Jókai Mór: A háromszínű kandúr_EPUB

Részlet az eKönyvből:

Liba Kis Jánosné asszonyomnak aztán volt elég dolga, hogy a máséval ne törődjék. A tavaszi szállítmánnyal ugyan vigyázni kell, hogy az ember szégyent ne valljon vele. De hát csekély kárvallással mindenen átesett: mégis szép haszna maradt az utazásból.
Mehetett volna már haza Kecskemétre, ha az útitársa előkerült volna. De az, amióta a szállásáról eltávozott, hírt sem hallatott magáról. Várt rá két nap, három nap; akkor aztán megsokalta a dolgot. "Itt csak nem hagyom a szomszéduramat, - mondá magában - az nem volna becsület. Hátha valami baja történt? Hátha eltévedt ebben a nagy városban? Gyámoltalan ám az ilyen tudós ember. Hátha megölték az egy milliójáért?" Fogta magát, elment a City rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta előtte, hogy az a Society, aki a háromszínű kandúr kedvéért alakult, ott tartja a székhelyét a Cityben. Kis Jánosné sohasem járt a Cityben. De az angol konstablerek olyan jó emberek, hogy útbaigazítják még azt is, akinek nem értik a szavát. Addig adták kézről-kézre, míg eljutott abba a nagy palotába, ahol a rendőrsereg referál mindennap, hogy hány ember jött be a City huszonnégy átjáróján s hány ember ment ki rajta. A tudósnak ide kellett jönni, mert itt van az a nagy állattenyésztő társaság, aki az ő millióját kifizeti a háromszínű kandúrért. Ott előmutatta Kis Jánosné az útlevelét, abból beírták a nevét egy nagy lajstromba. Akkor csak arra kellett várnia, amíg a nevét kiáltja a sheriff vagy ki a tatár?
A nevét már megtanulta. Arra készen volt, hogy mikor azt mondják: "Lájbekisz Dzsenuszni", az annyit tesz, hogy Liba Kis Jánosné. A szállásadó gazdája is ezen a néven tisztelte.
Mikor tehát misziz Lájbekisz Dzsenusznira került a felhivás, szépen rendbeszedte magát, bement az alderman elé s azt becsülettel üdvözölte, megadva neki a tituláját:
"Tekintetes Alelölülő úr!"
- Ah! - mondá a főhivatalnok, - Turkish woman! Azt hitte, hogy Allah dicséretét zengi az asszony. Hívatta a török tolmácsot.
Azzal pedig nem értették meg egymást.
Liba Kis Jánosné gyorsan feltalálta magát. A falon volt egy rengeteg nagy térkép. Az umbrélája végével odabökött, ahol a Tisza-Duna köze van.
Erről aztán megtudták, hogy miféle nemzet: "Höngerien wumen". Hozattak neki magyar tolmácsot. Jó becsületes zsidóképű ember volt. Azzal aztán megértették egymást. Elmondta, hogy mi hozta ide. Egy útitársát keresi, aki már három nap óta elveszett. Leírta a nevét egy táblára krétával: Pugonyi Están.
- Pogány isten, - olvasá az alderman.
- Nem pogány isten az, kérem alássan, mert az jó, becsületes keresztény kálvinista ember.
Az alderman komolyan mutatá a felkrétázott nevet a táblán. Ide van írva Pugonyi Están. Arról ő nem tehet, hogy azt angolul úgy olvassák, hogy "pogány isten".
Ismertetőjelei: egy zöldre festett kalicka, amiben egy háromszínű kandúr van.
Mindjárt akadt gazdája! A bizony itt van bezárva, a megfigyelő osztályban. Egy lunatikus, aki egy macskát hord magával, s beszél valami olyan nyelven, amit semmi nemzetbeli tolmács meg nem ért. Csak annyit vehetni ki a szavából, hogy egy millió kellene neki. Vezessék elő!

eBook a Digi-Book kiadásában