Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Hevesi Sándor: Az ismeretlen közönség_MOBI

Hevesi Sándor: Az ismeretlen közönség_MOBI
390 Ft390
  • Részlet az eKönyvből:

    A színházi siker: egyenlet több ismeretlennel, és ezek közötti legelső helyen áll a közönség, mint “le grand inconnu”, - a nagy ismeretlen.
    Amit ma a régi “közönség” szóval jelölünk, legalábbis két különnemű, ha nem is különböző társadalmi elem és tényező. Egyrészt a színházi közönségre gondolunk, a szó megszokott és hagyományos értelmében, másrészt azonban, mintegy a tudat küszöbe alatt, szinte ösztönszerűleg - a tömegeket is értjük rajta, tehát olyasvalamit, ami jóval túlmegy a “közönség” értelmén és keretén, sőt a szorosan vett színház keretén is túlmegy, mert ezek a tömegek alkotják a hangosfilmnek, a rádiónak, sportversenyeknek százezernyi közönségét, amely pedig nagyban különbözik akár a színházak, akár a hangversenytermek közönségétől, ahogy azt még a világháborút megelőző időkben láthattuk és ismertük.
    A világháború előtt - ez nem pontos dátum, de elfogadható határvonal - a közönségnek a tömegek voltak a tartalékai, állandó erőforrásai, amelyekből kipótolta és kiegészítette önmagát. A világháború előtt, amikor a némafilm még nem fejlődött ki a hangosfilm pedig útban sem volt, a közönség színházi egység volt és nem tömeg, amelytől hagyományainál és műveltségénél fogva különbözött, valamint a színházak is, például abban különböztek az orfeumtól, cirkusztól, mozitól s egyéb hasonló látni- és hallanivalóktól, hogy egy irodalmi és színpadi hagyományban gyökereztek, amely együtt nőtt és fejlődött a 19-ik század egész polgári kultúrájával.
    Hauptmann Takácsait, Gorkij Éjjeli menedékhelyét, s az ezeknél jóval gyöngébb, Heyermans-féle Reményt, a szociális érzésnek és a keresztény irgalomnak ezeket a följajdulásait ezer meg ezer estén át a polgári közönség tapsolta, ünnepelte a kegyetlen kritikát, amelyet őrajta gyakoroltak, s tapsolt ugyanazzal a szellemi felelősséggel, mint ötnegyedszázaddal előbb a francia arisztokraták véresre tapsolták tenyerüket Figaro házasságában, amelynek vidám csilingeléséről csakhamar kiderült, hogy már beharangozása volt a nagy forradalomnak.
    A művelt polgári elem - ez volt a színházak utolsó és megbízható közönsége, amelynek még megvolt a maga vonzóereje. (Tévedés azt hinni, hogy csak színésznek, szerzőnek, színháznak lehet vonzóereje.) A közönség vonzóereje abban áll, hogy érdeklődésével, példaadásával, műveltségével, tekintélyével, szóval: teljes aktivitásával újabb és újabb elemeket és csoportokat ragad fel, és emel magához a tömegből és tömegekből. Boldog békeidőben is úgy volt, hogy egy rendkívüli színházi siker, amelyet a szinte számokkal meghatározható közönség a maga tetszésével hitelesített, olyanokat is behódított a nézőtérre, akik rendszerint nem jártak színházba, tehát e tömegek bizonyos távoleső részéből egy-egy siker újabb közönséget rögtönzött. Itt nemcsak a darab, hanem a közönség is megmutatta a maga vonzóerejét. Az új elemek egy része fokozatosan beleolvadt a régi közönségbe, úgyhogy állandó szaporulat is keletkezett, minélfogva egyre több és több színház épült. A fejlődésnek ez a boldog állapota már a gazdasági hanyatlás ideje előtt bomladozni kezdett, a gazdasági romlás kapcsán pedig teljesen megromlott és szétesett. A hangosfilm révén a tömegek olyan szórakozáshoz jutottak, amely az ő színházi szomjukat és érdeklődésüket teljesen kielégíti.
    A némafilm idején úgy látszott, hogy a beszéd és ének hiányánál fogva a mozi nemhogy ártana a színháznak, hanem ellenkezőleg, a sűrű tömegekből még toboroz is közönséget a színházak számára. Azokon az ankétokon, amelyeket ebben a tárgyban annak idején tartottak, a legtöbb, jelentékeny színiigazgató optimista értelemben nyilatkozott s a pénztári jelentések is őket igazolták.
    Közben azonban két döntő fordulat jött. Egyik a némafilm átalakulása hangosfilmmé, a másik a rádió. A világ legnépszerűbb és legkeresettebb énekesei, akik addig csak a gramofon-üzletet lendítették fel, egyszerre film- és rádiósztárokká lettek. Zene és szöveg a film karmai közé került, a rádió megkezdte a nagyban való fogyasztást, aminek romboló hatása a kottakiadás területén olyan mértékű, hogy az ember nem akar hinni a számoknak. Ma senkinek sem kell kedvenc slágerét vagy “Gassenhauer”-jét a saját közepes hangszerén gyarlón lekalimpálni, miután drága pénzen megszerezte a kottát. A hangosfilm plusz rádió a tömegekből kibontakozó új színházi közönségfejlődésnek útját egyszerűen elvágták.
    Más oldalról a gazdasági leromlás, a középosztály anyagi megrendülése az úgynevezett jó közönséget is morzsolja s lassanként - sőt egyre fokozódó tempóban - visszasüllyeszti a tömegbe. Ma már nem a tömegekből toborzódik és gyarapszik a közönség, hanem a közönség egyes csoportjai hullanak bele a tömegbe, vagyis: igen sokan, akik valamikor színházba jártak, ma kénytelen-kelletlen beérik a mozival, mint színházpótlóval. A színházbajárás, mint kötelező divat, megszűnt, bár az, amit okul hoznak fel rá - a mozi olcsó, a színház drága -, jóformán csak ürügy és kibúvó. Finomabb és előkelőbb mozikban egy jó hely 2 ½-3 pengő, ugyanannyi pénzért még tűrhető operajegyet is kapni. Ha hozzágondoljuk, hogy másfél - legfeljebb hétnegyedórás filmprodukcióval szemben (ennek is egy része hirdetés, meg újság) a színielőadás három órai eleven élvezetet nyújt, akkor hamarosan kiderül, hogy a mozi olcsósága csak az, amit a német “fauler Zauber”-nak nevez; magyarul maszlagnak kellene mondani.
    Nem is a jegyek árában rejlik a “gazdasági” különbség, hanem abban a fokozott igényességben, amelyet a színházzal szemben érzünk, valami atavisztikus beidegzettségnél fogva. A színházi estéhez készülni kell, öltözködni, utána esetleg vacsorálni. A színházzal szemben a mozi improvizáció: bármely pillanatban beléphetek oda s bármely pillanatban elhatározhatom magamat. A mozi a nagyvárosi átlagember életformájához igazított, a nagy tömegek igényeihez lefokozott, a modern technika minden vívmányával fölszerelt “tömegetetés”, amely mélyen belenyúl a színházak egzisztenciájába, kivált amióta az élő színházak műsorával és művészeivel dolgozik.
    Minél nagyobb tömeget kell közös nevezőre hozni: annak a közös nevezőnek annál kisebb lesz az értéke. Az új tömegekben nincs meg a hagyományos, polgári műveltség, amely büszkesége volt a régi közönségnek, ennélfogva főképp a kezdetleges hatásokra reagálnak, a színházban ösztönszerűleg luxusintézményt éreznek (a régieknek a műveltség iskolája volt), a moziban viszont mindennapi vágyuknak minden ünnepélyesség nélkül való művészi megvalósulását látják.
    Madame Simone, a kiváló francia színésznő, egy francia kritikusnak azt mondotta, hogy az emberek nem szórakozást keresnek a moziban, hanem narkotikumot - szellemi kokaint és ópiumot. Nem mulatni járnak oda, hanem felejteni. A hangosfilm ezt jobban lehetővé teszi számukra, mint a színház, mert ez nemcsak az érzelmeiket köti le, hanem az intellektust is, ami a párbeszédek színvonala szerint a legmagasabbrendű irodalmi élvezetig is fölragadhatja a nézőt... A színház ellenben nem elfelejtetni akarja a valóságot, sőt, bizonyos fokig a valóságra akarja ráeszméltetni az embereket, tükröt akar tartani a természetnek, ahogy Shakespeare mondja. A jó színház világnézettel, életlátással, emberábrázolással dolgozik, a hangosfilm legjobb esetben színészi és festői artisztikumokkal, párbeszédkivonatokkal. A színház bizonyos fokú műveltséget kíván, a mozi bizonyos fokú műveltséggel látja el a nézőt.
    Mi a különbség egy jó Napóleon-dráma és egy jó Napóleon-film között? - a nézők szempontjából. A színházi közönség költői állásfoglalást, művészi fölépítést, drámai párbeszédet vár - mert hiszen úgy lép be a színházba, hogy van ismerete Napóleonról. A moziban a néző elsősorban és főképp azt várja egy Napóleon-filmtől, hogy minél több részletet, pletykát, adatot tudjon meg a hősről, s minél több valóságos színhelyet lásson jól fotografálva.
    Itt van a szakadék tömeg és közönség között, s a kérdés így rajzolódik fel a jövő szürke vásznára: kialakul-e a művelteknek egy új osztálya, kifejlődik-e egy új elitközönség, amely újra meg tudja teremteni a maga színházát?

    eBook a Digi-Book kiadásában

  • Cikkszám
    978963364824H
Webáruház készítés