Hevesi Sándor: Császár és komédiás_EPUB

Részlet az e-Könyvből:

CRISPUS
Adass korbácsot, ha vétettem.
GENESIUS
Hahaha! Úgy-e, vesszőztesselek meg, - mert én érdemlem a korbácsot... Ne félj, nem bántalak azért, mert igazad van... Csak ezt a bolond fejemet szeretném bezúzni! Miért vállaltam föl azt, amihez semmi közöm. Miért gyalázom a keresztényeket és az ő megfeszített Istenüket? Mindenki azt hiheti és imádhatja, ami neki jól esik!... És minek magasztalom Dionizioszt és az ő részeges pereputtyát? És mi közöm a házasságtörő és vérfertőző Jupiterhez? Áldozok neki, ha a véletlen úgy hozza magával, mint ahogy köszöntök egy régi ismerőst, akinek már a nevére sem emlékszem! Én embereket ábrázolok a színpadon és semmi közöm az istenekhez! (Fölkapja a pergament az asztalról.) Látod ezt a rongyot, két heti éjszakázás nyomorék fattyúját? Oh, ha széjjelszaggathatnám, - és hogyha jön a császár embere, szemébe vághatnám, hogy összetéptem, eldobtam, hogy nem tudom megcsinálni, nem, nem, nem és nem!
CRISPUS
Félsz te a császártól?
GENESIUS
Nem félek!
CRISPUS
Azért engedelmeskedel hát neki, mert szereted?
GENESIUS
Nem szeretem.
CRISPUS
Vagy azt hiszed, hogy joga van a lelkedhez?
GENESIUS
Nem!
CRISPUS
Akkor tépjed szét ezt a pergament s mondd a császárnak azt, hogy nem!
GENESIUS. (Elhülve.)
A császárnak! Én - a komédiás?!
CRISPUS
Nem vagy te ember? És a császár is nem ember? Csak olyan ember, mint te vagy.
GENESIUS. (Hitetlenül.)
Olyan?! Miket beszélsz?
CRISPUS
Vagy olyan sem. Ne ijedj meg a szótól. Augustus császár istennek hirdette magát és ágy alá bujt, ha dörgött az ég. Aki igazán ember, nem félhet embertől. Aki mégis fél, az rabszolga, uram. Rabszolga vagy! Lélekben rabszolga!
GENESIUS
Hallgass!
CRISPUS
Rabszolga vagy és én vagyok a szabad ember, - mert nem félelemből, nem kénytelenségből, de jószántomból, szívből szolgállak.
GENESIUS. (Fölkiált.)
Crispus! (Néz rá hosszan, csudálkozva és valami nagy, szinte ijedező bámulat kél benne.)
CRISPUS
Bocsáss meg!
GENESIUS
Te nem tehetsz arról, hogy én kontár vagyok. (Kezébe veszi a kéziratot.) Se erő, se velő, se szépség nincs benne.
CRISPUS. (Lassan.)
Tudod-e miért?
GENESIUS
Nem.
CRISPUS
Mert sohasem ismertél, sohase láttál keresztényt. - Ha látnád saját szemeddel, ha éreznéd a lelkeddel, milyen az igazi keresztény, vér ömlenék a hideg szavakba, föllángolnának a betük.
GENESIUS
Ismerem az Irást - az igéiket - a csodáikat.
CRISPUS
Szók, szók, szók! Mint mikor a fáktól nem látni az erdőt. De mikor a szó tetté lesz, - az ige testté válik, - mikor a sárban fetrengő emberből angyalt csinál s a koronás fejedelemből veszett férget, - mikor a hit megmozdítja a hegyeket, - mikor az igétől megrendülnek birodalmak, megváltoznak világok -
GENESIUS
Nem! Nem!
CRISPUS
Félsz?!
GENESIUS
Az ácsmester fiától?... Erősebb istenektől sem félek...
CRISPUS
Ha igaz, hogy az egész világ bűneit magára vette: akkor mégis ő a legerősebb isten.
GENESIUS
Mi az? Ki háborgat? (Szolga belép jobbról.)
SZOLGA. (Ijedten.)
Kegyelmes uram, ne haragudjál... De itt van -
GENESIUS. (Türelmetlenül.)
Ki van itt?
SZOLGA
Az úrnő!
GENESIUS
Heléna!... Milyen törődött az arcom! Sápadt vagyok!... Crispus! Heléna eljött! Mégis eljött! Látod, - ez a fölszabadulás, - a megváltás!
CRISPUS. (Hosszan ránéz, aztán lassan kimegy balra.)
GENESIUS. (A jobb ajtó felé rohanva.)
Heléna! Heléna! (Át akarja ölelni Helénát, aki belép.)
HELÉNA. (Eltolja magától.)
Nem! Nem, Genesius... Mire való ez a játék! Két hétig olyan hideg voltál, a színpadon sem szóltál hozzám, a lakásomra nem jöttél. - Mire való ez?... Eljöttem hozzád, mert hallottam, hogy rosszul vagy, hogy tegnap, Oedipus Király után elájultál... És azt is hallottam, hogy még mindig beteg vagy... Nem akartalak hát én is két hétig váratni.
GENESIUS. (Röstelkedve.)
Heléna - hogy mondhatod ezt - én voltam nálad... Egy héttel ezelőtt - este, ott álltam a küszöböd előtt és te ezt nagyon jól tudod... Színes lámpások égtek ott - fuvolák, citerák szóltak s kiverődött a házból a rózsák illata... Könyörögtem, hogy bocsáss be magadhoz. Te azt üzented ki, hogy nem lehet, jőjjek máskor! Elűztél a küszöbödről, mint egy rossz kutyát!
HELÉNA. (Diadalmas mosollyal nézi.)
GENESIUS. (Megragadja a kezét.)
Ki volt nálad akkor este?
HELÉNA
Valaki!
GENESIUS
Heléna!
HELÉNA
Senki!
GENESIUS
Ne hazudj! Ne hazudj!
HELÉNA
Minden este úgy fénylettek a fáklyák meg a lámpások. Zeneszóval, illatokkal vártalak minden este - és az első este be is bocsátottalak volna, - de hatszor öltöztem hiába fehér fátyolokba - hat éjszaka nem jöttél, mert neked nem tetszett s mert énvelem nem törődtél. De én ezt nem tűröm! Én ezt nem akarom! Az én házam nem örömtanya, ahová akkor jössz, amikor megkívánod a csókot. Én nem vagyok az, akivé te akarsz lealázni... Ha szeretsz - szeress úgy, ahogy megérdemlem - - -
GENESIUS
Ki volt nálad?
HELÉNA
Senki! Fehér fátyolok közt ültem a heverőn, rózsákkal a hajamban és úgy vártalak téged... csak téged...
GENESIUS
Hazudsz! Tudom én, kit vártál! A szép testőrtisztet, udvarbeli szeretődet, akivel az egész város együtt emleget! Ne tagadd!
HELÉNA
Tagadom! Tagadom. Az emberek hazudnak. Esküszöm...
GENESIUS
Esküszöl?
HELÉNA
Esküszöm, hogy csak téged szeretlek! Hogy őrjöngtem utánad, amikor nem jöttél, hogy a párnámat haraptam, a nevedet sikoltoztam, - hozok tanukat, akik látták, hallották, - akik nem tudtak aludni miattam. -
GENESIUS. (Meginog.)
Heléna!
HELÉNA
Szeretlek! (Az ajkát nyújtja.)
GENESIUS
Te nem tudod - - - (Magához vonja; karja egyszerre lehanyatlik.) Milyen gyöngy ez a füledben?
HELÉNA
Szép? (Odatartja a fület.)
GENESIUS
Ki adta?
HELÉNA
Valaki!
GENESIUS
Felelj! Ki adta?
HELÉNA
Ostoba vagy! Senki!
GENESIUS
Nem tudom, hogy mire viszel még!
HELÉNA
Fojts meg! (Megfogja Genesius két kezét és a nyakára illeszti.) Szép, kékes iriszek virulnának ki a nyakamon! Milyen halál volna! Nem tudnám, hol végződik az ölelés, hol kezdődik az ölés! Ölelj meg úgy, hogy belehaljak -
GENESIUS. (Ellöki.)
Eredj! Utállak! Menj a szememből!
HELÉNA
Genesius!
GENESIUS
Soha többé ne lássalak! Soha többé!
HELÉNA
Kibírtad egy hétig nálam nélkül. Tudhattam volna, hogy már nem kellek. Meguntál! (Hirtelen.) Kit szeretsz! Kiért hajítasz el engem? Szebb, mint én vagyok? Jobb, mint én vagyok?... Értem, - különb, mint én vagyok. Úri fajta! Előkelő nemzetség! Talán épen az a szőkehajú, aki egyszer aranyvirágos koszorút dobott fel a színpadra!
GENESIUS
Ne keserítsük egymást, Heléna! Eredj békességgel...
HELÉNA
Megyek! Többé nem látjuk egymást, csak mint idegenek, a színpadon, ha ott még megtűrsz magad mellett... Én azért nem felejtem el soha, ki vagy te, és ki voltam én?! Mi voltam én, amikor idejöttem. Egy szegény, magára hagyott leány, akinek a fiatalságára éheztek a férfiak. Te megláttál, megszerettél, fölemeltél... Emlékszel, úgy-e, én nem akartam, tőled is futottam... Féltem a férfiaktól és neked azt is megvallottam, hogy miért... Hogy Antiochiában egy nagy úr erőszakkal a kedvesévé tett s én megszöktem tőle. Elmondtam őszintén... becsületesen. De te megbocsátottad, - magadhoz emeltél - oktattál - neveltél - kifaragtál azzá, ami vagyok - -
GENESIUS
Nem tudom, ki vagy! Nem tudom, mi vagy!...
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában