Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jonathan Swift: Guliver utazása Lilliputban_EPUB

Jonathan Swift: Guliver utazása Lilliputban_EPUB
340 Ft340

A kötetet Karinthy Frigyes mesteri műfordításában adjuk közre. (a Kiadó)
eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Mihelyt talpra állhattam, első dolgom volt körülnézni. Be kell vallanom, soha ilyen kellemes látványban nem volt részem. A vidék nagy kertnek tűnt. Amint egy pillantással áttekinthettem, a négyzet alakú, negyven láb szélességű földek mindmegannyi virágágy. A legmagasabb fa, ahogy kivehettem, hét lábat ért el. Bal kéz felől a torony olyan volt, mint egy színházi díszlet.
    A császár leszállt a toronyból, és most lóháton közeledett, amit csaknem drágán fizetett meg. Az állat megriadt a szokatlan látványtól, hogy egy hegy járkálni és mozogni kezd, megtorpant, és hátsó lábaira emelkedett. De a császár, aki nagyszerű lovas, nyergében maradt, míg testőrei odafutottak, megragadták a kantárt, és őfelsége leszállt a nyeregből. Ezután nagy álmélkodással vizsgált meg tetőtől talpig, vigyázva, hogy láncom körzetébe ne lépjen. Parancsot adott szakácsainak és a csaposoknak, gondoskodjanak ételről és italról; kerekes targoncákon hoztak mindent közelembe, míg elérhettem. Kezembe vettem a targoncákat, és úgy ürítém ki tartalmukat - húsz ételes volt és tíz italos -, az ételekkel néhány harapásra végeztem, az italokat, melyek agyagedényben illatoztak, összeöntöttem, és egyszerre ittam ki. A császárné és a kis hercegek, mindkét nembeliek, székeken üldögéltek körben, csekély távolságban. Mikor a ló megbokrosodott, egy pillanatra felugrottak, és odafutottak urukhoz. A császár magas, vállas férfi; körömnyivel nagyobb egész udvaránál, már ez tiszteletet kell hogy gerjesszen a szemlélőben. Vonásai erősek, férfiasak, ívelt orr, duzzadt ajak; arcbőre olajbarna, tartása egyenes. Alakja és testrészei arányosak, mozdulatai előkelőek és méltóságosak. Akkor, mikor én láttam, túl volt már első tavaszán - huszonnyolc évet élt volt; hetet dicsőségteljes uralkodásban. Hogy jobban láthassam, oldalamra feküdtem, úgy, hogy arcom szembekerült az övével - mintegy háromméternyire állt tőlem -, azóta persze sokszor tartottam kezemben őfelségét, és így leírásom megbízható. Ruhája egyszerű és tiszta, az európai és ázsiai divatok sajátos keveréke. Fején könnyű aranysisakot hordott, melyet drágakövek és egy nagy tollforgó díszített. Kardját kezében tartotta, mintegy védekezve az esetre, ha mégis eltépném a láncomat. Csaknem három hüvelyk hosszú kard volt, hüvelye és markolata gyémánttal tűzdelt arany. Hangja éles, metsző - de tiszta és tagolt -, tisztán kivehettem egyes szavait állva is.
    A hölgyek és az udvaroncok pompázatos ruhákban tündököltek; az a hely, ahol összegyülekeztek, oly tarkának és színesnek tűnt, mint holmi női szoknya, arany- és ezüsthímzésekben dús, amit a földön szétteregettek.
    A császári felség több ízben megszólított, és én feleltem - de természetesen nem értettük egymást. Papok és törvénytudók is voltak ott, ezek is elővettek, és én mindazon nyelven beszéltem hozzájuk, amin csak gügyögni tudtam - hollandul, latinul, spanyolul, olaszul -, hiába. Két óra múlva az udvar visszavonult.
    Engem erős őrség fedezetére bíztak, mert a csőcselék ordítozva és szemtelen kíváncsisággal tolakodott felém; voltak pimaszok köztük, akik nyilakkal lövöldöztek rám, amint házam kapujában ültem; egyik csaknem bal szememet találta. De a parancsnok ezek közül hatot elfogatott, és a legmegfelelőbb büntetésnek találta, ha egyszerűen kezemhez szolgáltatja a hencegőket - a katonák azonnal végre is hajtották a parancsot. Dárdahegyekkel belökdösték a hat legényt a körbe, melynek területén elérhettem őket. Jobb kezemmel összefogdostam mind a hatot, ötöt betettem a zsebembe, a hatodikat magam elé tartottam, és úgy tettem, mintha elevenen meg akarnám enni. A szegény kis ember borzalmasan üvöltött - még a parancsnok és a tisztek is zavarba jöttek, látván, hogy előszedem zsebkésemet -, de csakhamar megnyugtattam őket. Szelíden néztem szét, késemmel elvágtam a vékony madzagokat, melyekkel megkötözték, gyengéden letettem a földre, és a kis ember elfutott. Így bántam a többi öttel is, egyenként szedtem ki szegénykéket a zsebemből, és észrevettem, hogy a katonák és a nép el voltak ragadtatva irgalmasságom jeleitől.
    Ez az eset nagyon előnyös benyomást tett.
    Estefelé némi nehézségek árán behúzódtam hajlékomba, és lefeküdtem a földre. Tizennégy napig földön háltam; ez idő folyamán, a császár parancsára, fekvőhelyet készítettek nekem. Hatszáz ágyat hoztak szekéren, százötvenet hosszában helyeztek el, négyesével összekötve - ez volt a derékalj -, ugyanilyen módon paplant, vánkost és lepedőt is kaptam, mindez elég tűrhető fekhely volt olyan ember számára, ki, mint én, nélkülözésekhez edzette magát.
    Abban a percben, amint megérkezésem híre a császárságban elterjedt, a gazdagok, kíváncsiak és léhűtők egész hadserege zarándokolt a fővárosba, hogy megtekintsen. Sok falu egészen kiürült, kezdték elhanyagolni a gazdaságot és földművelést, míg aztán a császári felség néhány kemény rendelettel és proklamációval helyre nem állította a rendet. Elrendelte, hogy mindazok, akik már megtekintettek, térjenek azonnal haza, és udvari engedély nélkül ötvenméternyire ne közeledjenek többé házamhoz.
    Ez intézkedéssel az udvari titkárok szép mellékkeresetre tettek szert.
    Közben őfelsége több tanácsülést hívott egybe, megbeszélni, mitévők legyenek velem. Később egy jó barátom, magas állású udvari hivatalnok elbeszélte nekem, hogy az udvart alaposan zavarba hozta ez a nehéz eset. Féltek, hogy kiszabadítom magam, attól is tartottak, hogy élelmezésem túl sokba kerül, és általános ínséget idéz elő. Egyszer-kétszer szóba is jött, hogy éhen kellene veszejteni engem, vagy mérgezett nyilakkal megsebesíteni arcom és kezem, ami hamar végezne velem, de aztán meggondolták, hogy ekkora hulla bűze döghalált okozhatna az egész országban.
    A tanácskozások folyamán a csapattisztek, akik a tanácsterem ajtajánál álltak, bebocsáttatást kértek, és beszámoltak már említett magatartásomról, ahogy a hat bűnössel bántam. Ez az elbeszélés oly kedvezően hangolta irányomba őfelségét, hogy azonnal császári rendeletet küldött szét, mely szerint mindama falvak, melyek kilencszáz méternyi kerületben környezik a fővárost, reggelenként hat ökröt, negyven juhot és más élelmiszereket tartoznak szolgáltatni eltartásomhoz, ehhez megfelelő mennyiségű kenyér, bor és egyéb ital jár. Őfelsége e termékeket utalványokkal fizette, melyeket a kincstár terhére íratott - ez a fejedelem ugyanis főleg uradalmainak jövedelméből tartja fenn udvarát -, adót csak nagyon ritkán, rendkívüli esetekben vet ki a népre. Szolgálattételre hatszáz embert osztottak mellém. Ezek megfelelő zsoldot kaptak, és kényelmes sátrat rendezhettek be hajlékom ajtaja mellett. Nemkülönben háromszáz szabót is megbíztak, hogy tisztességes ruhát szabjanak számomra, az ország divatja szerint valót. A császár hat legkitűnőbb tanárát pedig kirendelték, hogy az ország nyelvére oktassanak. Még arra is volt gondjuk, hogy a császár és a főemberek lovai gyakran előttem gyakorlatozzanak, s ezzel hozzászokjanak jelenlétemhez. Mindezeket a rendeleteket pontosan végrehajtották.
    Három hét alatt szép előmenetelt tanúsítottam a nyelvtanulásban, őfelsége ez idő alatt gyakran megtisztelt látogatásával, és nagy érdeklődéssel figyelte a tanítást. Nemsokára beszélgetni is kezdtünk valahogy. Az első szavak, amiket megtanultam, abbeli vágyamat fejezték ki, hogy őfelsége adja vissza kegyesen szabadságomat. Ezt naponta, térden állva megismételtem előtte. Válasza, ahogy kivehettem, annyiból állott, hogy ez idő kérdése, hogy tanácsosaival kell beszélnie erről, és előbb lomos kelmin pesso desmar lon emposo - vagyis hogy előbb esküt kell tennem az ország törvényeire. Ezt az időt viszont nyugodtan kivárhatom; ők barátságosan bánnak velem, és javamat akarják. S hogy tanácsolja, “nyugodt és türelmes modorommal szerezzem meg az ő és alattvalói megbecsülését”. Ama kívánságát fejezte ki: ne vegyem rossz néven, ha néhány derék tisztjét megbízza, kutassák ki zsebeimet, mert nyilván fegyvereket hordok magamnál, amik, feltéve, hogy arányban állnak csodaszerű termetemmel, veszedelmes jószágok lehetnek. Én feleltem: “Felséged nyugodjék meg, és legyen kívánsága szerint, hajlandó vagyok kifordítani zsebeimet jelenlétében.” Ezt félig szavakban, félig jelekben adtam tudtára. De ő azt felelte: “Az ország törvényei szerint e kutatást két tiszt kell hogy végezze, hogy érzése szerint ez az én beleegyezésem nélkül nem történhetik meg, s hogy becsületességemben és jóságomban annyira megbízik, miszerint nyugodtan kezeimre bízza két ember életét, és bármit koboznának el tőlem, minden tárgyat visszakapok abban a percben, mikor el óhajtom hagyni országukat, vagy kifizetik azt az összeget, melyet a tárgyak értékéül megállapítok. ”
    Én tehát tenyeremre emeltem a két tisztet, először zubbonyom zsebébe, aztán a többi zsebbe süllyesztettem őket, csak nadrágom két kis rekeszét meg egy titkos zsebet hagytam ki; ezekben apró, csak nekem szükséges tárgyak voltak, melyek őket nem érdekelhették. Egyik ilyen rekeszben ezüstórám volt, a másikban néhány arany, erszénybe kötve. A két tiszt tintát, tollat és papírt szedett elő; rendes leltárt vettek fel, később megkértek, üljek le velük, hogy őfelségének felolvashassák. Ezt a leltárt később lefordítottam magamnak, úgyhogy a következőkben szóról szóra adhatom:

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155295393
Webáruház készítés