Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: Erdély aranykora_EPUB

Jókai Mór: Erdély aranykora_EPUB
540 Ft540

Jókai Mór történelmi témájú regényeinek egyik legérdekesebb darabja az Erdély aranykora. Cselekménye a török uralom hanyatlása idején játszódik Erdélyben. Bethlen Gábor, a "nagy fejedelem " meghalt, nehéz méltó utódot találni helyébe.

A török szultán erőszakos fellépésére váratlanul Apafi Mihály lesz Erdély fejedelme, akinek egyetlen igaz híve sincs a kis országban. A politikával, hatalomosztással szívesen foglalkozó nagyurak között sok az érdekes, színes egyéniség - de egy sincs, akinek diplomáciai érzéke mellett megbízhatósága, vagyona, tekintélye és egyúttal emberi érzései lennének. Apafival szemben legközelebbi hozzátartozója, saját sógora, Bánfi Dénes tör hatalomra. A cselszövésekre kitűnő alkalmat adnak a basáskodó török megszállókkal folyó állandó csaták, Erdély sziklás, barlandos hegységei és magának Apafi Mihálynak egyre romló kedélye, emberi gyengeségei. A sógorok vetélkedése Bánfi lefejezésével végződik, akinek későn kegyelmez meg Apafi. A történet tovább bonyolódik egy mesébe illően gonosz és szép lány szerelmi cselszövéseivel és néhány, a történelem számára nem jelentős székely kisnemes, nemzetes asszony életepizódjainak anekdotikus felvillantásával.
Az író - túl a logikán és esetleg a szándékon is, talán saját életének feszültségeitől vezetve - megérzi és elhiteti az emberben küzdő jó és rossz egyidejűségét, a lélek homályos vonzalmait és ellenállását. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Az erdő szélében állt akkoriban egy vadásztanya, melynek több rendbeli épületei tanúsítani látszának azt, hogy e vidék régóta kedvenc helye lehet valamely magyar vagy horvát főúrnak. Némely épület egy századdal látszott idősebbnek a másiknál. A legódonabb egy tölgyfaderekakból jól-rosszul összerovátkolt kunyhó volt, tetejét benőtte a moh, oldalait befutotta a repkény, egészen be volt húzva élőzölddel, ajtaja fölé egy nagy szarvasfő volt kiszegezve huszonnégy ágú fejdíszével. A körülmény, hogy a kis kalyibát a későbbi építkezők nem pusztíttaták el, némi kegyeletet enged gyaníttatni annak első alkotója iránt; beljebb az erdő felé látszott azután egy hosszú, pajtaforma deszkaszín, melynek egyetlen terme a később megnépesült vadásztársaságokat szokta magába fogadni; urak, csatlósok, paripák és agarak itt fértek meg bizalmas közelségben, ha a zivatar összeszorítá őket. Egy vén, terebélyes tölgyfa oldalához volt körös-körül építve egy csodás remetelak, úgy, hogy a középre maradt tölgy látszott egyetlen oszlopzata lenni. Az egész lak csupa vadkankoponyákból épült, melyeket egyetlen vadászaton ejtettek el.
    Végül egy emeltebb dombon, hol a kiirtott fák egy mosolygó tisztás tért engedének látni, tűnt fel a legújabb épület. Egy kisded, ízletes mulatókastély, oszlopos homlokzattal, piros tetővel, márvány erkéllyel, kiülő rondellákkal, színes ablakokkal s a középkori építészet egyéb sajátságaival. A közelében fölhányt és félbenhagyott bástyák, egy-egy nagy rakás négyszögű kőhalmaz, a mély sáncárkok s magának a mulatókastélynak szertelen széles falai arra látszanak mutatni, hogy aki építéséhez kezdett, várat akart itt alkotni, tán a török ellen? Két hosszú sugárágyú s egy nehéz vastarack, miknek eredetét bizonyítja a török fölirat, most is ott hevernek a ház hátuljában; hanem azután változtak az idők és kedélyek, s a későbbi utód tusculanumot épített a várnak szánt alapra.
    Azon évnek egyik legderültebb napján, melyben eseményeink fonala kezdődik, számos vadásznép sürgött-forgott a vadásztanyán.
    A nap alig veté szét első sugarait a sűrű fák között, a csatlósok, pecérek elővezeték aklaikból a paripákat, s a pórázra fűzött kopókat, melyek jókedvük előérzetében vihogva ugráltak vezetőik vállaira.
    A hosszú társzekerek, mikbe bivalyok voltak fogva hatával, tízével, előre megindultak a kitűzött helyekre, hová az elejtendő vadakat fogják majd összehordani; a hajtásra kirendelt falusi nép baltával, villával, itt-ott puskával is fegyverkezve, csoportonkint elosztatott a vadászok által, az erdő hosszában ketten-hárman egy-egy faderékból vájt csónakot is vittek vállaikon, kiknek rendeltetésük volt az űzött vadat a mocsár felől visszariasztani, ha arra találna menekülni.
    Minden emberen, minden állaton látszott az a vágy, az a sietség, maradni nem tudás, mely a vadászok előtt oly igen ismeretes, csak néhány vénebb vadász ért rá egykedvűen leülni a tűz mellé, szalonnáját pirítva.
    Végre hallatszott a vadászkürt jeladása a mulatóház tornácáról, a kísérők örömujjongva ugráltak tüsszögő lovaikra, a pecéreket egyszerre jobbra-balra húzták a csaholó, ficánkodó kopók, a vadászok föltekerték nehéz, kulcsrajáró puskáikat, s várta mindenki készen az érkező úri népet.
    Nemsokára egy csoport lovas szállt alá a mulatókastély dombjáról, nehány apródtól kísérve. Legelől jött egy magas, izmos termetű férfi, a vidék földesura, a többiek mintegy önkénytelenül maradtak hátra mellette. Széles vállai, nagy domború melle herkulesi erőre látszottak mutatni, arca naptól barnult, s oly csodálatosan ép, hogy semmi korosság nyoma sem látszik rajta; rövidre vágott szakálla s erős bajusza, mely fölfelé van fésülve szálasan, marciális tekintetet adnak arculatának, az erős hajlású sasorr s a bokros, sűrű, szénfekete szemöld büszke, parancsoló vonásokat rajzolnak arra, míg az ábrándos metszésű ajkak, a hosszúkás szelíd kék szemek s a tiszta, redőtlen magas homlok valami költői fényt és árnyéklatot vonnak a különben oly daliás arcra.
    Rövidre vágott üstökét gömbölyű prémtelen süveg fedi, melynek tetejéből egy egész sasszárny mered föl; egyszerű zöld szőrzeke van fölöltőül rajta, melynek zsinórjai össze sincsenek gombolva, láttatni engedve az alsó öltözetet, mely fehér szarvasbőr dolmány, szélein vékonyan sujtásozva ezüst zsinórzattal, oldaláról széles elefántcsont hüvelyű görbe kard lóg alá, s tenyérnyi vörös bogláros övéből egy görbe török kés gyöngyházas markolatja látszik elő.
    A legelső pár, ki hozzá legközelebb van, egy ifjú lovag s egy ifjú amazon.
    A lovag alig lehet huszonkét éves, a hölgy még fiatalabb. Soha összeillőbb párt nem lehetne találni.
    A férfi mosolygó, szelíd, halvány arc, dúsgazdag gesztenyebarna hajfürtjei körülomlanak vállaira, kis bajusza alig árnyékozza még be felső ajkát, kék szemeiben örök mosolygás, gondtalanság, könnyelműség tündököl, s ha izmos karjai, termete, melynek idegei minden mozdulatnál keresztüllátszanak a feszes dolmányon, el nem árulnák benne a férfit, ábrándos gyermeknek lehetne őt tekinteni. Fejét kócsagtollas nyusztkalpag fedi, öltözete nehéz, sodrott selyemszövet, vállairól pompás tigrisbőr csüng alá, mely körmeivel átkarolva az ifjú nyakát, egy nagyszerű zafíros csattal van összekapcsolva. Paripája bogárfekete török mén, skófiummal és pillangókkal kivarrott csótárján gyöngéd hölgykezek hímzései látszanak.
    Az amazon, kihez az ifjú olykor áthajolva édes szavakat látszik sugdosni, éppen ellentéte ennek, s éppen azért illik úgy hozzá.
    Komoly, bátor, életszínű arc, szemei ragyogóbbak a gránátnál, gyakori szokása ajkait kissé fölvetni, s szemöldeit, mik vékonyak, de sűrűek, levonni szemeire, mi arcának némi büszke, megvető tekintetet ad, s ha azután ismét fölvillannak szemei, s ajkai, a korallnál pirosabbak, a lelkesülés egy saját mosolyától nyílnak meg, egy hősnő áll előttetek, kinél kar, szív és fő oly erős, mint bármely férfiúnál. Jáspisfeketeségű hajkötegei félig lebocsátva vállaira, végeiknél fogva fel vannak szorítva hermelin kalpagja alá, melyről pompás paradicsommadár tollbokrétája hajlik féloldalra. Magas, délceg termetét lilaszín világos bársony amazonöltöny fedi, feszesen simulva karcsú derekához, s hosszan folyva alá nehéz redőivel a rózsafehér arab mén oldalán. Elöl ki van gombolva s kétfelé hajtva az amazonöltöny, szabad tért engedve a lihegő kebelnek, mely egész nyakáig van fedve csipkefodraival. Az öltöny rövid ujjai szinte patyolatra hímzett habzó csipkében végződnek, melyeket sokszorosan tartanak fenn a kapcsoló aranyzsinórok. Bal lába fölött, mely a kengyelben nyugszik, fel van csíptetve a hosszú öltöny, háromszoros redőt képezve felakasztott rubingombjaival, s a fehér habzóselyem alsóöltönyt engedve láttatni és a piros szattyánsarukba fűzött kicsiny kis lábacskák egyikét. Mezetlen hófehér karjai félig selyemmel hímzett szarvasbőr kesztyűkkel voltak védve, nem takarva el egészen annak hamvas bársonyát, melynek gömbölyű idomain keresztül látszanak olykor rándulni az idegek mozdulatai.
    Az egész alak és arc inkább hódolatra hí, mint szerelemre. E vonások nem mosolyognak soha. Nagy, sötét, tengermély szemei olykor a felé hajladozó ifjúra vetődnek, és akkor annyi bűbáj, annyi szerelem sugárzik azokból, de az arc még akkor sem mosolyog. Valami magasabb, nemesebb vágy látszik még akkor is arcán, mely több a szerelemnél, több a dicsvágynál, azon nagy lelkek önérzete talán, akik előre sejtik, hogy neveik örökké emlegetve fognak lenni?
    E szép pár háta mögött két, öltözetéről főnemesnek látszó férfi lovagol. Egyik mintegy harmincéves férfi, hosszú, fényes fekete szakállal, csillagos homlokú erdélyi televér paripán, a másik egy sápadt, hajlott korú ember, kinek hosszú szőke bajusza őszbe látszik már csavarodni, nagy, kopasz, redős homlokát asztrakán süveg fedi, szakálla szorgalmasan van borotválva, öltözete a keresettségig egyszerű, ruháján, csizmáin semmi paszománt, lován semmi cafrang, nyakravalója, mely dolmányára kilóg, ócskának is beillik.
    A környezők e legutóbbi férfit nem látszanak valami különös tiszteletben tartani, mely azáltal lesz még felötlőbb, hogy okos, úgyszólván ravasz arca észrevehetőleg viseli magán a neheztelés nyomait az érzett mellőztetés miatt. E férfi arcát jól megjegyezzük, mert sokszor fogunk vele találkozni. Hideg, száraz vonások; – ritka haj és bajusz, szőke, ősszel vegyülve; – hegyes, kettészelt áll; – gúnyos, halvány ajkak; – veressel körzött élénk tengervízszín szemek; – messze kiülő szemöldök; – magas, kopasz, fényes homlok, mely az indulatváltozatok alatt keresztül-kasul van szeldelve redőkkel. El ne felejtsük ez arcot; a többiek: a herkulesi dalia, a mosolygó ifjú, a délceg amazon csak futó képek leendnek előttünk, melyek jöttek, hogy elenyésszenek; csak ez utóbbi fog bennünket végigkísérni a történetek folyamán, rontva és teremtve mindenütt, ahol megjelenik, s kezében forgatva nagy emberek és országok sorsát!
    A kopasz férfi közelebb húzódik mellette lovagló társához, ki a kezében levő kopjákat látszik hajításra próbálgatni, s mintha régibb párbeszédet folytatna, dörmögve szól hozzá:
    – Ti, erdélyiek, tehát nem avatjátok magatokat ez ügybe.
    – Hagyjon kegyelmed ma nekem békét a politikumokkal – szólt ez türelmetlenül fölpattanva –, kegyelmed egy napig sem élhet cselszövények nélkül, de erre az egy napra kikérem, hogy hagyjon ki belőlök, én ma vadászni akarok, tudja, hogy milyen szenvedélyem.
    Ezzel sarkantyúba kapva lovát, előre nyargalt, a daliás férfihoz csatlakozandó.
    A kissé hevesen visszautasított férfi bosszúsan szorítá össze ajkait, s azzal egyszerre mosolyogva fordult az előtte haladó ifjú leventéhez:
    – Gyönyörű reggelünk van, kegyelmes uram, vajha mindenütt ily tiszta volna láthatárunk.
    – Valóban – felelt az ifjú, azt sem tudta, hogy mit szóltak hozzá, míg a delnő közel hajolva hozzá, sötétlő arccal susogá:

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155306174
Webáruház készítés