Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: A kőszivű ember fiai_EPUB

Jókai Mór: A kőszivű ember fiai_EPUB
540 Ft540

A családregény háttere a szabadságharc. A függetlenségi és aulikus nemesség konfliktusa romantikus formában bontakozik ki a Baradlay család életében. Az anyának, aki azt akarja, hogy fiai igaz hazafiak legyenek, a halott férj szellemével kell megvívnia. A cselekmény a három Baradlay testvér sorsát követi, akik együtt képviselik az író hazafias pátoszát, de akikről a vereség napjaiban kapunk mély, az író saját lelki vívódásait idéző képet. Richárd kedves, könnyelmű huszártiszt, bár jó szíve, gerincessége kiemelkedik társai közül. Egy szerelem hatására változáson megy át, anyja, hazája hívó szavára hazajön csapatával, a szabadságharc hőse lesz. Jenő rokonszenves, becsületes fiatalember, de tipikus császári hivatalnok. Szerencsétlen szerelme a külvilágot szinte eltakarja körülötte.
Talérosy Zebulon figurájában a nemesi ingadozást mutatja be az író. A plebejusi szárny képviselői csak epizódszerepben jelennek meg. Így az öreg tisztiszolga, vagy Boksa Gergő kurtanemes, akit a sok népi vonás már paraszti hőssé tesz. Rendkívül sokrétű az ellenség tábora is, a sznob bécsi arisztokrácia tagjai, aulikus (a bécsi udvar politikáját támogató) magyar hivatalnokok, az áruló jegyző reálisan megrajzolt figurák, de a Plankenhorst-ház két nőtagjának mértéktelenül felnagyított démoni szerepe romantikus túlzás. Romantika és realitás sajátosan egyesül a jellemek rajzában. A mű mondanivalójában is kicsendül bizonyos kettősség, de az író őszinte hite a haladásban, hazaszeretete és kiváló tehetsége így is remekművet teremtett. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Richárd úgy érzé magát, mikor hazament, mintha lovon ülne, melynek szárnyai vannak.
    Csak most kezdett még magára ismerni.
    A szibarita léhaság után, melyben eddigi napjai eltöltek, valami nemes dac keletkeztét érezte szívében, melynek első neve: az üldözöttek iránti hajlam.
    Egészen meg volt magával elégedve a mai nap kimenetelén.
    Átérzette az egész kísértést, és élvezte a felmagasztaltságot, melyet diadalával teremtett.
    Annálfogva, mikor hazaérkezett, egészen idegennek érezte magát garzonlakásában.
    Minden tárgy emlékeztette valakire, akit szeretett volna már elfeledni. Itt egy szőnyeg, ott egy tabouret, amott egy pár papucs, a falon egy óravánkos; mind gyöngéd viszonyok emlékei, mikre visszatetszéssel tekint mostan.
    - Pál úr! - kiált öreg vitézének.
    - Mi tetszik?
    - Rakjon tüzet a kandallóba!
    Pál úr azt igen természetes indítványnak találja.
    Hanem hogy átkozott nedves a fa, nem akar egyhamar meggyulladni.
    Richárd íróasztala fiókjából előkeres egész csomag leveleket, miknek illata, színes borítékja elárulja gyöngéd tartalmát.
    - Ezekkel alágyújthat.
    Pál úr cselekszi azt nagy gyönyörűséggel.
    A kandalló tüze vígan fellobog a gyöngéd levelek tüzétől.
    - Pál úr! - kezdi Richárd. - Holnap nagy campagne-ra megyünk.
    Pál úr örül annak nagyon.
    - Ezt a sok cókmókot nem hordhatjuk magunkkal a táborozásra. Legyen rajta, Pál úr, hogy ami bútorféle van, azokon adjon túl, amik pedig holmi emlékek, képek, hímzetek, azokat rakja tűzre.
    - Értem, kérem alássan - felel Pál úr.
    Richárd kapitány ágyával szemközt, az alcoven oldalfalán függ egy remek olajfestmény nagy aranyrámában, mely egy hírhedett szépség arcképe volna, ki magát Richárd kedvéért lefestette - mint Danae.
    - Ezt a képet is pusztítsa el, Pál úr! - rendelkezék Richárd.
    - Meglesz - szólt biztatólag a vén huszár.
    Még azután minden fiókját összekutatta Richárd, kihányt belőlük hajfürtöket, száraz virágokat, színes szalagcsokrokat, „mind tűzbe velük”, s miután meggyőződött róla, hogy semmit sem hagyott fenn, mely a múlt emlékeiből kísérteni visszajárjon hozzá, még egyszer rábízta Pál úrra, hogy a masszívabb darabokat is pusztítsa el távolléte alatt, s aztán könnyebbült lélekkel ment vacsorálni.
    Nem is sokáig mulatott odakinn, idejekorán hazatért lefeküdni, s mikor vetkőzni kezdett, nagy megelégedésére látta, hogy Danae csábító képe nem vet rá többé a falról epedő szemeket.
    Olyan jó meleg volt szobájában az elégetett emlékektől.
    Reggel jókor bejött hozzá Pál úr kifényesített csizmáival, s megkérdezé tőle: no, hát hogy aludt?
    - Igen jól, Pál úr, köszönöm kérdését. Látom, hogy jól eltakarított innen mindent. Hanem hát mi lett annak a képnek a rámájával? Csak nem égette el azt is?
    - Azt „is”? - kérdé Pál úr sajátságos bámulattal. - Hát azt gondolja a kapitány úr, hogy azt a képet elégettem?
    - Hát mit?
    - Hát mit? Csak nem ettem gilvagombát, hogy azt a szép képet a kályhába dobjam!
    - Hát mit csinált vele?
    Már hiszen megkövetem, én is voltam ifjú legény, nekem is csinált a szeretőm gyöngyös dohányzacskót a nevem napjára; de mikor azután megcsalt a szeretőm, én nem dobtam a gyöngyös dohányzacskóm a kemencébe.
    - Hát mit csinált vele?
    Pál úr felhúzta a szája bal szegletét a szeméig, s hamisan hunyorított egy nagyot.
    - Bevágtam a zsidónál, s beittam az árát!
    Richárd haragosan hajítá le magáról a paplant.
    - Csak nem vágta be kend az én képemet is a zsidónál?
    Pál úr nagyszerű vállakat vont erre a kérdésre.
    - Furcsa biz az; azt mondta kapitány úr, hogy pusztítsam el a háztul.
    - No igen; azt értettem alatta, hogy vesse a tűzre.
    - Én meg azt értettem alatta, hogy vigyem el Salamonhoz, aki megadja az árát.
    - És odavitte?
    - Ott is van már.
    Richárd igazán mérges akart lenni.
    - Azonnal menjen kend vissza, és hozza vissza tőle azt a képet! - ordítá telhető haraggal Pál úrra.
    Hm. De nem volt ám Pál úr olyan könnyen megijeszthető legény.
    A vén huszár nagy lelki nyugalommal készíté oda az ágyhoz gazdája kapcáit, és elpusztíthatlan flegmával felelt neki:
    - Nem adja ám azt már vissza a Salamon!
    - De ha én akarom.
    Pál úr odaállt az ágy elé, s Richárd rajthuzliját félig kifelé fordítva s felvételre alkalmatossá idomítva mondá:
    - Azt izente a Salamon, hogy beszéljen vele a miatt a kép miatt maga a kapitány úr.
    Richárd mérges volt.
    - Pál úr, maga nagy barom! - kiálta szolgájára.
    - Tudom, kérem alássan - felelt az öreg. - Ez az egy érdemem van a világon.
    Richárd azt az ajánlatot tette Pál úrnak, hogy menjen a pokolba, annak is pedig a fenekére.
    Pál úr nem volt annyira pogány, nem küldte gazdáját olyan egészen messze, csak annyit mondott neki, hogy a Salamon boltja vagyon Porcelán utcában, Nro 3.
    Richárd bosszúsan öltözött, s azzal sietett felkeresni Salamont a Porcelán utcában, mielőtt a zsibárus megteszi azt a tréfát, hogy kiakasztja a tárlatában közszemlére azt a képet, amit az arcáról sokan meg fognak ismerni.
    Ráakadt a zsibárusboltra. Kis, alacsony spelunka volt az, melybe az utcaemelés miatt még egy lépcsővel lefelé kellett lépni; világosságát csak a boltajtóról nyerte, aminek ennélfogva mindig nyitva kellett állni. A boltbejárás két oldala pedig el volt állva rozzant bútorokkal: ócska karszékek, bicegő szekrények, megrakva felyülkerült lábzsámolyokkal, a szögletekben kínai tornyok, csorba tányérokból rakva, a földön tudományos vastagságú könyvek, amiknek ott a legjobb helye; hanem ahelyett egy aranyos csillárra zsíros lószerszámok körül felmagasztalva; a polcokon egy csoport kitömött papagáj, mókus és öleb bámul egymás üvegszemeibe, csendéletet képezve a fölöttük meredező csonka szobrokhoz: egy Herkules, kinek fél keze nincs, egy, Minerva, kinek be van törve az orra, s egy Venus, ki már nagyon összevissza van ragasztva; a falakon fakó rámás képek, többnyire üveg nélkül: az ismeretes Európa, Ázsia, Afrika, Amerika; és József, kinek zálogban marad a köpenyege Potifárnénál. A nyitott szekrényekben minden elképzelhető eszköz, amit emberi nyomorúság üvegből, vasból, rézből, cinkből előállított. S az egész quodlibeten az ódonság illata lengedez.
    Ami pedig legócskább az egész boltban, az a boltos maga, ki ott ül az ajtóban nagy prémes kaftánba burkolva; lábai elrejtve bélelt botosokban, s prémes sipkájának ernyője egész orra hegyéig lehúzva. Salamon úr arca borotválva szokott lenni minden harmadnap; természetesen nem késsel, hanem valami mással; azt tudják, akik tudják. Most éppen a harmadik napja van. Ott ül ő egész nap, s csak olyankor kel föl, mikor vásáros érkezik, a nagy karosszékből, mely-nek itatóspapirosból van már a feneke, mert a bőr nagyon kikopott belőle a sok rajt üléstől.
    Már korán reggel kinyitja boltját, s kiül az ajtóba, mert nem tudhatni, mikor hoz valakit a jó szerencse.
    Íme, még alig nyolc óra, mikor egy szép huszártiszt lép be nagy méltóságosan az alacsony boltocskába, s erős hangon kezd tudakozódni:
    - Ez a Salamon zsibárus boltja?
    Az öregúr a bő kaftánban leveszi lábait a nagy botosokkal a zsámolyról, és felemelkedik a kérdező előtt; s nagy prémes sipkáját hátrafelé tolva, hogy mosolygó arcát megmutathassa a kérdezőnek, siet megfelelni:
    - Legalázatosabb szolgája a nagyságos kapitány úrnak; ez a Salamon zsibárusnak a boltja, s én vagyok az a Salamon zsibárus, akinek ez a boltja. Szolgálatjára Baradlay Richárd kapitány úrnak.
    Richárd megütődve kérdezé:

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9789633641651
Webáruház készítés