Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Jókai Mór: A fehér rózsa_EPUB

Jókai Mór: A fehér rózsa_EPUB
340 Ft340

A házassági kötelék felmagasztalásának, a hitvesi szeretet apoteózisának regénye a Fehér rózsa. A török tárgyú Jókai Mór művek közül való, a Janicsárok végnapjaival áll laza ciklikus kapcsolatban. A fehér rózsa cselekménye az 1730-as orosz-török háború idején játszódik, és oroszellenes célzásaival a szabadságharc leverése után aktuális irányregényként olvasták. Halil Patrona janicsárvezér és Gűl-Bejáze tragikus szerelme, különösen az asszonyi hűség és áldozatosság motivuma a korszak romantikus kelet-kultuszának azt az oldalát is kidomborítja, hogy Európa az ösztönösebb, érzelmesebb, kalandosabb élet utáni vágyának keresett félig-meddig képzelt egzotikus lelki tájat. (Legeza Ilona)

eBook a Digi-Book kiadásában

  • Részlet az eKönyvből:

    Ezalatt bezárta boltját Patrona, s elvitte vendégét magához; útközben beszólt szomszédjához, az emberséges janicsárhoz, aki papucsokat foldoz. Musszli szívesen ajánlkozott Halil vendégének éjszakai szállásadásra. Patrona azonfelül meghívta őt magához egy kevés jóízű piláfra s néhány serleg tiltott nedv elköltésére, melyre az érdemes jancsár még szívesebben ajánlkozott.
    Azzal beléptek Halil házába.
    Gül-Bejáze éppen a tűzhely mellett állt, és Halil vacsoráját főzve, amint ez vendégével együtt bejött az ajtón, s hallva a lépéseket, visszafordítá arcát.
    Ezen pillanatban elordítá magát a görög jövevény, s hosszú süvegét magasra hajítva, odarohant a rabnőhöz, és térdre borulva előtte, kezeit, karjait, azután halovány orcáját össze-vissza csókolá, és a leány odaomlott vállára, és átölelte a férfi nyakát, és sírt mind a kettő, és egyik rebegte e szót: „leányom!” a másik: „atyám!”
    Halil csak bámult, és nézett reájuk.
    Janaki pedig folyvást térden állva, ég felé emelé kezeit, és hálákat adott istennek, hogy lábait ide vezérlé.
    – Allah akbár! Áldott legyen az úr – szólt Patrona is, odalépve hozzájuk. – Íme, akit oly régen kerestél, nálam kellett őt feltalálnod. Magasztald istenedet, mert illetlenül nyered őt vissza tőlem.
    – Nem jól mondád, Halil – szólt az apa örömtől ragyogó arccal. – Nem fogod őt nekem visszaadni, sőt inkább itt marad nálad örökre. Mert ha háromszor, három irányban körüljárom is ezt a földet, nem találnék számára olyan férjet, mint te vagy; azért mondjad, mi árát szabod neki, hogy őt kiválthassam, és mint szabad nőt adjam át neked.
    Halil nem sokat gondolkozott a váltságdíjon, hamar készen volt vele. Egy tekintetet vetett Gül-Bejáze mosolygó ajkaira, és egy csókot kért azokról.
    Janaki megfogá leánya kezét, és az ő kezébe tevé azt.
    Halil már kezében tartá a forró sima kezecskét, érzé annak biztató szorítását, látta a lányt mosolyogni, látta ajkait csókra nyújtani, és még mindig nem hitt szemeinek, még mindig attól remegett, hogy amidőn ajkaival érinteni fogja, a leány ismét el fog halni, halovány lesz és hideg, csak amidőn végre ajka ajkihoz forrott, és keble keblén dobogott, és érzé a visszaadott csókot és a szív meleg dobogását, akkor hívé csak el boldogságát, és azután hosszan-hosszan tartá őt kebléhez és ajkát ajkaihoz szorítva, és boldogabb volt, mint akik a paradicsomban vannak.
    És azután leültették maguk közé a lyánt, egyfelől az apa, másfelől a férj, kezükbe vették kezeit és hízelgének neki és ölelték. A leány csókot és ölelést kapott, akár jobbra, akár balra hajolt, és arca nem volt halovány többé, hanem égő piros, mint az átváltozott rózsa, melyre Thisbe vére hullott. Igérte atyjának és férjének, hogy sokat, igen sokat fog nekik beszélni oly dolgokról, minőkről sejtelmük nem volt soha.
    Az ablakon keresztül, a vékony rácsozaton át nézte e jelenetet az emberséges berber basi.
    Még javában élvezék örömeik mámorát, amidőn bedugja fejét az ajtón a sokszor emlegetett szomszéd, az emberséges Musszli, s meglátva ezt a jelenetet, vissza akará húzni ábrázatját, de észrevette őt Halil, s nagy vígan rákiálta:
    – Gyere be, gyere! Jámbor szomszédom, ne tarts semmitől, látod, vígan vagyunk.
    A jámbor szomszéd szépen tartózkodva belépett, dugdosva kezeit a kaftánja keblébe, mert szurkosok valának azok igen nagy mértékben, ámbár szüntelen mosta, de nem akart lemenni róluk a szurok; a turbánja tekercsébe pedig most is oda volt szúrva az ár, s nagyon szépen vette ott ki magát, mint valami kócsagtoll; természetesen neki is, mint minden csizmadiának, a legrongyosabb papucs volt a lábán.
    Midőn meglátta Gül-Bejázét Halil ölében, s magát Halilt örömtől sugárzó arccal, összecsapá a kezeit, és elkezdett csodálkozni, mindjárt gondolva, hogy nagy változásoknak kellett itt ma történni.
    Halil pedig kényszeríté, hogy üljön közéjök, és Gül-Bejázét megcsókolta, és monda:
    – Látod, kedves szomszéd, ez most az én feleségem; és ezentúl szeretni fog engem, és én nem leszek az én rabszolgálóm rabja. Ezen tisztes férfiú pedig az én nőm atyja. Azért üdvözöld őket, s azután egyél és igyál velünk.
    Musszli odalépett Janakihoz, és megcsókolá annak vállát; azután Gül-Bejázéhoz fordulva, kezét a földhöz és homlokához értette, s leült Janaki mellé az eléhozott vánkosokra, és lakmározott velök.
    Janaki elküldé magával hozott legényét a pástétomsütőhöz, Musszli átszaladt házához, és hozott át egy ezüsttel kivert tamburát, melyet nagyon jól tudott verni, és igen érzékenyítőn tudott mellette énekelni, s így bor és zene és szép hölgy csókja mellett vígan folyt le Halil nászestéje.
    A vigalmat az ablakon keresztül nézte az érdemes berber basi, s alig bírta fékezni csodálatát, midőn látta, hogy Gül-Bejáze sem a csóktól, sem az öleléstől nem rogy össze halottan többé, mint ezt a háremben tevé, sőt arca pirosabb, mint a hajnal.
    Végre nem állhatá tovább a kíváncsiságot, az ajtóra került, s belépett a mulatozók közé.
    Együgyű baltadzsinak (baltás, favágó) volt öltözve, elég ostoba képe is volt hozzá, hogy többet senki se nézzen ki belőle, s nagy alázatosan mutatta be magát:
    – Allah kérim! Szalám aleikum! Az isten adjon áldást a ti mulatságaitokra; olyan vígan voltatok, hogy kihallott a temetőbe, midőn arra mentem. Ha meg nem bántanálak benneteket, örömest itt maradnék, míg megengeditek, s hallgatnám a zenét, melyhez ezen derék müzülmán olyan szépen ért, s azokat a szép regéket, miket amaz égből aláhozott huri zengedező ajkai mesélnek.
    Musszli ittas volt a bortul, Gül-Bejáze és Halil a szerelemtől, egyiknek sem volt semmi kifogása az idegen szavaiban, csak Janaki nem élt sem borral, sem szerelemmel, ő volt józan, s fülébe súgá Halilnak:
    – Vajon ezen idegen nem kém, vagy nem tolvaj-e?
    – Hogy gondolsz arra? – mondá négyszemközt Halil – Hiszen látod, hogy milyen emberséges baltadzsi. Ülj le, derék müzülmán, és tarts velünk.
    A berber basi szót fogadott. Evett és ivott, mint aki három nap óta éhezik, el volt ragadtatva Musszli tamburája által, s felnyitott szájal hallgatta az általa elmondott mesét a fösvény papucsairól, s akkorát kacagott rajta, mint aki sohasem hallotta még ezt.
    – Már most mondj te nekünk valami regét, asszonyok legszebbike – szólt a hölgyhöz fordulva ekkor, s Gül-Bejáze megcsókolva férjét, egy cseppet ivott az eléje nyújtott serlegből, hogy ajkai nedvesek legyenek, és mondott regét:
    – Volt egyszer egy gazdag kereskedő, nem tudom már hol, Pérában vagy Galatában vagy Damaszkuszban. A neve sem jut eszembe, nincs is arra semmi szükség. Egyetlenegy leánya volt ennek, akit igen nagyon szeretett, akinek minden kívánságát teljesíté, s még a szellőtől is megőrizte.
    – Nem tudod, hogy e leányt hogy hívták? – kérdezé a berber basi.
    – De igen, Irénének hívták, mert görög leány volt.
    Janaki megijedt e szóra. Leánya tán saját történetét akarja elbeszélni, mert hiszen ő kapta e nevet a keresztségben. Az ugyan nagy gondatlanság volna idegen emberek jelenlétében.
    – Iréne egy napon ifjú barátnéival a tengerre ment csónakázni; énekeltek, dalolgattak, az idő szép volt, a tenger sima; midőn egyszerre a sima tengeren kalózvitorla jelen meg, s egyenesen a csónakázó leányok felé csap, s mielőtt azok elérhetnék a partot, mindnyáját elfogja, és rabul magával viszi.
    Szegény Iréne! Még csak istenhozzádot sem mondhatott szerető atyjának; elgondolá, midőn a rabló vitorlája sebesen repült vele, s mindig messzebb látta távozni a várost, melyben lakott, hogy ott őt most várják – várják! Atyja kinn áll az ajtóban, s minden érkezőt megkérdez, ha nem jön-e még leánya. Otthon vigalmat rendezett számára, minden vendég együtt van már, csak ő nincsen; majd kimegy a tenger partjára, s végignézi a sima, fényes víztükröt szemeivel, és kérdi a haboktól: leányom hol van, ki tud felőle?
    (A férj és apa szemei önkénytelen megteltek könnyel.)
    – De ne sírjatok hát, milyen bohók vagytok ti, hisz ez csak mese! Halljátok tovább. Az elrabolt lányt Sztambulba hozta a rabló, s egyenesen a kizlár agához vitte, aki a padisah háreme számára szokta a rabnőket összevásárlani. Az alku rövid volt; a kizlár aga kifizette, amit a kalóz kért, s azzal átadá Irénét a szeráj rabnőinek, kik őt rögtön illatos fürdőkbe vitték, s csodálkozva magasztalták arcát, termetét, szépségeit. És midőn Iréne e magasztalásokat hallá, szívében elborzadt. Tehát isten azért adott neki bájokat, hogy azok miatt áldozatul vesszen el? Jobban szerette volna ekkor, ha púposnak, kancsalnak, feketének született volna, ha arca ragyás volna, mint a jégeső verte víz, és teste bélpoklos, hogy undorodnék el tőle, aki látja, oh! Mert jobban undorodott ő magától így.
    Ekkor cifra köntösöket adának reá, fülébe gyémánt függőket akasztottak, derekát drága sállal fonták körül, karjaira, lábaira arany kösöntyűket csatoltak, s így vivék be őt a titkos terembe, melyben a padisah hölgyei voltak együtt. Ez pedig régen-régen volt, ki tudja, melyik szultán alatt, akit atyáink sem ismertek.
    Fény és pompa, virágok és szőnyegek ékesíték a roppant termet, melynek boltozatja drágakövekkel volt kirakva, és a padozat csupa merő gyöngyházból állt, hogy csillogott, mintha csupa merő szivárvány volna összetörve, s annak darabjaiból volnának a földön kirakva virágok és madarak a legcsodálatosabb formákban, mely miatt szőnyegeket nem volt szabad a padozatra rakni, s hogy a hideg padon át ne hűtsék a delnők lábaikat, apró zsámolykák álltak készen, melyeket lábaikra kötöttek, s azokon állva sétáltak végig a teremben. Ezeket nevezik kobkobnak.
    – Ej, ej – szólt aggódva Janaki –, oly elevenen írod le a szeráj belsejét, hogy szinte félni kezdek tőle. Ha az ember ezt hallgatja, annyit tesz, mintha a szultán háremébe vetne egy pillanatot, s annak jobb volna előre meghalni.
    – Hiszen csak mese ez, és képzelt terem, amelyről beszélek. A terem közepén volt egy nagy szökőkút, és abból illatos rózsavíz szökellt magasra, arany labdákkal játszva; a falakon földig érő velencei tükrök, mikben gyönyörű odaliszkok bámulták termeteik alkotását, az oszlopokon száz meg száz lámpa ragyogott, mindenféle színekben, s tündéri világítást adott a teremnek, melyen valami átlátszó kékes köd látszott derengeni, az ámbra és burnut füstjéből támadt ez, melyet a delnők hosszú argilákból szívnak. De jobban mint minden pompa és ragyogvány lepé meg Irénét a szultána asszeki alakja, kihez vezetteték. Egy magas, ideges termetű hölgy ült a terem végén emelt dívánon, termete derékban karcsú, de vállban széles és gömbölyű, hófehér nyakát és karjait igazgyöngy füzérek köríték, gyémántos kapcsokkal, drágaköves turbánjába magas kócsagforgó volt tűzve, mely még büszkébb tekintetet adott fejedelmi alakjának; nagy fekete szemeivel igazgatni látszott az egész világot.
    – Ejnye, ejnye – szólt közbe Janaki –, olyan elevenen írod le, hogy szinte félek rá hallgatni, legalább csak egy kis fátyolt hagytál volna meg az arca előtt.
    – Hiszen régen történt ez, ki tudja melyik szultán alatt?… A rabnő a szultána asszeki elé vezetteték, ki kétszáz rabnőtől környezve, kis kedvenc törpéjével játszadozott, körüle énekeltek, táncoltak és füstölőt hintének, fölötte egy nagy cukorból készült gyümölcsfa volt, melyen mindenféle alakú és színű cukorgyümölcsök függtek, s mikből gyakran szaggatott le a szultána, s megkóstolá egy kevéssé, ami megmaradt, a kis törpének adta, az megevett mindent. Irénét itt egy fekete eunuch fogadá el, ripacsos fekete képű férfi, kinek felső ajka fel van hasítva, hogy úgy fogai kilátszanak.

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    9786155322419
Webáruház készítés