Jókai Mór: Börtön virága_MOBI

Részlet a könyvből:

Asztalnál ült az egész család. (Hiszen családnak lehetett nevezni, annyira össze volt a sorsuk nőve.) Dél volt. Trombitás staféta hozott két levelet: külön Violának és Csacsinának. Amadé írta. Szomorodott szívvel jelenté, hogy szeretett édesatyja a mai nap reggelén, hosszas szenvedés után jobblétre szenderült. Földi maradványai holnap délután fognak a Zentaiak családi sírboltjában az örök nyugalomnak átadatni.
- Mindnyájan el fogunk menni a temetésre - mondá Viola, s aszerint tette meg intézkedéseit.
Igenis: szükséges volt intézkedéseket tenni a Zentai-kastélyhoz való utazásra. Maga a birtok ugyan szomszédos volt a Markóczyékkel, az utazás nem sok időbe került; hanem azután?
Flórián úr adott erre nézve fölvilágosítást.
- Amadé hozzám írt levelében arra kér, hogy a temetés után maradjak ott nála, s legyek hivatalos tanúja a végrendelet felbontásánál, melyet a járásbíró fog eszközölni. Ez mind nagyon szép. Hanem az köztudomású dolog: hogy az öreg Zentai teljes életében zsugori volt, maga is koplalt. Ha valaki ráfanyalodott, hogy az udvarára behajtasson, azt kérdezte tőle: “Hát atyafi, »fűves« a lovad, mert nálam szénát nem kapsz”; az ajtajára pedig fel volt írva krétával: “Ha gyüttök, lesztek; ha hoztok, esztek”. Most mindezen Amadé barátunk egy kézfordítással nem segíthet a temetkezési szertartások zűrzavarában.
- Majd elintézek én mindent - nyugtatá meg Viola a gyakorlati élet emberét.
Még aznap átküldé Zsófi asszonyt a szakácsnéval együtt Amadé birtokára, élelmiszerekkel jól megrakott szekéren: az majd gondoskodni fog a temetési torról. Az intézkedés nem volt fölösleges. Amadé mind ez ideig, hogy beteg atyját ápolta, a kocsmábul hordatta az ételt.
Flórián úr már korán átkocsizott Amadé kastélyába. A végrendelet felől akarta magát előre beavattatni, aminek tartalmáról Amadénak értesülve kellett lenni.
Viola és Emília csak délután utaztak oda. Elég jókor érkeztek meg. Kevés hintó volt az udvaron. A megboldogultat senki sem szerette, úgy élte végig az életét, jó barátok nélkül.
A Zentai-kastély verandáján három férfialak állt: Amadé, Csacsina és egy hivatalos kabátba öltözött idegen úr; valószínűleg a járásbíró: kiborotvált képű, becsületes cseh hivatalnok.
Amint a hintó megállt a lépcsőzet előtt, mind a három férfi odasietett a hölgyeket lesegíteni a kocsiból. Elébb Viola szállt le, Amadétól emelve, ki tiszteletteljesen kezet csókolt a hölgynek. Azután jött Emília, kinek szokatlan udvariassággal nyújtá segítő kezét Flórián úr - és ő is kezet csókolt a nőnek. Ez tőle hihetetlen gyöngédség volt.
Még nagyobb bámulatba ejté Emíliát, mikor Flórián úr ama hivatalos kinézésű uraságnak bemutatta az érkezett vendéget:
- Gallia Róbertné asszonyság.
“Gallia Róbertné”! Tehát nem “Humann Emília”, ahogy eddig ismerte.
Még jobban meglepte Emíliát, mikor a ravatalhoz felmentek a kastély címer-termébe, Viola Amadé karján, Emília Flóriánén. Ez a máskor oly merev, oly savanyú kedély most csupa lágyság, csupa édesség volt: kérdezősködött az úti fáradalmairól. Aztán megpillantotta a hölgy övére akasztott kis bőrtáskát, amit az mindig magával hordott, s örvendező hanglejtéssel mondá:
- Áh, kegyed elhozta magával a kis táskát? Ez nagyon jól van.
Mi lehetett abban a kis táskában, amit Emília soha el nem hagyott magától? A szegény asszonynak egyetlen kincse: a lugosi vértörvényszék bizonyítványa férje szomorú haláláról s az ő maga fölmentetéséről.
De hogy honnan tudja ezt Flórián, s mi jót talál benne, hogy az kéznél van? Talán Viola beszélt róla?
A koporsó még nem volt leszegezve. A meghalt úr ott feküdt selyemvánkosán, kezeit mellén összetéve. Olyan jó képe volt. A halál szépít. A rossz indulatok ráncai mind elsimultak. Emília nem állhatta meg, hogy azt a magas homlokot meg ne csókolja, mire Flórián és az a hivatalos úr egyszerre hangoztatták: bravó, Amadé pedig odalépett hozzá, megszorítá kezét, s halkan suttogá: - Köszönöm a halott nevében.
Emília nem bírta megérteni a különös helyzetet. Már ő akárhol fog látni egy halottat, annak a homlokát megcsókolja: a magáéra gondol. Nem vár a halottul köszönetet.
A gyászszertartás lefolyt a maga ünnepélyes rendén. A sírboltajtó bezárult, a zsolozsmák elhangzottak: a gyászkíséret visszatért a kastélyba, a végrendelet hivatalos felbontásán részt venni.
A járásbíró előhozatta az öt pecséttel lezárt paksamétát, felnyitotta, s a tartalmát felolvasá.
Zentai összes ingó és ingatlan vagyonára nézve általános örököséül egyetlen fiát, Amadét nevezi meg.
Kivételt csak egy bizonyos vasládára nézve tesz, melyben a készpénze fekszik, aranyban és ezüstben. Ezt az egész összeget hagyományozza a végrendelkező egy olyan özvegyasszonynak, akinek a férje a forradalomban való részvéte miatt öngyilkossá lett. S ha ilyen nem találtatnék Magyarországon, akkor örököljék az összeget a szürke apácák.
Általános meglepetés hangzott fel a jelenlevők tömegéből.
Hihetetlen volt ez!
Hisz a megboldogult teljes életében legjobban gyűlölte a forradalmárokat s azután az apácákat.
Végakaratával kívánta-e kiengesztelni, amit ellenük vétett? Érthetetlen volt; de valóság volt.
A járásbíró előhozatta azt a bizonyos vasládát, s az asztalra téteté. Régi divatú alkotmány volt, furfangos závárral, a nagy, masszív kulcsot el lehetett benne forgatni jobbra is, balra is, a tető nem nyílt föl. A zárnak kettős ütközője volt: ha az egyik visszaugrott, a másik becsapódott, csak ha kitalálták a fortélyát, hogy a kulcsot félig kell elfordítani, akkor vonul vissza mind a kettő, s a tető felnyílik.
Mindenki előrenyújtá a fejét, hogy a ládába pillanthasson. A várakozás ki lett elégítve. A láda nagyobb felében volt az ezüstpénz papírba göngyölve, ráírva az összeg, egy födeles fiókban volt az arany, szintén tekercsekben. Azt hivatalosan számba kellett venni. Ennyi a húszas, ennyi az ötforintos tallér, a körmöci arany, a szuveréndór, az imperiál. Az összeg névértékben túlhaladta a tízezer forintot, nem számítva az ázsiót.
Ekkor a hivatalos úr szétnézett a vendégek között, keresett valakit. Majd a nevét hangoztatá a keresettnek: “Gallia Róbertné Humann Emília asszonyság”.
Emília a terem zúgában a fal mellett húzódott meg, a hívásra fölkelt, s odalépett az elnöklő hivatalnokhoz.
- Ön a szerencsétlenül elhunyt Gallia Róbert körmöci pénzverő intézet igazgatójának hátramaradt özvegye?