Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kaffka Margit: Lírai jegyzetek egy évről / Két nyár_EPUB

Kaffka Margit: Lírai jegyzetek egy évről / Két nyár_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    A leány nem is biccentett; de egész lényén tehetetlenség ült és közönyös, végső megadás.
    - Ide hallgass! Először is megmondod pontosan, hogy hány hónapos az a!...
    Elakadt, fulladozva az izgalomtól. A leány szeme eltévedt egy pillanatra, nyers zöldséget látott az asztalon, szörnyen megéhezett idáig, és gyötrelmesen kívánta, de nem mert kérni.
    - Hallod, mit kérdek! Hány hónapja vagy így?
    - Vagy öt - azt hiszem...
    - Azt hiszed?... ó, te tönkrejutott! Te Isten nyomorultja, hát így kell hogy lássalak! - Érzed-e már mozogni, arra felelj!
    - Igen - némelykszer!
    - Te elvetemült, mi lesz belőled, mire neveled azt a porontyodat; gondolsz te arra? - Máma, mikor annak is kár lenni, aki van; mikor a gazdag úriasszonyok is óvakodnak; amilyen világ most fog jönni, azt szaporítod te egy fattyú koldussal, aki bolond lesz világéletében, mint az anyja? De nekem, hallod-é, jó mindegy! Én csak azt akarom tudni, igen... tudni akarom, hogy ki az apja.
    Erzsi hallgatott, megrémítve nézett körül. “Kitől van?” - faggatta az asszony enyhébb hangon, de el nem eresztve hatalmából.
    - Egy ápolótól... Aki itt volt előbb az iskolakórházban... te is láttad.
    - Attól?... Hisz most is hazudsz nekem!... Az egész világ beszéli itt, azt hiszed, nem tudnak az emberek mindent, hogy egy önkéntesé voltál jó pénzért, te gaz! Hisz szemmel láttam, te szemét, majd kisül érted mind a két szemem; hogy viselted magad, akkor is, most esztendeje, a kórházban! Beszélj, mert kettéváglak! Miféle önkéntestől van?
    - Azzal... nem voltam én akkor.
    - Nem akkor?... Mit tudod te, már magad is összetéveszted! Hol az ápoló? Engem most rögtön oda fogsz vinni hozzá! Beszélni akarok azzal az ápolóval!
    - Elment az a harctérre már!...
    - Hazudsz, látod, most megfogtalak! Te, ha egy csöpp szemed volna, meg se állnál a Duna fenekéig. Olyan nőnek, amilyen te voltál valaha, ide kellett zülleni?... Ha legalább tettél volna idejében valamit! Anya lenni, ilyen természettel; vétek még meg is engedni az ilyennek!... Elébb tanul meg lopni, mint beszélni az a poronty! De nekem semmi közöm hozzá, nekem csak azt kell tudni, de rögtön, mert innen addig ki nem mégy, hogy nincs-é benne az uram? Hogy ha énbelőlem, az én tiszta testemből, mert mióta ismerem, még nem is néztem más férfira, ha éntőlem, hallod-e (és egyre jobban kiáltott), tőlem nem tudott lenni neki; hát hogy egy ilyen rongy, világszekere elmondhatja-é a piszkos, hazug szájával...
    Elhallgatott, maga is megrémült a rikácsoló, eszelősen dühödt hangjától. Már nem volt nyugodt, elvesztette a szuggesztív hatalmát, így célt nem ér! - A leány két tenyerébe fektetett arccal, gyermekies, friss, hangos nyögésekkel sírt - sírdogált előtte. Az utolsó mondatokat tán nem is hallotta már - meleg esőként hullt rá a szidás, melyből veletörődést érzett ki, valami személyes, benső érdeklődést. A legszűkebb család tiszte a megesett nőt négyszemközt szidni, gyalázni, néhányszor elverni - minél nagyobb virvárral, minél tragikaibb, keserűbb zokszókkal, annál erősebbek még a szálak a jó rendhez, annál biztosabb a későbbi védelem, vállalás. De Erzsit senki nem szidta eddig; a klinikán magától értetődő, hűs emberiességgel bántak vele, idegenek kíváncsi vigyorgással néztek arcába - a rokonai óvakodva - végképp visszahúzódtak, jelezve, hogy nincs közük hozzá. - Most ez a régi meleg szív, e régi, kedves hang mondta el nyomorultnak, tönkrement sorsúnak, kiért kár, hogy idejutott! - Egyszerre fölengedett minden érzése, törődöttsége, testi aggodalma, elhagyottsága - e jóízű, szuszogó, mély és enyhe sírásban...
    A pincelépcsőn Károly jött lefelé, döbbenten állt meg egy percre, hallotta az asszony rémítően izgult hangját, látta a leányt zokogni. Elsápadt, és csendes, fáradt léptekkel, rájuk se nézve, nem is köszönve bement a fülkébe, ledőlt az ágyra.
    - Most eredj innét rögtön! - sziszegte az asszony villámgyorsan a leány felé. - Majd egyszer tán felkereslek, folytatjuk, most kifelé innét! - A polcról előkotort egy csorba, cifra tányérkán valami maradék disznósajtot, futtában tört hozzá a kukoricakenyérből, odanyomta neki, segített felállni, szinte lódította. S az ment kifelé szó nélkül, még szipogva, a kendő alatt már törve a kenyérből. - Veron halkan, bizonytalanul, nagyon megszégyenült és bánatos arccal indult a férje felé; még mindig ott feküdt az ágyon, hanyatt.
    - Kár izélni, Veronka - mondta nagyon halkan, szelíden -, úgyis megyek az utadból nemsokára; máma bevettek!... Nem akartam mondani előre, hogy hiába ne aggódjál, bizony, ma kilenckor beváltam.
    Eleinte csak úgy látta, mint valami nagy szerencsétlenséget. Itt valakik, valamiért élete ellen törnek annak, akit ő szeret; neki meg kell tenni mindent, hogy megmentse.
    - De hiszen szembajos vagy!
    - Ugyan, kérlek, mikor zavart az engem valamiben? Meg se látszik!
    Egyszer mégis elment a helyőrségibe, az őrnek azt mondta könyörgő, rémült szemmel, hogy operálják fenn az urát; felsompolygott, egy sötét folyosózugban megvárta a főtörzsorvost. Az öregúr nyájasan nézett a szomorú kis nőre, de mikor kinyögte, miről van szó, bosszúsan legyintett a kezével. “Ach, was denn nicht!” - s tovább sietett!
    - De hiszen te katonaruha-készítőnél dolgozol!
    - Kérlek, Veronkám, ne nevettesd ki magad. A tisztisapkaüzlet magánvállalkozás. Majd kisasszonyt fogadnak helyettem!
    - De ha lőport, muníciót csinálnál?...
    - Ugyan - no!
    Megint nekiindult; lehetetlen utakon-módokon kért, próbált - nem is remélve már, éppen csak hogy a lelkét megnyugtassa. Résztvevő mosollyal vagy haraggal utasították el. - Az én fiam is ott van! - Az én uram is! - mondták neki gazdag és hatalmas emberek. S ez előtt el kellett némulnia.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640654
Webáruház készítés