Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Hunyady Sándor: A hajó királynője_EPUB

Hunyady Sándor: A hajó királynője_EPUB
740 Ft740

Minden kényelemmel megáldott luxushajó, elegancia, úri viselkedés, kifinomult ízlés. A napos oldalon lévők, a könnyű életűek világa az; azoké, akiket Hunyady Sándor oly belülről ismert, s akiket ugyanakkor mégis a „vendég” tárgyilagos pillantásával nézett, a realista művész hűvös józanságával ábrázolt.

A hajó királynője című kisregény főszereplője, Mrs. Haxton, ez a pénzére és pénzén megőrzött szépségére gőgös-dölyfös amerikai asszony félelmetes figurája a hajó fedélzetek közé zárt világának. A hajón – mellyel a második világháború kezdetén Amerikából Londonba tart – az összes kiszemelt férfit igájába hajtja. Ám az első európai kikötőben egyeduralmát „megzavarja” a történelem, s neki hirtelen  meg kell tapasztalnia, hogy nem ő a legfontosabb…

Az írás gúnyos-kritikus hangot itt a kívül rekesztettek iránti együttérzés váltja fel. Az életmű leglényegesebb jegyeit mutatja meg a klasszikus rangú Hunyady-próza e kiemelkedő darabja. Nemcsak lebilincselő szórakozás, de olyan csattanó a végén, amely sokáig emlékezetes olvasmánnyá varázsolja ezt a művet. (a Kiadó)

e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    - Azt hiszem, tévedés lesz az esetemben. Bár lehet, hogy tudtomon kívül megsértettem valamilyen intézkedést. Mérnök vagyok. Tanulni és tapasztalni akartam Amerikában. Alaposan körülnéztem néhány gyárban. Rajzokat és jegyzeteket készítettem a gépekről. Fényképeket csináltam New Jersey repülőterén. De ezzel nem akartam hadititkokat kifürkészni. Nincs semmiféle titokzatos megbízatásom. Bármilyen szakember ugyanezt cselekedte volna a helyemben.
    A rendőr vállat vont:
    - Nem szükséges, hogy előttünk védekezzék! Mi nem vagyunk bírák. A mi kötelességünk csak annyi, hogy visszavigyük önt az amerikai partra, és átadjuk a vizsgálatot végző hatóságnak!
    Hewitt kapitány mosolygott:
    - Alaposan megbeszéltük a dolgot, és úgy határoztunk, hogy ön szabadon mozoghat a hajón, és bárkivel érintkezhet, amíg a nyílt tengeren vagyunk. Sőt a dolga közöttünk marad. Az utasokkal nem közlünk semmit. Minek tegyük esetleg kínossá a hozzájuk való viszonyát?... De arra megkérjük, hogy mialatt európai kikötőben tartózkodunk, ne hagyja el a kabinját. Nagy áldozat? Ugye, nem? Hiszen olyan kényelmes a kabinja!
    A rendőr, aki keserű arcú, nagy orrú, száraz férfi volt, figyelmeztetően hozzáfűzte:
    - Meg se kísérelje, hogy partra jusson! Veszélyes volna!
    Tóth István megígérte, hogy nem fog megszökni. Megköszönte az irányában tanúsított jóindulatot. És visszament a födélzetre sétálni.
    Meleg volt, szélcsend. Az ég kobaltkék, a tenger sima tükör. Néhány száz méternyire a hajótól delfinek bukfenceztek a víz felszínén.
    Tóth István nézte a vizet, a boldogan játszadozó, vidám halakat. Nem volt sem rosszkedvű, sem izgatott. Persze, undok ügy, hogy nem engedik hazamenni, hanem erővel visszaviszik oda, ahonnan elindult. Mégis érdekelte a kaland. Sok minden furcsa dolog fog történni vele. És bízott benne, hogy baj nélkül megússza a históriát, mert ártatlan volt, érezte az igazát. És ha mégsem?... Ha nem hinnének neki? Ha rajta ragadna a gyanúsítás? Vállat vont. Bátor férfi volt, izgatta a veszedelem is.
    Amikor ebédelni ment, az étteremhez vezető kis folyosón beléütközött a bécsi pincérbe, aki nyilvánvalóan lesett rá:
    - Mindössze csak annyi, hogy nem szállhatok le a hajóról. A „Gloworm” vissza fog vinni New Yorkba!
    A pincér megismételte, amit éjszaka mondott, hogy mindenben a rendelkezésére áll, ha Mr. Tóth parancsolna valamit... A szeme kifejezésén látszott, meg van győződve róla, hogy a magyar utas „benne van valamiben”. Halkan, szinte fojtottan beszélt, majd egyszerre fölemelte a hangját, és az iránt érdeklődött, hogy milyen gyümölcsöt készítsen be éjszakára Mr. Tóth kabinjába?
    A három papagájszerű asszony csörtetett el mellettük az étterem felé. Tóth István melegen elmosolyodott, hogy a stewardja ilyen óvatos. Könnyedén rátette kezét a fiú vállára, hogy megjutalmazza ezzel a bizalmas mozdulattal, és banánt kért éjszakára. Az étterem kis asztalánál, amíg a szalonzene siralmasan nyekergett, az előétel és a feketekávé között elgondolkozott az esetén. Miért bántak vele ilyen kíméletesen, hiszen a kémgyanús embert másképp szokás kezelni. Ez a nehezen mozgó, naiv, kényelmes Amerika modora? Vagy talán Hewitt kapitány fogta pártját, akivel félig-meddig barátságos viszonyba került a hajón.
    A „Gloworm” foglyának ösztöne helyesen működött. Csakugyan a kapitány vette a védelmébe A rendőr és az egyik tiszt azon a nézeten volt, hogy a gyanúsítottat azonnal lakat alá kell tenni a D. deck valamelyik acélkarcerjében. A parancsnok azonban megmagyarázta a türelmetlen uraknak, hogy „Stephen Tóth” eltűnése fölizgatná az utasokat. Márpedig fontos, hogy ezen a hajón nyugalom legyen, hiszen könnyen megtörténhet, hogy mindenkinek szüksége lesz az idegeire. Vállalja a személyes felelősséget, hogy a fogoly nem fog megszökni. Hová is szökhetne? Azonkívül könnyű szemmel tartani, vigyázni rá. Hasznos is, ha szabadon mozog. Esetleg nyomot szolgáltat a viselkedésével vagy egy önkéntelenül elejtett szavával. De ez csak másodrendű szempont. A fő az, hogy semmi botrány ne legyen. A hajótársaságnak nem volna kellemes, ha az újságokba kerülne, hogy kém utazott a „Gloworm”-on.
    Hewitt kapitány minden körülmények között így viselkedett volna, mert úgy érezte, hogy ez az igazság és okosság. De érvelését, ahogyan a foglya mellett küzdött, egy fokkal tüzesebbé tette valami, amit még saját magának sem vallott be. Öntudatának küszöbe alatt az az érzés dolgozott benne, hogy „Stephen Tóth” a riválisa Mrs. Haxtonnál. Régimódian lovagias férfi volt, olyan divatú, mint selyemszalagos monoklija, és éppen azért, mert az asszony egyre jobban kellett neki, ocsmánynak találta volna, hogy elfogadja azt a véletlent, amellyel a versenytársát ki lehetne küszöbölni.
    Mrs. Haxton az út hátralevő napjain egészen Tóth István nyakára telepedett. Csodálta a modorát, a természetes, európai úriasságot, amely oly irigylésre méltó tulajdonság minden amerikai sznob számára. Bámulta egy kicsit nehézkes, de arisztokratikusan „angliai-angol” beszédét. Csakugyan tanulni akart. Valósággal illemtani leckéket vett a férfitól. Ilyeneket kérdezett: „Mit csinálna ebben az esetben egy európai hölgy? - Nagy hiba, hogy a férfiakat keresztnevén szólítom?! - Jó a ruhám?! - Ugye, nem szép, hogy annyit iszom?! - Mit csináljak, ha részeg vagyok? Bújjak el és feküdjek le?!” - Nagyon játszotta az odaadó tanítványt, szép szemét rajongva függesztette a férfira. Olyan tehetséges volt, hogy néha el is lehetett neki hinni, hogy neiti rossz, csak el van rontva, hogy megtisztulásra vágyó egyéniség, akin érdemes lenne segíteni.
    Tóth Istvánban soha nem aludt el a gyanú, hogy ez a szép virág mérges, húsevő növény. De minél többet nézte az asszonyt, annál jobban tetszett neki. A festék alól is kitűnő vadsága, izmos karcsúsága. Az uszodában megbámulta mezítelen lábát. A legtöbb nő lábát megnyomorítja a cipő, Mrs. Haxtonnak külön-külön remekmű volt mindenik lába ujja.
    Ennek az egyre szorosabbra fűződő baráti viszonynak látványa mélyen lesújtotta az asszony többi hódolóját. A szép görög pincér már alig próbált hízelegni és udvarolni a löncsnél. Aranybarna arca kevély volt, mintha azt mutatná, hogy nem fut olyan szekér után, amely nem veszi föl. A doktor mindennap dühös türelmetlenséggel követelte az éjszakai telefonüzenetet. Hewitt kapitány egyre fájdalmasabb öniróniával mosolygott. Sóhajtva mondott le magában arról a képzelődésről, hogy még nyitva van számára egy finom kis ajtó, amelyen be lehet lépni a nők világába. Frank szenvedett a legtöbbet. Nagyon fiatal volt, benne volt a legerősebb a friss fehérjékből táplálkozó vágy. Ő vette föl azt a washingtoni rádiósürgönyt, amely „Stephen Toth”-ra vonatkozott. A féltékenységtől elborult szemmel nézte vetélytársát, amint az asszonnyal sétált. Becsületére vált, hogy azért soha, egy pillanatra sem jutott eszébe, nem tudott róla semmi bizonyosat. De néhány művészien kiválasztott szabad pillanatban a többi férfit is meg tudta fogni, hogy ne mondjanak le, és ne ússzanak el tőle a reménytelenség óceánjában. Hewitt kapitánnyal olyasmit sejtetett, hogy puszta gyöngédségből nem akarja kompromittálni a hajón, de majd otthon, a szárazföldön!... A doktort azzal bolondította meg, hogy elcsábítja a hajótól, és a háziorvosának szerződteti, ha majd hazaérkezik New Yorkba. Frankét meg is csókolta egy este, röviden, de nagyon intenzíven, úgyhogy a fiú majd elszédült. Újra megígérte neki, sőt meg is beszélte vele a lisszaboni randevút. Ezt a randevút különben megígérte a doktornak is, sőt megcsillogtatta Leonidas Taskiris előtt is egy kellemes délután lehetőségét. A férfiak füle forró lett. Elfogadták Mrs. Haxton magyarázatát, hogy egy úrhölgynek nagyon vigyázni kell magára az olyan zárt pletykaterületen, mint a „Gloworm”, hanem kint a parton, a fantasztikus portugál város idegen hemzsegésében sok olyan álom valóra válhat, amely a hajón lehetetlenség.
    A főszereplők mellett Mrs. Haxtonnak ideje és energiája volt arra is, hogy az epizodistákat elintézze. A haragos nászutasok viszonyát még jobban elvadította néhány álnokul vigasztaló szóval, amelyeket az asszonyka fülébe súgott. A Spanyolországba utazó papról kiderült, hogy kitűnően játszik hajó-golfot. Az asszony belépett a partijába. Egy félidő szünetben a pap félrevonta Mrs. Haxtont, és kötelességéhez híven megrótta, hogy olyan kacér. Mrs. Haxton a ravasz ártatlanságot játszotta. Azzal védekezett, hogy egy magányos asszonynak muszáj mindenkivel flörtölni. Ez a legjobb módja annak, hogy védekezhessék a komoly veszedelem ellen. Az ártatlan pap le volt szedve a lábáról. És délután egy kis füzetet adott ajándékba az asszonynak, amelyet ő írt az amerikai keresztény egyházak fejlődéséről. A halszemű férfiról kinyomoztatott, hogy katona és fontos küldetésben utazik Rómába. Mrs. Haxton neki is szentelt egy negyedórát: „Ki maga?! – kérdezte tőle halkan. - Úgy érzem, hogy magában valami nagy titok van! Talán országok sorsa függ magától!” - A merev ember nem felelt, de a bensejében jólesően megbizsergett valami, az asszony eltalálta a gyönge pontját, ahol fog rajta a hízelgés.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633647905
Webáruház készítés