Hunyady Sándor: Apróságok, útirajzok_EPUB

Részlet az e-Könyvből:

A fiatalemberrel a vonat peronján ismerkedtem meg. Buccarinál tüzet kértem tőle. Rájöttünk, hogy mind a ketten magyarok vagyunk, és a nyári szabadság után igyekszünk hazafelé. Diskurálni kezdtünk.
A fiatalember beszédének volt valami könnyű borovicska-aromája. „Felvidéki’' volt. A családja liptói, ő maga Kassán járt iskolába. De most már régen Pesten van, hivatalban.
Hízelegtem, hogy milyen szép a felvidéki dialektus. Visszaudvariaskodott, hogy az én beszédemen is megérzik Erdély.
A mozdony szikrát szórva kapaszkodott a fekete Karszton. Elálmosodtunk és elbúcsúztunk. Mintha hazamentünk volna, lefeküdt ki-ki a fülkéjében.
Jó éjszakánk volt, a határoknál nem nagyon maceráltak. Zavartalanul aludtunk reggelig. Csak Sárbogárdnál, mélyen bent, Magyarországon, akadtunk újra össze az étkezőkocsiban.
A fiatalember nagyon friss volt. Jól rendbe hozta magát a kormos mosdóban. De azért látszott rajta, hogy valami nagyon bosszantja. Nem kellett faggatni, hamar kipakolt maga.
- Nem vagyok úriember! - tört ki hirtelen elkeseredve. - Ott kezdődik, kérem, a dolog, hogy amikor kiutaztam a határon, kicsempésztem a hivatalos összegen felül negyven pengőt. Bedugtam a két bankót az órazsebembe. És amikor a határon kérdezték, hogy van-e pénzem? Azt mondtam, hogy - nincs. Hazudtam, kérem, pedig nem szokásom hazudni! - De ez nem elég. Fiuméban kölcsönkértem egy ottani ismerőstől háromszáz lírát, azzal, hogy majd megküldöm itthon az illető magyarországi rokonainak. Ez is tilos, kérem. És az is tilos, hogy a kölcsönpénzen csináltattam magamnak három selyeminget, és vettem három darab selyem nyakkendőt is, meg egy fél tucat zsebkendőt. Mert a Quarnero vámmentes zóna, olcsóbban lehet a területén vásárolni, mint itthon. Ilyen a mohóság! Megkárosítottam a hazai kereskedőket. Idegenben vettem meg olyasmit, amit a rendes boltomban is meg lehetne kapni! - Aztán megint jött a határ. Kérdezi a finánc, van-e valami „új” dolgom. „Csupa szennyes ruha, a nyaralás után!” - mondom. Most már egy egész mesét hazudtam. Hát férfi vagyok én, kérem? A bőr majd lejött az arcomról, amikor a finánc kiment a fülkémből. Legalább ne szalutált volna, hogy üssön belé az istennyila! … ’s, kérem, ne tessék vigasztalni, hogy ez csekélység, és hogy a szigorú hatósági intézkedések csak a siberek miatt vannak. Jól néznénk ki, ha az országnak minden polgára azt csinálná, amit én csináltam. Elfolyhat csöppenként is rengeteg vér. Úgy érzem magam, mint a szú, amelyik rágja a bútor fáját. A fene egye meg, mit csináljak? Adjak Szent Antalnak vagy valami nemzeti jótékony célra „pardon” pénzt?! Tessék nézni, ez a zsebkendő is új, meg a nyakkendőm is az újak közül való. Becs’szavamra mondom, szorítja a nyakamat! ... - fejezte be kesergését a fiatalember, és azzal leoldotta a nyakkendőjét. Utánakaptam, hogy megfogjam a kezét. Késő volt. Fiatal útitársam egy elszánt mozdulattal már ki is dobta az étkezőkocsi nyitott ablakán a zsebkendőjét meg a nyakkendőjét. Pillanatig látszott, hogy lebegnek a levegőben, aztán elrohant tőlük a vonat.
- Na! - sóhajtott megkönnyebbülten. - Ezen túladtam!
Mosolyogtam:
- Most már megsúghatom, hogy nem volt szép a nyakkendő, és nem is volt finom. Nem kár érte. És valószínű, hogy az ingek is tönkremennek a harmadik mosásban. Nincs áldás az ilyen okkáziószerű vásárlásokon. Az ilyen idegenben vett holmi rendesen hulladék, „bóvli”. Okosabb, ha az ember idehaza veszi meg, ami kell. Külföldön „megeszünk mindent”, idehaza „tudjuk a dörgést!”
Útitársam arca kerekre derült:
- Ne tessék mondani? Azt tetszik gondolni, hogy esetleg becsaptam magam?! Hiszen ez remek! - nevetni kezdett, hogy szinte belevörösödött, és mély meggyőződéssel leszögezte mint általános véleményt: „Milyen marha az ember!!”

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában