Új jelszó kérése
Termék részletek


Karinthy Frigyes: Miniatűrök_EPUB

Karinthy Frigyes: Miniatűrök_EPUB
340 Ft

A Miniatűrök nem piciny ám pompás darabok, hanem rövid, de hatalmasra táruló írások. Nem mindegyik humoros, de mindegyikben ott lappang a humor. Karinthy Frigyes  most korát és kortársait veszi górcső alá és fogalmaz meg róluk "karinthys" gondolatokat. Olyan gondolatokat, amelyekből sokkal jobban megértjük ezeket az írókat, gondolkodókat, embereket, mint polcnyi irodalomtörténeti munka átböngészését követően. Ma is élő, vivid és izgalmas munka. (a Kiadó)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Magyar író volt, a szó nemzeti értelmében, ami azt jelenti, hogy hangjában, tónusában, stílusában volt magyar: ennél több feltétele a legművészibb esztétikának s a legszigorúbb irodalomtörténeti fórumnak sincs, ha a “magyar” jelző adományozására kerül sor. E feltételek jelentkezése s persze a szükséges alapkérdések kedvező kitöltése után (faji származás, a nemzeti kultúra ismerete, hazafias magatartás stb.) nemigen firtatják felelős tényezőink a lelki vagy pláne szellemi hovatartozás kérdéseit - igaz magyar dicsőítheti hazáját, mint Zrínyi, vagy dorgálhatja, mint Pázmány és Berzsenyi, mindegy, mindenképpen díszére válik a magyar szellemtörténetnek. Utóbbi eset talán még jellemzőbb bizonyíték a tiszta magyar írói pedigré mellett: tagadhatatlan, hogy a Kölcsey s a Wesselényi keserű, pesszimista magyarsága valahogy mélyebb gyökerében s jellemzőbben idézi a “faji sajátságot”, mint a Petőfi vagy Kossuth forradalmi rajongása. Móra Ferenc szelíd humorát, mosolygó bölcsességét, finom gúnyolódásait s a magyaros öngúnyt is könnyű volt leszármaztatni a Jókai-, Mikszáth-, Tömörkény-féle szellemi családfából formai vérvizsgálattal, s megnyugodni benne, hogy az elmúlt két évtizedben ő “képviselte” ezt az örökséget, ő játszott irodalmunk zenekarában, zongorák, cimbalmok és dzsesszkürtök közt, ezen a mesterhegedűn, mint a leghivatottabb, szinte kinevezett tanára a drága és nemes hangszernek.
    De ha ki figyelmesebben követte technikán s cifrázáson túl a szólamot, s különösen ha ki személyesen ismerte az embert, valami nyugtalanság fogta el. Mindig bujkált bennem valami féltudatos gyanú, hogy Móra Ferenc nem akarta, csak vállalta ezt a szerepet. Vállalta és eljátszotta, mégpedig kitűnően és teljes odaadással, mert a szellem nagy színészének nem a szerep a fontos, hanem tulajdon művészete, amivel lelket önt szerepébe: néha a bölcs lelkét a bohócplundrába, királyi korona alá néha a gonosztevőét, durva katonaarc mögé a jóság és gyöngédség melegét. Vállalta, mint a valódi színész, akit tulajdon becsvágyán túl a mű érdekel elsősorban, ez a mű a Magyar Irodalom Folytonossága volt, s könnyen múlhatott sikere az együttesen: az együttes összhangja érdekében Móra Ferenc, akinek volt áttekintése, mint rendező és szereplő úgy látta talán, hogy a mikszáthi szerepkört neki kell átvennie, mert nincs nála jobb, s mert a szerepkörre szükség van.
    És jósággal és szeméremmel és önzetlen lelkesedéssel tűrte, hogy a kedves, virtuóz anekdotázó publicistát ünnepeljék benne, tűrte a műfaj kedvéért, amit ápolni kell, és szemérmesen és jóságosan ejtette el anekdotái mögé mindazt, ami benne több és különb volt a “nagy humoristá”-nál.

    Több volt és különb. Filozófus volt, gondolkodó, tudós és forradalmár: úgy sejtem, politikus is. S mindenekelőtt: bíráló szellem, minden megismerhetőnek makacs keresője, az ismeretlen Megoldás fanatikus hitében.
    Otthonában és munkahelyén (boldog ember! munkahelye volt az otthona) láttam meg először. Ahogy felállt, elém jött, meglepetést kellett elfojtanom: másnak képzeltem. Az Arany János-i hagyományos “magyar költő” típus helyett egy angol diplomata vagy norvég tudós finom intellektuális, fegyelmezett férfiassága kifejezésben, mozdulatokban: lélek-arc, aminek minden vonását belső erők formálták, rajzolták meg, a sűrű szemöldök s a kifelé figyelő tekintet alatt. S mosoly, mely a Voltaire-ére emlékeztetett.
    Csak a szivarját tartotta úgy, ahogy Jókai, Mikszáth, Bródy Sándor.
    Elbűvölően tudta mulattatni vendégeit: tele volt történetekkel, amiket főként régészeti kutatásai közben szedett fel - mérhetetlen tárgyi tudása úgy olvadt fel ezekben az odavetett humoros rajzokban, mint tokaji aszúban adagolt orvosság vagy üdvös savak a természetes gyógyvizekben. A született krőzus eleganciájával pazarolta kincseit, úgy ajándékozott meg, hogy észre se vetted, odacsempészte a nehéz aranyat az igénytelen kis harapnivalóba, amivel megkínált, aztán letagadta, rád fogta, hogy te raktad bele.
    Nem szerette a hízelgést, de a hízelgőt nem sértette meg azért: másra terelte a szót. Nehezemre esik a szó, mikor dicsérnem kell: finom mosolya itt kóvályog körülöttem.

    Szavak...
    “Bölcs” és “bájos” - hogy megy össze ez a kettő? Próbálgatom ízlelni - vajon beveszi együtt a kettőt az egyszerűbb gyomor?
    Nagyon szeretetre méltó ember volt Móra Ferenc. Nagy kár érte - micsoda ostoba dolog az emberi test! Mennyi tudás, emlék, gondolat, terv, minő ritka ital a finom csontedényben - s egy ostoba daganat valahol a zsigerek közt, félrelöki, kiborítja, kilöttyenti a földre, s az ostoba föld beszívja, mint a sáros hó levét...

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    978963364_Karinthy_Miniatur_B
Webáruház készítés