Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Kaffka Margit: Állomások_EPUB

Kaffka Margit: Állomások_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    Könnyebben, önkéntelenebbül esett így, szimmetriába-rendezetten, díszítéssé folytatva, “mintává” kerekítve vagy sokasítva megjelentetni a régi, világos, üde látomásokat - mintha vissza kellene adnia képszerűen, “természetlátón”, ahogy a Zemplén mester iskolájában hasztalanul erőlködött. Mennyivel többet kellene hozzáadnia, úgy érezte! Hisz mindezt talán már akkor így látta, így rendezte el gyors logikájú, tiszta gyermekszeme, mely bátran, habozástalan formálta tetszésszerűvé, önmagátkielégítőbb rendűvé a világ erős látomásait; tudva, hogy erőt vesz rajtuk, de nem kérdve meg önmagától: szabad-e?
    Mégis... miért jutnak csupa ilyenek és ezek eszébe most, amikor határozott célja van e próbálgatással? - kérdezte magától gyanakodva. Igen... a ruhákban például, amiket magának vagy Zsófinak egy-egy szerepéhez kigondolt és megcsinált - nyoma sem volt ilyen emléknek, vonatkozásnak; semmi népművészetszerű, semmi keleties tarkaság, semmi kedves vagy épp humoros! Ezek lenge és néha rafinált kigondolások voltak, régi korok divatképei; Guidóval látott régi híres mesterművek, olasz földi, gazdag idők bársonya és aranyfátyola; nyugati mozdulatok idegessége és mai szövetgyárak versenyes technikája befolyásolta egy-egy redőösszefogásukat, egy-egy lehetetlenül aszimmetrikus csipkevállat, egy mozdulattal feltűzést kissé a keblek között vagy térd felett, hogy rejtegetni látszóan kacér legyen, tudva, hogy így jár vagy amúgy mozdul a nő - akármelyik valamirevaló nő -, ha ilyen vagy másféle, “valamilyen” ruhában negyedórát tölt a tükör előtt. És milyen végtelenül könnyen, ellenőrizhetetlen forrásból, magától jutott eszébe egy-egy szövetdarabról néha, mit megvett, mert maradékul, olcsón kaphatta vagy egy csipkéről a kirakat előtt, egész véletlenszerűen valami pompás, tetszetős ötlet, társaságban hálásan megcsodált! Néha csak véletlen próbálgató, ösztönös kézmozdulattal szúrt be pár gombostűt, és örvendve ámult el: mi “jött ki” belőle. Hányszor, hányan próbálták kérni - barátság címén vagy titokban, ha varrna nekik! Nem volt érkezése; üzletszerűn, segédlettel meg Guido nem engedte volna. De hátha most... hátha mégis ezt kellene csinálnia, ahelyett, hogy “művészkedő” allűrökkel nevettesse ki magát. Ahhoz ért is - tudatosan, becsületesen; végignézett mindég szinte szakszerű érdeklődéssel idevágó képeket, régi korok divatjairól néhány szép francia könyvet olvasott, a főbb elvekkel tisztában volt. Bizonyos, hogy ebben otthon lelné magát, s a kis tőkéje, az összeköttetései... szóval, ha ruhaszalont nyitna!... Üzletvezetést, könyvvitelt megtanulhatna közben, a konkurrenciát hamar győzné, a franciát gyakorolnia kellene, hogy minden szezonban Párizsba mehessen; így tesznek a többiek is. És... szolgálatkész, üzleti modorban beszélgetne majd a beregi alispánnéval, ha rendelni jön, végighallgatná a Baráth leányok raccsolását, ahogy véleményt mondanak, kicsinyelnek a vétel előtt, alkudozna és bizonykodna, kiszolgálná a kis Szónernét, ezt a fiatal, szép libát vagy a nénjét, Istvándy Mártát, aki rövid hajat visel, és fűző nélkül öltözködik, vásott és szögletes merészséggel, mivelhogy “egyéniség”... Istenem, hisz ezek természetesen mind gyerekségek... hisz ezeken természetesen mind túl tudná tenni magát!... Ha valaki most, az élete határozó napjaiban éppen arra terelte volna irányítással, segítséggel; ahogy a műkereskedő szuggesztív biztatással e másik próbálkozás felé nyitott utat és módot. Minden ilyen véletleneken múlik tán, és különben is, egyszerű próbálgatás ez, nincs semmi jelentősége!
    És rendezte, átírta, összeigazította a régi rajzait, újat próbált, el-eldobta a megkezdettet egy jobbért - hisz mindez munkagyötrelem nélkül történt, sőt, jólesett. Egy füzetnyit egybecsomagolt, egyszerű, nagyon átgondolt levélkét írt hozzá (a világ legökonomiásabb pár sorát) ajánlásul, és hivatkozott Pirklerre. Aztán várt még egy hetet, és úgy indult az Iparrajz Múzeumba.
    Vajda Róbertet, a titkárt, említésből ismerte csak, és néhányszor látta kiállításokon e kissé túl vállas, negyven felé haladó, nyírott bajuszú és különösen okos nézésű, sápadt zsidóembert; s kitűnő emlékezetében megmaradt felőle a jó modornak és disztingvált mozgásnak az a megnyugtató képe, amellyel most rokonszenvező érzéssel ment felkeresni őt ítéletért vagy akár pártfogásért is. Honnét ez a bizalom? Tán mert kedvező dolgokat hallott erről az emberről itt-ott; de hisz nem sokat jelentő társaságban! A mostani, új politikai többség protezséje volt, a most felszínen levők embere, ezt tudják róla. De még az előbbiek idején került a hivatalába. Vajon hogyan, miféle személyes szolgálatért vagy mi összeköttetés révén? Faji előítéletek ellenére miért “értékelték a tehetségét” azok; s most mi úton, hogyan jutott ezek kegyébe? Nagyon okosan csinálhatta! De mit tűnődik annyit rajta?... Egyszerre, váratlanul Szinnay jutott eszébe. Milyen kellemes, elegáns úriember az!...
    Elnevette magát, és finoman, utcaiasan öltözködött fel különös gonddal a látogatásra. Bágyadó, korán-langyos, tavaszi délután volt, rajta új kalap már és nagyon könnyű, levélbarna, diszkrét paszomándíszű selyemruha.
    Az üvegszekrények közt egyenruhás szolga vette át hajlongva a névjegyét; fenn a könyvtárhelyiségben fiatal tisztviselők előzékenykedtek, majd egymás sarkára tapodtak, hogy bejelentsék: a titkári szobában az ajtóig elébe jött dr. Vajda Róbert, bemutatkozott és kezet csókolt.
    Kicsit bizonytalan, várakozó mosoly volt pillanatig a férfi arcán, majd szembeültek, és megnézte őt egy őszintén kedvtelő és kíváncsi tekintettel, mely végigsurrant a haján s az alakján.
    - Nagyon megleptek a rajzai - előzte meg aztán készséggel -, engedje meg, hogy ezt elmondjam: mennyire megörvendtem önnek, asszonyom!
    - Miért?
    Mintha zavarba hozta volna egy percre ez a váratlanul gyors, egyszerű kérdés s a merész, nagy szemek tekintete, melyben kötekedés is lehetett, vagy irónia... Pedig Rosztoky Éva csakugyan azt kérdezte, amit tudni akart.
    - Nézze - felelte, a biztonság kedvéért futón elmosolyodott -, essünk át röviden! Feltétlenül hiszem azokból a dolgokból, amiket látnom engedett, hogy nagyon jelentékeny és érdekes talentum kegyed. Mit dolgozott idáig, kérem, mit művelt? Ne vegye rossz néven, hogy így kérdezem; dologi érdeklődés ez, noha... Szóval, kitől tanult?
    - Senkitől - azt hiszem! Azazhogy festeni próbálgattam egyszer Aranyoskúton a Zemplén mester csoportjában, de nemigen ment. És annak is a nyáron hét esztendeje lesz már.
    - Azóta nem is rajzolt? Lehetetlen! Én azt hittem...
    - Míg férjnél voltam, alig értem rá ilyesmire; nagyon elvétve és véletlenül néha mázoltam valamit, egy gyerekportré valahogy a refüzáltak szalonjába került, ismerősök vették meg; elég silányka volt. Igen és a múlt évben csináltam egy hímzésgarnitúrát egy villába, amit Lussini díszített. Pirkler, a műkereskedő, most megint ilyest kíván tőlem, és valószínűleg meg is próbálom, annál is inkább, mert ezentúl nem csupa kedvtelésből...
    - Szóval már szövetre is tervezett.
    - “Tervezni”, így mondják az ilyesmire is? Jó! - Nem affektálom ezt a tájékozatlanságot; az uram nem beszélt ilyen szakszerűen magyarul - én azt hittem, inkább csak házról, szoborról mond ilyen komolyas szókat az ember.
    - Tévedni méltóztatik: de ez igazán nem fontos. Azonban - érdekli önt egyáltalában, amit mindezekről mondhatok?
    - Ó - miért kérdezi így? Hisz ezért jöttem el! Ha olyan szíves akarna lenni hozzám!
    - Szóval, ha a rajzokat elővennők.
    - Nagyon kérem erre!

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640678
Webáruház készítés