Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kármán József: Fanni hagyományai_EPUB

Kármán József: Fanni hagyományai_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Miért nincs annyim, amennyi elég lenne jól tehetni másokkal. Miért fogy ki tehetségem előbb, mint a jótéteire való kívánságom! Ó, atyám ott fenn! köszönöm néked ezeket a szenvedéseket, amelyek szívem érzékennyé teszik a mások nyomorúsága eránt. A jó állapot öszveszorítja az érzést, bebőrödzi a szívet. - Csak magát szereti a gazdag, fut látása elől is a nyavalyásnak, mint a kényeztetett gyermek. Ezek énkörültem mind olyan kőszívűek...
    Egy özvegy vonta meg magát, két szép gyermekeivel, egy alacsony zsellérkunyhóban falunk végén!... Senki sem tudja, honnan jött... Állásában s viseletében hajdani jó állapotjának maradványi jelentik magokat. Beszédje jó nevelést mutat. A szomorúság s bánat könyörögnek a szánakozásért lefüggesztett tekintetéből. Szerettem első látásra ezt a szenvedő anyát. Gyermekei testvéreim lettek... A boldogtalan oly örömest csatolja magát a boldogtalanhoz; itt talál egyetértő szívet, melyet a balsors csapdosásai meglágyítottak. A boldog hideg tekintettel megy el mellette, és szalad azon kedvetlen érzéstűl, mely belső részében titkosan mozog: Neked is igy eshet! - Senkinek sem alkalmatlankodik. Gyermeki s bánatja társaságában egyedül él.
    Mi az, hogy engem kerül? Midőn találkozunk, miért, hogy egy csendes “jó nap” mondással odább megy? Engem is olynak vél, mint a többiek... vagy talán kevély? Még nyomorúságában is felemelt szívű?... Ó, ha az, szeretlek, nagylelkű asszony! ezen nemes kevélységedért is. Ne építs az emberekre; semmit se reménylj. A szerencsétlenség elveszti fullánkja leghegyesebb éleit azokon, akik elfelejtették a szemfényvesztő reménységeket... De talán szégyenled - hogy nyomorult vagy. Jer karjaim közé, kedves boldogtalan! én is a vagyok.
    VI
    Szomszédságunkban gyermekségem társait ma, sok idő múlva meglátogattam. Közel egy időben vannak velem, együtt laktunk egy tanítónénál... Kellemetes tavasza az első emberi életnek, mint a reggeli álom, eltűnsz! Ártatlanul éltünk, nem vájta kívánság szívünket, nem szédítettek a reménységek. Szorgoskodás nélkül láttuk felkelni s lenyugodni a napot; a jelenvaló betöltötte kis szívünket könnyen szerezhető óhajtásaival. Egy báb volt legbecsesb jószágunk, egy szabad óra legboldogabb időnk és egy cifra csekélység legnagyobb örömünk... Feltámadtak ezek az emlékezetek szívemben, midőn hozzájok készültem. A nyájaskodó barátkozás képzelései kísértettek hozzájok.
    Módos, de hideg volt a fogadás. Az emberség szoros köteleivel lebékózva minden szó. A mesterség erőszakos törvényei szerént minden mozdulás. Buzgott a száj a szép üres hangoktól, a szív - hallgatott. Akkor nemrégen jöttek vissza a városból. Tele voltak annak boldogságaival. Unalmas volt itt kinn nékik minden. Nem volt játékszín, nem bál! nem körültök sürgölődő s enyelgő ifjak. A ruhatartóbúl minden módikat elészedtek, és belső kevélységgel mutogatták... Hívtak a farsangra, amikorra atyjok kedvekért bált ígért tartani... Újonnan megtréfáltak képzelődéseim, én gyermektársaimat nem találtam.
    VII
    A hiba enyim, én vagyok rossz és igazságtalan. Az atyák szeretik gyermekeiket. Társaimat tetézi atyjok sok ajándékkal, minden vágyódásaikat betölti, még mikor azok ki sem fejlődtek. Azok kedveltetők - én, látom, komor, kedvetlen, békételen vagyok. Nem közitekbe illem, én azt magam is látom... Miért, ó, miért öntött belém a természet oly visszás indulatokat? - -
    Lám, én titkon sírok. Ha atyám éjféli álmomból mennydörgő szavaival felrezzent, vagy általverő tekintettel mordan néz, én hallgatok, készen teszek mindent. Ha testvéreim fennyen parancsolnak, mert van pártfogójuk, én ellenszólás nélkül, legmakacsabb akaratjukban szolgálok. De ki lenne az a gondolatlan, aki ily állapotban vagy buta ne lenne, vagy szomorú?
    VIII
    Szép volt a reggel. A hajnal könnyező szemmel költ fel. Frissítő szellők lehellettek. Az illatok fellegei széjjelhaboztak a nedvesített mezőkön. A megvidított egész teremtés mosolygott. Víg volt az én szívem is. - Határos a mezőkkel, melyek kertünk mellett elterülnek, egy kedves fiatalas. Az alja puha, zöld hanttal kipárnázott és tiszta. Az én sok reggeli zarándokságim helye. Egy könyvvel kezemben lépegettem elé a gyönggyel kirakott téren, míg az erdőcskének boltozatjai alá jutottam.
    Szívet felemelő jelenés! az özvegy két gyermekeivel itt térdepelt egy hanthalmocskán; kezeiket az égre emelték ezen kisdedek, és végezték anyjuk után reggeli áldozatjokat. - Ott, ahol állottam, leestem én is, és imádtam az Örökkévalót...
    Egy fának árnyékában ült le ez a jó anya; kisebb gyermeke fejét ölébe eresztette, a nagyobb fennszóval olvasott... Leszegezett bús tekintetét függesztette kis gyermekére, egy könny reszketett szemében, és sóhajtás mellett kérlelő tekintettel az egekre nézett...
    Gyönyörű csevegéssel megállította a kisebb a nagyobbat... “Miért sírsz, édes mami! majd megjön atyuska! ugyé megjön? Én elmegyek a kis kertecskénkbe, és néki bokrétát kötök, ő pedig nékem hoz sok-sok holmit.” A nagyobb, aki tudta valamennyire érzeni, mit vesztett el: “Nem jön meg atyuska többet szegény! Bezárták egy setét boltba, és a fekete emberek elvitték.” Szívét szaggatták ezek, és szemét keszkenőjével eltakarván, felállott.
    Az én szívem majd megrepedett. Sűrűn szakadtak könnyeim, és anélkül, hogy tudtam volna, közelítettem, és egyszerre sírva-zokogva egymás karjai között találtuk egymást.
    IX
    Esméretségünk egyetlen a maga nemében. Házacskájához kísértettem. Szívemet hasogatta, midőn láttam házi eszközeiben azt a szomorú elegyítését a városi tisztaságnak a falusi szegénységgel... Itt egy tükör állott, nagy és gazdag, előtte egy fejér, rossz asztal... amott egy selyemkanapé és körülte szalmaszékek... Halvány, szép orcáját gyenge pirulás futotta el... Ágya felett függött egy szép férjfiú képe. Mindezeket én felfejteni és egyeztetni nem tudtam.
    X
    A szánakozó irgalmasság számkivettetett. Miért meresztenék szemeiket az emberek, midőn látják, hogy valaki áldozik az emberiségnek? Ritkaságának ez a bámulás bizonysága. A paloták rézzárjai a nyomorult előtt legerősebbek. Az együgyű egyenes lelkével - nem siránkozik, de segít.
    Alattomban varrtam egynéhány apró ruhácskát barátném kicsinyeinek. Sok éjjel, midőn mélyen hortyogott a háznál minden, és egymást felváltva hangzott a kakasszó egy végtől a más végig, szorgalmatosán öltögettem; előre képzeltem azon kis lelkek repesésit, mint fognak benne magoknak tetszeni... Ó, ez a képzelődés szebb volt egy szép álomnál, jobban megnyugtató egy éjféli hortyogásnál!... Készen volt ajándékom. Lopva felöltöztettem a kicsinyeket, kik azalatt is nehezen tarthatták vissza lármás kis örömöket, és nagy szorgosan titkoskodtak. Én előre bementem, és meghagytam, hogy nemsokára utánam jöjjenek be új köntösökben...
    Én barátnémmal beszélgettem, várván őket. Egy jólelkű öreg falubeli tehetős gazda belép, és engem ott látván, kevéssé megháborodott, de magát öszveszedvén: “Feleségem - úgymond - szerencsés volt a lentermesztésben; az ifjú asszony ez idén nem vetett: a kis cselédek sokat elnőnek, ne utálja meg szegény ajándékomat; ha pedig ideje nincs megfonni, az én Erzsim azt is megteszi...” Zavarodva volt az asszony, egy könny görgött le orcáján, kezét az öregnek megfogta: “Köszönöm, édes szomszédom.” Ennyit mondhatott. Ekkor -
    A kicsinyek kiáltozó örömmel berohantak. “Nézd, mami! nézd, be szépet hozott nénink!” Szótalan állott, általölelt, és ábrázatját kebelembe takarta. “Barátném, ez az én szívem rossz, nem tanulta még meg a jótételt pirulás nélkül elfogadni.”

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306211
Webáruház készítés