Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Honoré de Balzac: A szamárbőr_MOBI

Honoré de Balzac: A szamárbőr_MOBI
590 Ft590

A regény alaptörténete és a rá épülő cselekményváz (a szamárbőr, amely által minden kívánság teljesül, de amely egyúttal állandóan és a kívánságokkal egyenes arányban zsugorodik is, elfogyása pedig a halált jelenti) nem éppen eredeti (Balzac Amadeus Hoffmanntól vette át, ám sokkal kevesebb előzménye van, mint ahányszor Balzac óta felhasználták (leghíresebb újraköltése Wilde: Dorian Gray arcképe című regénye). Ezt a motívumot azonban az író szinte matematikailag megszerkesztett kompozícióba illesztette. A főhős, aki éppen öngyilkosság előtt áll, mivel pénzét elkártyázta, kapcsolata egy nagyvilági nőhöz, egy igazi szépséghez teljesen összezavarta, az utolsó pillanatban bukkan rá a szamárbőrre. A kötet első része az új életre támadt Raphael bemutatásáig tart. A középső szakasz - Raphael elbeszélésében - a nagy életet mutatja be, a juliusi monarchia topzódó gazdagságát, a hatalom, pénz, mámor, szerelem, kalandorság, a végletekig vitt kihívás, gőg világát. A zárószakasz a "lefelé menő" Raffaelt ábrázolja, az agóniát, a halált (szinte tükörszerű ellentétben az első résszel). Nagy ellentéteket, izzó ellentmondásokat, pszichológiai és társadalmi végleteket ütköztet Balzac ebben a regényében, amely méltó és sok vonatkozásban később sem felülmúlt nyitánya életművének (Legeza Ilona).

A regényt Harsányi Kálmán ültettte át magyar nyelvre. (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Két, keserü fájdalmakban ugyancsak duskáló válságon mentem keresztül e valósággá lett költemény közepette, bódulásos kórságomban. Néhány nappal azután, hogy Sardanapalként máglyára vetettem magam, Foedorával találkoztam a Bouffons peristiliumában. Kocsira vártunk mind a ketten.
    - Hát életben van még?
    Körülbelül ezt fejezte ki mosolya, meg azok a csufolkodó, halkan odasugott szavak, amelyekkel kétségtelenül az én történetemet mondotta el cicisbeójának, szerelmem, mint egészen köznapi szerelem fölött pálcát törvén. Kaján elméssége, ugy látszik, tetszett neki. Ó! Halálba menni érte, még mindig imádni, látni tivornyáim, tobzódásaim közepette, látni, őt látni még a kurtizánok ágyában is és áldozatául esni tréfálkozó kedvének! És szivemet nem hasithattam föl e mellett, hogy szerelmemet kitépve belőle, lába elé vessem!
    A pénzemnek hamarosan a nyakára hágtam; de három esztendei uri mód csak még szivósabbá tette egészségemet. Aznap, amikor garas nélkül maradtam, egészséges voltam, mint a makk. Hogy vágtassak tovább a pusztulás felé, rövid lejáratu váltókat irkálgattam alá. Megjött a fizetés napja. Kegyetlen izgalmak! De hogyan éltetik az ifju sziveket! És én sehogyan se tudtam még megöregedni; fiatal, életerős, üde volt a lelkem. Első adósságom egyszeriben életre keltette szunnyadó erényeimet, melyek lassu léptekkel egyenkint környékeztek meg. Alkudoztam velük, mint azokkal a jó öreg nénikékkel szokás, akik szörnyü fejmosással kezdik, de azzal végzik, hogy könnyekkel meg jóféle pénzzel fizetnek ki. Képzeletben láttam, amint a nevem városról-városra átvág egész Európán. A nevünk mi magunk vagyunk, mondja Eusèbe Salverte. Nagy kalandozások után ugy csöppentem haza, ahonnan ki sem mozdultam, mint annak a bizonyos németnek a doppelgängere, s egyszeriben fölriadtam. A bankok embereit, azokat az üzleti lelkifurdalásokat, akik talpig szürkében, ezüst monogrammal, uruk libériájában járnak, valamikor közönyös szemmel láttam szaladgálni Páris utcáin, de ma lelkem mélyéből gyülölöm valamennyit. Vagy azt hiszed, nem toppant be hozzám egyszer egy ilyenféle alak és nem kérte számon azt a tizenegy váltót, amit aláfirkantottam? Háromezer frankot ért meg az aláirásom; én magam bizonyára kevesebbet. A minden kétségbeesést, még magát a halált is közönyösen szemlélő törvényszolgák ugy léptek elibém, mint hóhér legények az elitélt elé: »Fél négyet ütött az óra!« irnokainknak jogukban állott engem elfogni, nevemet följegyezni, bemocskolni, megcsufolni... Adós volt a nevem!
    Maga ura-e az adós? Nem kérhette-e más emberfia számon az én életemet? Hogy miért ettem à la chipolata puddingot? Miért fagylaltozom? Miért járok-kelek, elmélkedem és szórakozom fizettség nélkül? Megeshetett, hogy a költői ihletem órájában, elmerülésemben, vagy reggelinél, vidám cimborák, hangos jókedv, tréfálkozás közepette egyszer csak betoppan egy kaputos férfiu, az én adósságom, az én váltóm, az én lidércem, amely megrontja örömömet, fölcibál az asztal mellől és elviszi a jókedvemet, a szeretőmet, mindenemet, még talán az ágyamat is. A lelkifurdalást könnyebb elviselni, mert az sem az utcára ki nem vet, sem a Sainte-Pélagiebe nem dug; még csak a bün fertőjében sem mártogat meg. Legfeljebb vérpadra visz, hol megnemesit a hóhér. Kivégzésünk pillanatában mindenki szentül hiszi, hogy ártatlanul veszünk, mig a korhelynek, aki pénz nélkül marad, nincsen a társadalom szemében még egy szikra becsülete sem. Azután meg azok a lábon járó, zöld posztóba öltözött, kék pápaszemet, tarka paraplét viselő adósságok, akikkel az utcasarkon, esetleg éppen széles jókedvünkben ütődünk össze! Akiknek megvan az a szörnyü előjoguk, hogy bármikor elmondhatják: »De Valentin ur tartozik nekem, de nem fizet! Markomban tartom! Az kéne még csak, hogy görbe szemmel méregessen!« Hitelezőinknek előre kell köszönnünk, még pedig kiváló tisztelettel. »Mikor fizet már?« - kérdezgetik.
    És mi kénytelenek vagyunk hazudozni, más embernél kunyorálni pénzért, kétrét görbülni egy fajankó előtt, aki a pénzszekrényén ül, elviselni hideg tekintetét, a vérszopó vámpirnak azt a nézését, amely megalázóbb a pofonnál, végighallgatni, hogyan moralizál egy fejszámoló-müvész és milyen bizonyságot tesz vaskos tudatlanságáról. Az adósság olyasvalami, amit ők észszel föl nem tudnak érni. A kölcsönvevőt akárhányszor elragadja és uralja valami lelki felindulás, mig azokat, akik csak pénzért, csak a pénzben élnek, nem inditja meg és nem ragadja el semmi nagyszerü. Én iszonyodtam a pénztől. A váltó átalakulhat azonban élemedett, erényekben megőszült családapává is. Adósa voltam esetleg egy elevenre vált Greuze-képnek is, egy gyermekekkel környezett paralitikusnak, egy katona özvegyének és ezek mind rimánkodva tartották elibém a tenyerüket. Rettentő hitelezők, akikkel együtt kell sirni, és akiknek segitséget kell adnunk, mikor már megfizettük őket.
    Az óvatolás előestéjén azzal a csalóka nyugalommal feküdtem le, amelylyel kivégzésük vagy párbaj előtt szoktak az emberek elszenderülni: szivükben hazug reménységgel. Reggel azonban, mikor teljesen felocsudva ugy éreztem, hogy a lelkem bele van préselve egy bankár pénzestárcájába és a nevem vörös tintával aláhuzigálva diszlik a hivatalos aktacsomókban, az adósságaim egyszerre olyan táncot jártak körülöttem, mint szöcskék a réten; ott termettek a lábasórán, a karos széken és rendre minden butoromon, ami csak kedves volt a szivemnek. Ha zsákmányául esem a Châtelet hárpiáinak, ezeket az én régi jó cselédeimet mind elhurcolják és egymás hegyibe-hátába dobálják durván a poroszlók. Ah, ez az én külső hámom is csak én voltam!... Ha megszólalt a csengő, átnyilallott a szivemen és ott talált, ahol a királyokat kell találni: fejen. Mártiromság volt ez, mennyei jutalom reménysége nélkül. Kiváló ember számára pokol az adósmivolta. Pokol, teli poroszlókkal meg üzérekkel. Egy megfizetetlen adósság már hitványság, kezdete a gazságnak, még annál is több, hazugság, mely megkóstoltatja a bünt és ácsolja, rója a vérpadot.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633642849
Webáruház készítés