Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kaffka Margit: Mária évei_MOBI

Kaffka Margit: Mária évei_MOBI
390 Ft390
  • Részlet a könyvből:

    Hosszú, hosszú hónapok múlva, egy téli estén akadt kezébe ez a kis füzet. Erőt vett magán, és végigolvasta - ahogy már rég ideje nem -, és a lámpafénybe nézett soká, ölbe ejtett, tétlen kezekkel.
    Most küszködve akart egészen visszakapcsolódni gondolatban a fél évvel ezelőtti magához. “Egységet, egységet az életbe, valami teljest és egészen kitöltőt!” - ezt akarta volt mindig, öntudatlanul is kereste - és hát itt tartana már? Hogy a dolgok halványulnak, és lassan csúsznak odább - semmi okáért. Csak mert az idő jár.
    Ijedezőn és hitetlenül gondolt rá régen néha: hogy lenne az, ha egyszer megváltoznék a kapcsolatuk Seregély Pállal, ha nem jelentené azt neki többé, amit eddig?... Igen, hisz a levelezésük hangja nem is lett más külsőleg; akkor, a találkozásuk után a férfi melegen és hálásan írt, és tele volt apró figyelmekkel iránta, csakúgy, mint azelőtt. De ő - (most már érezte) valami nagy változást várt attól a lépéstől, be nem vallottan valami bensőbb közeledést - bizony, a csodát talán!
    A férfinak egy kedves kíváncsisága elégült ki, a dolog finomságában és különösségében tetszelgett is egy kicsit; hálásan, hogy nem járt durva kiábrándulással ez a kis kaland, mint rendesen az ilyen irodalmi ismeretségek. És aztán nyájasan, csöppet meghatottan kezdett napirendre térni fölötte. Látta, hogy itt egy kifinomult, kissé felcsigázott lélek álmodozásainak lett ürügye a véletlen révén, de komolyan vette érte a felelősséget, ami annyit jelentett, hogy szépen bánt vele, és egy kevésnyire erőt vett hódító férfihajlamán. Önmaga előtt lovagi gesztussal maradt meg “csak jóbarát”-nak, tán még inkább apáskodott, mint azelőtt, észre sem véve, hogy bizonyos szempontok miatt őneki is így kényelmesebb. És hát az egész dolog... készen volt már most. Hová fejlődhetett volna tovább? Ritkábban váltottak levelet, és keresettebb modorban, anélkül, hogy akarták volna.
    “Hátha egyszerűen már kiadta egymásnak itt mindkettőnk azt, ami egymás számára valamit jelenthetett?”... töprengett a leány, és még mindig szenvedett az ilyen gondolatoknál... Azelőtt, gyönyörű és szomorú álmodozásaiban néha elszánta magát: hát jó, neki csak ennyi jutott, hát beéri az élete ennyivel, ez méltó dolog legalább! Az a fontos, hogy ő maga szerethet. És a szerelem nem is kell, hogy történés, kölcsönösség, kapcsolat legyen, ez lényegében érzés, és ilyenül zavartalan lehet és legalább megőrizhető... De nem őrizhető meg! Igen, ha két ember csupán egymással szemben állana és hatna; de keresztül-kasul találkozón és ellenkezőn száz más erő jön: hangulat, zavaró benyomás, idegen vágy és akarat. És sohasem tudhatjuk a másik félről, nem jött-e annál közbe valami végleg eltérítő. Lám, Seregély Pál ismerte és szerette Térey grófnét már akkor, amikor vele (hiába, mégiscsak a férfi játszós, érdeklődő módján) levelezni kezdett!... Mennyire semmit sem jelentett ő annak az embernek, akire az élete három fiatal évét elvesztegette; “száz feleségnél hívebben” - ahogy akkoriban bús tetszelgéssel mondogatta magának! - De hátha még koldusabb lenne az élete e nélkül az ábránd nélkül?
    Lám, ezeket a furcsa, áthevült, beszámíthatatlan dolgokat a múlt nyáron irkálta csak! “Mennyire tudtam volna akkor szeretni, ölelni valakit!” - gondolta hirtelen és szinte átborzongott. Egyszerre olyasmit érzett, hogy méltatlanság esett vele, valami nagy, vétkes kárbaveszejtés. És eddig ismeretlen szégyenkezés fogta el. - “Annyira véletlene az életnek, hogy nem engem szeret szerelemmel!” biztatta, magát sietve, de az érzése mégis kudarcnak jegyezte ezt most már és sérelemnek. Az alázat és odaadás fölemésztődött benne észre sem vett átmenettel. Mindaz, amit titokban sokra tartott és hitt magában, finnyás kis lelki páváskodása és gőgje, mit egy időre elaltatott ez a légies szenvedély, most feltámadt lázadón. “Mégiscsak az történt, hogy nem kellettem neki! Nagylelkű hősködés ürügyével - egyszerűen nem akart elfogadni engem! Lám, egyetlen férfit éreztem méltónak az életben, és annak nem voltam elég jó! Mit érek akkor? Még arra sem érdemesített, hogy összetörjön, hogy játsszék velem, és kegyetlenül elhagyjon, és eldobjon, és elintézze legalább az életemet!” Ilyenekkel gyötörte magát.
    Így, minden átmenet nélkül már sokszor támadt rá egy-egy percben valami heves, haragos kijózanulás, hogy szinte nem ismert magára és kutatta, honnét, mióta? Valami kívül eső ok?... És szántszándékkal gondolt azokra a férfiakra - kettőre is -, akikkel most többször volt együtt, mert az élet és a haladó napok véletlen logikája váratlanul és önkényesen összehozta velük. De nem, ezek... semmi! És még nem merte végiggondolni azt, ami tán az igazság: hogy egészen egyszerűen, olyan ok nélkül, ahogy támadt, elmúlóban van itt egy szerelem. Egy ideges, kicsit mesterkedő, parfümös-levegő szerelem, félig internátus-ízű még, és éppen mert nem volt eseménye, emléke, valósága - úgy esik szét most eléretten, mint a pitypangvirág kaszatjai a szélben.
    Most, ebben a zavart és végletes, kiábrándulással teli órában elővette a Seregély utolsó levelét. Ó, igen - csupa életfáradtság, csupa lehangolás minden sora. Ahogy hírül adja - szinte már kellemetlen cinizmussal -, hogy a “hivatalos” irodalmi társaságok miképp ünnepelték a Histrio kétes színpadi sikere után. - “Valami unott pangás van itt most mindenen - írja -, valami nagy eltelés a közéletben. A mi évtizedünk talán már kiélte magát. Én érzem, hogy vannak új utak, de semmi sem késztet a küzdelemre. Minden nemzedék csak önmagáért élhet és munkálhat, és ha annyit-amennyit elért, alázattal kell bevonulnia az arrivék valamelyik hizlalójába, a népszerűségbe vagy az akadémiába - és másnak hagyni a keresés drága hevét, a küzdés narkotikumát. Rekonstruálódni, ha lehetne is még... ehhez új izgatószerek kellenének, friss lendítés valahonnét és minden vonalon... De tőlünk telhetőn nagy lenni nem mindig egy azzal; némi ízléssel élni a belső morált illetőleg is, más szóval: emberségesen. És mindenki a maga módján oldja meg a konfliktusait...” És így tovább. Elértette - tán a levelénél is jobban azt, hogy a dátum három hónappal azelőtti, és azóta nem írt egyebet, mint képeskártyát megint valahonnét. - Igen, új izgatószer, új lendítés... új asszony is! És ő gyáva és kényelmes... vagy tisztességes.
    Visszarakta a levelét a többihez, és rázárta a skatulyát. Azelőtt soká keresgélt és babrált mindig a régibbek közt is, és századszor elolvasta őket, most annál az időszaknál tartott, amikor fájnak az emlékek már, mert a dolgok összehullását, minden jelentőségek lezüllését éreztetik ijesztőn.

  • Cikkszám
    9789633643082
Webáruház készítés