Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Hunyady Sándor: Szűrve, habbal_EPUB

Hunyady Sándor: Szűrve, habbal_EPUB
740 Ft740

Hunyady Sándor: Szűrve, habbal

E-könyv EPUB formátumban

 

Ez az érdekes és meglepő regény eredetileg a Színházi Élet 1934-35. évfolyamaiban látott napvilágot. Meglepő, mert nem várt dolgokat művel Hunyady Sándor. Kortörténetet ad, karrierhistóriát mesél, felvázolja egy házasság érzelmi természetrajzát, érzékletes képet fest a leghíresebb kávéházak életéről.
Írónk a századvég gazdasági felvirágzásától a harmincas évek kezdetéig vezeti a borsodmegyei falusi szatócs, Spitz Leó tehetséges és ambiciózus fiának sikertörténetét. Szemünk előtt érik a nincstelen, de törekvő zsidó fiú gazdag üzletemberré, s „a felfele törekvő asszimiláció” folyamán fokozatosan szűkül össze világa. Ezzel együtt sem nevezhetjük fejlődésregénynek vagy a „vesztett illúziók” epikájának a „Szűrve habbal”-t, hiszen a család gazdagodásának történetét át- meg átfonja a férfi és a nő, Leó és Tincsi bonyodalmas kapcsolatának leírása.
A „Szűrve habbal” leginkább közelít a klasszikus regénytípushoz, ennek ellenére egyenetlen alkotás. De az igazi novellista nem tagadhatja meg magát: az epizódokba remek novellabetéteket szerkeszt be, gondoljunk az após halálának kis drámájára.

Valóságábrázolása, bravúros szerkesztésmódja és klasszikus stílusa így is nemzedékének legjobbjai közé sorolta, elérkezett tehát az ideje, hogy eltüntessük az életmű fehér foltjait, hogy olvasóink kezébe adjuk a még kallódó mesterműveket. (Urbán László)


e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A fiatal pár a házasságkötés után elköltözött a szülők lakásáról. A Gyár-utcába költöztek, egy új, háromemeletes bérházba, közel az üzlethez. Mert az üzletet is áthelyezték, most már nem a Kerepesi-, hanem a Rákóczi-útról a Teréz-körútra.
    Ez a földrajzi változás Leó magánéletében is jelentős átalakulást okozott. Elkerült a Newyork közeléből az Abbazia-kávéház közelébe. És ez a közelség, mint egy új, nagy csillag vonzása, berántotta a kávéház törzsvendégei közé.
    Az Abbáziának is régi patinája volt. Sok asztala, amelyeknél az akkori közélet büszkeségei fogyasztották az ebéd utáni feketét. Közönsége szervesen fejlődött ki a környék gazdag kereskedőiből és jól kereső lateinereiből.
    „Doktor úr!” és „Igazgató úr!” - ezt a két címzést többet lehetett hallani az Abbáziában, mint a Newyork-ban, ahol a „Doktor úr”-on és az „Igazgató úr”-on kívül sűrűn előfordult a „Mester!”, a „Művész úr!”, a „Szerkesztő úr!”, sőt a „Méltóságos úr!” is, mint megszólítás. Bár igaz, hogy az emelet rejtettebb vidékein voltak olyan vendégek is, akiket egyszerűen a vezetéknevükön neveztek a pincérek.
    A dolog úgy állt, hogy Leó csakugyan megvetette a Hirtelendy úrnak feláldozott húsz korona óta azt a „másik világot”, összes mestereivel, szerkesztőivel és művészeivel. Még a méltóságos urakra sem adott valami sokat. De azért mégis szerette maga körül érezni a nagyobb változatosságot és tarkaságot. Nem volt érintkezése azzal a másik világgal, csak nézni szerette.
    Szeretett megállni a Newyork aranyos, csavart oszlopainaik ívei között, mint egy jeruzsálemi írástudó, mint egy fanyar bölcs, mazsolaszemének kissé gúnyos fényével nézni ezt az emeletes világot, a magasgallérú katonatiszteket, a képviselőket, a színészeket, a nőket puffos ujjaikkal. Nézett, mosolygott. A szívét jóleső önérzet duzzasztotta, ahogy egy hajó vitorláiba fúj belé vidáman a szél. Azt gondolta magábán:
    - Íme, mennyi hangos ember! Hogy kacagnak! Pedig talán nincs közöttük tíz sem, akinek a zsebében nyolcszáz korona lenne, mint az enyémben. Aki le merne ülni húszfilléres alsóst játszani, úgy ahogy én le merek ülni. Aki előtt olyan tisztán és egyenesen állana életének útja, mint az enyém... Ó, e fényes és vidám emberek között biztosan van nem egy, aki majd krida alá jut, aki főbe lövi magát... Hogy udvarol az a nagy hajú fiú annak a hölgynek... Elég csinos hölgy... mily egyszerű volna, bemutattatni magam, nem is kellene sokat beszélni, nem vitás, hogy boldogulni tudnék a pénzemmel...
    Kávéházi értelemben véve, valami olyanféle érzés kötötte Leót a Newyorkhoz, mint a szülőföld szeretete. Ott született meg a kávéház számára. Ezért aztán a honvágy mégis visszavitte oda, miután három hónapig járt az Abbáziába és kopasztott egy büntetőjogászt, akitől nem volt igazi élvezet nyerni, olyan könnyelműen és délies hevességgel játszotta a kalábert.
    Leó azzal az ürüggyel ment vissza a Newyorkba, hogy az apósát keresi.
    Vilmos, az emelet lúdtalpú, kövér, nagy fizetőpincérje holdvilág-arcának boldog ragyogásával üdvözölte:
    - Né, Spitz úr! Már azt hittük egészen hűtlennek tetszik lenni hozzánk!
    Leó szívében valami romantikus húr pendült meg. Az elhagyott haza viszontlátásának öröme. Nem, nem felejtették el. Megfogta tenyerével a csészét. A kávét ugyanolyan langyosan, ugyanúgy szűrve és külön habbal tették
    eléje, ahogy megszokta.
    A kártyaszobában egy parti fölbomlott, a partnerek kijöttek üdvözölni. Körülállták a régi kibicek. Olyan öröm és lárma fogadta, mint egy messzi tengerekről megtért hajóst. Majdnem megtapogatták; na, csakhogy él. A fiatalember nem volt romantikus lélek, mégis közel járt hozzá, hogy elérzékenyüljön.
    Szürcsölte a kávéját, amely hajszálpontosan olyan volt, mint az Abbazia kávéja és mégis másféleképpen ízlett. Vilmos eléje tette a papondekliskatulyát a fiumei princessasszal. Kivett hatot. Rágyújtott. Egy mély slukkot húzott le a tüdejére. És kinézve a csavart oszlopok ívein át a kávéház messzi távlataiba, eldöntötte magában, hogy nem fogja sajnálni a szakaszjegyre a pénzt és visszateszi táborhelyét a régi központba.
    * * *
    Közel kétesztendei, hosszú, türelmes és néma szenvedés után Tincsi minden panasz és sírás nélkül meg tudta értetni a férjével keserűségeit.
    És Leó, ahogy kártya közben a hadállást meg tudta állapítani, itt is meglátta egy pillanat alatt, hogy „rosszul játszott”. Átjárta a részvét és a családi érzés melege. A feleségére nézett mazsolaszín szemének olyan gyöngéd árnyalatával, hogy az asszony sírva fakadt a boldogságtól.
    Tincsi megint kisbabát várt. Duplán idomtalan volt, alig fért el a széken.
    Leó megsimogatta a felesége haját, homlokon csókolta:
    - Most csak egyél és pihenj! De ha megszületett a kicsike, ha túljutottál a szoptatáson, akkor vigyázz egy kicsit. Elmegyünk Karlsbadba, vagy itthon is lehet karlsbadi kúrát csinálni! Egy ilyen csinos, fiatal asszonynak, mint te, nem szabad ennyire elengedni magát...
    Az asszony arcát boldog könnyzápor tette nedvessé:
    - Huszonkét éves vagyok! - mondta ráborulva az asztalra, tányérja mellé.

     

    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633648025
Webáruház készítés