Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: Utazás egy sírdomb körül_EPUB

Jókai Mór: Utazás egy sírdomb körül_EPUB
340 Ft340
  • Részlet az eKönyvből:

    Fogadni mernék, hogy tíz ember közül, aki Pompeji kiásott romjait, s azután a múzeumokban felhalmozott kincseit, műemlékeit, házi eszközeit végignézte, alig jutott egynek eszébe, hogy a fölött a szegény kis fiatal hajadon fölött siránkozzék, aki gipszbe öntve ott fekszik az üvegalmáriomban; saját maga alkotta szobor, még most is csupa báj, gyöngédség, kellem: – a többi kilenc látogatónak bizonyosan az volt az utolsó gondolatja, hogy ejnye, be okos gondolat volt attól a Vezúvtól ezt az egész várost ilyen gyorsan és alaposan eltemetni, hogy most azután a kiásott emlékekből a régiségbúvárok az ókort egész élő mivoltában összeállíthatják!
    Különösen nekem, magyar archeológnak, nagy az irigységem, miért nem volt egy Vezúv Jászberény mellett, mikor Attila ősatyánk vára ott állt, hogy takarta volna be azt hamuval, lávával, mikor az öreg éppen az utolsó lakodalmát tartotta benne (nem bánnám, ha egy pár vizigót sógor is odaégett volna vele.) Most azután kiásnók a hiteles romjainkat, s megtalálnánk minden ősi pompát, dicsőséget, úgy, ahogy azt Priscus Rhetor megírta volt; az aranyat garmadákat, melyeket a királyok zsákkal töltöttek Attila lábaihoz; a régi hun bárdok hegedűit; az igazi hunnus betűkkel írott való történetét a legnagyobb világháborúnak; megtalálnók az úgy keresett nemzeti építészeti stílt; szittya festészet és szobrászat remekeit, ősanyáink hímzésmintáit, s azzal bebizonyíthatnók, hogy milyen dicső emberek voltak a mi őseink, elvitathatatlanul. Ez nekünk jó volna.
    De mire jó ennek a makarónievő nápolyinak az, hogy neki dicső ősei voltak? Vajon azoknak a felséges istennőknek a szobrai, amikkel egy egész terme a nápolyi múzeumnak megtelt, lelkesíték azt a mai terrakotta szobrászt, aki a legkelendőbb remekművet megalkotta: egy modern nimfát, aki a trampolinról a vízbe ugrani készül, az úszómester „Eins, zwei!” szavára; két kinyújtott karja, összetett ujjhegyekkel a feje fölé emelve?
    Az ember annyit olvasott már Pompejiról, s annyi fényképet látott egyes részleteiről, hogy, mikor előtte van, meg sem lepi többé. Később aztán meglepi az, hogy minden sokkal kisebb, mint amilyennek a képek után gondolta. A fotográf lencséje ámít. A sűrűn egymás mellé épített házak: sokfiókos skatulyák, a paloták, melyek a fényképen nagyszerű porticusokat mutatnak, a valóságban közönséges házak, a piscina egy kis, apró halacskáknak való medence s a cistosónak nevezett kertben éppen csak a trillagéra feszített barackfának lehet helye. Valamennyi templomból, Apollóét, Isisét is beleszámítva, nem épülne fel a lipótvárosi bazilika. (Amivel ugyan kevés van mondva!) A házak mind földszintesek, a tudósok ugyan azt állítják, hogy emeletesek voltak, mert lépcsők vezetnek fel a magasba; de én azt hiszem, hogy azok csak a tetőre vezettek fel; ott kellett a háznép nappali mulatóhelyének lenni, a szoba csak éjjelre, meg esős időre szolgált, s az udvar kellett a dolgozásra. S ha emelete lett volna a háznak, honnan kapták volna a földszintes szobák a világosságot? Ablak nem volt; egy-egy négyszögű lyuk vasráccsal itt-ott az utca felől, befelé csupa ajtó és tornác; ahol még épen maradt boltozatot találnak, annak a tetején van az ablak, melyen át lég és világosság hatolt be. Ezek ugyan még nem ismerhették a náthát és a csúzt, hanem a fogfájást igen, ahogy a talált koponyák hiányos fogsorai mutatják.
    Azt meg éppen nem lehet megérteni, hogy mi volt e város gazdagságának alapja? Eltemetése előtt másfél évtizeddel egészen romba döntötte a földindulás. Miért telepedtek le újra ugyanazon helyre: a régi templomokat, színházat, amfiteátrumot helyreállítva, újakat építve: azok között egy fedett színházat? Valamennyi épület stíljén, belső díszítésén meglátszik ugyanazon évtizednek ízlése: a szobrokat, azok között valódi műremekeket, mintha mind ugyanegy művésziskola készítette volna, a mozaikok ugyanazon mester kezére vallanak. Itt nagy gazdagságnak kellett lenni. Mi volt az alapja? Azt állítják, Pompeji kereskedőváros volt; akkor még közelében volt a tenger. Azóta a Vezúv lávája kitöltötte az öblöt, s a partot messze előbbre tolta. De mivel kereskedhettek? Hisz még eddig semmi raktárt nem fedeztek fel, vagy nagyobb pincét, amelyben kereskedelmi árucikkek lettek volna felhalmozva. Meglehet, hogy ha a még eltemetett felét is napfényre hozzák Pompejinak, akkor lesz földerítve az egész város létezésének titka. Itt csak a fényűzésüket látjuk; pedig e helyütt van a forum, a duumvirek, az aedilisek háza, a templomok, a színházak, és a hírneves emberek temetősora, tehát ez volt a város előkelő része. De minden olyan miniatűr benne, még az emberalakok is. Akiket a hamueső eltemetett ezernyolcszáztíz esztendő előtt, ott ők porrá váltak, a vulkánhamu pedig, forró vízzel keverve, kőkemény kéreggé vált körülök: egy természetes matrice; mikor egy ilyen üres emberhüvelyre akadnak, főszt öntenek bele, s lefejtve róla a hamukérget, ott marad az emberalak, abban a helyzetben, a melyben a végvonaglása hagyta. És az emberalakoknak egyike sem érne vállig egy mostan itt lakó embernek. Vajon a kimúló oszk népnek a fajzata volt e lakosság?
    Mikor az ember Róma után Pompejibe jön, Gulliver utazása jut az eszébe; amott a fenséges romemlékek között, melyekben világfordító óriások laktak, a mai kor embere olyan apró kis alakká érzi magát összezsugorodni; itt meg azt képzeli, mintha törpék között járna. Itt járva a helyszínén, nem volnék képes hasonló hangulatú regényt írni, mint Bulwer „Pompeji utolsó napjai”; hanem ha Zola tollával bírnék, nagyon bő anyagot találnék itten egy hajdankori latin kisváros polgári sibaritizmusának élőképpé alakítására. Tanulmánynak rendkívül érdekes mind maga a romváros, mind az omladékaiból összegyűjtött maradványok, melyeket szakértő kezek a nápolyi múzeum termeiben osztályokba rendeztek: a szobrászati remekek, falfestmények, mozaikok, az ékszerek, fegyverzetek, és azután a háztartáshoz tartozó mindennemű dirib-darab; vaságy, vasláda, főzőedények, chirurgiai szerszámok, urnák, fazekak, s azokban az ételmaradványok; a kemencében talált kenyerek, az aszalt szilva, a szép fehér ingszövet, a szőtt cipőtalp és a hamvvedrek s a velük rokon könnytartók, melyeket a múzeum igazgatója nagy előzékenységgel végigmagyaráz előttünk, s végül felajánlja az ezekről írott, gazdagon illusztrált monográfiáját: ára harminc frank; azt maga el is hozza utánunk a hotelbe személyesen. – Képzeljük hasonló pózban – a mi Pulszkynkat.
    Ha megvettem, hát tanulmányozom is e kitűnő szakismerettel írt könyvet, s hozzáadva egypár saját eszmémet, majd írok én ebből egy olyan tudományosan rettenetes szép esszét, hogy rögtön átvesznek odahaza a nyelvészeti szakosztályból (ahol úgysem veszik semmi hasznomat) az archeológiai szakosztályba.
    Hanem biz én, valljuk meg az igazat (ki levén fáradva a sok szomorúságban), úgy elaludtam a második lapnál, hogy nem tudtam, mi történt tovább Theseussal és Minotaurussal, akiket ott találtak Herculanumnak egy nagy épületében. (Úgy látszik minden fölfedezett emlékből, hogy ez nagyobbszerű volt Pompejinál; de tízméternyi lávasalak fekszik fölötte.)
    Hanem álmodtam ahelyett olyan bolondot, hogy még most is csiklandja a torkomat, mikor rá gondolok.
    Aztán azt gondoltam, hogy sokkal jobbat teszek az utókorral, ha ezt a bolond álmomat írom le, mint azt a bölcs értekezést.
    Tehát azt álmodtam, hogy én voltam Ovidius Naso.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633640517
Webáruház készítés