Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: És mégis mozog a föld_EPUB

Jókai Mór: És mégis mozog a föld_EPUB
540 Ft540

Jókai Mór: És mégis mozog a föld

E-könyv EPUB formátumban

Az "És mégis mozog a föld" című regény Jókai egyik legjellegzetesebb alkotása: művészetének minden erénye és fogyatékossága feltalálható benne. A reformkort megelőző évtizedek irodalmi-művészeti küzdelmeit megörökítő fejezetek Jókai legszebb lapjai közé tartoznak. Ilyen a csittvári krónika "szerkesztőbizottsági" ülése a pince mélyén, Kálmán és a nádor vitája a kultúra jövőjéről, Kálmán és Tseresnyés mester beszélgetései. Jókai hangulatteremtő erejének mesteri példája az a jelenet, amikor Kálmán a hegycsúcson felolvassa drámáját barátainak. Az író megragadó szavakkal érzékelteti a nagy változások pátoszát, a hősök nemzetteremtő céljait. Stílusának képi gazdagsága csak a Kőszívű ember fiaiban érte el ezt a szintet. Ugyancsak jó érzékkel emeli ki a hazai romantikus nemzedék legfőbb két törekvését. Az egyik a nemzeti múlt feltárása. Ezt szorgalmazza fanatikus hittel Barkó Pali. A másik a magyar játékszín megteremtése. Ezt a feladatot Borcsay (színésznevén: Bányaváry) látja el. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    A színészek eltávozása után másnap már ott volt Kálmánnál Biróczy.
    - Nagyanyád küldött hozzád. Óhajt látni.
    - Tudom miért. Kegyébe akar fogadni ismét, hogy Bányaváriéktól így és ily örökre megváltam. Biróczy! Ügyvédi talentumod iránt teljes elismeréssel vagyok. Te kényszerítettél engem, húgomat, Bányaváryt, hogy így elszakadjunk még a helytől is, ahol valaha találkozhatnánk, hogy még a kívánság is kihaljon belőlünk egymást valaha látni. Ez neked sikerült. S te akkor azt gondoltad magadban: megmentem ezáltal védencem vagyonát, ami végveszélyben forog (hiszen én is ismerem a válóperét), amidőn egy harmadik által elkergettetem azt a színészt, akiért magát az egész világ előtt kompromittálni készült; s egyúttal ezt a harmadikat is szerencsés emberré teszem; mert nagyanyja azáltal kibékül vele. Jó ügyvéd vagy, jó barát vagy; elismerem; szorítsd meg a kezemet, ölelj meg; hanem aztán eredj innen, s ne jöjj hozzám többé; pszicholognak rossz vagy. Én nagyanyámhoz nem megyek többé.
    - Ah! Ezt csakugyan nem adja ki az én lélektanom. Te, a gyermek, haragtartó akarsz lenni egy öreg nő, nagyanyád ellenében.
    - Nem, Biróczy. Szeretem őt és tisztelem. De arra az útra, amelyen én elindultam, ne jöjjön velem senki, csak azok, kik ugyanazt a célt akarják elérni, amit én, és szenvedni azt, amit én. Én elképzelem, hogy nagyanyám mit akar nekem mondani. Egyszer már hallottam tőle. "Légy úr!" Átadja, ha egyebet nem, apai örökömet, s a becsületes megélhetésre az is elég. Nem fogadhatnám el azt. Nevezz bolondnak: talán az vagyok. Nekem nem kell az ajánlott jólét. Ha csak az kellett volna, most lehetnék boldog, hírneves rangbeli ember. Lehetne családi boldogságom, előkelő hivatalom, körülem pompa, előttem fényes jövendő. Minderről lemondtam; belementem abba a pusztába, ami kietlenebb puszta, mint amelyen egy barátunk Ázsiában bujdokol. Ő a régi nemzetet, én a jövő nemzetet keresem. Hiszed, hogy most egy falusi tekintetes úr mindennapi terített asztaláért fele utamról e pusztából visszatérek. Nem, barátom. Nem fordít engem innen vissza sem nyomor, sem csalódások, sem fáradalom. Akarok szegény lenni és dolgozni abban a munkában, amiért a legrosszabb napszámot fizetik. Vagyunk többen, kik erre egyesültünk. Mindnyájan látjuk magunk előtt az utat, s nem ijedünk vissza tőle. Tudjuk, hogy nélkülözés, nyomor vár ránk, hogy a siker, a jutalom jeltelen sírjainkra sem fog már találni; és tudjuk jól, hogy össze kell roskadnunk alatta. Mégsem térünk ki az útból. A nyomor szövetségesünk nekünk, s a szenvedés adja az erőt. A költő, a lángész, ha egyszer falura kivette magát, elveszett az irodalomnak. És én már nem volnék élő ember anélkül. Úgy vagyok vele, mint az arzenikumevő: ha abbahagyja a méregevést, meghal. Ha egy napom van, amelyen nem dolgoztam, szerencsétlen vagyok. Ezt a pusztaságot az én lelkem mindennap betölti. Abban a paradicsomban, ahová te hívsz, meg kellene őrülnöm. Hogy én most adjam át magamat egy olyan boldog életnek, melynek mindennapi feladata puskával a vállon cserkészni az erdőt, szép hölgyek szemébe bókokat mondani, cimborákkal reggelig poharazni, kártyaasztal mellett lesni a vakszerencsét! Hisz ez rám nézve a kétségbeesés örökké létele volna! Hagyjatok engemet magamra.
    - Nem addig, amíg szofizmáidra nem felelek. Nagyanyáddal kibékülésed nem térít ki utadból; csak eszközt ád annak sikeresebb folytatásához. Nem lehetsz-e író tovább is, ha vagyonod lesz?
    - Nem! Én ismerem magamat s magamról az egész fajtámat. Legjobb műveim azok, amiket megírni az éhség kényszerített. Sokszor ellankadtam volna, ha az nem üldöz, hogy holnapra kenyér kell! A boldogság szelíd poétákat teremt. A csapások, a csalódások, az egyedülhagyatás a költő étere. A jólét zsír és faggyú neki. Én szeretem azt a világot, amelyben senkim sincsen. Hagyjatok egyedül. Jól érzem magamat: nem kívánok senkit és semmit. Lehet, hogy szenvedek, lehet, hogy szegény vagyok; de a természet olyan gondos, hogy a mellbeteget megfosztja attól a tudattól, hogy melle romlott, s az írót a tudattól, hogy szegény. Bajtárs! Eredj vissza. És többé hozzám ne jöjj.
    Biróczy csüggedten ment vissza Korcza úrhoz, ezzel a szóval:
    - Megbuktam! Vegye ön vissza az asszonyait!
    Azoknak ugyan ne is került légyen többé szemeik elé Biróczy. Maguktól is rajta mentek Korcza úrra, rimánkodni, hogy már csak mégis vegye vissza ismét a pöreiket, ez a sánta (tettek hozzá többféle epithetont) mindent elront.
    Még a nagyasszony csak hagyján, de ahogy Csollánné szidta!
    A szép delnő nem bírta neki elfelejteni Bányaváry elűzetését. Ő valóban rajongott ezért a színészért, s dühös volt az ügyvédére, amiért megakadályozta, hogy Bányaváry miatt vagyonát elveszítse.
    A megtorlás e szenvedélyének kijátszásáért legközelebb találta Kálmánt.
    Katinka bérbe fogadta Aszályit, hogy mint a kullancs, mint a fűnyűg, ragaszkodjék bele Kálmánba. Segélyezte, hogy egy lapot adjon ki (ez volt az első szubvencionált lap Magyarországon), melynek azon mellékfeladata mellett, hogy a léhaságot, ürességet, könnyű erkölcsöt, asszonyi és férfiúi hiúságot, s a pongyola irályt meghonosítani segítsen, az volt a főkötelessége, hogy mindent, amit Kálmán bárhova írt, irgalom nélkül s az igazságérzetnek minden nyoma nélkül lerántson; egész írói jellemét nevetségessé, gyűlöletessé tegye, utána leskelődjék, a hatalmasok előtt mint lázítót, a közönség előtt mint árulót denunciálja, barátait ellene uszítsa; legérzékenyebb sebeiről a hegedést felszakítsa. A bosszúálló asszonynak jó volt ez az eszköz, s Aszályi jó volt ilyen eszköznek.
    Volt közönség, amelynek ez mindig tetszett.
    Hanem volt azután egy kicsiny csoport, aki e dögvész ellenében a szent ihlet chrysmáját kente homlokára; a költészet apostolainak nevezhetjük őket. Egyformán lelkesülve mind egy magasztos eszméért, egyformán elszánva fáradni jutalmul és ott halni meg a szellemek csataterén. Mind szent nevek még most is előttünk. Hőseink, kik a honfoglalókkal egy sorban állnak. Egyedül fennmaradt nemességünk családfájának törzsökei.
    Ah! Minő munka volt az, amit ők akkor véghezvittek.
    Magyar folyóiratot adni ki, közönség nélkül, kiadó nélkül! Jó szerencse, hogy egy áldott nyomdász vállalkozott rá, hitelbe nyomtatni a lapot s az előfizetéseket felszedni.
    Csekély közönségnek írtak. Három-négyszáz előfizető jelentkezett. Hogy is lehetett volna kívánni, hogy olyan folyóiratnak nagy közönsége legyen, mely nem ad divatképeket, mely nem közöl napi pletykákat, mely nem hízelkedik a magas köröknek, mely nem foglalkozik érdekes botrányokkal, mely nem politizál, mely egyedül nagy és nemes eszmékkel akar hatni.De mégis hatott.
    De mégis mozdult tőle a föld! Minden mag, amit ez a szent csoport elvetett, pálmának nőtt fel azóta; s a forrás, amit Mózes-vesszejük a sziklából fakasztott, ma terhes gályákat hord.
    Dolgoztak éjjelt nappallá téve, s nem jutott munkájuknak sem díj, sem dicsőség.
    Országgyűlés, vármegyék, inszurrekció, Tudós Társaság összevéve nem mozdított ez országon annyit, mint az a nehány megszentelt nevű ember.
    S minő apró kövek állták útjokat akkor! Most csak kövek: de akkor Csimborasszók!
    A szerkesztő maga volt a korrektor, s Kálmán nemcsak novellákat és esztétikai értekezéseket írt, hanem a lapborítékokat is csirizelte Tseresnyés uram segítségével, s felírta rájuk a levélcímzetet. Azonkívül a lap netaláni deficitjeért is magára vállalta a kezességet.
    Ez volt azután a hic Rhodus, hic salta!
    Mikor az első esztendei zárszámadáskor azzal a felfedezéssel lepte meg a nyomdász, hogy nemhogy haszon maradt volna a lapon, de száz egész forint a hiány a költségvetésből, ami akként támadt, hogy egy dolgot kifeledtek az előleges budgetből, tudniillik, hogy amit cenzor úr őméltósága kitörülget a lapból, ahelyett aztán friss szedés kell, s ez éven át felmegy száz forintra. A cenzor okozta költségekre nem gondoltak ők, az impraktikus poéták!
    Most ez hát bizony a vállalatot terheli.
    A nyomdász ugyan megkapja a maga száz forintját az új előfizetésekből, hanem mármost az új negyedévi bevétel annyival kevesebb lesz; pedig az előfizetők is nemhogy szaporodtak volna, de sőt inkább azon körülménynél fogva, hogy a múlt ősz nagyon esős volt, s a kukorica megpenészedett, még tíz percent el is maradt belőlük. Így aztán lehet még egy évig az új előfizetéssel dugni be a likat, folytatni a vállalatot, de akkor bizony baj lesz. S nemcsak baj lesz, hanem szégyen is lesz.
    Kálmánt nagyon bántotta ez a veszteség; azonkívül Tseresnyés uramnak is hátralékban volt már egy negyedévi angáriával, s kezdte megtanulni, hogy az ugyan nagyon elősegíti a poétát a költésben, ha éhezik és fázik; hanem ha még tetejébe adósságok terhe is nyomja, s azt tudja, hogy amit most erre az üres papírra írni fog, annak az árával már régen tartozik valakinek, az nagyon megbénítja a karját.
    Tseresnyés uram kitalálni látszott Kálmán töprengéseinek okát.
    Egy napon azt mondta neki:
    - Nagy jó uram. Ön egészen elfelejti, amit tanult, értem a festés tudományát. Szabad volna-e önt felkérnem, hogy fessen le engemet - illő honoráriumért?
    Kálmán mosolygott az ajánlaton; éppen akkor betűcsömör volt a derekában. Sajátságos betegség az: ismerik, akik folytonosan foglalkoznak irodalmi munkássággal: hogy egy-egy időre úgy megutálja az ember a betűt, úgy undorodik a tintától, s ha a haláltól válthatná is meg magát vele, vagy ha aranyakat ígérnének is minden sorért, nem volna képes egy gondolatot leírni. Ilyenkor hasztalan minden erőltetés, nem jön ki a tollból az első szó, ha kijön, úgy megharagszik rá az ember, hogy rögtön kitörli.
    Egy éppen ilyen betűutáló napon (amilyen minden írónak van, még aki úgy megszokta is a folytonos munkát, mint az arzenikumevő a maga méregadagját) jött elő Tseresnyés uram a maga ajánlatával.
    - Igaza van, mester - mondá Kálmán -, még ma veszek vásznat és festéket, próbáljunk más mesterséget is.
    És azután úgy tapasztalá Kálmán, hogy nagyon jó az, ha az ember kétféle mesterséget tud. Nappal festhet, éjjel írhat. Azalatt, amíg fest, megpihen az írástól; s amíg ír, addig megpihen a festéstől. Folyvást pihen. A festés közben visszakapja a kedvét az íráshoz s az írás közben a festéshez. Folyvást mulat.
    Tseresnyés uram arcképe nagyszerűen ütött ki. Olyan volt ezüstgombos magyar dolmányában, hogy szinte megszólalt. A vén szolgáló, mikor Kálmán kifordult a szobájából, belopódzott a képet megbámulni, s megcsókolta a drágalátos arcot; persze hogy egy akkora darab a szájához ragadt belőle, mert még nedves volt a festék. Sebaj! Kálmán helyreigazította a csók nyomát megint.
    Mikor készen volt az arckép, Tseresnyés uram azt mondá:
    - Erre tehát lehajlik egy negyedév.
    Értette alatta az esedékes húsz forintot.
    - Ez bizony nem is rossz kereset - monda Kálmán -, emellett még könnyen el lehetne irodalmaskodni.
    - Úgy lesz - veté rá Tseresnyés uram. S azonnal kifüggeszté a műhelyében az arcképet, hogy láthassa minden ember, aki csizmát rendel, s kapjon kedvet utána.
    Csakhogy igen sok embernek van szüksége csizmára, akinek nincs szüksége arcképre. A második szobában dolgozó mesterembernek nemigen akart jönni munkarendelője.
    Egy napon mégis került egy hal a varsába. Wasztl volt az, ki Tseresnyés uramnál rendelt meg magának kordovány csizmát, s ott meglátta azt a képet. Ej, az neki nagyon megtetszett. - Mibe került? - Tseresnyés uram azt hazudta, hogy ötven forintba. Kegyes célokra a hazugság meg van engedve.
    Wasztl pedig az az ember volt, aki ilyen luxust megengedhetett magának. Egy gazdag fűszerkereskedőnét vett el, s most már emeletes háza van. Hanem azért Tseresnyés uram, ki Wasztlt még hentesinas korából ismerte, csak most is "te Wasztli"-nak híja őt, az pedig viszont Tseresnyés uramat "majszter bácsi"-nak, s az egész városban senkit sem tart tekintélynek, csak Tseresnyés uramat.
    Tehát Wasztl azt mondta az ötven forintra, hogy az még nem is sok. - Hol a piktor?
    El is dobta rögtön a kezéből a fordítófát s a térdéről a lábszíjat Tseresnyés uram, s vitte Wasztlt a mentezsinórjánál fogva a konyhán keresztül a másik szobába, ahol Kálmán atelier-je volt felütve, s e szókkal mutatá be ragadományát: "Itt a kuncsaft!"
    - Hát Wasztli! Kit akarsz lefektetni? Magadat vagy az asszonyodat?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    978963364792J
Webáruház készítés