Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: Az élet komédiásai_EPUB

Jókai Mór: Az élet komédiásai_EPUB
540 Ft540
  • Részlet az eKönyvből:

    – Méltóságos, kegyelmes és excellenciás uraim! A nagy hadvezér Montecuccoli azt mondta, hogy egy hadjárathoz három dolog kívántatik meg: pénz, pénz és ismét pénz. Én a most megnyitandó alkotmányos hadjáratra aláírok a magam részéről háromszázezer márkát, másik háromszázezer márkát a rendúri egyesület részéről. Kegyelmes herceg Etelváry, méltóztassék az aláírást folytatni, s az ívet a többi főuraknak körüladni.
    (Tíz perc múlva visszakerül az ív a mediatizált fejedelemhez.).
    – Az eddig aláírt összeg tehát körülbelül kétmillió forint. Vannak azonban még távol levő ügybarátaink, kik részvételükről biztosítottak, több főpap hozzájárulása az elmaradhatlan események közé tartozik, az is be fog bizonyulni, hogy a „cassa nemonis” nem ábrándkép. Innen könnyen kitelik a harmadik millió. A negyedik millióra bizton számíthatunk több barátságos bécsi bankárház részéről, kik vasúti vállalkozás, s országos hitelmíveletek érdekegysége által vannak ügyünkhöz kapcsolva, némelyiknek legolcsóbban teljesíthető vágya: csupán a magyar nemesi cím megnyerése.
    Borcsák Timót prépost úr nem állhatta meg, hogy azt az észrevételét ki ne mondja, hogy mégis égrekiáltó: annyi tenger pénzt a tisztelt választók torkába beletölteni. A rendúr megnyugtatá őt azzal a mondattal, hogy „a háború nem történik meg vérontás nélkül, s ott is minden egyes elesett ember annyi pénzbe kerül a hadviselő félnek, mint egy megválasztott képviselő. Minden halottra negyvenezer forint hadiköltség jut. Ennyit egy képviselő is megér. Van eszerint eszközünk eddigelé száz darab képviselőt hozhatni be, aki saját zászlónkat fogja követni.”
    – Lássuk magát a zászlót!
    Az is kibontatik.
    A jelenlevő főurak, egyházi és világi méltóságok fölöslegesnek tartják egymástól parolát venni előlegesen, hogy nem árulják el a titkot: hiszen anélkül is „noblesse oblige”.
    A program érthető, világos és mindent magában foglaló. Ezüsttáblájú tokba van foglalva: ezért neveztetik ezüstkönyvnek.
    A legtöbben jól ismerik már annak tartalmát. – Csak néhány faluról jött adeptus kíváncsi azt végigtanulmányozni. E kíváncsiak közé tartozik páter Timót, az etelvári prépost.
    Kilenc szakasza van a sybillakönyvnek. Első szakasz: vallási és nevelési ügyek; program: az æcumeni concilium határozatai, az encyclika. (Ezt még érti páter Timót.) 2. szakasz. Sajtóügy; program: az index, a syllabus s hírlapokra nézve a párizsi szeptemberi conventió, a megintési rendszer. (Már ezt nem egészen érti.) 3. szakasz. Alkotmányügy; program: a soproni XII. pont. (Hát azokat ki adja elő?) 4. szakasz: hadügy; program: az innsbrucki megállapodás codicillusa. 5. szakasz: bankügy, financiális kérdések; program: a vöslaui értekezlet eredménye. 6. szakasz: kereskedelmi, vám, vasútkérdések; program: a badeni összejövet cartellja. 7. szakasz: nemzetközi viszonyok; program: a frohsdorfi entente cordiale reciproque. 8. szakasz: külpolitika és szociális kérdések; program: a heidelbergai rendúri gyűlés jegyzőkönyve. 9. szakasz: európai véd- és dacszövetség; program: a gasteini entrevue corollariumai.
    – De hát én ezeket megtudva, éppen oly okos vagyok, mint azelőtt – mondá ki igazmondó őszinteséggel véleményét páter Timót.
    – Vannak, akik egész fenékig értik a dolgot, főtisztelendő úr – nyugtatá őt meg az elnök, mire néhányan a jelenlevő celebritások közül komolyan bólintának fejeikkel, a többi pedig hallgatott, nehogy kinevessék tudatlanságáért, mint ezt a faluról jött papot.
    „Encyclica, index, conventió, punctatió, codicillus, resultatum, cartell, entente cordiale, protocollum, corollarium!” Ki megy ennek mind utánjárni a Vatikánba és a többi helyekre? Talán nem is találna rá ottan azokra az urakra, akik útbaigazítsák, hogy hol keresse ezeket. Inkább aláírja az ember, s elhiszi, hogy akiknek a neve az ezüstkönyvbe belekerült, nagyon jól tudják, hogy mit cselekesznek.
    Következik a táborkar megalakítása. Elnökség, jegyzők, pénztárnok, szűkebb bizottság.
    Azután kerül napirendre a leendő harctér topográfiai felvétele.
    A magyar képviselőház padjainak négyszáznegyvenhárom ülése van, melyeknek ugyanannyi választókerület felel meg a térképen. Vannak különböző nagyságú, kaliberű, nemzetiségű, vallású választókerületek. Vannak drága és olcsó, szabott árú és ingyen megkapható választókerületek. Vannak kerületek, melyekben az alkotmány iránti buzgalom hihetetlen nagy fokú szomjat szokott felkölteni, mely okvetlen eloltásra vár; vannak olyanok, amikben húsz szavazó jelen meg a választásra; megint olyanok, amikben nyolcezer szavazót kell összehordani tíz mértföldnyi kerületből szekéren; vannak lelkes, tántoríthatlan választókerületek, kik tűzbe, vízbe mennek a kedvenc vezérükért, megint olyanok, kiknek minden választáskor új képviselő kell; vannak választókerületek, amikért egész nibelungenharcot kell folytatni, aztán megint olyanok, amiket el lehet lopni. A jó hadvezér első feladata azt kikémszemlészni, hogy melyik kerület meghódítható; második kérdés, hogy ki által meghódítandó, ki ott a „posszibilis ember”. Mert nem minden ember mindenütt posszibilis. Ahhoz sajátszerű kombináció kell, mint az orchideák, calceolariák tenyésztéséhez: saját lég, saját talaj, saját komposzttrágya és alkalmas plánta.
    A haditanácsnak az a legnehezebb feladata: „possibilis” embereket állítani fel a „disponibilis” kerületekben. A többi azután az alvezérek dolga, kiket „kortesvezérek”-nek neveznek, mely szó valószínűleg a spanyol „cortes”-től származik, s egyike azon idegen szavaknak, amikhez a nyelvújítók szentségtelen keze még nem mert hozzányúlni.
    E terhes munka, nem képzelné az ember hogy mennyi időt vesz igénybe. Az egy olyan statisztikai tanulmány, aminek pontos összeállításáért végtelen hálára érezhetné magát lekötelezve az egész tudományos világ, az ezzel foglalkozó szakférfiak irányában. Ez a tudomány igen sok paragrafusra oszlik. Bár bizonyosak vagyunk felőle, hogy véghetetlenül untatni fogunk vele mindenkit, kivéve a szakférfiakat és (miért ne mondanók?) a szakhölgyeket, mégis az utóbbiak kedveért nem mulaszthatjuk el, hogy legalább a fejezeteit el ne mondjuk e katekizmusnak.
    I. kérdés. Mennyi a választók száma most? mennyi volt a múlt összeíráskor? (Ebből tudható meg, ha fogyott-e, vagy szaporodott, hogy jó adófizetők-e azok vagy rosszak, következőleg kell-e oda pénz és mennyi.)
    II. Minő vallásfelekezet mekkora contingenst szolgáltat e számhoz?
    III. Minő nyelveken beszélnek ott? (Ennek eldöntésétől függ, hogy pálinkát kell-e oda küldeni vagy bort.)
    IV. Hány község tartozik hozzá? Azok megint micsodások?
    V. Hány volt a többsége a múlt választásnál a győztesnek?
    VI. Mit ígért nekik, amiért megválasztották? s mit nem tartott meg?
    VII. Mibe került neki átlag egy szavazat?
    VIII. Ki ott a nagybirtokos, aki feles kukoricaföldekkel rendelkezik?
    IX. Melyik párton vannak a Mózes-hitű polgártársak? Vannak-e felmondható bérleteik?
    X. Milyen számarány van a pártok között?
    XI. Hány szavazatot lehet az ellenpártból reklamáció útján kitörültetni? (Ez a legolcsóbb agyonverése az eleven embereknek.)
    XII. Vannak-e ellenjelöltek? jelöltaspiránsok? jelöltségért duzzogók, s más efféle gyanús személyek a kerületben?
    XIII. Ha vannak, mi hibáikat lehet felfedezni? Mi puhatolható ki ellenük egész életük lefolyásából?
    XIV. Vannak-e híres verekedők, akikkel meg lehet rémíteni az ellenpártot, hogy otthon maradjon?
    XV. Kik a legnevezetesebb népvezérek ott helyben? s mit kell nekik ígérni, hogy szolgálataikat rendelkezésre bocsássák, hivatalt vagy készpénzt?
    XVI. Ki a választási elnök? és a mi emberünk-e az?
    A nagyméltóságú bizottság mind e kérdéseket esetről-esetre tüzetesen megvitatni el nem mulasztotta, s oly szerencsésen oldá meg feladatát, hogy háromnapi permanens ülésezés után már csak az etelvári kerület maga volt hátra.
    Az értekezlet feszült várakozással leste az elnök szavait, ki előtt egy hosszú lajstrom állt, tele kék és veres irallal aláhúzott nevekkel: abba sokat nézegetett, vajon kit fog jelöltül hangoztatni?
    Őmagassága nagyon törni látszott a fejét. Összeráncolta a homlokát, s felnézett a plafondra.
    Ekkor felemelkedék székéből Kolompi úr, ki ott mint jegyző működött, s engedelmet kérve nagy vakmerőségeért, melyet mentsen ki az ügy iránti nagy buzgalom, e véleménynek adott kifejezést
    – Több hű elvtársaink nevében is bátorkodom azon ajánlatot tenni, hogy ha az etelvári kerületben diadalunkat biztosítani szándékozunk, ez csupán egy névnek égisze alatt lehetséges, s e név nem más, mint princ Nornenstein Alienor.
    – Ahaha! uram – kiáltá fel az elnöklő rendúr, szerteszórva kezéből plajbászt és lajstromot –, ön talán csak tréfál? Az én fiam! Egy gyermekember! Egy tudatlan fickó. Egy ilyen magas hivatásban! Mit gondol?
    – Bocsánatot kell kérnem őmagasságától, hogy ezúttal vakmerő vagyok ellentmondani, de az ügy szentsége kényszerít felemelni szavamat még azon veszéllyel szemben is, hogy őmagassága neheztelését magamra vonjam. Hazánknak új, ifjú erőkre van szüksége, s egy ilyennek ismerjük mi princ Alienort, aki mind éles elméje, mind széles ismeretei, mind magas állásánál fogva országgyűlésünk legkiválóbb díszei közé fogna tartozni. Nekünk áll legfőbb érdekünkben, hogy hazánknak ily kedves fogadott fiát ily erős kapcsokkal láncoljuk le hazánk földéhez, s a Nornenstein nevet kitörülhetetlen betűkkel írjuk be nemzetünk aranykönyvébe.
    E szép beszédet itt-ott helyeslő mormogás követte.
    – Nagyméltóságú uraim – szólt erre Nornenstein Octavian mély megilletődéssel –, ha az ajánlat csakugyan komolyan van értve, akkor én kénytelen vagyok e termet elhagyni, s felkérni őkegyelmességét, alelnökünket, herceg Etelváryt, hogy foglalja el az elnöki széket, mivelhogy én magam nem elnökösködhetem akkor, midőn a gyűlés családom tagja fölött határoz.
    Azzal fölkelt az asztalfőről, s elhagyta a szobát. Helyét Etelváry herceg foglalta el.
    – Főtisztelendő prépost úr legjobban felvilágosíthatná a tanácskozmányt az etelvári kerület viszonyairól – szólt Kolompi úr, páter Timótot aposztrofálva.
    Páter Timót egy kicsit vonogatta a vállait, de végre is átlátta, hogy itt nem lehet azzal felelni, hogy „non sum paratus”, hát csak rászánta magát.
    – Hiszen ha parancsolnak velem kegyelmességtek, én elmondhatok mindent, úgy, ahogy van, de én csak igazat fogok mondani. Ha megengedik?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633647448
Webáruház készítés