is. Mindenkit érhet szerencsétlenség.
    Nem feleltek rá. Ismerték Gyuszit. Afféle ál-rossztanuló volt, kinek csak a szája járt, s úgy “fújta” a leckét, mint “a vízfolyás”. Most is önmagát uszította:
    - Különben is az osztályvizsga semmi. Kár arra készülni. Hanem az érettségi, fiúk, az érettségi. Rossz híreim vannak.
    - Micsoda?
    - Csak az, hogy az idén még komiszabb lesz.
    - Honnan tudod? - kérdezte sápadt hangon szegény Jámbor.
    - Hallottam.
    - Kitől?
    - Hallottam.
    Jámbor megrökönyödött. Gyuszi bizonyára hallotta. Olyan volt az arca, mint aki hallotta.
    Közelebb húzódott Glück Lacihoz, mint valami védőszenthez, s arra kérte, még egyszer magyarázza gyorsan a rezgőmozgást.
    Kezdte is Glück Laci, de Gyuszi nem engedte odafigyelni, tovább szuttyongatta őt meg a többieket, hideglelős rémülettel összehazudva zöldet, kéket. Félig-meddig maga is elhitte, amit kitalált.
    Megfogta Jámbor kabátgombját.
    - Úgy ám, öcsém. Mondd például, hogy szólítod a főigazgatót?
    Jámbor fölugrott a székről, mintha már előtte lenne a főigazgató.
    - Hát - szólt vállat vonva - “főigazgató úr”.
    - Az ám - mondta Gyuszi szánakozó mosollyal. - Csak próbáld meg. Majd meglátod, mi lesz. A főigazgatót “méltóságos úr”-nak kell szólítani. És aki csak egyszer is eltéveszti, az nem felel többé. Kizárják az ország összes intézetéből.
    - Hülye - szólt Varjas Jóska, vastag hangon, komoran. - Tedd bolonddá az öregapádat.
    Huszár Bandi erősködött, hogy ez bizony így van.
    Jámbor megint elővette Gyuszit:
    - Honnan tudod ezt?
    - Hallottam.
    - Kitől?
    - Hallottam - mondta Gyuszi bosszúsan, mint ki nem akarja elárulni előkelő, megbízható hírforrását, mellyel csak ő rendelkezik. - Úgy ám. Egyfolytában kell mondanod a leckét, megállás nélkül. Ha lélegzetet veszel, vagy kifújod az orrod, már elbuktál.
    - Ne butáskodj - nyugtatta magát Jámbor.
    - Ne butáskodjak? Jó, nem butáskodom. Majd meglátjuk. És tudod-e, Jámbor, milyen nehéz tételek vannak? Hű, barátom - és Gyuszi most tenyerét az arcához szorította. - Egy fiú, de ez már régen volt, nagyon régen, valami Rohonczy Lajos - igen, így hívták, Rohonczy Lajos -, olyan tételt húzott ki, hogy mihelyt meglátta, ott a széken, a főigazgató előtt szörnyethalt.
    - Miért?
    - Mert oly irtózatosan nehéz volt.
    - Ez hihetetlen - szólt Jámbor, általános hahota közepette.
    - De igenis így volt - védekezett Gyuszi. - Mindenki tudja. Titokban temették el. Éjjel. Maguk a tanárok.
    - A tanárok?
    - Azok. Hogy botrány ne legyen. Eltussolták. A sírját is láttam a temetőben.
    Ennek már senki se dőlt be, nevettek, maga Gyuszi is, de azért mégis kellemetlen volt hallani.
    Jámbor arra gondolt, hogy talán ez is igaz. Rohonczy Lajos, ez nagyon valószínűen hangzik, Rohonczy Lajos.
    - Tanuljunk - rebegte alázatosan.
    - Tanuljunk - zúgta a kar, megszeppenve.
    Gyuszi legyintett kezével, s társait bosszantva, szomorú öngúnnyal ismételte a régi, tanári szólamot:
    - Most már késő. Nyolc év bűnös mulasztását nem lehet egyetlen napon jóvátenni.
    Mégis győzött az indítvány, melyet még Vili is pártolt. Glück Laci előadta az irracionális számot. Jámbor jegyzett a térdén, Vili az orrát piszkálta. Félóráig tanultak, ímmel-ámmal.
    Gyuszi ekkor az asztalra ült, s váratlanul ezt kérdezte a társaságtól:
    - Mondjátok, gyerekek, mit adnátok, ha most azonnal kikapnátok az érettségi bizonyítványt?
    Halotti csönd támadt.
    - Milyen osztályzattal? - érdeklődött Varjas Jóska.
    - Mondjuk, tiszta elégségessel.
    A kérdés érdekes volt. Érdemes volt vele foglalkozni.
    Jámbor jelentkezett először.
    - Én - szólt - nyomban levágnám a bal kezemet.
    A diákok nézték a bal kezüket. Ésszerűnek, tisztességesnek találták az üzletet. Minek is a bal kéz? Ott a jobb.
    Huszár Bandi, mint sportember, ragaszkodott a bal kezéhez.
    - Én - mondta - levenném ezt a körmöm. Egy szöget is vernék belé.
    Tépelődtek. Az fáj, de nem veszedelmes.
    Gyuszi fejezte be a vitát ezzel:
    - Én megennék négy mezei poloskát. Elevenen. Zöld piszkébe bújtatva. Mint a kinint ostyában. Úgy semmit se érezni.
    Az ám, ha ily olcsón hozzájuthatna az ember. De senki se köt efféle, különben méltányos megállapodásokat. Jámbornak megmarad a bal keze, Huszár Bandinak a körme, Gyuszi megkímélődik attól, hogy négy mezei poloskát megegyék éretlen piszkébe bújtatva. Ellenben mindnyájuknak tanulni kell, vizsgázni, érettségizni. Ez ellen ők már nem tehetnek semmit.
    A könyvhöz kullogtak vissza. De már sokan zajongtak. Jámbor kezét összetéve kérte a rendetlenkedőket, hogy ne zavarják Glücköt, az előadót, ki egyre jobban kiabált, egy mártír hősiességével, utolsó csöpp véréig védve a tudomány népszerűtlen álláspontját. Végül a garabonciások egészen felülkerekedtek.
    Gyuszi kiabált.
    Ha diák vagy, ne tanulj.
    A lázadó párt rágyújtott a diáknótára:
    Vígan élj és ne búsulj,
    Ha tanulsz is, ne sokat,
    Ölelgesd a lányokat.
    Ismételték, majd a második szakot dalolták, mely még érdekesebb:
    Ha felszólít a tanár,
    És a kar ráduplázott, egy hangnyolcaddal mélyebben, sokkal erősebben:
    A szamár, a szamár
    Feleletre készen állj.
    Mondd kevélyen, nem tanultam
    Egész éjjel...
    Nem fejezhették be, mert nyílt az ajtó, s az öreg Lisznerrel együtt, szelesen és mosolyogva bejött egy magas, kedves fiatalember, ki valami felsőbb osztályú diáknak látszott. De nem volt diák. Tanár volt. Biró Gyurka volt, az áldott, angyali Biró Gyurka, minden diák pártfogója, ki az összekötő kapcsot alkotta tanári kar és ifjúság közt, a magyar nyelv tanára.
    - Mulat az ifjúság? - kérdezte. - Csak mulassatok - szólt szomorúan.
    Biró Gyurka mindenkit tegezett.
    Halántékán őszült gyönyörű, csigás hollóhaja. Nyakkendője rendetlenül lógott alá. Kezében két palack csillagos konyakot tartott, melyet az üzletben vett, hitelre.
    Valaha nagy reményekkel, becsvággyal indult. Helsingforsban élt évekig, mint gazdag fiú. Beszélte a magyarokkal rokon népek nyelveit, a vogult, az osztjákot, a cseremiszt, és finn halászokkal sütött halat a tengerparton, kalyibákban hált velük. Sárszegre kerülve, nagyon fiatalon megnősült, felesége pár év alatt elköltötte tekintélyes vagyonát, aztán megszökött egy katonatiszttel. Biró Gyurka a harmincon innen elszürkült. Elfelejtette a finnugor testvérnyelveket, nem ábrándozott már arról sem, hogy egykor a turáni népek váltják ki a magyart az osztrák rabigából. És hogy egykor lélek volt, azt csak azzal akarta bizonyítani, hogy borotválta szakállát-bajuszát, nem hordott botot, hajadonfőtt járt, és barátkozott a diákokkal.
    - Hát ezt tudjátok-e? - kérdezte tőlük.
    Pécsi hegyeken fújnak a szelek.
    A diákok uniszónó, folytatták:
    Írtam a rózsámnak nagy szerelmeket...
    Elénekelték együtt.
    Egy diák megkérdezte tőle, igaz-e, hogy ez a finn mondat “kala uiskele vedesse”, csakugyan azt jelenti magyarul is, hogy a hal úszkál a vízben.
    Jámbor kíváncsiskodott, hogy mi történt ma délután az ellenőrző értekezleten.
    Biró Gyurka megnyugtató eredményről számolt be. Senki sem áll bukásra.
    - Csak tanuljatok, maturandusok. Még egy hónap, és szabadok vagytok - fölemelte a két konyakospalackot -, tiétek a világ. No, szervusztok. De ne cigarettázzatok.
    - Nem cigarettázunk.
    - Nem cigarettáznak - ismételte az öreg Liszner, ki lekísérte a boltba. - Nálunk, tanár úr, sohase cigarettáznak. A Vili miatt. Annak nem szabad.
    Fönn Biró Gyurka biztató kijelentése véget vetett a tanulásnak.
    - Elég - kiáltott Vili -, elég volt - és káromkodott egy cifrát, keserveset, mert csúnya szája volt.
    Minden rend fölborult. Az áradat a házitanítót is magával söpörte.
    Glück Laci egy sarokba vonult sakkozni Zöldyvel, s dróthaját tapsikolva spekulált. Pompásan sakkozott. Azt beszélték, Novákkal is kiállhatna, pedig ő a városban a legjobb sakkozó.
    Vili a másik szobába ment. Itt a falon posztóval bevont fegyvertartón vítőrök, mordályok és pisztolyok lógtak, az a pisztoly is, melyre indulni szokott. Gyuszi fölfegyverezte magát. Vívókesztyűt húzott, ki akarta próbálni, mily irtózatos pofont lehet vele adni. Le is kent néhány puha nyaklevest Jámbornak. Aztán kezet fogtak.
    A kerékpár csengője csöngetett. Vili ült rajta, a küszöbön zökkenve végigcikázta a szobákat, s elengedve a kerékpár fogantyúit, lábait a csengőre téve produkálta magát. Fölvette még két atlétatársát is, Petőfit és Huszár Bandit, kik, mint cirkuszi bohócok, széttárt karral foglaltak helyet a fölhágón. Egyesek éljeneztek, mások utánuk iramodtak, hogy ledöntsék őket. Erre kikapta a bikacsököt, jól odasózott nekik. Mindenki üvöltött.
    Gyuszi a zsivaj hallatára kijött, fején vívósisakkal, és azt a vegytani tételt darálta, mellyel mindig viharos derültséget keltett:
    - Ha két test parányi részecskéi érintkeznek egymással, akkor azokból egy harmadik test keletkezik.
    De most nem ügyeltek rá. Gyuszi tovább bömbölt:
    - Alfa plusz béta az egyenlő gamma... Pi, vagyis a Ludolf-féle szám egyenlő öt tizedestörttel kifejezve: háromegészegynégyegyötkilenc...
    El akarták csitítani, mert nem jó az ördögöt a falra festeni. Vili, ki előtte surrant el, rászólt.
    Ő csak azért is:
    - Ne komiszkodjatok. Majd az érettségin, az érettségin.
    Vili a barátjaihoz fordult:
    - Vágjatok a szájára.
    Rá is vágtak, de szája vasból volt: a rostély eltakarta.
    Gyuszi most utánozta Novák gyakran hallott prédikációját, kísérteties hűséggel:
    - Liszner, Liszner. Mondja, fiam, mivel lopja maga az Istennek azt a drága napját? Mondja kérem, mi a maga édesapja?
    Vili ingerülten leugrott a kerékpárról. Ráförmedt:
    - Ne izélj.
    Gondolni is rossz volt arra, hogy Novák Antal él a világon, s ide idézik szellemét.
    A hangulat elkámpicsorodott. Gyuszi levette sisakját, a kerékpár megállt, lámpát gyújtottak. Jámbor arról beszélt, hogy ki áll bukásra Nováknál.
    Ekkor jelent meg Csajkás Tibor, előkelően, mint egy herceg, halhólyagszerű, átlátszó esőköpenyben. Esőre hajlott a meleg idő.
    Jöttét halk nevetés fogadta, hisz épp akkor tárgyaltak Novákról, s tudták, milyen gyöngéd kötelék fűzi családjához.
    A fiú megérezte a kedv elhidegülését. Idegenül ült a szobában, melyben egy korhely délután otthagyta salakját, a fiúk között, kik értetlenül nézték az ő érzelmes regényét.
    Az asztalra könyökölt, fejét szorongatta.
    Jámbor, ki szepegését mindig szerette volna áthárítani másokra is, odafordult hozzá, s vallatta, mint egy közvádló:
    - Te persze nem tanulsz?
    - Dehogynem. Egész délután tanultam.
    - És legalább tudsz is?
    - Azt hiszem. Eleget tudok.
    - És nem félsz, hogy elhasalsz?
    - Nem.
    - Akkor boldog vagy - sóhajtott Jámbor.
    Ő bizony félt, maga helyett és mások helyett is. Számon tartotta, hogy ki mikor és miből fogott szekundát. Vili például februárban szekundára felelt fizikából.
    Huszár Bandi odaszólt:
    - Vili akkor nem szekundát kapott, hanem elégségest.
    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641750
Webáruház készítés