Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: Sárga rózsa_EPUB

Jókai Mór: Sárga rózsa_EPUB
340 Ft340

Széles és nagy a hortobágyi puszta, de mégsem elég hatalmas ahhoz, hogy Decsi Sándor csikósbojtár, meg Lacza Ferkó gulyásbojtár elférjen rajta. Kivált, mivel mind a kettő egy lányt szeret, a "Sárga Rózsá"-t, a hortobágyi csárdás szépséges fogadott lányát, Klárit. Az igazi baj akkor támad, amikor a katonaságból hazatért Decsi Sándor észreveszi a gulyásbojtár kalapja mellé tűzött virágot. Az árulkodó sárga rózsa emésztő féltékenységet lobbant fel a csikós szívében, s a szerelem dolgában megalkuvást nem ismerő két férfi szenvedélye az emberölésig vezet - hiába próbálják meg sokat látott, tapasztalt számadóik elhárítani a bajt. A romantikus szerelmi tragédiában Jókai Mór hősei kemény emberek, kőbe vésett hiteles arcok; a puszta életének megjelenítése pedig napjaink számára is pontos és hű képet ad egy letűnőben lévő - azóta már teljesen eltűnt világról. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    – Elmondom, édes lelkem, csak hadd fújjam ki magamat egy kicsit. (Azzal leült a nagy ládára: szék, lóca tönkrement volna a termete alatt.)
    – No hát elfogták-e a szép Klárit, vagy világgá ment?
    – Jaj, lelkem galambom! Törvényt is láttak már fölötte. Halálra ítélték, holnap teszik ki a siralomházba; holnapután kivégzik. Ma érkezik meg a szegedi hóhér; ott fogadtak neki szállást a Fehér Lóban, mert a Bikában nem akartak neki kvártélyt adni, olyan igaz, mint hogy itt ülök. Magátul a hauzknyektul tudom, aki tőlem veszi a gyertyát.
    – Vajon milyen halálnemével fogják kivégezni?
    – Hát bizony megérdemelné, s ha a régi igazság megvolna, úgy is lenne, hogy borsószalmára tennék, megégetnék; de hát mostanában csak fejét fogják venni. Mivelhogy nemesleány, az apja nemesember. A nemesembert nyakazni szokták.
    – Ugyan hagyja el, ifjasszony! – ellenkezék a mézeskalácsos.
    – Adnak is már mai nap valamit a nemességre! Igaz! 48 előtt, ha az ezüstgombos mentémet fölvettem, engem is nemesembernek néztek, sohasem kértek tőlem vámot a pesti hídon; de most már vehetem föl az ezüstgombos mentémet…
    – Ugyan ne szerencsétlenkedjék az úr az ezüstgombos mentéjével! – voná meg tőle a szót a gubás. – Hadd beszélje el az ifjasszony, mit hallott: mi volt az oka annak, hogy az a szép leány ilyen gyilkosságra vetemedett.
    – Jaj! Az még csak a cifra dolog! Abból még egy másik gyilkosság is sült ki. Nemrég itt járt egy gazdag marhakupec, Morvaországbul, teheneket vásárolni. Sok pénz volt nála. A szép Klárika meg a kincse, a gulyásbojtár, összebeszéltek, a marhakupecet megölték, beledobták a Hortobágyba. A csikósbojtár, aki szintén szerelmes volt a leányba, rajtakapta őket. Ezért aztán elébb megosztották vele a rablott pénzt, azután pedig megmérgezték, hogy láb alul eltegyék.
    – Hát aztán a gulyásbojtárt nem fogták el? – kérdé fölgerjedve a csizmadia.
    – Fognák ám, ha tudnák! De az már azóta az óperencián is túl jár. Valamennyi zsandár mind azt hajszolja a pusztán. Kurrentálták is már. Ki van ragasztva a személyleírása. Magam is olvastam. Száz tallér van kitűzve a fejére, ha valaki élve elfogja. Én pedig jól ismerem!
    Ha most a Lacza Ferkó helyében a Decsi Sándor ült volna itten: hát nagy derendócia lett volna ebből. Csak úgy kínálkozik itten a nagyhatású színpadi jelenet. Odavágni az ólmos bottal az asztalra, kirúgni a széket maga alól, aztán nagyot rikkantani: „Én vagyok az a bojtár, akit kurrentálnak! No hát kinek kell az a száz tallér a fejemért?”
    Arra aztán majd ugrott volna az egész híres társaság; ki le a pincébe, ki fel a kéménybe.
    Hanem hát a gulyásnak nem az a természete. Ő már hazulról hozzá van szokva az okos, óvatos politikához. A szarvasmarhánál megtanulta, hogy ennek nem kell a szarvánál kereskedni.
    Azt kérdezé, odakönyökölve az asztalra, az ifjasszonytul, hogy:
    – Hát aztán ráismert az ifjasszony csakugyan e személyleírás után a gulyásbojtárra?
    – Mán hogy ráismertem-e? Hát hogy ne ismerném? Hisz éntőlem szokta mindig vásárolni a szappant.
    Erre a szóra a lókupec is érvényesíteni akarta a maga tudományát.
    – Ugyan már, édes ifjasszony, minek volna a gulyásbojtárnak a szappan? Hisz a gulyások mind kék inget-gatyát viselnek, aminek nem kell a szapulás, mert elébb zsírban kifőzik a vásznát.
    – No! kotty belé! szilvalé! Majd megecetőnek! Hát a szappant csak szennyeshez használják, ugye? Hát a gulyás nem szokott borotválkozni? Talán a gulyás is olyan hosszú szakállt visel, mint a zsidó kupecek?
    Az egész társaság nevetett a letromfolt közbeszóló rovására.
    – Hát kellett ez nekem? – dörmögé a lócsiszár.
    A gulyásbojtár ismét nyugodt hangon kérdezé a szappanyosnétul:
    – Nem tudja a nevét, édes ifjasszony, annak a gulyásbojtárnak?
    – Dehogyisnem tudom! Csakhogy éppen nem látom kimondani. Hiszen olyan jól ismerem, mint az édes magzatomat. A nyelvem hegyén van a neve…
    – Nem „Lacza Ferkónak” hívják?
    – Az! az! Lacza Ferkó! Verje meg a szösz! Most vette ki a számból. Talán maga is ismeri?
    És a bojtár még most sem állt elő vele, hogy úgy ismeri, mint az édesapja egyetlenegy fiát, hanem nagy nyugodtan kiverte a pipáját a tenyerébe; újra megtöltötte, azután felkelt, a furkósbotját odatámasztotta a szalmaszékhez, annak a jeléül, hogy az a szék el van foglalva, valaki más rá ne üljön, s azzal az asztal közepén égő egyetlen gyertyánál rágyújtott, és kiment az ivószobábul.
    A bennmaradtak megtették rá az észrevételeiket.
    – No, ennek az embernek nagy kő nyomja a hátát.
    – Nekem a szeme járása sem tetszik.
    – Ez alighanem tud valamit a csikósbojtár meggyilkolásárul.
    A lókupecet megint odavitte a bűne, hogy beleártsa magát az értekezésbe.
    – Tisztelt uraim és asszonyságaim, én csak azon alázatos észrevételemnek akarok kifejezést adni, hogy én tegnap délután voltam az ohati pusztán, lovakat vásárolni, és én ott láttam a meggyilkolt, megmérgezett Décsi Sándort: olyan ép, egészséges, mint a piros alma; ő fogta ki nekem a ménesbül a csikókat pányvával. Olyan igaz, ahogy élek.
    – Aujnye! Ilyen-olyan adta! Még itt mindnyájunkat meg akar hazudtolni? – förmedt fel rá az egész társaság. – Azzal csípd meg, fogd meg! Nyakon fogták, kilökték az ivószobábul.
    A kiakolbólított pasasér, begyűrt kalapját kiegyengetve, ógott-mógott, levonva az esetből a konzekvenciákat.
    – Hát kellett ez nekem? Mire való a zsidónak az igazmondás?
    A gulyásbojtár pedig kiment a tehéncsordához, s valahogy megértette a morva hajcsárokkal, hogy felváltva bemehetnek az ivószobába egy pohár bort inni. Ott a széke, a mellé támasztott bottal; ő addig a teheneket őrzi.
    S az őrzés közben felvett egy darab árvatőzeget a mezőről, s a szűre ujjába ereszté. – Vajon mit akarhat vele?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155295775
Webáruház készítés